Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-18 / 167. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A „nagyhét" nyitánya A nyugati sajtó „nagyhét”-nek nevezi azt a Közös Pi­accal kapcsolatos eseménysorozatot, amelynek a brit fővá­rosban vo;t , nyitánya. Ebben az esetben legfeljebb négy­napos munkahétről beszélhetnénk, mert hétfőn és kedden a tagországok pénzügyminisztereié a szó Londonban, szer­dán és csütörtökön pedig szélesebb minisztertanács ül ösz- sze, méghozzá a körülmények ismeretében meglehetősen igényesnes tűnő programmal: a hét derekán már az októ­berre Párizsba összehívandó közöspiaci csúcsértekezlet na­pirendjéről szeretnének dönteni. De maradjunk a londoni nyitánynál. Ennek a konferenciának a résztvevők száma éppúgy érdekessége, mint a megvitatandó téma. Ezúttal ugyanis már közösen tanácskozik az eddigi hat EGK-állam illetékes szakminisztere annak a négy államnak a képviselőjével, amelyek csak most nyernek bebocsátást a tömörülés sokáig zarva maradt kapui mögé. A téma pedig tágabb értelemben a nyugati világ valu- táris helyzete, konkrétabban viszont a dollárral kapcsola­tos gondok. A h’t ügynökségek tudósítói emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt napokban nagyszabású spekulációs műve­letek színhelye volt szinte minden nyugat-európai főváros. Bizonyos manőverek hatalmas mennyiségű dollár felvásár­lására késztették a bankokat. Ezt a folyamatot Párizsban vegyes érzelmekkel figyelik. Nem örülnek netci egyértelműen, mert a következmények meglehetősen kiszámíthatatlanok. Azt viszont nem bánják, hogy a spekulációk, felvásárlások elhúzódása, ismétlődése rádöbbentheti partnereiket arra, hogy a dilemma intézmé­nyes rendezést kivan. Elsősorban a francia fővárosban han­goztatják, hogy az eddigi intézkedések csak szépségtapasz­nak bizonyullak es maga a nyugati valutáris rendszer van válságban. Nem tudni, mennyire sikerül Londonban elfogadtatni a francia koncepciót. De az esetleges döntés, annak híján az ott kialakuló nangulat kétségtelenül befolyásolja a „nagy- hét'’ szerda—csütörtöki, brüsszeli folytatását is. t Uj kormány Líbiában Waldheim Moszkvába érkezett A szovjet kormány meg­hívására hétfőn, a kora dél­utáni órákban Moszkvába érkezett Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének főtitkára. A seremetyevói repülőté­ren Andrej Gromiko külügy­miniszter és más hivatalos személyek fogadták. Munkás­igazgatás Chilében dr. Salvador Allende, chi­lei elnök három fontos gaz­dasági törvénytervezetet ter­jesztett a parlament elé. Az új törvények meghatározzák a munkások részvételét a termelés irányításában és szabályozzák a „dolgozók vállalatainak” tevékenységét, továbbá garanciákat tartal­maznak a kis- és középvál­lalatok, valamint a földbir­tokok normális működésének Vasárnap este letette a hivatali esküt az újon­nan megalakult líbiai kormány. Az Abdusszalam Dzsallud vezette új ka­binetet Kadhafi líbiai ál­lamfő iktatta hivatalába. A líbiai televízió közve­títést sugárzott az ünnep­ségről, s a képernyőn több­ször volt látható a kato­nai egyenruhát viselő Kad­hafi, aki egyébként az új kormányban is megtartotta a hadügyminiszter! tárcát. Az új kormány beiktatá­sáról sugárzott tv-mű­sorral feltehetően egy­szer s mindenkorra véget akartak vetni Kadhafi el­mozdításáról, elterjedt hí­reszteléseknek. ☆ Az AP a Mena hírügy­nökségre hivatkozva je­lenti, hogy Saraf Maran, Szadat egyiptomi elnök sajtótitkára az