Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-22 / 171. szám
XXIII. évf. 171. S3.1972. július 22., szombat. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLÉR « # Ünnep a családban M inden ember és család életében előfordulnak olyan emlékezetes — örömteli vagy tragikus — események, melyeknek derűjét vagy bánatát szívesen megosztaná másokkal is. Főként a névadás, az esküvő és a temetés, tehát az emberi élet alapvető személyes fordulópontjai azok az alkalmak, amikor különösen jólesik a családot körülvevő szélesebb társadalmi közösség együttérzése. Ezeknek a családi ünnepeknek a tartalma és formája egyaránt sokat változott az elmúlt évszázadok alatt, és napjainkban is változik, amikor az egyén és közösség életét I minden eddiginél erősebb egységbe forrasztja a közös célért végzett munka. Igaz: e megindító családi események sok-sok időn át szinte kizárólag vallásos értelmezéshez, egyházi szertartás kereteihez kötődtek; holott eredetük — a tudomány (történelem, régészet, stb.) tanúsága szerint — „laikus”, emberi jellegű. A társadalmi, gazdasági fejlődés és a tudományostechnikai haladás a régi tulajdonviszonyok és osztályszerkezet megváltozása, az emberek közti kapcsolat értékrendjének átalakulása, az egyén társadalmi helyzetének megváltoztatási lehetősége — egyre jobban felszabadítja az emberek érzelmi életét is. Erőteljessé vált az a folyamat, amely az eredetileg is humán jellegű ünnepek hagyományos egyházi értelmezését ismét világivá, emberivé kívánja átformálni. H azánkban a hatvanas évek közepe óta több mint félmillió szocialista névadó ünnepséget, házasságkötést és temetést rendeztek. Nyilvánvaló, hogy a világi szertartások iránti növekvő igényben — amely, úgy tűnik, ez idő szerint sok helyütt meg is haladja még a valóraváltás lehetőségeit — a felszabadulás óta eltelt több mint negyedszázadnak az emberek gondolkodására, világnézetére gyakorolt hatása is kifejeződik. Természetes ugyanakkor, hogy az ilyen rendezvények nemcsak eredményei, hanem egyben serkentői is a gondolkodásmód fejlődésének. Az emberek gondolkodásában és magatartásában bekövetkezett változások tették aktuálissá 1970-ben annak a kormányrendeletnek a kibocsátását, amely támogatásáról biztosítja a családi események társadalmi szertartással való megünneplését. S ez a fejlődés tűzte napirendre olyan modern szertartás szabályok kidolgozását is, amely ■ hozzáértéssel, tapintattal, a környezet-esztétikai követelményeknek is eleget téve ötvözi össze a hagyományos (sokszor feledésbe merült!) népi és a modern szimbólumok sorát. Azok a szakemberek, akik e felelősségteljes munkán fáradoznak, különös gonddal építik fel e világi szertartások „dramaturgiáját”, hiszen a feladat: új jelképrendszerek megalkotása. E jelképrendszerek harmonikus összhangban egyesítik az emberi érzések iránti tiszteletet és kegyeletet olyan eszmei tartalommal, mely a szocialista világnézet hordozója. Az elmúlt két év alatt több mint negyvenre'emelkedett a családi ünnepeket rendező tanácsi irodák és intézetek száma. Szolnokon 1971 októberében alakult meg az intézet, s az igényeket bizonyítja, hogy az év végéig máris 55 névadást és 78 házasságkötést „rendeztek”. Az idén az első félévben 186 névadó ünnepséget és 266 házasságkötést tartottak, hetven temetést rendeztek az intézet segítségével. A temetéseknél számítanak legkevesebben az intézet közreműködésére. Ezt a tényt csak részben magyarázza, hogy leginkább az idős emberek idegenkednek a tartalmában és formájában egyaránt újszerű, világi