Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-28 / 124. szám
Peches /utbaliisia ÁLOM A friss levegőt is alig bírja tüdőm. Kint most már sokan állnak, de nem ismerek meg senkit sem, pedig errefelé lakom. ök a nevemen szólítanak, mondják, hallom még, hogy nős vagyok. Aztán sötétség, majd fehér minden. A nővér nagyon csinos, halkan megkérdezi tőlem, fogadom-e az újságírót, fényképésszel együtt jött. — Jó napot, Kiss elvtárs — s máris tele van velük a szoba, pedig csak ketten jöttek. Másodmagamtnal fekszem a kórházi szobában. Szobatársam felkönyököl, nagy szemeket mereszt. A nővérnek is tetszik a dolog, 6 tartja szolgálatkészen a vilianót, mert a benti világítás halvány a fényképész szerint. Bosszant, hogy szőrös vagyok, de mindegy. Füstmérgezés és másodfokú égés — mondja a nővér, s bánt, hogy az újságírók kötik le figyelmét, amivel eddig engem halmozott el. — Hát akkor talán kezdhetjük — tartja tollát és blokkfüzetét az idősebb. A fényképész diszkréten elvonul, a nővér megigazítja a párnámat, s nem tudom, miért, de ujjaival megfenyeget. Ő is kimegy. — Mit mondhatnék magamról? Senki sem születik bátornak. Egyetlen hős sem. Mindig féltem, a fronton is... Csakhogy az ember intelligenciája legyőzi a félelmet és ezzel a cselekvőképességét megszabja az ójomsúlyú béklyótól. A fronton is előrementem, pedig valójában érzéseim hátrafelé húztak. S a roham előtt a nagy adag rum sem tudott befolyásolni. Az is arra serkentette véremet, hogy visszafelé szaladjak, mert élni szép, élni jó. Azután előrementem, mert a fronton ez volt a becsület. Mondom, e bátorság tulajdonképpen egy erkölcsi torna, hosszú tréning következménye. B'él az ember, de a pavlovi reflexek működésbe lépnek, s ha kell, beugrik a kútba is valakiért. Láttam, szavaim az újságírónak nagyon tetszettek, s örültem én is, hogy nem beszéltem össze marhaságokat. A cikkben imitt-amott volt egy kis túlzás, elírás, egyébként jó volt. A megmentett kis sráccal együtt benne volt a képünk is. Csak a címe nem tetszett: „Kiss János tisztviselő — a gyáva hős”. Igaz, a gyáva szót idézőjelbe tették, de mégis... Az ünnepségre, amelyet a vállalatnál rendeztek, meghívták a gyermek szüleit is. Feleségem meglepett egy fehér nylon inggel, amiben fölöttébb kellemetlenül éreztem magam. Az igazgató hősnek nevezett, a megmentett gyermek anyja köny- nyezve megcsókolt, az apa kezemet szorongatta. Pénzt és kitüntetést kaptam, s láttam, hogy a feleségem már most kevesli ezt, mert at- ról nem esett szó, hogy elő is léptetnek. Mondták, szóljak néhány szót. Felálltam. — Mit mondhatnék magamról? Senki sem születik bátornak egyetlen hős sem. — Na, Kiss kartárs, maga igazán egy álomkóros gyáva kukac. Mindig alszik. Alacsonyabb munkakörbe helyezték, a nyilvánosság előtt megszégyenítették, s egy szót se mert szólni. Az értekezletnek vége volt, álmom tova szállt. Felálltam én is, s kifelé tartottam a teremből. Aki az imént megtisztelt, az Mancika volt a számlázásból. Jó lány, csak egy kicsit kotnyeles... Azért is megvárom Igényes vevő Alberto Sordi betér egy római étterembe: — Nagyszerű! Van osztrigájuk! És vajon mennyibe kerül? — 2400 líra féltucat —válaszolja a pincér. — És gyöngy nélkül? — kérdezi a művész. Katona-humor A kerék Kovács honvéd amióta a parancsnok gépkocsivezetője szinte szóba sem állt senkivel. Társai elhatározták: megleckéztetik a büszke katonát. Az éj leple alatt kiszerelték a gépkocsi egyik kerekét. Másnap reggel jött a parancsnok, hivatta a katonát és felelősségre vonta: — Miért nem állt elő időre? A katona kivörösödve dadogta: — Jelentem, mert hiányzik egy kerekem! Az ejtőernyős Ejtőernyős ugrás alkalmával Szabó honvédet elkapta a szél. Így a laktanya kerítésén belül, a lőszerraktár mellett ért földet. Az őr ráfogta fegyverét. — Állj! Itt tilos tartózkodni! — Pista, hát nem ismersz meg? — Azonnal hord el magad ! t — Na jó. De merre menjek? — Arra amerről jöttél! Anya és fia Az anya korholja 18 éves fiát: — Hogy rúghattál be eny- nyire?! — Ki mondta neked, hogy részeg voltam? — Te magad, amikor hazajöttél. — Ne higev a részegeknek! K I Z __ I _____ _____ —.1 S m! I . . K— KV-» a I I A ! r I 4- «—v S IS. esíná« Ellenségünkben se bízhatunk? Amikor rogyadozó léptekkel, borostás és keserű arccal bejött az étterembe és egy aggastyán fáradtságával lerogyott asztalom mellé, csak néztem rá megdöbbenve. