Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 184. szám
Kiállításon... PERFO-RÁCIÓK Ping-pong-ping-pong... Zöld asztalon játsszák, kanosuk* labdával. Meg fehér asztal mellett emberekkel. ☆ — Főnök, nincs valami meló? — Miért? — Fázunk. ☆ Mag Ányosné „mégmindig” • típusú, egyedül élő. elvált állapotú, rekonstruált hajadon este 11 órakor unalmában a telefonkönyvet lapozgatta. Egyszer csak a következő névre bukkant: Nagy Farkas fúrómester... Felhívta, de a telefon foglaltat jelzett. ☆ — Micsoda haláli tolla van... Kép szöveg nélkül l ! ♦ Viszlát a délutáni zápornál Reméljük, hogy szakoktatási rendszerünk egyszer oda fejlődik, hogy nemcsak arra tanítják majd az embereket, mit kell csinálni, hanem arra is, hogyan kell dolgozni. ☆ Az általános értelemben vett jóllakáshoz egy jó lakás is kell. ☆ Magyar szokás-mondás: Rosszat -em tudóé.. éJ. meg minek mondjak. ☆ Vita* kozni c-ik azzal érdemes, akivel érdem00 '■'ni. * — Most jön, és megmagyarázza nekem, hogy a tényezők azért vannak, hogy hassanak, különösen ha „hatótényezők”. ☆ Felszólalás. Hosszú. Még egy. Még hosszabb. Beszél, nem mond semmit, de beszél. Nyelvújítási javaslat: nevezzük el szólamszátyámak. — Jé, nár ennyi at MóTl ♦ ♦ — Mindjárt esl ni fog! ♦ — Sebaj. Kell j az eső. A nagy- i apám is mindig X azt mondta, hogy l első az eső. X — Tényleg kell. j Az első kell. ; — De mennyire ~ kell. Képzeld el, ♦ ha nem esne. Egy t szem se esne, X mondjuk egy ♦ évig... nem, két i évig... Mi lenne? | — Mi lenne? X — Szárazság. ♦ Szomjhalál. Ki- I pusztulna minden. X Ezért kell az eső. | Az öregekben lehet bízni. A tudományra ugyan fittyet hánytak, de amit tudnak, azt tudják. Azt mondta a nagyapám, ugye, hogy első az eső? Hát nem igaz? — De. Igaza volt. Ezek szerint. Már esik is. — Tényleg. Már esik. Érdekes, hogy mindig lefelé esik. Ezért is nevezték el esőnek. Esik az eső. így rögtön tudod, hogy nem emelkedik. Ellenkező esetben lehet, hogy az esőt emelkedőnek neveznék? Ss Mikori — Hátha aluliról/ felfelé esne, azazhogy emelkedne az eső, azazhogy az emelkedő... Mit gondolsz? — Lehet. Annyi mindent hall az ember, hogy ez is lehet. — Na ugye! Milyen bölcs a magyar nyelv. Nincs is bölcsebb nyelv a magyarnál. Ennél a nyelvnél öregem, ami felülről jön lefelé, az az eső... — Kórózsné kiesett a harmadikról. ö is eső? — Persze. Azaz hogy leeső. Mert az eső, az az eső. Világos? Állati klassz ám a magyar nyelv. Van ez az izéje, ez a „le”, meg „fel”... — Igekötője? — Az az, ázván neki. Igekötője. És ha köti az igéhez, mint ebet a karóhoz rögtön más lesz az árnyaltsága a szónak. Mint ennek a Kórózs- nénak az esetében is. Más az ugyanis a magyar nyelvben, ha Kórózsné esik, vagy ha az eső esik.* Világos? — Persze, hogy világos. Vajon meddig esik?. — Ha bugybo-' rékol a víz, ak-: kor sokáig. Bugyborékol? — Nem bugyborékol... — Akkor nem esik sokáig. A: nagyapám csak kinézett a tornácról, bele a kacsák vizes lábasába. Bugyborékol. — Sokáig esik az eső, hagy essen — mondta. Ha bugyborékolt. persze. Ha nem bugyborékolt, egy szót sem szólt. Az olyan esó neki nem volt eső, ami nem bugyborékolt. Az olyan esőt 6 szóra sem méltatta. Ilyen ember volt a nagyapám. — Na, el is állt. Mehetünk. — Elállt? Nagyszerű. Kicsit huzatos volt ez a kapualj, de legalább jól kibeszélgettük magunkat. Nem igaz? — De igaz. Kitünően. Délutánra újból záport jelzett a meteorológia... Bejön a kapu alá? Találkozunk? — Magával? Örömmel! Viszlát a délutáni zápornál, Gyurkó Géza
