Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

1972. augusztus 6. SEOLNOB MEGYEI NÉPLAP 11 Tervek piros-feketében Az MTE-pálya fölött pén­teken délután hol kisütött a nap, hol meg az eső zu­hogott. Aztán együtt a ket­tő; tűzött a nap és közben sűrű zápor hullott. Tho- niann Antal az NB I B-s labdarúgó-csapat edzője — égzengés ide, villámlás oda — vetkőzni küldte a játé­kosokat. — Míg elkészülnek, be­szélgethetünk — invitált a társalgóba. R Fraditól az Egyetértésig Az edző rövidre nyírt hó­fehér haja könnyen megté­veszti az embert: idős „fut- ball-veteránnak” nézi. De aztán elég vele néhány szót váltani, hogy bebizonyosod­jék: az arcvonások, meg az egyéniségből áradó fiatalos hév szöges ellentétben van­nak az ősz sörtével. A mes­ter gazdag labdarúgó múlt­tal rendelkezik. Emlékeznek még rá a sportág hívei, mint a Ferencváros és az Egyetértés játékosára, majd az utánpótlás válogatott ed­zőjére. — A fiatalkori zöld-fehér „korszakom” után 1962-ben kerültem az Egyetértési) A Két évig játékosként, majd öt esztendeig szakvezető­ként szolgáltam az egyesü­letet. Az utánpótlás-váloga­tott szakmai irányítását 1969-től láttam el, szerző­dést soha fel nem bontottam, soha nem kilincseltem anyagjai? miatt. Két évre ír­tam alá a szerződést Szol­nokra — hát ennyit magam­ról. A továbbiakban a csapat­ról volt szó. Bár, csak az utolsó néhány fordulóban mutatott teljesítménye alap­ján ismeri az edző a piros­feketéket, feltűnt mégis, milyen reális képet alkotott az együttesről. — Az első látásra meg­tetszett a csapat. Különö­sen a lendületes szélső já­ték volt az, ami mély nyo­mot hagyott bennem. Szat­mári és Caries korszerű szárnyjátékot produkál, úgy, hogy talán éppen ezért „sze­rettem bele” a csapatba. Ga- rics játéka egyébként kí­sértetiesen hasonlít kortár­sam, Sándor Csikar játéká­hoz. A fiatal balszélső erő­szakos, rámenős, nem ismer elveszett labdát — nagy veszteség lenne, ha valóban más egyesület szerezné meg. — Tehát az ő átigazolása még nem lezárt ügy? — Nem tudni a labdarúgó szövetség milyen döntést hoz a fiatal futballista ügyében, ugyanis Diósgyőrbe és Deb­recenbe is aláírt, így lehet a büntetése eltiltás, de előfor­dulhat az is, hogy egysze­rűen kimarad az átigazolási kedvezményből és visszairá- nyítj^k anyaegyesületéhez. Majd elválik Az átigazolásokról az ed­zőnek az volt a véleménye: — Szolnoki, Géczi. Hege­dűs, Rácz, Lakatos, Murzsa és Várhelyi személyében te­hetséges játékosok érkeztek az eltávozottak pótlására. A Heidrich helyén támadt űrt az Árvái és Papp II. kettős — a beállós és sepregető szerepkörében — megnyug­tatóan tölti majd be a vé­delem tengelyében. A békés­csabai Rácz hátvéd játéka került előtérbe, középpályán pedig a Kiliánból visszatért Géczi úgy látszik, megfele­lően pótolja majd Sebőköt. A kapuban Hegedűs meg­nyugtató megoldásnak tűnik. Garics híján Szolnoki Péter játszik majd a 11-es számú mezben. A fiúk lelkesedése dicséretes és ezúttal a sor­solásra se lehet panaszunk, így' reméljük, nem lesznek majd kiesési gondjaink. — Az egyesület eddigi labdarúgó edzői elsősorban az első csapat szereplésével voltak elfoglalva. Pedig hát a szakosztályban van még néhány együttes... • — Tudtam, hogy kérdez­ni fogja, ezért is hoztam a füzetemet — mondta mo­solyogva Thomann mester és lapozni kezdett. — Elvem, hogy megfelelő utánpótlás nélkül nem lehet eredményesen dolgozni az első csapatnál sem. A ser­dülő, ifjúsági és a tartalék csapatok tevékenysége egy­másra épül. Véleményem szerint minden posztért leg­alább két azonos képességű játékosnak kell versengenie. Ügy látom, kevés