Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-20 / 117. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. május 20. Biztosíték: a józan ész A történelemben először utazik amerikai elnök a Szovjetunióba. „A szovjet állam megszületésének pillanatától arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak megjavítása lehetséges és kívánatos” — írta pénteki számában a Pravda. Ám ahhoz, hogy a kapcáolatjavítás folyamán magának Nixon elnöknek moszkvai útjára is sor kerüljön, sok mindennek kellett történnie a világban. Nixon természetesen idei újjá- választásának egyik döntő érveként használja fel majd ezt az utazását, de nyilvánvaló, hogy ennél többről van szó. Arról, hogy a Szovjetunió olyan erős hatalommá vált, amelyet immár a tőkés világ legerősebb hatalmának feje sem kerülhet meg. Ahogy az APN kommentátora, Szpartak Beglov leszögezi: „Ma teljes joggal beszélhetünk a háború utáni történelem olyan fordulópontjáról, amikor a Nyugat a korábbi előítéleteken, illúziókon, valamint a hadiipari komplexumok egoista érdekein alapuló külpolitikai tételeit reálisan átértékeli. A Szovjetunió — aktívan helyesli az effajta tendenciákat és a Szovjetunióval ebben szolidárisak a testvéri szocialista országok is.” A Pravda pedig így fogalmaz: „A józan ész, korunk cáfolhatatlan tényeinek higgadt figyelembe vétele, a megoldásra érett nemzetközi problémákhoz való realista, építő hozzáállás a biztosítéka annak, hogy sikeresen haladjunk a két ország kapcsolatainak megjavítása útján”. A józan ész és a közvélemény, amelyet washingtoni politikai köröknek szintén figyelembe kell venniök. Íme, a Harris közvéleménykutató intézet egy érdekes adata: a megkérdezett amerikaiak 74 százaléka a szovjet—amerikai kapcsolatok javítását pártolja. A tekintélyes amerikai tudósok java úgy véli: a felek egyenlő biztonságának elve alapján kölcsönösen elfogadha'ó megállapodást lehet elérni a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról. Az USA egyes üzleti köreit érdeklik a szovjet—amerikai kereskedelem fejlesztésének lehetőségei. Lehetne még sorolni hosszan azokat a területeket, amelyeken kilátás van megegyezésre, a kapcsolatok kölcsönösen előnyös fejlesztésére. És figyelemre méltó az APN hírmagyarázójának gondolata is: „Természetes, hogy a szovjet— amerikai kapcsolatok különböző területein kínálkozó perspektívák valóra váltása csak akkor lehetséges, ha mindkét fél szigorúan betartja a békés együttélés elveit, mégpedig nem valamiféle harmadik ország rovására.” Jövőre lesz negyven esztendeje, hogy az USA de jure elismerte a szocialista Szovjetuniót s a két ország között diplomáciai kapcsolat létesült. Ekkor mondta Franklin Delano Roosevelt elnök: „Bízom abban, hogy a népeink között helyreállított kapcsolatok mindenkorra normálisak, barátiak maradnak és népeink továbbra is együttműködnek egymás kölcsönös javára és a világbéke megőrzésére”. Nem voltak mindig normálisak és barátiak a kapcsolatok, sajnos, az amerikai imperialista politika hibájából. Ám most különösen aktuális, hogy e kapcsolatok teljesen normalizálódjanak egymás javára és az egész emberiség békéjének érdekében. A Szovjetunió részéről ennek nincs akadálya, Nixon, moszkvai útja pedig Amerikának is lehetőséget kínál. (KS) Az egyiptomi külügyminiszter Jugoszláviába készül ' Murad Ghaleb egyiptomi külügyminiszter május 22—25 között látogatást tesz Jugoszláviában — jelentette be Belgrádban a külügyminisztérium. Az AI Ahram pénteki száma szerint Tito jugoszláv elnök a közelmúltban ismét biztosíotta Szadat egyiptomi elnököt arról, hogy Jugoszlávia területe nyitva áll az Egyiptomba irányuló hadiszállítmányok előtt. Szadek egyiptomi hadügyminiszter a légierő műszaki személyzete előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy Egyiptom változatlanul folytatja a felkészülést a megszállt területek felszabadítására. Fasiszta csoportok polgárháborúba akarják sodorni Chilét Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt