Szolnok Megyei Néplap, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. október 14. Cikkünk nyomán Fegyelmi vizsgálat A Szolnok megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bi­zottsága cikkünk nyomán vizsgálatot indított a vasárnap lejátszott Cukorgyár—Tiszagyenda megyei II. osztályú lab­darúgó-mérkőzés ügyében. Amint megírtuk, az egyik cu­korgyári játékos olyan súlyos sérülést szenvedett mérkőzés közben, hogy a kórházba kellett szállítani, ahol műtétet hajtottak végre rajta. Csendes Antal, a fegyelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a jövőben minden eszközzel igye­keznek megakadályozni, megelőzni durvaságokat. A fegyelmi vizsgálat eredményéről — amire egyébként csütörtökön kerül sor -- hírt adunk. LABDARÚGÁS SZOLNOK MEGYE—BÄCS MEGYE 1:1 (1:1) Megyei ifjúsági válogattak tornája. Szolnok megye: Bertus — Fajka, Bérezési, Ragó, Főrdős, Kormos, Ma­gyar, Fazekas, Szegedi (Papp), Bán (Herkules), Sza­bó. Változatos, küzdelmes mérkőzést vívott a két ifjú­sági együttes, a döntetlen eredmény igazságos. G.: Sza­bó, ill. Botos. Jó: Bertus, Bérezési, Kormos, Szabó. Serdülő: Bács—Szolnok 2:1 (0:0). Az OSC ellen a Damjanich uszodában A Szolnoki Dózsa vízilab­dázói az OB I osztályú baj­nokság keretében szombaton délután 17 órakor az orvos­egyetemisták ellen szállnak vízbe. A legutóbbi forduló­ban az Egri Dózsa ellen elért döntetlen nem számít rossz eredménynek, hiszen a Dózsa kénytelen volt nélkülözni a sérült Pintért Hasonló ered­ménnyel az OSC ellen is elé­gedettek lennének a szurko­lók. A bajnokcsapat eddig mindössze két pontot vesztett — az egyiket éppen a Szol­noki Dózsa hozta el Buda­pestről. A válogatottak egész sorát felvonultató vendégek szereplése különleges él­ményt ígér. A papírforma ugyan nem a Dózsa mellett szól, ennek ellenére nem tart­juk esélytelennek a szolno­kiakat. A csapat Pintérrel kiegészülve még jobb sze­replésre képes. Esüst és brons a sakkolimpián Befejeződött Szkopjéban a sakkolimpia. Az utolsó for­dulóban a magyar férfi együttes 2:2 arányú döntet­lent ért el az NSZK ellen, míg nagy ellenfelé a Szov­jetunió 3:1 arányban győzte le a román csapatot. Az olimpiai bajnoki címet a szovjet együttes szerezte meg 42 ponttal, a magyar sakko­zók 40,5 pontot szereztek és ez az ezüst érmet jelentette. A nőknél az utolsó fordu­lóban: Szovjetunió—Magyar- ország 1,5:0,5. A verseny végeredménye: 1. Szovjet­unió 11,5 pont, 2. Románia ß pont, 3. Magyarország 8 pont. Mindkét csapatunk ered­ménye szép siker! mkalmazunU A Szolnoki Állami Gazdaság fel­vételt hirdet hízósertés, baromfi gondozói munkakörbe. A munka­hely a Cukorgyár melletti hizlal­dában van. Elsősorban állandó alkalmazásra keresünk dolgozó­kat. Felvételre a piroskai üzem­egység vezetőjénél lehet jelent­kezni. Azonnali belépéssel felveszünk érettségivel rendelkező férfi munkaerőt. Kereskedelmi szak­középiskolások előnyben. Cím: Szolnok—Békés megyei Élelmi­szer Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Szolnok, Rékasi úti Irodaház. Jelentkezés: a sze­mélyzeti vezetőnél. Szolnoki Patyolat Vállalat fel­vételre keres gyakorlattal és hegesztővizsgával rendelkező la­katos szakmunkást TMK-munka- kör betöltésére. Érdeklődni: Szol­nok, Mártírok útja 19. 