a pálya körül a gyermek. A serdü­lő és az ifjúsági csapataink számára tehetséges fiatalo­kat kell toborozni. — A közelmúltban beszél­gettem az egyik KISZ-ve- zetővel, akivel mérlegeltük annak a lehetőségét, hogy az MTE kupaküzdelmet ír ki az úttörők és a középis­kolások számára. Egy ilyen mérkőzéssorozat a fiatal te­hetségek nagyszerű sereg­szemléje lenne. Az ügyes mozgású srácoknak aztán minden lehetőséget megad­nánk a fejlődéshez. Az MTE labdarúgó szakosztálya nem elégedhet meg azzal, hogy tizenegy játékosa kielégítő­en helytáll az NB I B küz­delmeiben. Az egész város labdarúgásáért kell tennie valamit! — Elnézést, úgy látom, a fiúk már gyülekeznek — bú­csúzott az edző és néhány perc múlva a pálya köze­péről dirigálta a szakadó esőben a két alkalmi csa­patot. A nézőtéren jó né­hány szurkoló állt esernyő alatt toporogva. Kíváncsiak voltait az új edzőre, aki rö­videsen a nagyközönség előtt is bemutatkozik. Palágyi Béla Izmos párbajíőrYÍTÓk, pdiclysúhú iulónők Antropo óju*ok segítsége a jövő élspor­tolóinak felkutatásához A magyar antropológusok magas szinten sportoló nők közreműködésével alkattani vizsgálatokat végeznek. A tudományos felmérés a kö­zelmúltban fejeződött be. A vizsgálati munkáról és a ta­pasztalatokról dr. Eiben Ottó, az ELTE embertani tanszé­kének adjunktusa a követ­kezőket mondta: — A nagyszabású vizsgá­latsorozatot az Európa Baj­nokságon résztvett, élspor­toló atlétanőkön végeztük. A mérési adatokat azután összehasonlítottuk a Testne­velési Főiskola ugyancsak intenzív edzéseket végző hallgatóinak, majd az egyik tanítóképző intézet átlagtel­jesítményű fiataljainak ha­sonló adataival. Ízelítőül né­hány vizsgálati megállapí­tás: — Futónőink közül a vág­tázok a többi atlétanőhöz vi­szonyítva alacsonyak (165,3 cm) és testsúlyukat illetően is az első súlycsoportokba tartoznak. Alacsony J.erme- tüket főként a rövid törzis magyarázza, lábaik ugyan­akkor viszonylag hosszúak. Az antropológiai jellemzők szerint például Nemesháziné Markó Margit olyannyira megközelíti a vágtázok jel­lemző testalkatát, hogy akár „ideális ■ sprinternek” . is te­kinthetjük. — A legerősebb és legiz­mosabb vágtázok a gátfu­tónők. Testméretük közel azonos a yágtázókkal, de a. törzsük valamivel hosszabb és erősebb, alsó végtagjuk viszonylag rövidebb és na­gyon fejlett. — A középtávfutók legin­kább lineárisak, karcsúak és egyben a legalacsonyabbak is (164,8), súlyban is a leg- (könny ebbek. Törzsük vi­szont a leghosszabb és a leg­keskenyebb valamennyi fu­tónő között, mellkasuk tág. Izomzatúk meglepően vé­kony ahhoz a fantasztikus kitartó munkához képest, amit teljesítenek. — A magasugrók nagyon magasak (172,8 cm), de a távolugrók is csak két cen­tivel alacsonyabbak. A leg­magasabbak azonban a disz­koszvetőnők (174,9 cm) — a megvizsgáltak közül még a legalacsonyabb is 165 centi fölött volt. Súlyra is „egyed- uralkodóak” 81,5 kilogram­mal. . k, ! I .h • A .Jászberényi T.ehel MR IJT-as csapatának az edzéseit Sinkovics Ferenc vezeti. (Foto: Nemes) m 1 „Golym" mindent tud ... Tájékozott ön az olimpiák történetében? Érdekli, hogy ki, mikor és hol, milyen sj. inban és milyen ered­ménnyel győzött? Szeretne tudni, hogy az 1896-os athé­ni olimpia . bajnokai hány évesek voltak? — Ilyen és ezekhez hasonló, szinte meg­számlálhatatlan kérdésre ad pillanatokon belül választ „Golym” a mindenttudó computer. Az olimpia egyik technikai csodája természe­tesen a sajtó, a rádió és a tv tudósítóinak áll majd a rendelkezésére, megköny- nyiti munkájukat, nem kell jegyzeteikben keresgélni, mert sokkal egyszerűbb lesz