Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. május 7. Az indiai _pakisztáni h áború veszteséglistája Az indiai véderőminisztérium csütörtökön közölte a parlamenttel, hogy India a Pakisztán elleni kéthetes háborúban 3240 katonáját és tisztjét veszítette el. Ezenkívül 8650 katona és tiszt megsebesült, 302 eltűnt, 504 pedig hadifogságba esett Az indiai csapatok az említett időszakban 91498 pakisztáni katonát ejtettek foglyul. Delhi becslések szerint a háborúban a nyugati fronton 3000 pakisztáni katona esett el és 9500 sebesült meg, a keleti fronton is 3000 vesztette életét és 4300 sebesült meg. A volt Kelet-Pakisztánban (Bangla Deshben) a Mukti Bahini nevű felszabadító hadsereg egységeivel lezajlott harcokban — becslések szerint — 5400 pakisztáni katona esett el és 4675 sebesült meg. A fényképezés „őskoraa Ritkán látni olyan gyűjteményt, amilyennel Grigo- rij Dorohov, a voronyezsi mezőgazdasági főiskola nyelvésze rendelkezik. Hosszú éveket szentelt hobbyjának: a régi fényképezőgépek és fotográfiai berendezések gyűjtésének. Gyűjteménye jelenleg több mint hatvan fényképezőgépből és negyven objektívból álL Van benne klapp-kamera, Chevalier márkájú 1839-es kiadású kamera, 1840-es kiadású Petuval-féle hordozható készülék, az amerikai Baush and Lomb cég objektívje. Hárman a pályán A tervek szerint novemberben Párizsban tartják az Angliával, Norvégiával, Dániával és Írországgal kibővített Közös Piac, az úgynevezett Tízek első csúcs- értekezletét. A protokoll szerint Franciaország köz- társasági elnöke, Pompidou mint vendéglátó foglalja majd el az elnöki széket. A valóságban persze az ösz- szegyűlt kormányfők egyáltalában nem protokoll-érte- kezleten vesznek részt, hanem a nyugat-európai hatalmi harc csatáját vívják az új feltételek között. Világosan kell látni ugyanis, hogy Nagy-Britan- nia és társainak belépésével nemcsak Nyugat-Európa gazdasági integrációs problémái, hanem a hatalmipolitikai, sőt a katonai egyensúly kérdései is új fényben jelennek meg. Kiindulópontként mindenekelőtt annak az országnak a hatalmi törekvéseit kell megvizsgálnunk, amelynek belépése a változásokat előidézi. Ez az ország: Nagy- Britannia. Tévedés lenne azt hinni, hogy az angolok (pontosabban az angol uralkodó osztály alapvető érdekeit kifejező tory-kormány) számára csakis gazdasági okok diktálták a Közös Piachoz való csatlakozás szívós követelését. Szerepet játszottak ebben rendkívül fontos hatalompolitikai okok is! Hullámzó egyensúly Az angolok ugyanis gondosan felmérték azt a nyugat-európai politikai-hatalmi helyzetet, amely a Közös Piac létrejötte óta kialakult. Figyelembe vették, hogy ennek két jellemvonása volt eddig. Az egyik: Nyugat- Németország „gazdasági óriás és politikai törpe” volt. Más szavakkal kifejezve: az NSZK ugyan a Közös Piac vezető gazdasági hatalma, a nyugat-európai integráción belül azonban nem tudott egyértelműen vezető szerepre szert tenni, miután a második világháború következményeképpen katonaipolitikai értelemben nem teljes jogú nagyhatalom. A második jellemvonás: Franciaország, amely gazdaságilag jóval gyengébb, messzemenően kihasználta azt a tényt, hogy a Hatok háza- táján az egyetlen olyan hatalom volt, amely állandó tagja a Biztonsági Tanácsnak, s amelynek ha mégoly korlátozott mértékben is, de saját atom-ütőereje van. Az angol uralkodó osztály természetesen világosan látja, hogy a nyugatnémet gazdasági és a francia politikai