szertartástól. A temetés formái a legkialakulatlanabbak és sok helyen a körülmények is eléggé mostohák. S ok kiváló költőnk, írónk, zeneszerzőnk alkotott új, nemes emóciókat sugárzó műveket, a társadalmi szertartások felemelő lélektani hatásának gazdagítására. Májusban rendezték meg Szolnokon a családi események társadalmi megünneplésével foglalkozó szakemberek második országos tanácskozását, valamint az alkalomhoz illő művészi műsorok seregszemléjét. Elhangzottak a már korábban kiírt pályázat díjnyertes kórusművei is és új szín gyanánt olyan összetett műsorok, melyekben az ünnepi beszéd, az irodalom és a zene hangulati ereje egységes kölcsönhatásban szolgálta az esztétikai-érzelmi mondanivalót. Az „új tradíciók” terjesztésének gyorsítása természetesen elsősorban tanácsi fedadat. hiszen a tanácsok biztosítják e világi ünnepségek megrendezésének szervezeti és dologi-anyagi kereteit. De a kezdeményezésben, a felvilágosító munkában és személyes meggyőzésben fontos szerep hárul a társadalmi és tömegszervezetekre, elsősorban a szak- szervezetekre és a KISZ-re. Ha ugyanis kizárólag a tanács rendezné e humán szertartásokat, azok nem lennének egyebek „hivatalos aktusnál”. Szolnokon az intézet különösen a KISZ-szel és az iskolákkal alakított ki jó kapcsolatokat. A fiatalok gyakran szerepelnek a különféle családi ünnepségeken. A szakszervezetek üzemi aktívahálózattal segítik az intézetet, a kerületi nőklubok révén pedig a Hazafias Népfront is bekapcsolódik a munkába. Kezd kialakulni a kapcsolat a szocia- ista brigádokkal, de a TIT is hasznosan együttműködhetne tz intézettel. A társadalmi és tömegszervezetek bekapcsolódása biz- jsíthatja csak, hogy e szertartások — túl az ünnepélyes ellegen — bensőséges közösségi élményt is nyújtsanak a ászvevők számára. így érhető el, hogy az emberi élet leg- elentősebb sorsfordulóiról való megemlékezések egyben a orszerű életszemlélet erősítéséért folyó nevelő munka al- .almaivá is váljanak. —a SALT a szenátusban Merényletek Belfastban IVyolc szpu nylk egyszerre KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON Hunyadi a Dóm téren — Kapunyitás az ipari vásáron — Ofven színvonalas rendezvény Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok (Munkatársunk telex-jelentése) A Szabadtéri Játékok tegnapi kezdetét egyhetes programokban gazdag élénk érdeklődéssel kísért esemény- sorozat előzte meg. A Tisza partján Samu Katalin kiállításában, a nemzetközi néptánc-fesztivál művész- együttesének ellőadásában gyönyörködhetett többek között a közönség. Tegnap este a Dóm téren megszólaltak a fanfárok, megkezdődtek a Szabadtéri Játékok. Európa több országából érkeztek vendégek már az első előadásra. Az ünnepi eseményre nemcsak a várost feldíszítő szegediek hanem a művészek is nagyon készültek. Tegnap este Erkel Hunyadi László című operáját adták elő. Simándi József a Hunyadi címszereplője előzetesen csak any- nyit mondott: „Sokat dolgoztunk, szép előadás lesz”. Szavai valóra váltak, a közönség méltán jutalmazta lelkes tapssal a produkciót. A Szabadtéri Játékok jegyirodájától szerzett információ szerint az idén látogatottsági rekordra számítanak. Több előadásra már nem lehet jegyet kapni. Ma este egyébként új színfolttal gazdagodik a Dóm téri rendezvénysorozat. Hegyen-völgyön lakodalom címmel ma rendezik a nemzetközi szakszervezeti fesztivál gálaestjét, amelyen a 12 magyar (közöttük a szolnoki Tisza) együttes mellét hat külföldi is fellép Egy lakodalom témájára írt keretjátékban legszebb nemzeti táncaikat