16 évet betöltött lányokat szövő­nek és csévelőnek felvesz a PTM angyalföldi szövőgyára. A betanulási idő szövőnőnek 8 hét, csévelőnek 3 hét. Ez idő alatt kb. havi 1050,— Ft bruttó fizetést, és napi egy forintért ebédet bizto­sítunk, lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írás­ban a gyár munkaerőgazdálkodá­sán, Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. Közlekedési Építő Vállalat szol­noki főépítésvezetősége cserép­kályha fűtéséhez nyugdíjas férfi munkaerőt vesz fel. — Jeletkezés: Szolnok, Rákóczi u. 6. A LŐrinczi Fonó felvételt hirdet 15 éven felüli lányok részére! A betanulási idő: 1 hónap, kereset 1700—2100 Ft — a betanulási idő után. Vidéki lányok részére szál­lást biztosítunk. Cím: PIV LŐrin­czi Gyár, Budapest XVIII., Gyom­ról út 85—91. Az Április 4 Gépgyár örményes! gyáregysége 44 órás munkaidővel esztergályos, elektroműszerész, villanyszerelő szakmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés személye­sen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. Azonnali belépéssel húsipari szak. munkásokat, férfi és női segéd­munkásokat veszünk fel. Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat munkaügyi osztály. Szol­nok, Vágóhíd u. 70 Kötelki ÁFÉSZ 1. sz. italboltjába szakképzett vezetőt keres azon­nali belépéssel. Pályzatot írásban vagy személyesen a központi iro­dába kéri az igazgatóság. Azonnali belépéssel élelmiszer- ipari technikust, valamint egyéb érettségivel rendelkező férfi mun­kavállalókat veszünk fel raktá- rosi munkakörbe. Jelentkezni le­het: Szolnok megyei Adatforgal­mi és Húsipari Vállalat személy­zeti vezetőnél. Szoinok, V ágóhid u. 70. szám. Szolnok Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakmunkásképző iskola rádió-villamossági, jármű- járműalkatrész, háztartási felsze­relések eladói szakmában jártas, középfokú iskolai végzettséggel, a fenti szakmák közül szakmun­kásképesítéssel rendelkező gya­korlati oktatót alkalmaz. — Leg­alább 5 éves szakmai gyakorlat szükséges. Fizetés a 210 1971. sz. SlM. MüM. sz. utasítás szerint. — Jelentkezés: az iskola igazgatójá­nál. Szolnok, Beloiannisz u. 76. sz. alatt. A Középtiszai Állami Gazdaság I. sz. bánhalmi kerülete anyaju­hokhoz juhászt vesz fel. Fizetés kollektív szerződés szerint; la­kást biztosítunk. Jelentkezés a bánhalmi központban, a kerület­vezetőnél, személyesen vagy írás­ban. Azonnali belépéssel felveszünk géplakatost, hegesztőt és kazán­fűtőt. Fizetés megegyezés szerint -f- természetbeni juttatás. Jelent­kezni lehet: Szolnoki Erdőgazda­ság gépjavító műhelye, Beseny- szögi út. Az Aszfaltútépítö Vállalat szolno­ki építésvezetősége felvesz gim­náziumi vagy technikumi érett­ségivel rendelkező fiatal munka­erőt, aszfalttechnikusi munka­körbe. — Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő u. (fénysorompó) építésvezetőnél lehet. Közgazdasági technikumi vég­zettséggel rendelkező leíró köny­velőt felveszünk. Kereskedelmi szakon végzettek előnyben. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezni lehet: Tiszavidéki Szövet­kezeti Közös Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. Férfi, női munkaerőt azonnali be­lépéssel felveszünk, géptisztítói munkakörbe, két műszakra. Szol­nok, Véső u. 1. Vetőmag Vállalat. Akkumulátor karbantartásában jártas autóvillamossági szerelőt keresünk felvételre. — Bér meg­egyezés szerint. — Jelentkezés: KEVIÉP Vállalat gépészeti építés- vezetőségén Szolnok, Tószegi út. Csoportvezetői állás betöltésére keresünk közgazdasági egyetemi végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező dolgozót. — Ugyancsak felvételre keresünk Jogtudományi egyetemi végzettségű dolgozót, — előadói munkakörbe. Gyakorlattal nem rendelkezők is jelentkezhetnek. ~ Cím: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat — Békés és Csongrád megyei irodája, —r Szarvas, Budai Nagy Antal u. 5. szám. Szolnok megyében italbolt vagy presszó vezetését vállalnám. — „Családi alapon’* Jeligére a szol­noki hirdetőbe. \ Hétvégi sportműsor — SZOMBAT — Kézilabda. NB I B női. Ti­sza Cipő—Savaria Cipőgyár, Martfű, 14.30. Röplabda. MNK elődöntő során a Szolnoki TITÁSZ csa­pata a Budapesti Spartacus és a Nyíregyházi Spartacus, valamint az MTK ellen lép pályára. Nyíregyházán szom­baton és vasárnap. Vízilabda. Szolnoki Dózsa —OSC, Szolnok, 17, Kőnigh. Labdarúgás. Szolnoki Ve­gyiművek—TITÁSZ Elektro­mos, NB III-as mérkőzés, Szolnok, 14, Kulimár. Idegenben szerepelnek. A Szolnoki MÁV NB ll-es lab­darúgói Budapesten a Fö- SPED Szállítók ellen. — VASÁRNAP — Kézilabda. Megyei bajnok­ság. Férfi: Szolnoki Olajbá­nyász—Gyulai SE, 10, Nagy S., Mezőtúr—Jászladány, 11, Górgyán, Borsányi, Tisza- püspöki—Túrkeve, 15.30, Cseh, Gorgyán, Rákóczifalva —Kunszentmárton, 10, Mé­ri, Üjszász—Jászalsószent- gyöi'gy, 10, Enyedi, Női: Szol­noki Traktor—Szolnoki Spar­tacus, 8. Nagy S., Mezőtúr— Jászladány, 10, Gorgyán, Bor- sányi, Szajol—Túrkeve, 10, Cseh II., Jászivány—Kun­szentmárton, 10.20, Móczár, Szolnoki GANZ—Tisza Ci­pő, 9, Szőllősi J. Ifjúsági: Olajbányász—Törökszentmik­lósi Szakiskola, 9, Nagy S., Mezőtúr—Tisza Cipő, 9, Ti- szapüspöki—Túrkeve 14.30, Rákóczifalva—Kunszentmár- ton 9, Üjszász-—Jászalsó- szentgj örgy, 9, Sz. MÁV— Tiszafüldvár 9. Kosárlabda. NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász—Egri Finommechanika, Szolnok, Közgazdasági Szakközépis­kola, 10. , Röplabda. Végvári Ifjúsá­gi röplabda vándorkupa­verseny Szolnok, TITÁSZ pá­lya, 8. A Lehel SC NB II-es női röplabdacsapata a Bp. Spartacus, Nyíregyházi Spar­tacus és az MVSC csapatai ellen játszik MNK elődöntő mérkőzést Nyíregyházán, szombaton és vasárnap. Sakk. Megyei I. osztályú csb. (utolsó forduló), Karcag —Tiszaföldvár, Karcag, Kál­vin út 13, (ÁFÉSZ), Mezőtúr —Jb. Vasas, Mezőtúr, Rá­kóczi út 1. (ÁFÉSZ), Kis­újszállás—Lehel SC, Kisúj­szállás, Felszabadulás út 4. (Kultúrotthon). Olajbányász —SZMTE, Szolnok, Beloian­nisz út 20. (MHSZ) II. oszt.: Üjszász—SZMTE II., Kende­res—Rákóczifalva, Tiszaföld­vár II.