egyiptomi államfő „rendkívül fon­tos” üzenetét továbbította Kadhafi ezredesnek. Az üzenet tartalma nem is­meretes. Maran vasárnap már visszaérkezett Kairóba. Összeesküvés Ghánában Accrái jélentések szerint Ghánában leleplezték Kofi Busia volt miniszterelnök híveinek összeseküvését, amely arra irányult, hogy megdöntsék az ország je­lenlegi kormányát. A Ghánában hatalmon lé­vő nemzeti újjászniletés ta­nácsa vasárnap Accrában közzétett nyilatkozata hang­súlyozza, hogy az ösz- szeesküvők, akik között bizonyos „elégedetlen” üzletemberek és a feloszla­tott haladás párt vezetői vol­tak, felforgató tevékenysé­get folytattak a ghanai fegy­veres erőknél, hogy megsze­rezzék azok támogatását. Az összeesküvők tervében szere­pelt külföldi csapatok behí­vása az országba, ha a ghanai fegyveres erők támogatásá­nak megszerzésére irányuló kísérletek eredménytelenül végződnek. Az összeesküvéssel kap­csolatban álló személyeket hamarosan bíróság elé ál­lítják, — hangzik a nyilat­kozat. Vasárnap Accrában a hely­zet normális volt. A dél-vietnami Quang Tri körzetében támadnak a népi erők. A képen: a szabadságharcosok rakéta-tüze elöl mene­külő saigoni katonák. biztosítására. Az első törvénytervezet az állami és vegyes szektorban lévő vállalatok munkásainak különböző részvételi formáit határozza meg a termelés irányításában. Munkásgyulé- sek, termelési bizottságok, adminisztratív tanácsok és egyéb munkásszervezetek út­ján. A második törvénytervezet a „saját irányítású” vállala­tok országos rendszerének létrehozását irányozza elő. Ezeket az ott dolgozó mun­kások fogják ' közvetlenül irányítani. A „saját irányí­tású’’ vállalatok országos há­lózatába be kell vonni mind­azokat a gyárakat és üze­meket,; (amelyeknek tőkéje 1969. december 31-én meg­haladta a 14 millió escudot és amelyek nem tartoznak a gazdaság állami szektorába vont 91 vállalat közé. A „sa­ját irányítású” vállalatokat — hangzik a törvényterve­zet — teljes mértékben alá kell rendelni a termelés fej­lesztésével foglalkozó testü­letnek (CORFO) és alá kell vetni a CORFO által kidol­gozott országos tervezési rendszernek. A harmadik törvényterve­zet a kis- és középválla­latok. valamint a földbirto­kok konkrét besorolását tar­talmazza. Kis üzemnek szá­mít eszerint az az üzem, ahol 50-nél kevesebb munkás dol­gozik és az állótőke értéke nem haladja meg a 850 ezer escudot. A középvállalatok állótőkéjének értékhatára 5 millió escudo. A kis- és közép földbir­tokok területe 5, illetve 30 hektárig terjed. NEW YORK A Newsweek magazin va­sárnap felmérést közölt, — amelyből az derül ki, hogy Nixon elnöknek — ha meg­szerzi a republikánus párt el. nökjelöltségét, — nagyobb esélye van a győzelemre, — mint a demokrata párt új­donsült jelöltjének, George McGovern szenátornak. A felmérés szerzői és a cikk írója mindenesetre leszögezi: „November 7-ig még hosszú az idő és az adatok gyöKere- sen megváltozhatnak. MONTEVIDEO Az uruguayi fegyveres erők főparancsnoksága vasárnap este közölte, hogy őrizetbe vettek nyolc Tupamaro-ge- rillát, akik állítólag április 14-én kivégezték Armando Acostay Lara belügyminisz­terhelyettest. A gerillák — mint annakidején közöltéK — azért végeztek a politikussal, mert neki tulajdonították a hírhedt „halálcsapat” meg­alapítását. BOSTON Zavargás tört ki vasárnap az egyesült államokbeli Bos­tonban. Mintegy kétezer em­ber köveket és palackokat hajigáit a város épületeire, aztán a megféKezésükre kive­zényelt