Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-12 / 189. szám

1972. augusztus 12.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Esténként rájuk

köszönnek

Munkatársunk riportja a dunántúli aratásról

Az öcsödi Kossuth Tsz- ben korán learattak az idén. Az utolsó holdakat járták, Pákozdi Ferenc kombájnos biztatta megfáradt társait.

— Néhány nap fiúk, aztán megyünk a Balatonra.

A Kossuth Tsz-ben az a szokás, a nagy munka után három-négy nap pihenés jár az aratóknak, Balatonszárszón. saját üdülőjükben. Balatonkenesén, az Egyetértés Tsz cigánylaposi búzatábláján nevetik most egymást.

— Csak eljöttünk a Balatonhoz. Már láttuk is a domboldalról.

Hajnali kettőkor keltették fel az öcsödi tsz vezetői Pákozdi Ferencet.

— Nagy baj van a Dunántúlon.

Reggel hét órára a szövetkezet nyolc legjobb kombájnja útrakész volt. Mentek, vonultak az országutakon, át a pesti utcán. Egy csapatban az öcsödi, a tisza- kürti és a tiszaföldvárj gépek. Hosszú, lassú sorban. Látványnak is szép volt. Molnár Lajos, a csupa por, csupa olaj, alig huszonéves kombájnvezető a kenesei határban emlegeti:

— Szép volt. Pesten a rendőrök leállították a forgalmat. Kilométereken álltak a gépkocsik végig a Pe- főti-hídig, ahogy jöttünk. Mindenki bennünket nézett.

Zuhogó esőben értek Kenésére. Megijedtek, amikor meglátták a gabonatáblákat. Ömlött az eső. felhőszakadás volt. A domboldalakról hömpölygő viz leterítette maga előtt a kalászost. Gyorsan rájuk nőtt a buja gyom. Haladatlan, háládat- lan munka. Alighogy nekifogtak, mér kiverte őket a zivatar. A gépek csúsztak, másztak, süllyedtek. K. Nagy András kombájnja teljesen elült. Beásta magát a sáros tarlón, se előre, se hátra. Kocsis János, a kenesei tsz elnöke idegeskedett.

— Ne töltsék most ezzel az időt emberek! Legalább a másik hét gép menjen, húzassanak át a másik táblára.

Az öcsödiek ránéztek:

— Hogy gondolhat ilyet? Nyolc géppel jöttünk, annyival is megyünk.

Leszálltak a gépekről. Ahány ember csak hozzáfért, tolta, nyomta, húzta a kombájnt. A kenesei elnök mentegetőzött

— Nehogy azt higgyék már, hogy rosszat akartam. Nagyon bánt a sok búza sorsa. Azért kértem én ilyet.

Az első napokban történt ez. Addig csak kíváncsiak voltak a faluban az idegen kombájnosokra. Attól kezdve befogadták az öcsödieket, ahogy itt mondják, a szolnokiakat

— Éh nem vagyok a sok

dicsérgetés híve — mondja a kenesei elnök. — Annyit mondhatok, a mi kombájno- sainkat elvittem néhány táblára: látjátok csak így csináljátok, ahogy a szolnokiak, akkor nem lesz baj. A másik: vezetőségünk úgy határozott, hogy díszvacsorán búcsúzik el tőlük, minden vendég kombájnosnak ajándékot veszünk. Különben várom az öcsödi elnököt. A sors hozta ezt a barátságot, de szeretnék a tagjaink, ha a jövőben is megmaradna. Jó az ilyen barátokat megtartani. Ezzel mindent megmondtam.

A kenesei határban is vége felé jár az aratás. Gépkocsi fut a tarlóra. A várpalotai tsz főagronómusa jött. Hallotta, • hogy milyen jó kombájnosok jöttek Kenésére, segítsenek már rajtuk is.

— Nem volt még elég? —

kérdezem a szélen haladó kombájn vezetőjét, Tukacs Istvánt.

— Ha azt vesszük, már az otthoni elég volt. De hogy nézne az ki, hogy mi hazamennénk, amíg itt búza van.

Olyan a szanyi határ, mintha az egészet belemártották volna egy mocsárba. A sáros, fekete tarló mellett, az árokoldalban barna nagydarab ember ül. öze Pál, a kungyalui Zöld Mező Tsz gépésze. Második hete dolgoznak.

— Elhoztam a Pirost megnézni a Rábát.

ö már járt erre. Éppen tizenhat esztendeje, határőr volt Csornán.

— Nem gondoltam, hogy így jövök vissza.

Mikor Kungyalun vége lett az aratásnak, öze Pál három nap szabadságot kért. Fáradt volt, érezte kell a pihenés.