főtitkára beszédet mondott a santiagói rádióban. Kijelentette: a párt visszautasít minden olyan akciót, amely fegyveres összeütközéshez vezetne az országban. A fegyveres összeütközés nem elkerülhetetlen és nem kívánatos és a párt határozottan fellép az erők összefogásáért, hogy megakadályozzuk a fegyveres harc kirobbanását — mondottéi. A Chilei Kommunista Párt főtitkára elítélte a szélsőséges szervezetek — köztük a szélsőjobboldali haza és szabadság — aknamunkáját, amellyel két részre próbálják szakítani az országot és a polgárháború tüzét akarják fellobbantani Chilében. Legfontosabb feladatunk — mondotta befejezésül Luis Corvala —, hogy megingás nélküi végrehajtsuk a népi egység programját. Összeomlottak az Angela Davis elleni vádak Az Angela Davis ellen felhozott vádak teljes mértékben összeomlottak — jelentette ki San Jóséban újságírók előtt Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke. Winston hangsúlyozta: a kirakatper elleni tiltakozás összefonódik a demokráciáért vívott harccal, az agresszió és a háború politikáját ellenző tömegmozgalommal. Angela a kormány reakciós politikájával szembeszegülő erők jelképe lett. Tíz rakétakilövő tengeralatt járót épít az USA Laird hadügyminiszter részt vett a NATO nukleáris tervezési csoportjának koppenhágai ülésén, ahol csütörtökön a résztvevők — az Egyesült Államok képviselőin kívül Nagy-Britannia. Nyugat-Németország, Olaszország, Dánia. Belgium, Törökország megbízottai — azt vitatták meg, mit tegyenek azután, ha „Európában már bevetették az első kisebb nukleáris fegyvereket”. Laird a tanácskozáson a szovjet rakétaerők fejlődésének amerikai becsléseken alapuló adataival igyekezett dramatizálni a helyzetet és részletesen beszámolt arról az amerikai tervről is, amelynek keretében az Egyesült Államok tíz darab Trident típusú rakétakilövó tengeralattjárót épít. Támadás sűrűn lakott területek eJien Az amerikai légierő pénteken is támadta a VDK területét. A légvédelem Ha Tinh tartomány felett két amerikai haditengerészeti repülőgépet semmisített meg, több pilótát foglyul ejtettek. Az amerikai haditengerészet egyidejűleg válogatás nélkül támadta Thai Binh, Nam Ha és Thanh Hoa tartományok sűrűn lakott tengerparti részeit. Tovább folynak a harcok a dél-vietnami frontokon. Mint a Dél-vietnami Felszabadulás Hírügynökség jelentette, az utóbbi napokban heves harcok folytak Kon- tum tartományban a felszabadító erők által körülzárt tartományi székhely térségében. A felszabadító erők az ellenség védelmi állásait, páncélos és tüzérségi erőit és a város központi repülőterét támadták. Brezsnyev beszámolója Az SZKP Központi Bizottsága pénteken plénumot tartott. A plénum meghallgatta és megvitatta Leonyid Brezs- nyevnek az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának beszámolóját a nemzetközi helyzetről és a beszámoló alapján egyhangúlag határozatot fogadott el. A plénum meghallgatta Ivan Kapitonovnak, a Központi Bizottság titkárának beszámolóját a párttagsági könyvek cseréjéről, s megfelelő határozatot hozott. A plénum a Központi Bizottság Politikai Bizottságának póttagjává választotta Borisz Ponomarj ovot, az SZKP Központi Bizottságának titkárát. Magyar felszólalás Géniben Az Egészségügyi Világ- szervezet genfi közgyűlésén pénteken délelőtt kezdődött meg a vita az NDK felvételének ügyében. A vitában elsőnek a magyar delegáció vezetője, dr. Farádi László, az egészség- ügyi miniszter első helyettese kapott szót és beszédében megindokolta az előterjesztést. A magyar delegáció vezetőjének felszólalása után a délelőtti ülésszakon összesen 24 küldöttség fejtette ki álláspontját. Kétszer kapott szót a megfigyelői minőségben jelenlevő NDK delegáció. A vita délután folytatódott. Elsőnek Venyegyiktov. a szovjet küldöttség helyettes vezetője támasztotta alá az NDK felvételének jogosságát. Börtönlázadás Dublinban Péntekre virradó éjjel fellázadtak Írország legnagyobb börtönének, a dublini Mount- joy