Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-22 / 171. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. július 22. SALT a szenátusban Az amerikai törvényhozás felsőházában, a szenátusban a külügyi bizottság jóváhagyta a tavasszal Moszkvában alá­írt SALT-megállapodásokat. A jóváhagyás egyhangúan tör­tént. ezúttal Fulbright szenátornak, a bizottság világszerte józanságáról ismert elnökének nem kellett hadakoznia egyetlen kolléga ellen sem. Az amerikai vezetés mechaniz­musában igen nagy szerep jut a bizottságoknak. A gyors és sima döntés alapján nem nehéz megjósolni, hogy a kongresszus mindkét házában élfogadják, szentesítik ezt a fontos moszkvai egyezményt. Az eddigi és a továbbiakban várható gyorsaság nem­csak, sőt szerintünk nem is elsősorban azért következett be, mert William Rogers külügyminiszter — a SALT-tárgyálá- sok őszi folytatására hivatkozva — nyomatékosan kérte ezt. Ha van olyan helyzet, amelyben egy képviselő vagy egy szenátor mandátuma veszélyeztetése nélkül egyszerűen nem szavazhat nemmel, ez alighanem az. A SALT a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló tár­gyalások kifejezés angol nyelvű rövidítése. Ez a kifejezés nagyjából pontosan tükrözi miről van szó: a fegyverkezési hajsza megállításáról, legalábbis lefékezéséről a földkerekség két legerősebb nagyhatalma között, ráadásul éppen a leg­pusztítóbb fegyverek területén. Ez az egyezmény volt a májusi szovjet—amerikai csúcs- találkozó legkimagaslóbb eseménye, a szovjet békepolitika egyik legnagyobb sikere. Az egyezmény sokéves erőfeszítések eredménye és egy­ben további előrelépések előfeltétele lehet. Szovjet részről mindig is hangsúlyozták, hogy milyen sok függ Moszkva és Washington viszonyától és hogy ezt a viszonyt üdvös lenne elmozdítani a szüntelen konfrontáció holtpontjáról. A SALT-hoz hasonló egyezmények lépést jelenthetnek ezen a világ számára is oly fontos úton. A szovjet—amerikai viszony önmagában is fontos más országok számára. De van egy különleges ok is, amely egyetemes érdekké teszi a SALT-mégállapodások újabb ered­ményeit. E tárgyalásokon nemcsak a legpusztítóbb, hanem egyben a legköltségesebb fegyverek korlátozásáról esik szó. Minél több pénzt takarít még a két legerősebb nagyhatalom, annál többet fordíthat a fejlődő országok megsegítésére. Orvosi és más tudományos erőfeszítések támogatására — szóval az egész emberiség számára hasznos célokra. Winzer Moszkvában A szovjet fővárosba érkezett Otto Winzer, az NDK kül­ügyminisztere. A vnukovói repülőtéren szovjet kollégája, Gromiko fogadta A szovjet Minisztertanács ülése Moszkvában megtartották a Szovjetunió Miniszterta­nácsának ülését. amelyen megvitatták az ez év első felére vonatkozó állami népgazdaságfejlesztési terv teljesítésének eredményeit. Az első félévben a nehéz időjárási viszonyok okozta nehézségek ellenére továb­bi sikereket értek el a Szovjetunió gazdaságának fejlesztésében. Az ipari termelés Völumé- ne a múlt év első feléhez népest 6,3 százalékkal emel­kedett. Sikeresen megvaló­sulnak a nép életszínvona­lának emelésére vonatkozó intézkedések. Az ülésen utasítást ad­tak arra vonatkozólag, hogy a betakarítás végrehajtásá­hoz pótlólagos segítséget kell nyújtani a kolhozok­nak és a szovhozoknak. Nagy figyelmet szenteltek a termelőkapacitások gyor­sított ütemű üzembehelye­zésével összefüggő kérdé­seknek, a téli üzemanyag- készWgk megteremtésének és a terméke^ minősége megjavításával kapcsolatos kérdéseknek. (TASZSZ) A BT határozata , A Biztonsági Tanács pén­teken 14 