Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-12 / 189. szám
2 SZOLNOK MEQ.VE1 NÉPLAP 1972. augusztus 12. Bangla Desh a ENSZ előtt A Biztonsági Tanácsban csütörtökön este megkezdték Bangla Desh, vagy ahogy magyarul nevezzük, a Bengáli Népi Köztársaság ENSZ-felvételi kérelmének vitáját. A vita végén az a döntés született, hogy a kérelmet a Biztonsági Tanács tagfelvételi bizottsága elé terjesztik. A tagfelvételi bizottság pénteken ül össze, lapunk zártáig nem kaptunk hírt lefolyásáról, eredményéről. Elgondolkoztató azonban a BT csütörtöki vitája. Feltűnt, hogy a Biztonsági Tanács egyik állandó tagja, a Kínai Népköztársaság milyen határozottan ellenezte a tagfelvételi kérelmet. ENSZ-fődelegátusa, Huang Hua. azt szögezte le, hogy „a jelenlegi körülmények között” nem aktuális a felvételi kérelem. Éppen Peking az, amely a harmadik világ egyetlen igazi képviselőjének kiáltja ki magát, s az egyetlen igazi forradalmi országnak, amely mindig és mindenütt minden Waldheim Pekingbe érkezett függetlenségi és szabadságmozgalom támogatója. Hogyan lehet hitelt adni ennek a szerepnek, amikor a valóban a szabadságukért, és függetlenségükért harcot vívott bengá- liakat, elért sikerük után sem támogatja, sőt gáncsolja? „A Bengáli Népi Köztársaság már nagy nemzetközi etkintélyt szerzett. A fiatal köztársaságot eddig a világ több, mint 80 állama, köztük a Biztonsági Tanács 10 tagja is hivatalosan elismerte. Bangla Desh felvétele az ENSZ-be segíti ennek az országnak a 75 milliós népét az új, békés élet építésében és hozzájárul a hindusztáni helyzet további normalizálásához, a világszervezet egyetemessége elvének megszilárdításához” — hangoztatta a BT vitájában a Szov- je/túnió képviselője. Legfeljebb gyűlölködő indulatok szállhatnak szembe ezzel a helyes állásponttal, józan érvek nem. (KS) Helsinkiben nagyköveti szinten folytatták az NDK és Finnország tárgyalásait a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Baloldalt Paul Gustaffson finn nagykövet, jobbra Kurt Nier, az NDK nagykövete (Telefoto — AP—MTI—KS) Tizenkét órás harc Saigon közelében Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára pénteken — helyi idő szerint az esti órákban — megérkezett a kínai fővárosba. A pekingi repülőtéren a világszervezet főtitkárát, akit útjára elkísért Tang Ming-csao, az ENSZ A szenátus folytatta a ratifikációs vitát Az amerikai szenátus pénteken folytatta az augusztus 3-án megszakított ratifikációs vitáját a második SALT-meg- állapodásról. A vita felújítására azt követően került sor, hogy a szenátus külügyi bizottsága csü- törtöKön egyhangúlag elutasította Henry Jackson módosító indítványának a Fehér Ház támogatásával hétfőn beterjesztett új változatát is. A Nixon-kormány, amely rendkívül ellentmondásos és kínos helyzetbe hozta önA szovjet—Szíriái gazdasági és katonai megállapodásról „A népek virágzásáért vívott együttes haic — ez a mi együttműködésünk célja és értelme" Az A1 Anvar című beiruti lapnak adott interjújában — Hafez Asszad vezérőrnagy, Szíria elnöke kijelentette: a legutóbbi moszkvai látogatása alkalmával aláírt szovjet —szíriai gazdasági és katonai megállapodás szavatolja, — hogy Szíria korszerű fegyvereket kapjon a Szovjetuniótól. Asszad elnök nagyra értékelte a Szíriában tevékenykedő szovjet szakértők munkáját, amely — mint mondta — jelentősen hozzájárul Szíria felvirágzásához. Szíria — mondotta Asszad — örömmel üdvözli az Egyiptom és Líbia egyesítéséről szóló nyilatkozatot. A két állam egyesítése — tette hozzá az elnök — az Arab Köztársaságok Szövetségének