fegyházának a foglyai. A betiltott ír köztársasági hadsereg (IRA) úgynevezett ideiglenes szárnyához tartozó körülbelül harmincöt, rab lefegyverezte az őröket, megkaparintották a cellák kulcsait. Ezután újabb háromszázötven fogoly csatlakozott hozzájuk. A fellázadt fegyencek ellen a hatóságok több mint ezer rendőrt, és katonát vetettek be. A rendőröknek meg kellett küzdeniük a börtön előtt összegyűlt háromezer tüntetővel is, akik a lázadókat támogatták. TOKIÓ Tokiói gazdasági körökből származó értesülés szerint a japánok közös konzorcium létrehozását tervezik az Egyesült Államokkal és Tajvannal a Szenkaku-szigetek mentén elhelyezkedő olajlelőhelyek kiaknázására. t Dokkmunkások ellenszegülése az iparbíróság ítéletének Tovább éleződött a kormány és az angol szakszervezeti mozgalom konfliktusa az iparbíróság ítélete miatt: a Carr törvény bírósága ugyanis folyamatos hatályú ítélettel eltiltotta a hulli kikötő dokkmunkásait attól, hogy kiközösítsenek konténercégeket. A helyi kikötői bizalmi, a 44 éves Walter Cunningham, rögtön kijelentette, hogy nem ismeri el a bíróságot és folytatja a cége^ bojkottjának szervezését. A bírósági ü élettel való szembeszegülés súlyos következményekkel fenyeget- és kihathat az egész iparágra, amely a szigetország áruellátásában kulcs- fontosságú szektor. A dokkmunkások más kikötőkben sem szolgálnak ki teherautókat. ha a tulajdonos cég a berakodáshoz nem dokkmunkásként lajstromozott munkaerőt vett igénybe. A konténeresítés súlyosan csökkentette a kikötői munkaalkalmakat s a nagy szociális probléma ki nem elégítő kezelése miatt a jövő hónapban országos dokkmunkássztrájkot szerveznek. A Francia KP nyilatkozata Az FKP Központi Bizottsága háromnapos tanácskozása végeztével nyilatkozatot fogadott el az indokínai kérdésekről, ebben felszólítja a francia kormányt, hogy ítélje el Nixon háborús politikáját és legutóbbi cselekedeteit. A Központi Bizottság egy másik nyilatkozatában megelégedéssel veszi tudomásul az NSZK keleti szerződéseinek bonni ratifikálását, majd felszólítja a francia kormányt, hogy most már haladéktalanul ismerje el a Német Demokratikus Köztársaságot és létesítsen vele diplomáciai kapcsolatokat. ZÜRICH Az európai biztonsági értekezlet összehívása fontos lépés lenne a nemzetközi feszültség csökkentésének útján — jelentette ki Bruno Kreisky osztrák kancellár Zürichben az osztrák—svájci kereskedelmi Icám ara ülésén. Állást foglalt amellett, hogy az érdekelt országok képviselői tartsanak előkészítő tanácskozást s ezen dolgozzák ki az európai biztonsági értekezlet napirendjét. MADRID A spanyol rendőrség Madridban tüzet nyitott az egyetemi hallgatók egyik illegális gyűlésének résztvevőire. Az egyik egyetemista súlyosan. többen könyebben megsebesültek. A diákok a gyűlésen tiltakoztak a hatóságok A Bundesrat is jóváhagyta a „keleti szerződéseket" BarzeJ a kormány lemondását követelte A Bundesrat, a nyugatnémet parlament felsőháza pénteken 20 szavazattal 21 tartózkodás mellett foglalt állást a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés törvénybe iktatásának megóvása ellen. Az óvás ellen szavazott az SPD és az FPD által ellenőrzött 6 nyugat-német tartomány 20 képviselője. A szavazástól annak az 5 tartománynak a 21 képviselője tartózkodott, amelyekben a CDU CSU ellenzék van kormányon. Bundesrat a „keleti szerződésekhez” csatolt külpolitikai határozatot, amelyre a koalíciós és az ellenzéki pártok parlamenti frakciói közösen dolgoztak ki, egyhangúlag jóváhagyta. Gustav Heinemann köztársasági elnök a jövő kedden fogja aláírni a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződéseknek a Bundestagban jóváhagyott ratifikációs okmányait. Az államfői szentesítés után szabaddá válik az út a ratifikációs eljárás záróaktusa, vagyis a ratifikációs okmányoknak az érintett kormányok közötti kicserélése előtt. Pénteken délben Falin szovjet nagykövetnek, majd a 3 nyugati nagyhatalom diplomáciai képviselőinek is átnyújtották a