—Olajbányász II., Jászapáti—Cibakháza. Labdarúgás. NB I B. Szol­noki MTE—Szombathelyi Haladás VSE, Szolnok, MTE- sporttelep, 13, Szkokán, NB III: Tiszaföldvári Tsz SK— Orosházi Kinizsi, Tiszaföld­vár, 14.30, Pádár, Lehel SC —Pásztói KSE, Jászberény, 13.30, Patócs. Megyei I. oszt.: Tisza Cipő—Kilián FSE. 11, Hajdú m-ből, Rákóczifalva— Üjszász 11, Szántó, Karcag— Jászjákóhalma, 14.30. Sza­bolcs m-ből, Kisújszállás— Fegyvernek, 10.45, Mihályi, Mezőtúr—Kunszentmárton, 11, Bállá, Kunhegyes—Jász- árokszállás, 13.45, Terenvei, Kenderes—Tószeg, 14.30, Ba­lázs, Szolnoki Mezőgép— Túrkeve 10.45, Csák I. Me­gyei II. oszt.: Jászboldog- háza—Szolnoki Cukorgyár, 14.30, Török I., Tiszagyenda Csépa 14.30, Török Gy., Jászberényi Mezőgép—Abad- szalók 11, Ari, Jászladány— Szajol 14.30, Cs. Szabó. Me­zőtúri FFT—Jászalsószent- gvörgv 11. Kovács, Jászaoáti Tiszafüred, 14.30, Hoffer, Jászfényszaru—Kengyel 14.30, Kovács Z. Tiszabura—Szász­éberek 14.30, Hossó. INGATLAN: KÉT családnak Is al­kalmas lakóház be­költözhetően sürgő­sen eladó. Kisújszál­lás, Felszabadulás u. 55 Érdeklődni: Tóth Ferenc fénvképész- üzlet, — Kisújszállás. Kossuth a. CSALÁDI ház 1200 n- B1 szőlő-gyümölcsös, melléképülettel — be­költözhetően eladó. Tiszaföldvár, Kurázsi szőlő I. út 61. sz. Ér­deklődni : Kurázsi 2/b. sz. alatt Horváth Já­nosnál. SZOBA-konyhás ház, több mellékhelyiség­gel, (120 tőke szőlő, 15 db gyümlöcsfával) azonnal beköltözhe­tően 40 000.— Ft-ért fizetési kedvezmény­nyel sürgősen eladó. Szolnok, Varjú u. 8. Érdeklődni: Hajnal u. B. Császár. JÁSZBERÉNY. Kos­suth L. u. 62.. három­szobás beköltözhető családi ház,* mellék­épületekkel, sürgősen eladó olcsón. Érdek­lődni : Dózsa György u. 17. TISZAFÖLDVÁR köz­pontjában Kossuth u. 149. sz. ház eladó. — Érdeklődni: kenyér- bollban 8—14 óráig. SZORÁ-konyhás ház. beköltözhetően eladó. Szolnok. Galamb u. 11. szám. SZOLNOK, Csokonai u. 78. sz. alatti há- romszobás családi ház garázzsal, melléképü­lettel eladó. SZOLNOK. Kertváros Szellő u. SO/a alatt új családi ház, két család részére is megfelelő, beköltöz­hetően eladó. SZOLNOK, Tompa M. u. 10. sz. alatt ház eladó, azonnal beköl­tözhetően. KÉTSZOBÁS ház be­költözhetően eladó, 200 négyszögöl telek­kel. — Szandaszőllős, Sport u. 14. SZÉP családi ház — nagy kerttel eladó, — beköltözhetően. Szol­nok, Sashalmi u. 3. KÉTSZOBÁS. össz­komfortos OTP-s la­kás eladó. Szolnok, Bányai K. u. „Ta­vasz” jeligére a szol­noki hirdetőbe. 300 négyszögöl telek eladó. Rákóczifalva, József A. u. 4/a. Ér­deklődni: vasárnap. BALATONFÜREDEN, kétszoba összkomfor­tos épület 220 négy­szögöl telekkel, csa­ládi okok miatt sür­gősen eladó. Érdek­lődni: Szajol. Vörös­hadsereg u. 104. KÉTSZOBÁS családi ház, beköltözhetően eladó, — ugyanott 22 kg-os gázpalack, tűz­hellyel együtt eladó. Szolnok. Pólya T u. 29. 17 után. Beköltözhető családi ház eladó. S/.olnok, Horgász u. 29. Érdek­lődni : — Telefon: 12—477. 12—831. MEZÖTÜR. Petőfi u. 7. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklőd­ni: Dr. Bíró, kórház, gazdasági hivatal. Tiszaföidváron, Baj­esy-Zs. u. 88. alatt lakóház, 300 négy­szögöl telekkel el­adó. KÉTSZOBA összkom­fortos kertes családi ház, OTP-hitellel, be­költözhetően eladó. Szolnok, Batsányi u. 49 BzáOL SZOLNOK, Rákóczi u. 29. sz. ház beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: Dózsa Gy. u 9. alatt. KÉT családnak al­kalmas lakóház. 800 négyszögöl gyümöl­csössel beköltözhe­tően eladó sürgősen, vagy egyszobás szö­vetkezeti lakásra cse­rélem. Szandaszőllős, Kossuth u. 110. Beköltözhetően el­adó Szolnok. Thököly út 38. sz. alatti szoba- konyhás ház. 130 n- öl garázsépítésre al­kalmas telekkel. Bő­vebb fel világosi tás: Szolnok. Mosonyi u. 6. II. em. 5. NAPSUGÁR úton 553 négyszögöl lakótelek megosztva is eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mészáros u. 20. Tele­fon: 11—259. ELADÓ Karcag, Ki­nizsi u. 39. alatti há­romszobás, előszoba-, konyha-, kamrás la­kás. telekkel. Érdek­lődni : Szűcs. Ken­gyel, Szabadság te- lep. Április 4. u. 4. SZOBA-konyhás ház, melléképülettel be­költözhetően eladó. — Szolnok, Nyárfa u. 2. f Körösi út felé). Beköltözhető, másfél­szobás. szövetkezeti lakás eladó. Szolnok. Kolozsvári u. 38. L em. 6. SZOLNOK. Alcsi ut­cában három beépít­hető házhely eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mester u. 29. alatt. AZONNAL beköltöz­hető szoba-konyhás ház, 180 négyszögöl telekkel eladó. Szol­nok. Horgász u. 27. Érdeklődni: Szolnok, VöröscsHlag u. 76. II. em. 3. 18 órától. ÖNÁLLÓ házrész — melléképülettel be­költözhetően eladó. — Szolnok, Véső u. 3<Va. Mezőtúr, Puskin u. 55. sz. alatt szoba­konyha, kamrás fél ház eladó, külön le­választott udvarral, melléképülettel, fize­tési kedvezmény le­hetséges. SZOLNOK, központ­jában — többszobás, kertes ház, mellék- épülettel eladó. „Más­félszobás lakás szük­séges” jeligére a ki­adóba. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM sze­gedi belvárosi egy­szobás, összkomfor­tos, gázos, tanácsi lakásomat szolnoki hasonlóért. vagy másfél, kétszobásért. ..Szeged” lengére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném miskolci garzon lakásomat, — Szolnok vagy kör­nyékére, hasonlóért. Szolnok. Várkonyi I. tér 20. XI./3. ADAS-VÉTEL: ÜZEMKÉPES állapot­ban, Hoffer traktor körfűrésszel eladó. — Cím: Szele András, Tiszaörvény, Fő u. 49. JONATHAN és Gol­den Delicious alma eladó, nagyobb tótéi­ban is. — Nyíradony, Belsőguth 23. Madar István. Építőanyag Szolnok, Móricz Zs. u. 3. alatt lehetőleg egy tétel­ben bontásból eladó. Megbeszélés okt. 14— 15 és 28—29. Dr. Laj- kó. JÓ állapotban lévő kombinált szekrény, asztalok, könyvszek­rény, konyhaszekrény eladó. Szolnok, Ság- vári krt. 28. fsz. 1. óriásvirágú Meister­werk évelő szegfűpa- iánta újdonság, 'több színben kapható, da­rabonként 2.— Ft. To­ronyi kertésznél. Bé­késcsaba, Botyánszki u. 27. szám. JÓ állapotban lévő combi gyermekkocsi eladó. Szolnok. Vak Bottyán u. 12. Somos. Szalagfűrész 700-as motorral eladó. Jász­berény, Ipar u. 7. NAGYON jó minősí­tésű és enged el mes­ségi vizsgával rendel­kező boxer szülőktől származó kölykök el­adók. JÓ állapotban lévő kombinált szobabú­tor eladó. — Szolnok, Vak Bottyán u. 20. NEO-Perpetuum — (kétaknás) kályha eladó, fehér zomán- cos csővel, hőelosz­tóval. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok, Kossuth L. u. 3. fsz. 2. ajtó. EGYÉB: A SZOLNOKI Mű­vésztelep kollektív műterme részére, fej- és aktmodellt keres. Jelentkezés: személyesen. Olajkályhák szaksze­rű javítását, adagoló beszabályozását vál­lalom. Ondók László, kisiparos, — Szolnok. Gát u. 6. (Zagyva­parti garzon-lakású épületek mellett). DEBRECENI Nagyer­dőben 1974-ben át­adásra kerülő két- és háromszobás társas­lakások leköthetők a — polgári ügyvédi munkaközösségnél, — Debrecen. KÖTÖDÉMET újra megnyitottam Szol­nokon, a Sport Cuk­rászdánál. Készítek: hozott és adott anyag­ból méretes pulóve­reket. összellítást és megnyúlt pulóverek átszabást vállalom. — Boronkai. FIATAL, gyermekte­len házaspár üres al­bérleti szobát keres. Ajánlatokat „Kom­fort” jeligére a szol­noki hirdetőbe. GÉPI A R MC: MZ oldalkocsi kis sé­rüléssel sürgősen el­adó. Törökszentmik- lós. Kutas B. u. 5. MZ 125-ös motorke­rékpár eladó. Szol­nok. Bokréta u. 1. sz. 600-AS Trabant el­adó. Törökszentnrűk- lós. Petőfi u. 48. R 16-os CX fehér, 20 ezer km-rel eladó. — Békéscsaba, TTI., Bo­tyánszki u. 27. 60l-es Trabant eladó, Karcag. Baross u. 10. sz. alatt. Sürgősen eladó Ti­szaföldvár, Kossuth út 138. sz. alatt mű­szakilag teljesen új, alig néhány ezer ki­lométert futott 6ötét- zöld Zsiguli. _________ H ÁZASSÁG: 52 ÉVES özvegyasz- szony megismerked­ne korban hozzáillő özv. férfival, házasság céljából, akinek ott­honából hiányzik a megértő élettárs. — „Vadrózsa” Jeligére a szóin old hirdetőbe. Gépjármű- es erőgép-üzemeltetők! Vállalatunk korszerű technológiával rövid átfutási időre vállalja járműmotorjainak, erőgépmotorjainak felújítását. Foglalkozunk az alábbi motorok felújításával, cseréjével Típus Ár cserével Csere nélkül DT—213 14 900.— 26 900.— DT—413 19 000.— 30 500.— DT—414 19 000.— 40 800.— DT—420 19 000.— 37 000 — D—450 19 000.— 40 800.— D—350 19 000.— 30 500.— 413/dömper 19 00Ö.— 40 800.— DS—413 19 000.— 37 000.— DT—614. DT—613 26 800.— 51 900.— D—108 34 000.— 66 600.— KDM—46—100 36 000.— 56 500.— SzMD—15 29 ::oo.— 55 000.— SzMD—14 29 300 — 55 000.— DT—54 27 000.— 40 500.— 1973 január hónaptól az IFa W—50-es motorok felújí­tását is vállaljuk, melyre előjegyzést elfogadunk. Kívánságukra nagyobb tétel esetén a motorok be és ki­szállítását saját járművünkkel elvégezzük. Értékesített motorjainkért garanciát vállalunk. Az fszi mezőgazdasági munkákhoz és szállításukhoz ide­jében kívánjuk biztosítani a hibák kijavítását. Bővebb felvilágosítással készséggel állunk megrendelő­ink rendelkezésére. MEZŐGÉP Szolnok, Vöröshadsereg u 33. Telefon 13—000/17 mellék. Telex 023—204 Adatfeldolgozó központunk ielvesz olyan katonaidejét letöltött érettségizett fiatalokat, akik kedvet éreznek a számítástochuikai munkára. Számítógép programozó] munkörbe történő kiképzésről adatfeldolgozó központunk gondoskodik. Jelentkezni lehet a szolnoki adatr"ldr>lgozó központ igazgatójánáL — Szolnok, Liget o. 36.

Next

/
Thumbnails
Contents