— Egy napot érkeztem letölteni. Jött az elnök: ez és ez a helyzet, mit szólnék hozzá? Jóskánkkal mi voltunk a legjobb kombájnosok az idén. A két Özét külde- nék, hogy szégyent ne valljon Kungyalu.

A kis faluban összesereg- lettek az emberek mikor útrakeltek a gépek, öze Pált a kislánya és a kisfia hosz- szan elkísérte, sírtak a gyerekek.

— Nincsenek hozzászokva, hogy ilyen messze legyen az apjuk.

Mindjárt az első napokban írt nekik. Megírta, hogy Szanyban kipakolták az iskolát. Ott laknak a kun- gyaluiak, a besenyszögiek és az örményesiek.

— Csuda jó emberek élnek itt. Mindenki köszönget nekünk. Bemegyünk este a vendéglőbe, azt se tudják, mivel kínáljanak. Nem sok tökfőzeléket ettünk mióta itt vagyunk. Válogathatunk, hogy mit főzzenek.

Megjött az ebéd a faluból. Emberenként másféladagos dunántúli disznótoros.

— Erzsiké, a szakácsnő azt üzeni, a legjobb falatokat a Sanyinak küldi.

Nagy nevetés. A fiatal, hosszúhajú kungyalui segédvezető belepirosodik, öze Pál tapintatosan másra tereli a beszédet.

— A múlt héten Rábase- besen elszabadult a pokol.

— Hogyhogy?

— Azt hittem, hogy cserbenhagy a Piroskám az árpaföldön. Víz állt a táblán, abba is kellett hagynunk a munkát. Jó árpa volt pedig, mondják az itteniek, hogy első aratáskor 21 mázsát adott, most már csak tizenkettőt.

Békési Gyula, a Kétpóról elszármazott főagronómus megerősíti: így van. Az első aratás az eső előtti volt a Dunántúlon. A második az esőé. a harmadik a mostani, amire összefogott az ország. A szanyi szövetkezetben tizenkilenc kombájn arat egyszerre. Csorna Jánossal, a Szolnok megyei Tanács osztályvezetőjével, Suba Istvánnal, a nagykunsági tsz-szö- vetség titkárával, Komjáti Aladárral, a szolnoki szövetség titkárhelyettesével jöttem. Kérdezgetik, nem drágán aratnak-e a Szolnok megyeiek? Konczog Ignác, a szanyi elnök megnyugtatta őket:

— A kungyaluinkkal úgy egyeztünk, háromszázötven forintért vágják holdját. Tudjuk, hogy ez nem pénz érte. A hosszú úton rongálódik a gép, az ilyen aratás is eszi már a kombájnt. Eleinte féltek a tagok, biztosan sokat kérnek majd. A besenyszögi üzenet jól esett.

Az ottani elnök azt üzente, egyezzünk meg a kombájno- saikkal. Adjuk azt, amit a többiek kapnak.

A szanyi Dózsa elnökét nagyon megviselte az elemi csapás. Azt mondják, a ven- dégkombájnosok megjelenése adta vissza a falu kedvét. Az elnök szeretettel beszél erről:

— Ez az aratás bevonul a szövetkezeti mozgalom történetébe. Három nap alatt itt termett az Alföld. A gépek százai cseréltek országrészt. Nélkülük pusztul a gabonánk.

F. Bognár Györgyöt, az egyedi Harc a Békéért szövetkezet öreg nyugdíjasát

tarlógazdának nevezték ki erre a nyárra. Ott ballag a sáros, gyomos búzaföldön.

Jegyzi, mennyit arat le naponta a két jászladányi fiatalember, Drávucz János és Szűcs János.

— Még mindennap fejelték a mieinket. Csak meglátszik, hogy maguknál korábban kezdődött a tsz. Igazán szépen dolgoznak. Nem győzök csodálkozni, meddig bírják, hogy egész nap le se szánjanak a gépről.

Drávucz Jánosékat kedvesen fogadták Egyeden. Az elnök lovaskocsival ment elébük. Csornára. A falu legnagyobb épületébe, az egykori Batthyány kastélyba vezették őket, ott van a szállásuk. Drávucz János most tizennyolc esztendős, társa se lehet sokkal több. Egyik este odamentek hozzájuk a kisfalu fiataljai, meghívták őket a KISZ klubba.

— Elmentek?... '

— Majd elmegyünk, de még nem jött ki a lépés. Amíg jó az idő, aratunk.

Velünk van dr. Haraszti László, a Győr-Sopron megyei tanács osztályvezetője is.