hatalomnak ez a hullámzó ingadozó egyensúlya kiváló hatalompolitikai lehetőségeket biztosít London számára. Ha Anglia nem „ugrik át” Európába, akkor óhatatlanul egyre jobban az Egyesült Államokhoz csapódik és önálló hatalmi szerepe fokozatosan elenyészik. Anglia fölénye A Közös Piachoz való csatlakozás ezzel szemben módot nyújt arra, hogy Nagy-Britannia sok szempontból vezető szerepre tegyen szert Nyugat-Európá- ban. Ennek gazdasági alapja az, hogy jóval hatásosabban mérheti össze termelési kapacitását az NSZK-val, mint Franciaország. Egyes területeken pedig — mint a technológiai kutatások színvonala, a nemzetközi bank- rendszerben játszott szerep, stb. — kifejezetten fölényben van. Politikailag és katonailag pedig határozott előnyben van Franciaország felett. Éppflgi úgy állandó tagja a Biztonsági Tanácsnak, atomütőereje azonban minden jel szerint nagyobb- szabású mint a franciáké, s emellett a korábbi megállapodások értelmében a nyugat-európai országok közül egyedül birtokosa bizonyos amerikai atomtitkoknak. Adva vannak tehát a Nyugat-Európa feletti angol hegemónia alapfeltételei. A gyakorlatban ez alighanem azt fogja jelenteni, hogy London afféle „döntőbírói szerepre” számít. Úgynevezett „mozgó egyensúlypolitikát” szeretne kidolgozni, j Ennek során az egyes vitás gazdasági, politikai és katonai kérdésekben aszerint áll majd Franciaország, illetve az NSZK oldalára, hogy melyik változat felel meg Anglia hatalmi érdekeinek. Ami Nyugat-Németorszá- got illeti, pillanatnyilag a legközvetlenebb összefüggés az, hogy Brandt kormányának sikerül-e ratifikáltatnia az úgynevezett „keleti szerződéseket”. Amennyiben ez sikerül, akkor — az általános európai és világhelyzetet érintő pozitív hatásán túlmenően — feltétlenül — megerősödik az NSZK politikai súlya. A szerződések ratifikálása ugyanis az eddigieknél sokkalta inkább módot nyújtanak az NSZK- nak arra, hogy fontos politikai kérdésekben közvetlen érintkezést találjon a Szovjetunióval és a kelet-európai országokkal. A számítás nem vált be Ami Franciaországot illeti, ott a hatalmi ellenlépések fő megjelenési formája a meglepetésszerűen bejelentett Pompidou-féle népszavazás lett volna a Közös Piacról. Belpolitikai és taktikai tényezőkön túlmenően Pompidout elsősorban az vezette a népszavazás meghirdetésére, hogy Angliában rendkívül erős a Közös Piachoz való csatlakozás ellenzéke. Ilyen körülmények között: ha egy népszavazással a jelenlegi francia rezsim demonstrálni tudta volna, hogy nagyszabású többséget sorakoztat fel a Közös Piac kibővítésének gondolata mögé — az mindenképpen erősítené Franciaország hatalmi helyzetét. Egy még mindig nem teljes jogú nagyhatalomként szereplő NSZK és egy hatalmi tervekkel rendelkező, de mélyen megosztott Anglia oldalán Franciaország ismét úgy szerepelne, mint a Közös Piac vezető politikai hatalma. S a továbbiakban ennek megfelelően léphetne fel az amerikaiakkal folytatandó igen kemény gazdasági-pénzügyi tárgyalásokon 1 Mint a népszavazás eredményeiből kiderült, Pompidou számításai nem váltak be. Az eddigi francia—nyugatnémet „belansz” helyett tehát a Közös Piacon kialakuló új hatalmi harcot, elsősorban a belépő Anglia hegemon-törekvései, másfelől az NSZK és főként Franciaország ellenlépései fémjelzik. A küzdelem persze még ki sem bontakozott, hiábavaló kísérlet lenne tehát az esélyek latolgatása. Annyi bizonyos, hogy most már „hárman játszanak a pályán”, ami