Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-20 / 117. szám
XXIII. cvf. 117. sz. 1972. május 20., szombat. : 80 fillér Ülésezett Szolnok megye tanácsa A főügyész jelentése - Több mint egy millió forint jutalem a területfejlesztési verseny győzteseinek Késő délután volt már, amikor az utolsó, a hetedik napirendi pont Is megvitatásra került tegnap a megyei tanácsülésein. Jó tanácskozás volt: érdemi hozzászólásokkal, kritikus véleményekkel, hasznosítható javaslatokkal. Az ülésen először a végrehajtó bizottság írásbeli tájékoztatóját vitatták meg, amely beszámolt a vb 1971. május 17. — az alakuló ülés — óta végzett munkájáról. Ezt követően Szolnok megye törvényességi helyzetéről adott átfogó képet dr. Iglói József, megyei főügyész, a megye magasrangú választott testületének. TáKét év munkájáról A főügyész után Csorna János, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezetője kapott szót és kiegészítette a szakigazgatási szerv írásban már a tanács elé terjesztett jelentését. A megyei tanács vb több mint két éve 1969-ben tárgyalt az osztály irányító, ellenőrző és hatósági tevékenységéről. Tegnap az elmúlt két évben végzett ágazati munkájáról adott számot a tanácsnak a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztály. — Ebben az időszakban kiHogyan gazdálkodtak tavaly jékoztatójában foglalkozott a bfncselekmények szám szerinti alakulásával, a társadalmi tulajdonban nagy kárt okozó törvénysértésekkel, a jogtalan haszonszerzéssel, a vállalatoknál, szövetkezeteknél történő visszaélésekkel, a munkahelyi fegyelemmel, valamint a Btk módosítása után, kialakult joggyakorlattal. emelkedő feladatnak tekintettük a termelés és a műszaki fejlesztés meggyorsítását. a komplett nagyüzemi technológiák bevezetését, a hősprogram megvalósítását, a zöldségtermesztés elősegítését, az öntözőberendezések eddiginél jobb kihasználását. — állapította meg többek között a jelentés. Foglalkozott még többek között a szakem bér - ellátót ts á g problémájával, a mezőgazdaságban, az üzem és munka- szervezés hiányosságaival. A mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály — a megyei tanács termelési és ellátási bizottságának, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vizsgálati eredményeivel kiegészített — jelentésének elfogadása után, az elmúlt esztendő zárszámadási mérlegének vitája került a tanácskozás középpontjába. A megye összevont és központi költségvetési, valamint fejlesztési tervének teljesítőéről adott számot a tanácsnak a végrehajtó bizottság. — A tanácsok hatáskörének bővülésével összefüggő intézkedések megyei szinten, kedvezően befolyásolták az éves eredményeket. A bevételt 103 százalékra teljesítettük — hangsúlyozta hozzászólásában Révész Ferenc, a megyei tanács vb pénzügyi osztály vezetője. A tanácsi fejlesztési alapból elsősorban az ellátás színvonalának arányos fejlesztését kellett fedezni. Az 1970-es pénzmaradvány és az 1971-ben befolyt pénzösz- szegek biztosították a megvalósult feladatok fedezetét A célcsoportos beruházások közül azonban jónéhány elhúzódott. Továbbra is gond a lakásépítés, a tervezett 520 helyett tavaly csak 320 lakásba költözhettek be az új lakók. A lakásokhoz kapcsolódó beruházásoknál főleg Szolnokon nagy a lemaradás. Az eredeti célkitűzések között szerepelt az újszászi 12 tantermes középiskola építésének befejezése is, ami kivitelezői gondok miatt csak a jövő évben készül el. A szolnóki kenyérgyárat viszont a nagy lemaradás ellenére is az év végére átadják rendeltetésének. Háromszázezer forint jutalom A zárszámadás vitája és elfogadása után a területfejlesztési verseny díjairól dön- , töttek az ülés résztvevői. A I városok és a községek között meghirdetett verseny egyik legfontosabb feltétele