szavazattal elléii- szavazat nélkül, egy tartóz­kodás mellett jóváhagyta azt a határozati javaslatot, amely felszólítja Izraelt, hogy haladéktalanul bo­csássa szabadon a június 21-én, libanoni területen foglyul ejtett szíriai és li­banoni katonatiszteket Aj Egyesült Államok tar­tózkodott a szavazástóL A Biztonsági Tanács ko­rábban már hózott egy ha­sonló értelmű határozatot, azt azonban Izrael nem vet­te tudomásul. Az elfogadott határozat egyik cikkelye felkéri a Biztonsági Tanács elnökét és Waldheim ENSZ-főtitkárt, tegyenek újabb erőfeszítése­ket a fogságban lévő tisztek kiszabadítására. ítélet államellenes tevékenységéit Prága (MTI) ) . A prágai városi bíróság pénteken ítéletet hirdetett dr. Jan Tesar, Jiri Müller és társaik ügyében. Mint a csehszlovák hírügynökség jelentette, a bíróság a Cseh­szlovák Köztársaság ellen felforgató tevékenységet folytató vádlottakat bűnös­nek találta. Dr. Jan Tesart 6. Jiri Müllert 5.5, Rudolf Batteket 3.5 évi, Jaroslav Jirat 27 hónapi börtönbün­tetésre ítélték. Stanislav Fu­rek 2 évi. és Ravel Mafes 1 évi böntönbüntetését a bíróság 3 év próbaidőre fel­függesztette. A vádlottak 1970—71-bén felforgató tevékenységet fej­tettek ki a Csehszlovák Köztársaság és annak nem­zetközi érdekei ellen, — ál­lamellenes nyomtatványokat készítettek, sokszorosítottak, és ezeket ellenséges külföldi országokban megjelent rá­galmazó kiadványokkal együtt terjesztették. Nád eladó (nagyobb mennyiségben) ÁLLAMI GAZDASÁG, Kunszentmárl. Érdeklődni lehet a gazdaság központjában Telefon: Kunszentmárton 133 Nyolc szpuinyik egyszerre MOSZKVA A Szovjetunióban Csütör­tökön egyszerre bocsátották földkörüli pályára a Koz- mösz-Sórózat 504—511 jel­zésű mesterséges holdját. Mind a nyolc szputnyikot egy hordozórakétával juttat­ták pályájukra. A műholdakon tudomá­nyos berendezést helyeztek el, amelynek feladata, hogy folytassa a világűr kutatását a korábban bejelentett prog­ramnak megfelelőén. Valamennyi szputnyik a kiszámítótt pályákhoz igen közel eső pályán halad. A tudományos berendezé­sen kívül a műholdakon el­helyeztek rádiórendszert a pályaelemek pontos mérésé­re és olyan rádiótelemetrikus rendszert, amely a tudomá­nyos berendezés munkájáról adatokat továbbít a a Föld­re. A mesterséges holdakon elhelyezett berendezés kifo­gástalanul működik. A koor­dinációs számítközpontban folyik a beérkező adatok fel­dolgozása. Merényletek Belfastban LONDON (MTI) Patak Károly, az MTI tu­dósítója jelenti: Belfast hófiapok óta a legsúlyosabb óráit éli. Teg­nap délután a város tizen_ hat különböző pontján, negyvenöt perc leforgása alatt hatalmas detonációk rázták meg a tartományi székhelyet. A központi men­tőállomás másfél órával az első merénylet elkövetése után közölte, hogy eddig ki­lenc halálesetet tudnak megerősíteni, ötven ember megsebesült. A legerősebb robbaftóere­jű gelignit-töl tetet egy autóbuszmegállóban és egy kocsma közelében robbantot­ták fel a merénylők. A megállónál tartózkodó já­rókelők közül három a hely­színen meghalt és még két katonával végzett a bom­ba. A kocsma közelében négy holttestet találtak. A bombák megrongáltak egy hidat is. Az angol hadsereg riadó­készültségben van, s a kar­hatalom délután lezárta a Belfastba vezető országuta­kat. Az MTI londoni tudósító­jának az események belfasti szemtanúi elmondották, hogy a szörnyű órákban a fővárosban polgárháborús zűrzavar uralkodott. Sok­helyütt tüzek lángoltak. Egy­más után jelentették be a merénylők, hogy mikór és hói robbantanák újabb po­kolgépet. A katonaság meg­szállta