parlament külpolitikai nyilatkozatát, amely mintegy magyarázatául szolgál — nyugatnémet szemszögből — a két szerződésnek. Ezzel egyidőben Conrad Ahlers kormányszóvivő sajtóértekezletén ismertette Brandt kancellár nyilatkozatát. A nyilatkozat — amely Scheel külügyminiszter közreműködésével készült — hitet tesz az enyhülési politika folytatása mellett, rámutat, hogy az elkövetkező hónapokban az NSZK további fontos külpolitikai döntések előtt áll, amelyek hivatottak biztosítani a nyugat-európai közösség és az Atlanti Szövetség megerősödését és folytatni a kelet—nyugati enyhülést. A ratifikációs okmányok kicserélése után a szövetségi kormány megállapodik a lengyel kormánnyal a nagykövetek cser-éjében — mond- dotta Brandt. , A kormány tervbe vette azt is, hogy Magyarországgal és Bulgáriával teljes normalizálás jegyében felvegye a diplomáciai kapcsolatokat. A külpolitikai célok körvonalazása után a kancellár az NSZK belDolitikai válságának megoldására tért át. Megállapítása szerint a ratifikálási vita és szavazás alkalmával megmutatkozott, hogy igen szűk többség alakult ki a parlamentben. Érthető ezért az az óhaj, hogy „világos többség alakuljon ki, ezt pedig a jelen helyzetben csak új parlamenti választások révén lehet elérni” — hangzott a kencellár nyilatkozata. Ha az ellenzék továbbra is vonaKodik lehetővé tenni a választások kiírását, s ugyanakkor gátolni akarja a kormány és a parlament tevékenységét, akkor „felelőtlen obstrukciós” politikát űz. ..Ezért a szövetségi kormány ismételten felszólítja az ellenzéket, járuljon hozzá a mielőbbi parlamenti választások időpontjának megállapításához... A kormánypártok bármikor készek tárgyalni ezekről a kérdésekről”. Péntek délutáni sajtóértekezletén Rainer Barzel ismét kitért az ajánlat elől és helyette demagóg módon lemondásra szólította fel a kormányt. Televíziós választási kampány George Wallace alabamai kormányzó, aki ellen hétfőn merényletet követtek el és azóta félig bénán fekszik a Silver Spring-i kórházban, fontolóra vette, hogy a televíziós kamerákon keresztül folytatja kampányát a demokrata párt elnökjelöltségének megszerzésére. Szinte bizonyosra vehető, hogy a kormányzó egészségi állapota nem fogja lehetővé tenni a nyilvános fellépéseket a júliusban esedékes demokrata konvenció 6ztrájkellenes intézkedéseivel szemben. PÁRIZS Maurice Schumann francia külügyminiszter a nemzetgyűlés külügyi bizottságában nyilatkozott a vietnami kérdésről és hangsúlyozta, hogy a francia kormány továbbra is lehetségesnek tartja a probléma politikai megoldását. WASHINGTON Bomba robbant péntek reggel az amerikai hadügyminisztériumban. Sérülés nem történt. RÓMA Pénteken Milánóban erős biztonsági intézkedések és hatalmas részvét mellett eltemették Luigi Calabresit, a előtt. Tehát, ha az orvosok beleegyeznek. Wallace esetleg nyilatkozat-sorozatot készít a televízió számára. Egyébként a kaliforniai előválasztásokon részvevő Hubert Humphrey és George McGovern megegyezett abban, hogy kaliforniai kampányuknak legalább egy részét a televízió útján bonyolítják le. A Wallace ellen elkövetett hétfői merénylet nyomán mindkét elnökjelöltet titkos rendőrök hada veszi körül. milánói rendőrség főfelügyelőjét, aki két nappal ezelőtt fegyveres merénylet áldozata lett. A gyilkos és társai után óriási apparátussal folyik a nyomozás. nemcsak Olaszországban, hanem nemzetközi szinten. MOSZKVA Moszkvában >'én teken. megtartotta második ülését a Kölcsönös Gazdasági Segít- s g Tanácsának tudományosműszaki együttműködési bizottsága. Az ülésen részt vett magyar részről Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. NEW YORK Május 12. és 18. között Houstonban tanácskozott a kozmikus biológia és az orvostudomány kérdéseivel foglalkozó szovjet—amerikai vegyes munkacsoport. A két ország szakembere! kicserélték a Szojuz és az Apollo-program során nyert orvosi-biológiai anyagot, éö összeállították a soronkövet- kező megbeszélések vitaanyag' gá t ifi.