a társadalmi munkavégzés volt. A városok versenyében Kisújszállás került az első helyre, a második Szolnok lett. Jutalmuk 300 ezer, illetve 200 ezer forint. A nagyközségek közül Rákóczi- falva lett az első, a második Martfű. Jutalmuk 200, illetve 150 ezer forint. A 2 ezernél nagyobb lélekszámú községek versenyéből Kőtelek került ki győztesen, Tisza- roff a második. Jutalmuk 150 ezer, illetve 100 ezer forint. A kétezer lélekszámúnál kisebb községek versenyét Szászberek nyerte, második Tiszajenő.. Jutalmuk 100 ezer, illetve 80 ezer forint. A versenydíjak után a „Társadalmi munkáért” kitüntető plakett és jelvény aranyfokozatának adományozásáról határozott a tanácsülés. A plakettet a kisújszállási Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, a rákóczifal- vi Rákóczi, a kőtelki Ady Termelőszövetkezetek és a Volán, 7. sz. Vállalata kapja. A tanácskozás utolsó napirendi pontjaként a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét fogadta el az ülés. K. K. „A vásár újabb lehetőség a gazdasági kapcsolatok bővítésére“ — mondotta dr. Tímár Mátyás Megnyílt az idei BAiV Pénteken délelőtt 9 órakor megnyitották az 1972. évi Budapesti Nemzetközi Vásárt. A megnyitón részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, — Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Cselerki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. dr. Tímár Mátyás és Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettesei. Jelen volt a kormány több tagja, valamint a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet számos vezető képviselője. — Ott voltak a BNV alkalmából Budapestre érkezett külföldi vendégek. Részt vett a megnyitón a budapesti diplomáciai testület számos vezetője és tagja, jelen voltak a külföldi pavilonok igazgatói és a magyar kiállítók képviselői. A vásárt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter nyitotta meg. Többek között hangsúlyozta: — A Budapesti Nemzetközi Vásárokon eddig is sok új kereskedelmi kapcsolat, sok hasznos kezdeményezés, üzleti gondolat született. Eredményeinket az import szerkezet előnyös alakulása is jelzi. Az idén júliusban ünnepeljük a Szovjetunióval kötött első államközi kereskedelmi megálla(Folytatás a 3. oldalon.) Ma: Jó és rossz hírek a Tisza II-ről Jegyzetek a követelményekről és a korszerűségről Éljél barcsikéin! A szovjet—amerikai kapcsolatok történetéből Világgazdasági hírek Kedvelt a jászberényi fürdő > Kézfogás a Tiszaligetben A szájhős Háziasszonyoknak a BNV-ről A párt és a kormány vezetői (középen Fock Jenő) az 1972. évi Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitásának napján megtekintették a Tudományos Akadémia pavilonját is. HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Biszku Béla látogatása Kőbányán i Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Somogyi Sándornak, a budapesti pártbizottság titkárának társaságában pénteken Kőbányára látogatott. Szakali Józseffel, a X. kerületi partbizottság első titkárával együtt részt vettek a Magnezitipari Művek párt- yégrehaj tóbizottsági ülésén. Délután Biszku Béla a X. kerületi pártbizottság székhazában Időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót a kerületi pártaktivának. Tsz-ek munkavédelmi versenye (Tudósítónktól) Első ízben hirdette meg a nagykunsági tsz-szővetség 1971-ben a termelőszövetkezetek munkavédelmi versenyét. Ötvenöt közös gazdaság vetélkedőjében a törökszentmiklósi Rákóczi Tsz szerepelt a legjobban. Ezért, a szövetség versenybizottsága 1500 forint pénzjutalomban részesítette Donkó Istvánt. a tsz munkavédelmi felelősét. Tegnap hirdették ki az eredményt Karcagon. Az 1000 és az ötszáz forintos jutalmat Papp Gyula, a tisza- burai Lenin és Holtai Győző, a tiszafüredi Petőfi