keNEW YORK Gunnar Jarring, az ENSZ- főtitkár közel-keleti külön- megbízottja pénteken befejezte New York-i konzultációit. A héten eszmecserét folytatott Waldheim főtitkárral, a válságban érdekelt felekkel és a Biztonsági Tanács állandó tagjainak képviselőivel. Jarring szombaton elutazik a világszervezet székhelyéről, a jövő hónapban azonban újra visszatér a közgyűlési ülésszakra. WASHINGTON Nixon amerikai elnök öttagú bizottságot jelölt ki azzal a céllal, hogy tanulmányozzák a Szabad Európa és a Szabadság rádióadók jövőbeni finanszírozásának módozatait. A bizottságnak jövő év február 20-ig kell jelentést tennie munkájáról. A Nixon által kinevezett bizottságot Milton Eisenhower, a néhai elnök fivére vezeti. TOKIO Ohira japán külügyminiszter pénteken fogadta Szun Pinghua-t, a Kínai—Japán Baráti Társaság elnökhelyettesét és Hsziang-Csien-t, a Kínai Népköztársaság tokiói kereskedelmi irodájának igazgatóját és hivatalosan közölte velük, hogy Tanaka miniszterelnök elfogadta Csou En-laj miniszterelnök pekingi látogatásra szóló meghívását. újonnan kinevezett kínai főtitkárhelyettese — Csi Peng- fej külügyminiszter és Csiao Kuan-hua külügyminiszterhelyettes, az ENSZ közgyűlésen résztvett kínai küldöttség vezetője fogadták. magát az általa aláírt nagyfontosságú egyezményhez — sokféleképpen értelmezhető „fenntartásokat” csatoló módosítás támogatásával, a hét folyamán — lépésről-lépésre igyekezett elhatárolni magát a balul sikerült manővertől. Fulbrgiht szenátor a külügyi bizottság elnöke igen élesen elítélte Nixon elnöKöt, amiért a SALT megállapodások amerikai ellenzékének megnyugtatása célj ából támogatást nyújtott Jackson manőveréhez. rétéin belül megy végbe, és jelentős mértékben elmélyíti majd Egyiptom és Líbia egységét. Szíria mindaddig nem lesz hajlandó diplomáciai kapcsolatokat létesíteni az Egyesült Államokkal, amíg Izrael „az ötvenegyedik amerikai tagállam marad” — hangsúlyozta interjúja befejezéséül Hafez Asszad. Damaszkuszban pénteken közleményt adtak ki a Szíriai Kommunista Párt augusztus 9-én megtartott központi bizottsági üléséről. A Központi Bizottság ülése, amelyen a KB valamennyi tagja és póttagja részt vett, nagyra értékelte a párt küldöttségének július 21—25. közötti moszkvai látogatását. KAIRÓ Jövő kedden rendkívüli ülésszakot kezd az egyiptomi nemzetgyűlés. Felszólal majd Szadat elnök is, de — mint a kairói sajtó jelenti — csak a több napra tervezett tanácskozás végén. A parlament, mint ismeretes „a nemzeti egység védelmében” fog törvényeket hozni. AMMAN Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára augusztus 26- án hivatalos látogatásra Jordániában érkezik. Az arab térség problémáit és a nemzetközi politika legújabb fejleményeit vitatja majd meg vendéglátóival. WASHINGTON Az amerikai kongresszus két házának képviselőiből alakult egyeztető bizottság, immár végleges formában, 300 millió dollár összegű katonai segélyt ajánlott meg Izraelnek. A segély keretében Izrael amerikai fegyvereket kap — közöttük F—4 Phantom mintájú vadászbombázókat. NEW YORK Október közepére halasztották Daniel Ellsberg és Anthony Russo bírósági ügyének tárgyalását. Mint ismeretes, a két tudóst azzal vádolják, hogy az Egyesült Államok vietnami agresszióját leleplező Pentagon-dokumentumokat bocsátottak a sajtó rendelkezésére. A saigoni katonai parancsnokság szóvivőjének jelentése szerint 12 órás heves harc folyt a dél-vietnami fővárostól 45 kilométernyire északnyugatra fekvő Lai Khe támaszpont szögesdrót kerítésén kívül és belül. A rajtaütésszerű támadás