rendőrökre. A hír- ügynökségek mindössze any- nyit közöltek, hogy az inci­dens egy városi ünnepség alatt robbant ki. A hatóságok 35 személyt előállítottak. Az összetűzések több sebesültje életveszélyes állapotban ke­rült kórházba, kisebb össze­csapásokról még a hétfő haj­nali órákban is érkezett je­lentés. . . — _ PEKING Csou En-laj kínai minisz­terelnök vasárnap fogadta Szaszaki Kozót, a japán szo­cialista párt volt elnökét és baráti beszélgetést folytatott vele. A kínai utazási és turiszti­kai iroda meghívására ame­rikai Computer-szakértők ér­keztek vasárnap baráti láto­gatásra Pekingbe. \ BONN Az NSZK visszautasítja a diplomáciai kapcsolatok fel­vételének előkészítésére finn részről javasolt tárgyalásokat — tűnik ki abból az interjú­ból, amelyet Kari Mörsch, a nyugatnémet külügyminisz­térium parlamenti államtit­kára adott vasárnap a stutt­garti rádiónak. Mörsch hang­súlyozta, hogy az NSZK ál­láspontja szerint előbb a két német állam közötti úgyne­vezett alapszerződést kell megkötni és csak ezután ke­rülhet sor az NSZK és Finn­ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételére. TOKIÓ A japán fővárosban meg­nyitotta kapuit a „földalatti Város” a világ leghatalma­sabb — föld alá épített vasút­állomása. Az egyedülálló lé­tesítmény a ma is üzemelő tokiói pályaudvar alá épült; hossza 735, szélessége 44 mé­ter, több vasúti és metróvo­nal fut itt össze. WASHINGTON Az amerikai kormány rö­videsen kénytelen lesz koriá. tozni a földgáz-fogyasztást, — jelentette be Wayne N. As- pinnal, a képviselőház bel­ügyi bizottságának elnöke, az argentínai világértekezlet amerikai bizottságának ülé­sén. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államokban mind kisebbek a földaáz-készletek, s a helyzet könnyen kataszt- rofálisá válhat. ROSTOCK Többezres nagygyűléssel és ünnepi tűzijátékkal fejező­dött be Rostockban a XV. keleti-tengeri hét esemény- sorozata. TOKIÓ Japán lakosainak száma ez év márciusában 105 800 000 volt. Az Okinawa szigetén — amely május közepe óta a felkelő nap országának 47. prefekturája — lakókkal együtt Japán összlakossága eléri a 107 milliót. Tokióban, a világ legnagyobb városá­ban 11 276 000 ember él. DAMASZKUSZ Tel-Aviv több mint kétezer kórházi alkalmazottja kezdett sztrájkot — jelenti az izraeli hírügynökség. A sztrájkolok magasabb fizetést és lakáskö­rülményeik megvajítását kö­vetelik. BAGDAD Befejeződött az Arab SzaK. szervezetek Nemzetközi Szö­vetségének konferenciája. Az értekezlet jelszava a követ­kező volt: „Az arab kőolaj — az araboké”. A konferencia részvevői szorgalmazták, hogy az arab államok kövessék Irak példáját a külföldi olaj. monopóliumok államosításá­1972. július 18. U Ne Win látogatásai U Ne Win, a Burmái Unió Forradalmi Tanácsának elnöke, tegnap a délelőtti órákban megtekintette a Magyar Tudo­mányos Akadémia marlonvásári Mezőgazdasági Kutató In­tézetét. Képünkön: (balról a második) U Ne Win elnök és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke a martonvásári kutató intézetben. (MTI Foto—Szebellédy G. feív.