Tsz munkavédelmi felelőse is átvette, mivel szövetkezeteik a második, illetve a harmadik helyen végeztek ötvenöt tsz versenyében. Somogyi jogásznapok A Magyar Jogászszövetség Somogy megyei szervezete rendezésében pénteken, Kaposvárott. megkezdődték a somogyi jogásznapok. Dr. Prandler Árpád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára mondott megnyitó beszédet. Ezt kővetően dr. Korom Mihály igazságügyminiszter tartott előadást j ogpolitikánk időszerű kérdéseiről. Az előadás után Szilli Gyula, az ügyvédi kamara alel- nöke megnyitotta a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó kiállítását. Segítették a községfejlesztést Jászárokszálláson a költségvetési üzem tavalyi munkájáról tárgyalt a nagyközségi tanács vb. Az üzem eredményesen segítette a tanácsol a községfejleszlési tervek megvalósításában. Befejezték négy belvízkárosult családi ház építését, öt újabb családi házat és egy pedagógmlakást adtak át. Legnagyobb vállalkozásuk a Hűtőgépgyárhoz vezető betonút építése, és az Engels téri lakóház tetőkészítése volt. Termelési értékük tavaly meghaladta a 6 millió forintot. Júniusban szóbeli A középiskolák nappali tagozatán idén végző, több mint ötvenötezer fiatal írta meg május 11. és 19-e között érettségi dolgozatát a különböző tantárgyakból. A következő napokban, hetekben nagy és felelősségteljes munka vár 3 szaktanárokra, hiszen előzetes számítások szerint 150—200 ezer dolgozatot kell átnézniök és javítaniuk. Nappali tagozaton a szóbeli érettségi június 1-én kezdődik. A technikumokban az idén végeznek utoljára negyedikesek, mert az iskolatípus megszűnik — a képesítő vizsgákat június 24-ig befejezik. Űj szolgáltatások Elsősorban a dolgozó nők munkáját könnyíti Szolnokon. » Bástya vendéglőben új szolgáltatásként bevezetett előfizetéses vacsora. A környék lakói közül egyre többen veszik igénybe az olcsó, kiadós étkezést. Június 1-től a korszerűsített jászberényi Lehel étteremben Is bevezetik az előfizetéses vacsorát, másik új szolgáltatás pedig, a presszóban kialakításra kerülő reggeliző részleg lesz, amelynek az iskolába járó tanulók örülnek különösen. Viharos péntek délután Tegnap délután nagyerejű szél kíséretében vihar söpört végig a Dunántúlon. Esti sötétségbe borult minden, a levegő hőmérséklete pillanatok alatt 13 fokra esett, és a közlekedés is megbénult. Pécsett, már a déli órákban trópusi erejű szélvihar volt és borsónyi nagyságú jég is esett. Tihanyban és környékén 140 kilométeres erősségű, orkán erejű szél tombolt. Budapestre már a meteorológiai jelentések után érkezett a vihar. így volt idő figyelmeztetni azokat a gyárakat, üzemeket, ahol óriásdaru dolgozott, hogy helyezzék biztonságba a gépeket. A BNV kiállítói is időben értesültek a viharról és a szabadban levő tárgyakat védett helyre szállították. Szolnokon szerencsére nem okozott különösebb bonyodalmakat a vihar. A csapadék mennyisége 10,3, a szél- erősseg 52 kilométer erőssé* gű volt Nagykörűben azonban a délnyugati Irányból jövő szélvihar kisebb fákat csavart ki és 16—18 házról sodorta le a tetőt. Arad a Sajó A Sajó gátjain az elmúlt 24 órában több helyen került sor védekezésre. Pénteken reggel az országhatárnál már 40 centiméter apadást mértek, de ez az apadás a délelőtti órákban megállt. Sajószentpéter és Miskolc között azonban tovább árad a folyó. A már napok óta hatalmas víztömeget tartó folyó gátjain, több helyen észleltek szivárgásokat, é6 a gyengébb altalajű részeken kisebb buzgárok, és elöntések keletkeztek. A biztonságos védekezés érdekében az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság riasztotta Ti- szapalkonya és a tokaji gépesített nehézosztagait, amelyek Mucsony térségében a veszélyeztetett gátszakaszt homokzsákkal magasítják.