során a szabadságharcosok néhány órán át megszállva tartottáK a saigoni gyalogos hadosztály támaszpontját, amely az An Loc térségében harcoló saigoni alakulatok parancsnoki posztja. A péntekre virradó éjszaka ismét több bombarobbanás volt Belfastban. Nyugtalanságot jelentettek a tartomány és az ír Köztársaság határáról is. Az angol kormány, amely a jelek szerint képtelen megtalálni a válság megoldásának kulcsát ,,ideiglenes intézkedésként” elrendelte, hogy az Észak-lrországban Szurenda Pál Szingh indiai külügyminiszterhelyettes a parlamentben pénteken bejelentette, az indiai kormány azonnali hatállyal olvan vízumintézkedéseket léptetett életbe, amelyek azt a célt szolgálják, hogy megakadályozzák az Ugandából távoA bonni kormány pénteken nyilatkozatot tett közzé abból az alkalomból, hogy két évvel ezelőtt, 1970. augusztus 12-én írták alá Moszkvában a szovjet—nyugatnémet szerződést. Brandt kancellár bonni újságírók előtt azt mondotta: a moszkvai szerződés aláírása A szabadságharcosok két nap alatt már másodszor támadtak meg nagy támaszpontot Saigon közelében. — Csütörtökön a 25. saigoni hadosztály Cu Chi támaszpontját vették tűz alá. A dél-vietnami felszabadító erők pénteken aknatüzet zúdítottak a Saigontól 289 kilométernyire észak-keletre fekvő Cam Ranh város katonai célpontjaira a héten már másodszor. szolgálatot teljesítő angol katonákat a tüntetések feloszlatása szempontjából hatékonyabb fegyverekkel szereljék fel. A katonák az eddigi gumilövedékek helyett — a hivatalos megfogalmazás szerint „gyorsabb és pontosabb célzásra alkalmas” PVC-lövedéket kaptak, amelyeket az angol hadügyminisztérium szakértői kísérleteztek ki. zásra felszólított, brit útlevéllel rendelkező indiai polgárok esetleees „fejvesztett és pánikszerű” beáramlását Indiába. — A brit útlevéllel rendelkezőknek eddig nem kellett vízumért folyamodniuk, ha Indiába léptek. óta növekedett az NSZK súlya „európai és nemzetközi összefüggésekben” egyaránt. Nyomatékosan aláhúzta, az NSZK ..folytatja enyhülési politikáját a Kelet irányában”. Ennek kapcsán kivételes fontosságot kell tulajdonítani az NDK-val folytatott tárgyalásoknak — mondotta. A Pravda pénteki vezércikkében úgy értékeli a szocialista országok kommunista és munkáspártjai vezetőinek a Krími-félszigeten tartott baráti talákozó- ját, mint újabb nagy lépést a szocialista közösséghez tartozó országok egységének és együttműködésének megerősítése útján. E találkozó eredményeit világszerte úgy fogadták, mint újabb alátámasztását annak, hogy szüntelenül szilárdulnak a szocializmus erői nő tekintélye és befolyása. — írja a lap. „A krím-félszigeti találkozó meggyőző erővel tanúsítja. hogy mind hatékonyabbá válik a testvéri szocialista államok együttműködése a politika, a gazdaság, az ideológia. a nemzetközi kapcsolatok és a védelem területén. a szocialista országok ' szövetségének megerősödése, a köztük lévő kölcsönös megértés és kölcsönös bizalom fokozódása pedig óriási előnyöket biztoMoszkvában pénteken befejeződtek a tárgyalások a Szovjetunió és az Egyesült ÁllamoK tudományos és műszaki együttműködéséről a talajjavítás és a vízgazdálkodás területén. A felek megállapodtak abban, hogy fejlesztik a kontaktusokat a vízkészletek megtervezésében, felhasználásban és irányításában a matematikai modellezés alapján, KicseréAz angol kormány „ dokkmunkás-sztrájk miatt bevezetett rendkívüli állapot kihasználásában hosszas habozás után „átlépte a Rubicont”, a partmenti szigetek — elsősorban a Shetland és Orkney sziget — ellátási nehézségeire való