—KS) U Ne Win, a Burmái Unió Forradalmi Tanácsának el­nöke, miniszterelnök és kí­sérete hétfőn délután a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba látogatott el. A bur- mai vendégekkel együtt volt a látogatáson, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Hol- lai Imre külügyminiszterhe­lyettes, dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszter- helyettes és dr. Kós Péter, a Magyar Népköztársaság ranguni nagykövete. A gyár vezetőivel folyta­tott beszélgetés során Fock Jenő a magyar iparfejlesz­tés néhány kérdéséről szólt. A vendégek meglátogattak több üzemegységet, s menet közben tekintették meg az egyes gyártási folyamatokat, termékeket, A látogatás vé­gén U Ne Win emléksorókat írt a gyár vendégkönyvébe. Hétköznap Hanoiban A KS hanoi-telextudósítása Vasárnap délután időn­ként már kisütött a nap Hanoiban, s a tapasztalt vendéglátók jelezték: nem valószínű, hogy nyugodt éjszakára számíthatunk. Igazuk lett. Éjszaka két légiriadó volt a főváros­ban. A hétfői napsütés nem sok jót ígér, mái; ami a légitámadásokat il­leti. Mint bárhol a világon Hanoiban sincs két tel­jesen egyforma nap, vagy hét, de a háborús ké­szültség miatt itt talán jobban észrevehető a napok és hetek ritmusának azo­nossága. — Reggelenként, amikor kinézek az ablakon az udvarban a népi milí­cia egyik nőkből álló cso­portjának reggeli tornáját látom. Hanoiban fél hét­kor kezdődik a munkaidő, amely két szakra oszlik. Az első délelőtt 11-ig tart, majd szünet következik. Délután fél három és hat között van a második mun­kaszakasz. A közbeeső pi­henőidőt mindenki tiszte­letben tartja. A tisztelet érthető is, hiszen, ha ár­nyékban is harminc fokos a meleg, nincs olyan em­ber, akinek ne esne nehe­zére akárcsak a legkisebb mozgás is. A meleg az oka, hogy Vietnamban a bélyegek hátán nincs ra­gasztóréteg, hiszen megol­vadna. A postán ki-ki egy ecsettel, az asztalon talál ható különleges ragasztó­val . viheti fel a boríték­ra a bélyegeket. Persze kivételek azért vannak, a déli pihenőt nem mindenki tartja tisz­teletben. Többnyire az amerikai repülők. A fővá­rosban erős szirénahang jel­zi, ha ellenséges gép érke­zett a város közelébe. A kül­ső kerületeben (és vidékén magas megfigyelőpontok van­nak, s az ott ülő őrszem megkongatja a toronyban lévő harangot, ha veszély közeleg. Aki Vietnamban jár, az kezdi megbecsülni a kerék­párt. A bicikli pótolhatat­lan szállítási és közleke­dési eszköz. (Ezt nemcsak a főváros lakói tanúsítják, hanem azok az emberek is, akik Dél-Vietnamba szál­lítják az utánpótlást.) Ha­noiban a műszakok végén ellepik az utcákat a ke­rékpárok. Férj viszi a feleségét. barát a barátot, a csomagtartóban a kisko­sárkában a csöppségeket. A kisgyerekek fején apró ka­lap s ha zuhog az eső, nylon zsákkal borítják be őket. Az utcasarkon bi­cikli pumpával felszerelt fiúk álldogálnak, s ha kell, levegőt nyomnak a leeresz­tett gumikba. Az üzletek között gyakran találni ke­rékpáralkatrészeket áru­sító boltot, javító mű­helyt. Villamos is közle­kedik a városban, de meg­lehetősen lassú étvágyú jó­szág. Munkaidő végén az em­berek kiülnek a házak elé, körülöttük gyerekek sza­ladgálnak. Vietnamban fel­tűnően sok a kisgyerek. Az asszonyok a kicsiket álta­lában oldalt a csípőjükre ültetve viszik. Minden kisgyerek aranyos, de a vietnami csöppségek csu­daszépek. Mandulavágá­sú a szemük, tiszta az ar­cocskájuk, egyenes szálú, sötét a hajuk. A külföl­dieket először kíváncsian, tartózkodással veszik kö­rül. de az első mosolyra, vagy barátságos kézmoz­dulatra feloldódnak. Az ut­cán gyakran látni forró teát kínáló árusokat. Vi­etnamban a tea nem él­vezeti cikk. hanem min­dennapi ital, ugyanis a víz meglehetősen rossz. Nagyon sokféle tea van, néhány nap után már a külföldi is felfedezi a különbséget ízük, s illa­tuk között. Marafkó Lászl/

Next

/
Thumbnails
Contents