Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
1972, április 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ' 5 LEBONTOTTAK „Itt éltem hétéves koromig” (József Attila) Ha József Attiláról van szó, bármilyen tekintetben is, tárgyilagos nem tu- BoiT-Lenni., javára elfogult fagyok mindenben, még az emlékének adózó tisztelet- adásban is. Hogy* sorjában kezdjem. Áll Öcsödön egy házikó, a faluszélen, öreg házikó, már százéves, vagy több is talán. Ablaka, egyetlen szeme a szemközti üres térségre néz, ahol hatalmas legelő terül el. Itt találkozik a falu a határral. Fehérre meszelt falára 1955-ben márványtábla került, hirdetve, hogy e háznak, a Gombaicsalád tulajdonának nevezetessége van: keserves gyermekségének négy szomorú évét itt töltötte hajdanán József Attila, elesett gyermekből itt cserepedett iskolás fiúvá. A községen átvezető főútvonaltól alig száz méterre van beljebb Gombaiék háza. S évek óta már az unoka lakja. Gajdos Antal és családja Azazhogy csak volt. azazhogy csak lakták. — Lebontottuk, öreg is volt, kicsi is volt. Családi örökségként maradt ránk — ezzel fogad Gajdos Antal. A háznak pedig már se híre, se hamva. Helyén as új épület alapjait ássák. Szerettünk volna szebbet Is, jobbat is. Mindenki épít, mi sem akartunk lemaradni — toldja meg a feleség férje szavait. — .És a tábla, ami a ház Zalán volt, azzal ml történt? — Elvitte a tanács embere. Talán majd kezdenek vele valamit Azt mondják. Lehet, hogy az iskolában helyezik éL Minket már nem érdekel, Csináljanak: vele, amit akarnak, — Gajdos Anfejl, hangjában, keserűséig van. — Első gondolatijuk volt hogy felkínáljuk a tanácsnak, vegye meg: Többször is kertjük a tanács elnökét, vásárolják meg. Mi szívesen elfogadunk helyette egy építésre alkalmas üres telket A ház árát pedig egyenlítsék M. A ház maradjon meg emléknek. Így szerettük volna. Még a járásnál is megfordultunk ebben az ügyben. Es tudja mit kaptunk mindenütt? Hogy nem műemlék, mit kezdjenek vele, a tanácsnak nincs rá pénze. Ha bontjuk, hát bontsuk; —■- Mennyit kértek volna a házért és a telekért egybevéve? *— Negyvenezer forintban szívesen kiegyeztünk volna. A tanácsházán ax elnököt kerestem, súlyos beteg — közölték velem. Építési ügyekben különben is Rónyai Ferenc előadó az illetékes. — Jól ismerem Gajdosék problémáját, a bontásra az 'engedélyt mi adtuk ki. Természetesen előzőleg a tanácstitkár elvtárssal építési szempontból mindent elrendeztünk. Az Arany János utca 5. szám alatti Gajdosház a műemlékek listáján nem szerepel, így semmi akadálya sem volt a lebontásának. De menjünk át a titkár elvtárshoz, ő bővebbet tud mondani errőL Átmentünk. Ismerősként fogadott. Ugye maga volt, aki a minap a szerkesztőségből telefonált a József AlUla-haz dolgában? Bevallom, éti voltam. Aztán előrebocsátom, hogy ebben a kérdésben elfogult vagyok. És, hogy amikor errefelé járok, hacsak tehetem, mindig útba ejtem, illetve ejtettem azt a bizonyos házat, ami mar nincs. Erősít- getem, hogy a proletárköltő iránti tiszteletemmel korántsem vagyok egyedül. A költő emlékét szép hagyományok őrzik Öcsödön is. Csontos Lajos bácsitól tudom, — Attila egykori játszótársától — alti most vadőr a faluban, hogy bolgár, román rendszámú kocsik is gyakorta megállnak, hogy utasai azt a házat keressék, ahol gyermekkorában József Attila lakott. — Azért nem volt az olyan felkapott. Kapott ugyan valamikor egy táblát, és el volt felejtve. Néha kimentek az iskolásgyerekek megnézni, ennyi volt az egész. — Nem lehetett volna mégis valahogyan megmenteni? Esetleg egy takaros falumúzeummá átalakítani? Ügy tudom az egyik tanárnak gazdag gyűjteménye van, amely akár egy helyi múzeum alapját is képezhetné, ha volna helye. — Valami efféle megfordult a fejünkben. A járást is megkerestük, mielőtt döntöttünk volna a bontás ügyében. Mondják meg ők is, mi a véleményük. A