mutatják be. Vasárnap ismét Erkel Hunyadi László című operáját tűzik műsorra. Egy hét múlva pedig a bolognai Teatro Communale produkciója vonz várhatóan telt házat. Szeged másik nagy eseményére tegnap délelőtt került sor. Akkor nyitották meg a Marx téren az ipari vásárt. • Új csarnokot is- építettek ebből az: alkalomból. Az ipari vásár céljait véglegesen szolgáló csarnokok és pavilonok egyébként 1976- ra a szegedi vásár centenáriumára készülnek el. Üj, érdekes vonása a mostani ipari vásárnak az, hogy minősít. A kiváló áruk fóruma márkajelvényért húsz vállalat, 49 termékével nevezett be. Ami külön örvendetes. hiszen ipari termékeink minőségének javulását fémjelzi az, hogy 35 termék viselheti a háromszögletű márkajelvényt. Bennünket Szolnok megyeieket örömmel tölt el, hogy vásári díjjal jutalmazták a szolnoki Vasipari Vállalat köztisztasági járművét, a Tiszamenti Vegyiművek Tomi Sztár mosóporát, valaJászkíséren, a Zománcipari Szövetkezetben néhány hónapja új, gazdaságos termékek gyártására tértek át. Gondos piackutatással javították az értékesítési lehetőségeket, több új • üzleti megállapodást kötöttek. A finommechanikai művek és a szekszárdi vasipari vállalat megrendelésére szárítóberendezéseket, illetve olajkályhákat bérmunkában zománcoznak. A szolnoki Élemiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalatnak 700 ezer forint értékben szállítanak füstcsöveket, amelyek új, egyedi (hegesztett) eljárással készülnek. Megállapodást kötöttek a budapesti HAFÉM szövetkezettel különböző bérmunkákmint a jászberényi Aprítógépgyár szőlősaj tolóját. . a további programot még dióhéjban is nehéz volna felsorolni, hiszen az érdeklődők ötven színvonalas rendezvény között válogathatnak. Például többször lesz orgonahangverseny a dómban, a műgyűjtők bemutatják legszebb kincseiket, karneváli felvonulást rendeznek a fiatalok, nemzetközi motorcsónak verseny, ötvös- és ékszerbemutató, barokk zenei koncert, vadászati kiállítás, stb. szerepei a programban. Kicsit irigykedve tallózok a szegediek programjában, s egyúttal őszinte elismeréssel szomszédaink iránt, hiszen az egész város aktív közreműködése és cselekvő buzgalma tükröződik rendezvénysorozatukból. S. B. ra. Most már üzembe helyezhetik az egymillió forintért vásárolt szovjet gyártmányú mélyhúzógépet. Az értékes gép több mint egy évig állt kihasználatlanul a szövetkezetben. Rövidesen elkezdik a holland exportra kerülő több ezer fejőgép-kocsinak a gyártását. ■ Továbbra is vállaltak bérmunkát, a Gyógyászati Segédeszközök Gyárától, a szolnoki járműjavítótól, a budapesti szerszámkészítő ktsz-től. Az eddigieknél nagyobb gondot fordítanak a lakossági szolgáltatások javítására, például bérmunkában vállalt zománcozásra, gépjárművek javítására és karbantartására. Gondos piackutatás, jó üzletkötések Uta: Díszelőadás az Észt Szocialista Köztársaság megalakulásának évfordulójára ☆ Barátunk a népi Lengyelország ☆ Hogyan tovább, Jászkunság? ☆ Maradandót alkotunk A Rába felső szakaszán .megszüntették az árvíz- védelmi készültséget A nyugatmagyarországi folyók áradása szűnőben van. A Dráva Magyarországi alsó szakaszán pénteken estére a tetőzés óta 10 centiméterrel csökkent a vízszint. A tartós és magas vízállás következtében a töltések több helyen átáztak, ezért a Dráva alsó szakaszán folytatják az árvédekezést, erősítik az átázott gátakat. A Mura Letenvénél a keddi tetőzés óta másfél métert apadt. A folyómentén már megkezdték a védekezésben ffelhasznált anyagok ás felszerelések összegyűjtését. .A