azt jelenti, hogy az angol—NSZK— francia háromszögben a kapcsolatok az eddiginél bonyolultabbakká válnak és az összes résztvevők számára több lehetőség adódik a manőverezésre, mint eddig. Vasárnap parlamenti választások lesznek Itáliában. A legnagyobb pártok vezetői, fent Forlani, a keresztény- demokraták és Mancini a szolialisták, lent Almirante, a neofasiszták és Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt vezetője Hányán élünk a világon? Földünk lakosságának lé- lekszáma állandóan emelkedik. A falvak lakossága a városokba vándorol. E két tendencia jellemzi a világ demográfiai alakulását. Az ENSZ legújabb demog- dáíiai évkönyvének adatai szerint 1970 júliusában földünknek 3632 millió lakosa volt. A föld lakosságának az egyes földrészek szerinti megoszlása a következőképpen alakult: Ázsia 2056 mil- miló (56,6 százalék), Európa 462 millió (12,7 százalék), Afrika 344 millió (9,5 százalék), Észak-Amerika 321 millió (8,8 százalék). Az elmúlt húsz évben az emberiség száma egy teljes milliárddal növekedett. Ha a jelenlegi tendencia tartós marad, akkor harminc éven belül földünknek kétszer annyi lakosa lesz, mint ma. íme a tíz legnagyobb lélekszámú állam listája: 1. Kína (Tajvan nélkül) — 759 619 000, 2. India — 550 376 000, 3. Szovjetunió — 242 768 000, 4. Egyesült Államok — 205 395 000, 5. Indonézia — 121 198 000, 6. Pakisztán — 114 189 000, 7. Japán — 103 540 000, 8. Brazília — 95 305 000, 9. Nyu- gat-Németország 59 554 000, 10. Nagy-Britannia — 55 711 000. Az urbanizáció folyamata az egész világon egyre nagyobb ütemben bontakozik ki. Földünk lakosságának 34 százaléka él ma városban. E tekintetben első helyen Ausztria áll (83 százalék), utána következik az Egyesült Államok, az utolsó helyen Burundi és Tanzánia állnak (2,2 százalék). b* I A pekingi gazdaságpolitika pálfordulói Pekingben tíz év óta először tettek közzé néhány adatot a Kínai Népköztársaság nemzeti termeléséről. Eszerint 1971-ben 21 millió tonna acélt termeltek, az összesen betakarított gabona pedig 245 millió tonna volt. A többi ágazatban — olvashatjuk — „nagy fejlődést” értek el, de a korábbiakhoz hasonlóan itt már semmiféle konkrét szám közlésére nem kerül sor. Pekingben bejelentették, hogy a „hatalmas győzelmek” eredményeként az országban ,,újabb ugrásra alkalmas helyzet alakult ki”. külföldi szakértők rámutatnak, hogy az adatok szerint a Kínai Népköztársaság termelési kapacitásai már a hatvanas évek elején lehetővé tették 22 millió tonna acél gyártását. A gabonatermelésben elért eredmények alatta maradnak az 1958-as év szintjének, noha azóta az ország lakossága jelentékenyen megszaporodott. Kína gazdasága eddig nem tudta teljes egészében leküzdeni azokat a mélyreható gazdasági nehézségeket, amelyek a „nagy ugrás” és a „népi kommunák”, majd később a „kulturális forradalom” kalandorpolitikájának következtében jelentkeztek. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időben bizonyos stabilizálódás figyelhető meg az ország népgazdaságában. Külföldi szakértők egész sora ír ezzel kapcsolatban a kínai gazdaság „fokozatos helyreállításáról” és „normalizálásáról”. Hogyan valósul meg ez a normaizálás? Túlzások a gazdasági győzelmekről A kényszerítő módszerekben bíznak Nyugati megfigyelők és közgazdászok a Peking által közölt adatokat elemezve megjegyzik, hogy a kínai gazdaság „hatalmas győzelmeire” vonatkozó állítások nyilvánvalóan túlzóak. Hangsúlyozzák, hogy