Golymhoz fordulni. Tíz különböző kategóriába sorolták azokat a kérdése­ket, illetve válaszokat, ame­lyeket betápláltak a gépbe. Rekordok, bajnokok nevei, sportolók születési időpontja, szabályok, sporttörténeti dá­tumok szerepelnek ezek kö­zött. Több éves munka ered­ményeként lett a Golym „élő agy”. Sportműsor Kézilabda. Olajbányász Ku­pa férfi csapatok részére, — Szolnok, Tiszaliget 8 óra. — Jubileumi torna Martfű 9 óra. Tenisz. Ifjúsági serdülő és újonc egyéni bajnokság. Szol­nok, tiszaligeti sporttelep, 9 óra. Labdarúgás. Vasutas Totó- Kupa Szolnoki MÁV—BVSC Szolnok, 16.30, Hegyes. Túr- kevei Vasas—Szombathelyi AFIT (NB III) 17 óra. Túr- keve. Idegenben szerepelnek: a Lehel SC labdarúgói Rákos­csabán a Volán SC ellen, előkészületi mérkőzésen. Mim mkalmazunk Építésztechnikust felvételre ke­resünk, építész munkakör betöl­tésére. Jeleptkezni lehet: Szol­noki Tejipari Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 13. szám alatt. A Kohászati Alapanyagelőkészítő Közös Vállalat szolnoki üzeme — azonnali belépéssel alkalmaz — Dutra rakodógépkezelőt. Jelent­kezés; Szolnok, Mártírok útja. Adrémázógép kezelését ismerő 4 órás dolgozót, esetleg nyugdíjast is azonnali belépéssel keres az Országos Takarékpénztár Szolnok megyei Igazgatósága. A Szolnok! Tejüzem felvesz fia­tal villanyszerelőt és nyugdíjas éjjeliőrt.* Jelentkezés: Szolnoki Tejüzem. Tóth István üzemveze­Az Abádszalóki Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szövet­kezet tiszaderzsi 23-as számú iparcikk egységébe szabadkasz- szás egységvezetői munkakör be­töltésére pályázatot hirdet. Alkal­mazási feltétel: 5/1972. Bk. M. sz. rendelet szerint. Jelentkezni le­het: személyesen vagy írásban. ÁFÉSZ Abádszalók, Lenin u. 20. sz. alatt. TIGÁZ szolnoki üzemegysége al­kalmaz közgazdasági techniku­mot végzett, gyakorlattal rendel­kező forgalmi könyvelőt. Fizetés kollektív szerződés szerint-f gáz­kedvezmény. Jelentkezés: szám­viteli osztályon. Szolnok, Üttörő u. 48. sz. alatt. Megyei Tanács Gyógyszertári Központja, azonnali belépéssel alkalmaz asztalos iparost. Bére­zés fix fizetés-fcélprémium. Je­lentkezni lehet: Szolnok megyei Tanács Gyógyszertári Központja, Szolnok, Zagyvarékasi út II. sz. Irodaházban, a hivatali helyi­ségben. Ságvári Endre megyei művelődé­si központ balettoktatáshoz zon­goristát felvesz. Heti elfoglaltság: kedd, csütörtöki 14—19.30 óráig. Jelentkezés: a művelődési köz­pont irodájában. Szolnok, Ság­vári körút 23. Tel.: 13—070. Kunhegyesi ÁFÉSZ éttermébe — szakképzett férfiszakácsot keres felvételre. Telefon: 10. Ügyinté­ző: Básti. Az Erdőgazdaság adminisztrációs vezető-könyvelőt keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint, a kol­lektív szerződés szerint biztosított egyéb juttatás. Cím: Szolnok, József A. u. 34. Telefon: 13—112. MEZŐGÉP szolnoki gyáregysége Szolnok, Besenyszögi u. azonnali belépéssel felvesz gépésztechni­kusokat, gyártástechnológusokat, illetve technológusokat, most vég­zett szakközépiskolásokat, mező- gazdasági gépszerelőket és villany- szerelőket. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállást szükség esetén biztosítunk. Jelentkezés a fenti címen. Központi Statisztikai Hivatal — Szolnok megyei Igazgatósága 4 órás takarítónői, keres felvételre. Szolnok, Kossuth tér 1. Irodaház, II. em. Szolnoki járműjavító üzem, Szol­nok, Körösi út felvételre keres: lakatos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán. Tiszakanyar ÁFÉSZ tiszavárko- nyi sütőüzemébe férfi segédmun­kásokat és betanított munkást felvételre keres, jó kereseti lehe­tőséggel. Érdeklődni: az