— Jó nevet szereztek a szolnokiak megyeszerte. Már Győrbe is eljutott a híre, mit csináltak a jásztelkiek a páli Békében. Zuhogott az eső, nem tudtak aratni. Erre beálltak zsákolni, szárították a gabonát. Mindjárt mondogatták is Páliban: olyan emberek jöttek Szolnokról, akik tényleg segíteni akarnak.

Az osztályvezetőtől halljuk

azt is:

— A jószándék sok mindenre képes. A mosonmagyaróvári gépgyár szocialista brigádjai felhívására munkások ezrei jelentkeztek: jönnének kaszálni. Szerencsére nem kell. Az alföldi nagyüzemekkel közösen megmentettük a dunántúli termést.

Dr. Haraszti László hivatali szobájának asztalán kö- tegben összegyűjtve a Kisalföld, a Győr megyei napilap. Az írások bizonyítják, megszerették a mieinket ezen az országrészen. Ámbár az újságok a Szabolcs megyeiekről írtak legtöbbet. Ez hatásosabb. Két esztendeje Szabolcsba vonult az ország, most Szabolcs is visszasegít.

Szolnok megyének „csak” annyi az érdeme: ott volt Szabolcsban is, most 165 kombájnt küldött Győr- Sopron, Veszprém, Somogy és Vas megyébe.

Hazafelé tartunk a hosszú útról Üdülők kocsisorai robognak oda és vissza a balatoni műúton. Kétoldalt végig kombájnok harapják nyögve, nagy port csapva a martalékból megmentett gabonát. Nézem őket. s eszembe jut, korábban nagy szeretette] mondtuk: kenyércsata.

A mostani az a javából.

Borzák Lajos

A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki Tasi Jánost

Tasi János elvtársat. az MSZMP Szolnok városi Bizottságának a munkatársát nyugdíjba vonulása alkalmából az apparátusban eltöltött két évtizedes munkájáért az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. A kitüntetést az Elnöki Tanács nevében dr. Gergely István az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára tegnap délelőtt adta át* Részt vett az ünnepségen Csáki István, az MSZMP KB tagja és Sipos Károly. az MSZMP Szolnok várcsi Bizottságának első titkára is.

Dr. Gergely István, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságai első titkárának látogatása a járási, városi pártbizottságok- nál, a megyei állami- és társadalmi szerveknél

Dr. Gergely István, az MSZMP Szolnok megyei Bízott' sága első titkára augusztus 1. és 10-e között meglátogatta a járási és városi pártbizottságokat, valamint a megyei állami, társadalmi szerveket, tömegszervezeteket és tömegmozgalmakat.

Az elvtársi eszmecseréken az illetékes szervek vezetői tájékoztatták a megyei pártbizottság első titkárát munka- területük helyzetéről.

Dr. Gergely István elvtársat látogatásaira Csáki István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság nyugalmazott első titkára és Szekeres László, a megyei pártbizottság titkára kísérte el. *

Csáki István a találkozókon köszönt el munkatársaitól, az állami, társadalmi szervek, tömegszervezetek, tömegmozgalmak tisztségviselőitől.

Megtakarítás ?

Itt C XI7Ór VG98j s itt van a leértékelés. Ezúttal „kéthetes szezonvégi ruházati vásárnak” nevezik. A név folyton változik, a lényeg marad: valamikor augsz- tusban az üzletek, áruházak megpróbálják eladni olcsóbban azt, amit drágábban nem sikerült. Hosszú esztendők óta így van ez, s tulajdonképpen természetes az egész. Végtére is, ha mindent eladtak volna nyár elején, ami nyárra készült, akkor nem lehetett volna semmit nyár közepén kapni, ami nyárra való. Mindenesetre — írták a lapok — az akció 500 millió forintos árualapja 180 millió forint megtakarítást nyújt a lakosságnak. Szolnok megyében 3o millió forint értékű árualapot érint a kedvezményes vásár, és körülbelül tízmillió forintra tehető az árengedmény ősz. szege.

A lakosság rohant is vásárolni. Mert szeret megtakarítani. Nem tudja, persze, hogy mennyi az a félmilliárd forintos árualap, de tudja, hogy mi az áru és mi a bóvli. Így azután minden esztendőben felújulnak a viták: mit tükröz ez a „ruházati vásár”, „áruakció”, „kiárusítás” „leértékelés” stb. A kereskedelem időnként szeretné velünk elhitetni, hogy ez amolyan nagylelkűség. Tehát azért van, hogy mi takarékoskodhassunk. Aztán — mivel ez nem sikerül, mert az emberek már régen azt kérik számon a kereskedőktől, hogy kereskedjenek, a nagylelkűség többi részét a Vöröskeresztre bízzák — elmagyarázzák, hogy tulajdonképpen nem lehet másképpen csinálni. Ez valamivel jobb érvelés, ezért is szokták ritkán használni. Mert ennek az a kiindulópontja, hogy minden törekvés ellenére, a kereskedelem még korántsem tud minden tekintetben kielégítően dolgozni. Igaz, hogy sehol a világon nem tud, de hát tökéletlenség és tökéletlenség között különbség van.