a veszélyeztetett ut­cák torkolatait. Az MTI tudósítójának péntek délután fél hatkor tájékozott források 13 halál­esetről számoltak be. Na­gyon félnek azonban attól, hogy az áldozatok száma még nagyobb. A katolikus tömegek több­sége elutasítja ezt a gyilkos harcmodort. Az észak-íror- szági polgárjogi szövetség szóvivője az MTI tudósító­jának a következőket jelen­tette ki: Szövetségünk őszinte együtt­érzését nyilvánítja á halot­tak és Sebesülték hozzátar­tozóinak. Felszólítjuk az IRA ideiglenes szárnyát — amely feltehetően felelős ezért a kegyetlenségért —, hogy hagyja abba merény­leteit, mielőtt országunkat a gyűlölet és a keserűség tel­jes pusztasággá teszi. Amerikai repülőgépek Kínának WASHINGTON Az amerikai keresekede­lemügyi minisztérium enge­délyt adott a McDonnell- Douglas Company elnevezésű amerikai repülőgépgyártó tár. saságnak arra, hogy repülő­gépeket szállítson a Kínai Népköztársaságnak. A cég néhány FC—lO típusú szállí­tórepülőgépet kíván eladni a kínaiaknak. Nemrég kapott miniszteri engedélyt généinek kínai ex­portjára a Boeing elnevezésű, vezető amérika repülőgép­gyártó társaság is. A McDonnell-Douglas a Pentagon egyik fő szállítóia. A társaság egyebek között Phantom típusú vadászbom­bázókat gyárt, amelyeket — mint ismeretes — a vietnami háborúba is bevetnek. Havanna A Gránittá, a Kubai Kóm­munista Párt központi lapja csütörtöki számában tette közzé a KKP KB határoza­tát Fidel Castro afrikai és európai kőrútjával kapcso­latban. A határozat nagy jelentőséget tulajdonít az útnak és jóváhagyólag tu­domásul veszi Fidel Castro beszámolóját, valamint a kubai delegáció által a kör­út során aláírt közleménye­ket. Hangsúlyozza a határo­zat. a vezető személyiségek­kel és népekkel létesített kapcsolatok rendkívüli fon­tosságát ég leszögezi, hogy a látogatások hozzájárultak az antiimperialista és szo­cialista erők egységéhez, Ku­ba baráti kapcsolatainak és a meglátogatott országókkal Való együttműködésnek erő­sítéséhez. az imperializmus­sal szembeszegülő népek iránti szolidaritás fokozásá­hoz. A KB megismétli első tit­kára által már kinyilvání­tott bizalmát a Szovjetunió külpolitikája iránt, ami a proletár internacionalizmus és a marxizmus—leninizmus alapján áll. A határozat kü­lön kiemeli, hogy a szovjet nép a legmagasabb fokon fejezi ki a társadalmi, poli­tikai és emberi fejlődést és oly nagy forradalmi erő hatja át, amely sebezhetet- lenné teszi az imperialista és kapitalista ideológiával szemben. Befejeződött a Román Kommunista Párt értekezlete Három napos tanácskozá­sának befejeztével véget ért a Román Kommunista Párt országos értekezlete. A dél­előtti és a délutáni plenáris ülésen a küldöttek folytat­ták a párt főtitkára által előterjesztett jelentés meg­vitatását, majd elfogadták a tíz szakbizottságban előké­szített határozat-tervezete­ket. Az egyik határozat értel­mében Nicolae Ceausescu főtitkár vezetésével bizott­ságot hoztak létre, amely­nek az a feladata, hogy ki­dolgozza a Román KP prog­ramját. A program-terveze­tet országos megvitatás után jóváhagyásra a következő VI, pártkongresszus elé ter­jesztik. Egy további határozat részletesen foglalkozik az ország gazdasága előtt álló közvetlen és távlati felada­tokkal. Hangsúlyozza, hogy az 1971—75-ös ötéves terv határidő előtti teljesítése fontos tényezője lehet az ország gazdasági-társadalmi fejlődésének meggyorsításá­ra. Tekintettel erre, az or­szágos értekezlet felszólítja Románia dolgozóit. hogy minden erejükkel, áldoza­toktól sem visszariadva munkálkodjanak a