alábbi címen: Mihályi Ferenc,"Szolnok, Sütő u. 23. Hétköznap 11-től 14 óráig. Vasárnap egész nap. Hajtőt, lóápolót felvesz az Építő­ipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltsége. Szolnok, Thököly úti lótelep. INGATLAN: SZOLNOK. Madách u. 8. sz. udvari ház­rész, eladó, kétszoba. előszoba, fürdőszoba, mellékhelyiségekkel. Érleklődni: Csurai szűcsnél. ELADÓ Tiszaföldvár. Kossuth u. 84. sz. alatti modern két és félszobás lakóház, ér­deklődni: Nagy Elek, Kossuth u. 158/b. sz. alatt. TELEK eladó. Szol­nok. IX. kér. Sás u. 27. Érdeklődni:' Sás u. 33. szám. SZOBA-konyhás ker­tes ház beköltözhe­tően eladó. Szolnok. Levél u. 5. Szandaszőllős, Kos­suth u. 110. sz. alatt 1 kh gyümölcsös — megosztva is eladó, négyszögölenként 130 Ft. Érdeklődni: Szol- nok. Telefon: 11—456. Szandaszőllős, Tinó­di u. 11. alatt két­szobás ház eladó. KERTES ház eladó.. Szolnok, I.. Árpád u. 9. (Sefcsik telep). — Érdeklődni: 18 után. KÉT és félszobás ker­tes ház eladó. Szol­nok, Szellő u. 46. Ér­deklődni: 14 óra után. Kétszobás összkom­fortos kertes ház, be­költözhetően eladó. Tüdőkórháznál. Ér­deklődni: Szolnok, Vöröscsillag u. 76. IV. em. 3. 17 órától. ELADÓ 4 szobás csa­ládi ház. 930 négy­szögöl (féle) kerttel, gyümölcsössel is. — Kunhegyes, Arany J. u. 80. sz. Görögh Sándor. ADAS-VÉTEL: VVERTHEIM kassza eladó. Karcag, Rövid u. 2. szám. Jászladányban, na­gyon szép sarokhe- verős kombinált szo­babútor eladó. Meg­tekinthető : Holló Pál- nénál. Jászladány, Dudás I. u. 7. BOXER-kölykök ki­tűnő szülő-pártól el­adók. Kaposvári. — Szolnok, Zagyvaparti sétány 3. Törzskönyvezett fe­kete német juhász kutyakölykök — el­adók. Szolnok. Ber­zsenyi u. 6. GARÁZS eladó. Szol­nok, Kulich Gy. u. 7. II. em. 11. ________ V ENNÉK faltűzelé-* ses zománcozott kály­hát, jó ' állapotban. Cibakháza, ÜjszöUő 132. szám. GÉPJÁRMŰ: MZ 250-es lábvédö­vel, csomagtartóval eladó. Szolnok. Te­mető u. 20. WARSAWA Combi másféléves eladó. — Jászberény. Rákóczi u. 88. Tel.: 221. 1971-ben műszaki vizsgázott Volga és Warsawa gépkocsi jó állapotban eladó. — Szolnok, Ady E. u. 105. — Kápolnával szemben. Mátyás. WARTBURG de Luxe tolótetös garanciális, eladó.— Érdeklődni: Tóth szerelő. Tisza­földvár. tel.: 140. PANNÓNIA motor- kerékpár felújított állapotban eladó. — Szolnok. Bányai Kor­nél u. 2. ép. II. em. 11 ajtó. ________ O PEL Kadett Kara­ván 1100-as 58 000 km- rel igényesnek el­adó. Szolnok, Rákó­czi u. 33. — Telefon: 12—491. WARSAWA Combi m ésfél év es eladó. — Jászberény. Rákóczi u. 88. Telefon; 221. LAKÁSCSERE: KÉTSZOBA összkom­fortos II. emeleti la­kásom elcserélném hasonló földszintiért. ..Betegség miatt sür­gős” jeligére a szol­noki hirdetőbe. Elcserélném Debre­cenben fürdő mellett üdülő telenen lévő. kétszobás II. emeleti modern tanácsi laká­somat. szolnoki kettő és fél. vagy három- szobásért. ..Gázfűté­ses” jeligére a szol­noki hirdetőbe. ELCSERÉLEM fls/a- kécskej három szoba összkomfortos- laká­somat, szolnoki örök­lakásért. — ..Garázs szükséges” jeligére a kiadóba. ________ S ZOLNOK központ­jában lévő kétszoba — összkomfortos — szövetkezeti laká­som elcserélném, .lcét egyszobásra. ,,Célsze-' rű” jeligére a szol­noki hirdetőbe. EGYÉB: ELVESZETT a múlt vasárnap egy fekete sárgalábú tacskó. A becsületes megtaláló jutalomban részesül.. Szolnok, Egyetértés u. 20. szám. rrm Hirdessen a Néplapban! Augusztus 7 — 19-ig Nyári Ruházati Vásár a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szolnoki »jászberényi » kisújszállási o törökszentmiklósi ° ma ruházati boltjaiban 20, 30, 40 százalékos árengedmény!

Next

/
Thumbnails
Contents