Mi a különbség ? Az ember

megérti, ha jó, használható áruk kerülnek olcsóbban forgalomba. Van úgy, hogy nem fogy el minden, mert nem is lenne jó, ha minden elfogyna. Az idei kirakatokat nézve azonban sok mindent talál még mindig az ember, amit esze ágában nem lenne keresni. S most, hogy rátalált, illetőleg a kereskedők rátaláltak a raktárak mélyén, szinte menekül. Attól tart, hogy a megejtően olcsó árak ráveszik a visszataszítóan vacak holmik megvásárlására. Divat, ami divat, szó, ami szó, ízlések és pofonok különböznek, de ami ízléstelenség, az az is marad. Más áruk viszont remekek, tetszetősek, régen keresettek, s most nevetséges áron kerülnek forgalomba. Az ember megvette volna előbb, többért, csak éppen nem kapott.

Jó, vannak úgynevezett „terítési” problémák is. Csakhogy néha a vásárló a kimerültségtől elterül, annyit mászkál valami után, amit nem kap. S amikor aztán megkapja leértékelve, csak félig örül. Szívesen veszi az olcsó árat, de az ilyenfajta leértékelést amolyan luxusnak tartja. Ugyanis a közgazdasági gondolkozás, amiről annyit beszélnek, behatolt a vásárlók tömegeibe. Lehet, hogy a kereskedők közé még nem mindenüvé, de régi igazság: minden kereskedő egyben vásárló is ugyan, de nem minden vásárló kereskedő egyben.

Szerencsére. Mert különben nem vizsgálná, hogy az áru ára arányban áll-e értékével. Ezen a vásáron — mint az előző esztendőkben — ismét sok az olyan holmi, amit az ember már előbb megvett volna, ha elment volna a józan esze, s hajlandó lett volna megfizetni azt az árat, amit eredetileg kértek érte. Most, hogy olcsóbban adják — kényszerűségből — valósággal harcolnak érte az emberek. Vajon miért? Mert tudják, hogy nemcsak az árut kell vizsgálni, hanem az árat is figyelembe kell venni. Tehát, ha mondjuk, egy pulóverért, ami egyébként nem rossz és nem divatjamúlt, nem szabad négyszáz forintot adni, mert annyit nem ér, de háromszázhúsz forint reális ár. Bizony, sok leértékelt holmiról kiderül, hogy kurrencia, de kurrens áron, s háromszor annyit kellett volna leértékelni, illetve gyártani annakidején. mint amennyit gyártottak, illetve most leértékelhettek.

Egyébként pedig természetesen vásárlunk. Megtakarítjuk azt a bizonyos 180 milliót. Persze attól félünk, hogy ezt a 180 milliót a kereskedelem elvesztette. S valamikor, valakin be kell hoznia. Például rajtunk, s a következő hónapokban. De hát nem baj, állunk a küzdelem elébe. Vállaljuk: gyorsabban tanulunk meg vásárolni, mint a kereskedők kereskedni. A következő valamiféle vásárnál pedig ismét csodálkozunk, hogy miként lehet ez, S elfogadjuk azokat az érveket, amelyek elfogadhatók, s derülünk azokon, amelyeken már rég túlhaladott az idő.

Egyébként pedig szíven ütött a kereskedőknek az a fenyegetése, hogy az egész csak két hétig tart, nem hosszabbítják meg. Tessék mondani, ha addig nem fogy el minden, mit csinálnak a megmaradt árucikkekkel? A tengerbe öntik? De hát a Belkereskedelmi Minisztériumnak sincs tengere. Pedig állítólag a tengeri országok sokkal gazdagabbak.

— N

Mintaistálló épül Cibakházán

Augusztus közepére tervezi a törökszentmiklósi MEZŐGÉP Vállalat cibakházi gyáregysége annak a mintaistállónak átadását, melyet a helyi termelőszövetkezet Telek-majorjában épít.

Az állatokat — 18 szarvas, marhát és 24 borjút — a Vörös Csillag Tsz, míg a belső berendezést a MEZŐGÉP vállalatok adják. A cibakházi gyáregység 19 új termé- két ad, közöttük szarvasmar- ha-lekötőt 5 változatban, egyedi borjúketrecet, 2 féle bor*’'r'"’■"’tőt.

— hl —

Képünkön a termelőszövetkezet építőbrigádja az RL típusú szarvasniarha-lekötő berendezést betonozza az alapba