hivatkozássá] katonai repülőgépeket vetett be az áru- szállításhoz. A RAF, a királyi légierő Hercules típusú óriás gépei pénteken reggel megkezdték a 180 tonna élelmiszer és takarmány átszállítását. Az el nem kötelezett országok georgetownj külügyminiszteri konferenciájának több résztvevője élesen elítélte az Egyesült Államok vietnami agresszióját. Mohammed Safik afgán külügyminiszter követelte a vietnami amerikai agresszió azonnali beszüntetését. Szvaran Szingh indiai külsít a szocialista országok népei számára.” —mutat rá a Pravda vezércikke. ..A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak összefogása — a testvéri népek történelmi közeledési folyamatának gerince. Az egységre irányuló törekvés megteremtette * Varsói Szerződés, a KGST és más államközi szerveze tek keretein belül megvalósuló együttműködés legkülönbözőbb formáit”. A vezércikk hangsúlyozza a szocialista országok által a vietnami népnek nyújtót! támogatást. állásfoglalásukat az izraeli agresszió kö vetkezményeinek felszámolása mellett, majd megállapítja: „a testvérpártok éí testvéri államok megbontha tatlan egysége, a békéért, t szocializmus eszméiért és i népek virágzásáért vívót' együttes harc — ez a mi együttműködésünk célja és értelme”. Ük tapasztalataikat a hidrotechnikai létesítmények téli időszakban való építésére vonatkozólag. Az együttműködés érinti a vízgazdálkodási munkák gépesítését, polimeranyagoknak a hidrotechniKai építésben való alkalmazását is, valamint a tengervíz és az egyéb sósvizek sótalanításának — egyes problémáit. A skót dokkmunkásokat előzőleg „emberbaráti szempontokra” való hivatkozással megpróbálták rávenni a részleges sztrájktörésre, a tárgyalások azonban nem jártak eredménnyel. Heath miniszterelnök csütörtökön többször is tárgyalt kabinetjének tagjaival és a nap folyamán minisztertanácsot is tartott a kormány azonban nem szánta rá magát a rendkívüli állapot végső eszközének tartott katonai beavatkozás nyílt elrendelésére. ügyminiszter felszólította az el nem kötelezett országokat hogy határozottan szánjanak szembe az imperializmus erőivel. Szabad El Ahmed A1 Dzsaber kuwaiti külügyminiszter a teljes leszereléssel foglalkozó konferencia összehívását sürgette. Értesítjük a lakossági és közületi megrendelőket, hogy SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ, PARKETTÁS munkák elvégzésére szabad kapacitással rendelkezünk Vállaljuk a fenti munkák rövid határidőn belüli elvégzését. Felvilágosítás, megrendelés felvétel: TEMPÓ Ksz lakáskarbantartó részlege, Szolnok, Ságvári krt. 24. Telefon: 11-658 MINDENFELŐL Hatékonyabb fegyverek a tüntetők ellen Vízumintézkedés Indiában Az NSZK folytatja enyhülési politikáját Szovjet—amerikai vízgazdálkodási együttműködés Az angol kormány továbbra sem meri a katonai beavatkozást elrendelni Az el nem kötelezettek a vietnami agresszió ellen Tisztogatás Egyiptomban Miközben az egyiptomi parlament külön törvényt készít elő a nemzeti egység védelmére, a pénteki A1 Ah- ram arról számol be, hogy újabb tisztogatási kampány indul az Arab Szocialista Unió valamennyi szervezetében. A lap szerint a kampány keretében minden szinten felülvizsgálják a tömegszervezet politikai kádereit, s eltávolítják azokat — akik rémhíreket terjesztenek, — akik gyanakvást keltenek és lázadásokat szítanak, akik kárt okoznak a nemzeti egy- ség ügyének és akadályozzák a forradalmi haladást. Legutóbb a múlt év derekán az Ali Szabri-féle politikai csoport eltávolítása után hajtottak végre általános átszervezést és tagrevi- ziót az Arab Szocialista Unióban.