Rába felső szakaszán Sárvár és Árpás között pénteken délután megszűntették az árvédelmi készültséget. A Lajtánál és a Marcalnál továbbá a Rába alsó szakaszánál — Árpás és Gvőr között — másod foKÚ. a Zalánál elsőfokú készültéget tartanak. írni ÍFK - TI DÚSÍTÁSOK— HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK A lengyel nemzet ünnepén Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete, nemzeti ünnepük alkalmából pénteken délben fogadást adott rezidenciáján. A fogadáson megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, valamint politikai, gazdasági és kulturális életünk sok más vezető személyisége. A lengyel nemzeti ünnep alkalmából üdvözlő táviratot küldött Varsóba Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Lo- sonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Akiket helyhiány miatt elutasítottak A Művelődésügyi Minisztérium kéri azokat a felsőfokú oktatási intézményekbe jelentkezetteket, akiket helyhiány miatt e'j Hasítottak, kérvényüket ne a Művelődésügyi Minisztériumba küldjék, hanem az adott felsőoktatási intézményhez. Ifjúsági kemping-találkozó Tegnap Miskolc-Tapolcán megkezdődött a második országos ifjúsági kemping-találkozó. Több mint háromszáz magyar fiatal, s rajtuk kívül ugyanennyi külföldi vendég vesz részt a háromnapos táborozáson. A hazai és külföldi fiatalokat a Sorsod megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalának autós kempingjében helyezték el. Magyar áruk a lipcsei vásáron A Szovjetunió után a Német Demokratikus Köztársaság Magyarország második legnagyobb külkereskedelmi partnere. Érthető tehát, hogy a magyar vállalatoknál nagy az érdeklődés a szeptemberben nyíló lipcsei őszi vásár ■ ránt. A jelentkezésekből kitűnik, hogy a HUNGEXPO szervezésében 21 magyar külkereskedelmi vállalat csaknem 150 üzem termékét mutatja be a lipcsei kiállításon. A magyar vállalatok tőként gépipari termékekkel, jórészt vegyipari, műanyag- feldolgozó és konfekcióipari berendezésekkel jelentkeznek Lipcsében. A tiszafüredi járási pártbizottság ülése Az MSZMP tiszafüredi járási bizottsága, tegnap tartotta soron következő ülését. A járási pártbizottság ez alkalommal soraiba kooptálta Szalai Istvánt és megválasztotta a járási párt- végrehaj tóbizottság tagjának. a járási bizottság titkárának. Az ülésen a megyei pártbizottságot Vad András osztályvezető képviselte. Művésztanárok Tokajban Az idén első alkalommal nyílt meg a Tisza és a Bodrog összefolyásánál épült, festői környezetű Tokajban az öntevékeny képzőművészeti szakkörök tagjainak és vezetőinek nyári tábora. Tegnap az ország minden részéből százhetvenen érkeztek a kéthetes táborozásra. Új KISZ-titkár Tegnap bizottsági ülést tartott a Kommunista Ifjúsági Szövetség jászberényi járási bizottsága. Az ülésen bejelentették, hogy F arkas Lászlót, a bizottság titkárát felvették a hároméves párt- főiskolára, ezért felmentést kért az eddig betöltött tisztsége alól. amelyhez ^ járási bizottság hozzá is járult, A bizottság új titkárává Kiss Évát választották meg. Lapzártakor érkezett: Szalmatűz Tószegen Tegnap a késő délután: órákban villám csapott be a tószegi Dózsa Ts7 Dréger- féle tanyájába és felgyújtott egy bálázott szalmakazalt. A szolnoki és a kecskeméti ál lami tűzoltóegységek gyort beavatkozása akadályozta meg a tűz továbbterjedését. öttalálatos lottószelvény A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 29. játékhét sze’' -iveinek értékelése közben öttalélatos lottószeivénvt taläPak. — A szelvény száma: előfizetéses ? M3 684.