tervfel­adatok határidő előtti telje­sítésén. A gazdasági kérdésekkel foglalkozó dokumentum a többi között kimondja, hogy 1990-ig az ipari termelés növekedésének évi üteme 9 —*10 százalékot tesz majd ki, míg az egy lakosra számí­tott nemzeti jövedelem eléri az évi 2500—3000 dollárt. Külön határozatot fogad­tak el a szocialista nemzet fejlődésének kérdéseiről és a nemzetiségek problémájá­ról. Az országos értekezlet nagyra értékelte az e téren eddig elért eredményeket, s felszólította a pártszerveze­teket és pártszerveket, hogy erélyesen lépjenek fel „min­den nacionalista” soviniszta megnyilvánulás ellen, bár­mely formában is jelentkez­zenek azok.” A külpolitikai problémák­kal foglalkozó határozat ki­emelkedő jelentőséget tulaj­donít a szocialista országok­hoz fűződő együttműködési és baráti kapcsolatok erősí­tésének. Kijelenti, hogy Ro­mánia. az internacionalista szolidaritás alapján baráti kapcsolatokat tart fenn va­lamennyi szocialista ország­gal. Hangsúlyozza, hogy az egység és az együttműködés erősítése elsődleges feladat, amelynek teljesítése nagy­mértékben mozdítaná elő a szocializmus nemzetközi ere­jének növekedését. A határozat nagy fontos­ságot tulajdonít a kommu­nista és munkáspártok egy­sége fokozásának. A konferencia ezen kívül határozatokat fogadott el a párt szervezeti szabályzatá­nak módosításáról, a szo­cialista demokrácia fejlesz­téséről, a kommunista etika elvéiről, valamint a párt politikai- szervező és ideo­lógiai munkájának tökélete­sítéséről. Az RKP országos értekez­lete a főtitkári beszámoló­ban előterjesztett javaslat alapján, amely a Központi Bizottság kibővítését irá­nyozta elő, megválasztotta a párt vezető fórumának új tagjait és póttagjait A konferencia munkála­tainak befejezéseként Nico­lae Ceausescu mondott rö­vid záróbeszédet. A moszkvai egyiptomi nagykövet a televízióban MOSZKVA „Biztosítani szeretném a nagy szovjet népet az Egyip­tomi Arab Köztársaság né­pének szeretetéről és barát­ságáról” — jelentette ki pén. teken este a moszkvai tele­vízióban Jahja Abdel Kader, az EAK moszkvai nagykö­vete. Az egyiptomi forradalom huszadik évfordulója alkal­mából elhangzott tízperces nyilatkozatában a nagykövet a júliusi forradalom történe­téről az egyiptomi néo ered­ményeiről beszélt. Hangoz­tatta, hogy forradalmi poli­tikája állította szembe Egyip­tomot az imperializmus és a cionizmus erőivel. Ellenük a küzdelmet Egyiptom ..azok­kal az erőkkel Vívta, amelyek élén a Szovjetunió áll.” Az arab népek hiszik — fe­jezte be beszédét a nagykö­vet — hogy harcuk igaz ügyért folyik, hogy a szóvjet néppel való együttműködé­sük, a szovjet nép őszinte támogatása és segítsége, vala­mint saját hősi küzdelmük révén kiharcolják a felsza­badítást, biztosítják törvé­nyes jogaik és érdekeik ér­vényesülését. Appítógépgyár (Jászberény) vállalat az 1972—1973. oktatási évre gimnáziumot, vagy 8 általános iskolát végzett fiúkat onto SZAKMUNKÁS TANULÓNAK ISKOLÁZ BE. Az elméleti és gyakorlati oktatás a 204. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben (Vác) kollégiumi elhelye­zéssel, teljes ellátással történik. Szakmunkás tanulók részére — az intézettől kapott díjazáson felül a válla­latát havi 500 Ft tanulmányi ösztöndíjat folyósít. Szakmunkás vizsgát tett tanulók az Apritógépgyár újonnan épülő acélöntődéjében lesznek foglalkoztatva, az öntőszakmunkásokra vonatkozó bérezés szerint. (Teljesítménytől függően 2000 — 2500 Ft fizetéssel.) Jelentkezés: az Aprítógépgyár személyzeti es oktatási osztályán.

Next

/
Thumbnails
Contents