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ő lenne Ágh Tihamér, a sikeres vállalatvezető? Ez az összetört ember lenne a miniszteri dicséretek, az élüzem címet kezéből ki sohasem adó sikerember? Aki itt most beszélni sem tud, csak köny- nyeit törölgeti? Megkérdeztem halkan, ahogy az ember gyászolóhoz szól: — Te vagy az, Tihamér? — Én vagyok — válaszolta és kitört belőle a zokogás. — De hát, mi történt veled? Te szerencse fia, te csúcsszuper sikerigazgató? — Már nem vagyok az — válaszolta remegő hangon. — Ma reggel leváltottak... Azt mondják, az elmúlt évben hibát hibára halmoztam és vezetésem alatt a cég a mélypontra süllyedt... — Nem értem. Több mint öt évig sziporkáztál! Hogyan lehetséges ez? Közel hajol hozzám, bizalmába fogadott. — Nézd pajtás. Tanultam az eseményekből Sajnos már későn. Az ember mindig támaszkodjon a saját gondolataira, ösztöneire és ne a máséra. — Nem értelek. — Várj, mindjárt megértesz! Hat éve neveztek ki a Lucaszéket Előállító Üzem vezetőjének. Már az első hetekben észrevettem, hogy az egyik osztályvezető, Csik Gergely, az ellenségem. Különben nem volt ott még olyan vezető, akinek Csik ne lett volna az ellensége. Egy ravasz, minden hájjal megkent int- rikus, de igen jó eszű, pompásan kiismeri magát a vállalat dolgaiban, és igen jó a szeme. Nos. ez a Csik kezdte nekem nyomni a tanácsait. Minden ügyben biztosan számíthattam rá, mondom remekül ért a dolgokhoz. Nekem nem volt más feladatom, mint az ő tanácsainak az ellenkezőjét tenni és felvirágzott a cég, elismert ember lettem. — Azt akarod mondani, hogy végig úgy dolgoztál, hogy az ellenkezőjét tetted, amit tanácsolt? — Igen. Ügy bíztam benne, mint a testvéremben. Tudtam, hogy soha mást, mint rosszat nem akar nekem. Nem is akart. Így aztán sikerült is nekem minden. — Akkor viszont miképpen lehetséges, hogy az utóbbi évben hibákat követtél el? Tényleg hibáztál? — Igen, nem tagadom. Én is tudom, hogy így volt, — Talán Csik elkerült a cégtől? — Nem, ő most is ott van. ■— összevesztetek és többet nem adott tanácsot? — Nem. ö minden nap adta nekem a tanácsait. Egészen tegnapig. De én, hülye nem vettem észre, hogy egy éve — úgy látszik rájött a titkomra — olyan tippeket és javaslatokat adott, ami valóban a cég és az én hasznomat szolgálta. Én pedig változatlanul az ellenkezőjét tettem... Ezen buktam meg! Látod, az ember már a gonoszságban sem bízhat meg — mondta, és búsan felsóhajtott. Ordas Nándor Menő üzlet Rossz illatú bizonyíték Köztudott dolog: a halásznak könnyebb halat fognia, mint azután meggyőznie ismerőseit arról, hogy zsákmánya „ekkora” volt. Williams ausztráliai doktornak kedvezett a szerencse: 40 kilogramm súlyú hal akadt a horgára. Természetesen alaposan megizzadt, míg zsákmányát a partra húzta: a legnagyobb kín azonban akkor kezdődött, amikor a halat saját és fia vállára vetette és sorra járta barátait, ismerőseit, hogy bemutassa nekik ,,a tárgyi bizonyítékot.” A hal nehéz volt. vinni kényelmetlen, az orvosnak az elismerő elragadtatás mellett — minthogy a hal a forró napsütésben rossz szagot árasztott, — sok neheztelésben is része volt. Ami sok, az sok — Mikor fogsz már halkabban mosogatni?! (A Wochenpresse-ből) Ajándék az autósidény kezdetén Szöveg nélkül