erőltetett ütemben továbbra is csak azokat az ágazatokat fejlesztik, amelyek az ország katonai erejének további növekedését hivatottak elősegíteni, míg ugyanakkor a polgári szükségletre dolgozó iparban a termelés igen lassan nő, a polgári építkezéseket befagyasztották. Távolról sem oldották meg a kínai gazdaság égető, halaszthatatlan problémáit, amelyeket csak elmélyít a tudományosan megalapozott gazdaságpolitika hiánya. Olyanok, mint a gazdaság kiegyensúlyozatlansága, az eszközhiány, a technikai bázis elhasználtsága, a tervmechanizmus működési zavarai, aránytalanságok a nyersanyagtermelő-, a feldolgozó- és a szállítási ágazatok között, ellátási nehézségek. A nyilvánosságra hozott adatokat kommentálva a A maoisták továbbra is ugyanazon adminisztratív katonai kényszerítő módszerekben reménykedve próbálják megoldani a gazdasági feladatokat. Továbbra is a munkások és parasztok munkájának maximális intenzi- fikálására törekvő vonal érvényesül. Csupán az elmúlt év második felében — a munkakörülmények javítása és a termelés korszerűsítése nélkül — számos vállalatnál több mint 30 százalékkal emelték a termelési normákat. A negyedik ötéves terv (1971—1975) továbbra is mint a gazdasági fejlesztés döntő tényezőjével számol az ország munkaerő-tartalékaival A konkrét gazdasági feladatok megoldásakor „munkahadseregeket” vetnek be -- nagy embertömegeket hol az egyik, hol a másik objektum építésére dobnak át A munkaerő-tartalékok feltöltése céljából kampány bontakozott ki a nőknek a termelésben való tevékenyebb részvételéért. A kínai vezető káderek egy része elsősorban azok, akik a gazdasági építés konkrét részterületein működnek, egyre világosabban látják: nem hozhatják meg a kívánt eredményt azok a volunarista próbálkozások, hogy a dolgozók erejének maximális kihasználása útján erőltetetten fokozzák a gazdasági fejlődés ütemét, ráadásul nem az objektív gazdasági törekvésekre és a reális lehetőségekre, hanem kizárólag Mao eszméire támaszkodva. Nyilvánvalóan ezzel magyarázható, hogy Kínában meg lehet figyelni a visszatérést bizonyos észszerű gazdálkodási módszerekhez, amelyek beváltak az első ötéves tervek idején. A termelés befolyásolásának gazdasági ösztönzői újra bizonyos szerepet kapnak. Az a törekvés, hogy véget vessenek a termelésirányításban uralkodó zűrzavaroknak és anarchiának, abban jut kifejezésre, hogy megpróbálják helyreállítani az iparban a tervezést és a vállalatok központi vezetését. Országos tanácskozást rendeztek Az élet szükségessé tette az ipari minisztériumok és az Állami Tervbizottság munkájának felújítását amelynek tevékenységét a „kulturális forradalom” megbénította. Hosszú évek ót.a először rendeztek országos tanácskozást a tervezés problémáiról, sőt ágazati tanácskozásokat ts ugyanebben a témakörben. A kínai lapok, emlékeztetve arra, hogy a „kulturális forradalom” úgymond „hatalmas ösztönző” volt a kínai gazdaság fejlődése számára, egyszersmind támadást intéznek az olyan „ellenséges elemek” ellen, amelyek „az anarchizmus és az ultrabaloldali nézetek befolyása alá kerülve” tagadják a népgazdaság tervszerű fejlesztésének szükségességét. Feledésbe merültek a „kulturális forradalom” kezdeményezőinek „elméletei”, amelyek szerint a tervezés „béklyóba köti a tömegek kezdeményezését”, a centralizáció pedig „hivatali diktatúrát” jelent, amelyet a „revizionisták és reakciósok” próbáltak meghonosítani az országban. Propaganda • kampány