járási művelődési osztályhoz fordultunk, foglaljanak állást ők is. Az e tárgyban elküldött levelüket mutatja. Tartalmát ne részletezzük. Szabályos mindenben. Fontosabb a válasz. Ezt is mutatja. A járási hivatal tehát állást foglalt: „Tekintettel arra, hogy az épület nincs a műemlék vagy a műemlék jellegű épületek nyilvántartásába felvéve,, a bontási engedély a lakóépületre kiadható.” — Pénzűnk se lett volna rá, hogy megvegyük. A mai gazdálkodási nehézségek idején. honnan tudtuk volna előteremteni a 40—50 ezer forintot. Ha talán lett volna rá valami jogcím, de jogos ók nélkül? — Mondja, titkár elvtársi *— fordultam hozzá, mielőtt elbúcsúztunk volna. — Műemlék van a faluban? — Tudomásom szerint igen, a templom, az egyetlen. A* olcnyomozé riport itt akár be is fejeződhetne. De mint a drámában szokott lenni, váratlan fordulattal más irányt vettem... Tudtam én, a titkár által emlegetett anyagiakra visszatérve, hogy az öcsödi termelőszövetkezeteknek nem megy a legjobban, sok gonddal küszködnek. De feltámadt bennem a gyanú: lehetetlen, ha arról lenne szó, hogy a költő lakta házból egy falumúzeumot hozzanak létre, ne találnák meg mégis a segítés módját. És a többiek is... Az ÁFÉSZ, a ktsz jelentős termelő üzemek, vállalatok. Ugyanazzal a kérdéssel kopogtattam be tehát az említett helyekre, fogadatlan prókátorként. Tudnának-e anyagi áldozatot hozni most és nem holnap erre a célra. Az ÁFÉSZ elnöke: Falumúzeumra. József Attila- házra; arányosan mindenképpen részt tudnánk vállalni az anyagi terhekből. Mondjuk 6—7 ezer forinttal. Legfeljebb ebben az évben lemondanánk egy új presz- szógépről. Persze a közgyűlés határozatával. Zilahi Antal a Szabadság Tsz elnöke: — Százhetvenezer forintót szántunk kulturális célokra ebben az évben. Százharminckilencezerből üdülőtelket szeretnénk venni. Ebből a pénből az említett célra néhány ezret mi is lecsippenthetnénk. A ktsz KISZ-titkára: Szövetkezetünk is tudna adni; ha másképpen nem, mi fiatalok fognánk össze, hogy néhány nap keresetét ajánljuk fel. Pénzgyűjtő körutamat nem folytattam tovább. Bizonyítéknak ennyi is elegendő: akj keres, talál- S ez alól Öcsöd sem kivétel. A községben több intézmény viseli a nagy proletárköltő nevét. A Szabadság Tsz KISZ-szervezete is József Attila nevét vette fel. Titkára mozgékony fiatalember, a brigád-faliújságra szenvedélyes hangú cikket írt a napokban. Rombadön- tötték egy újabb illúziómat! — ezzel a címmel jelent meg. A tsz-irodájában találkoztunk, ahol társunk volt a beszélgetésben a Kossnth Tsz KISZ-szervezetének vezetőségi tagja is. — Háf halijuk! Ki, vagy mi dönthette romba egy vidám fiatalember illúzióját? Válasz helyett átnyújtotta cikkét. „Az első vers, amelyet kívülről megtanultam József Attila De szeretnék gazdag lenni című költeménye volt... Mormolgattam magamban, s mikor nem lát- tott senki, sírtam. József Attilában magamat sajnáltam? Hiszen mi is nagyon sokan voltunk testvérek és nagyon szegények’l Majd néhány sorral alább: „Már most azt nem tudom és sokan érezzük így, hogy az a ház, amelyben itt élt ő. a nagy proletárköltő, miért lett lebontva?” — Amikor arról volt szó. hogy a házat lebontják, maguk tudtak a tervről? — Mi már csak a kész tényekről szereztünk tudomást. Pedig KlSZ-alapszer- vezetünknek együttműködési szerződése is van a tanáccsal — jegy 2d meg a KISZ-titkár. Majd Kovács András hozzáteszi, jelentőségteljesen: Tudja, mit mondok én? Az összefogás, a társadalmi ösz- szefogás, az hiányzót* innen. Ha meglett volna, ma is állna a ház. Volt e«ry Öreg ház Öcsödön, a falu végén. Tulajdonosa szebbe* szeretett volna, joga volt hozzá, hát lebontották. A tanács is szabályosan. annak rendje és módja szerint cselekedett, mikor megengedte. A járási tanács pedig hozzájárulásával igazolta a törvényességet. A ház *z csak ház és nem műemlék. Bontsák csak le Gajdosék. Csakhogy ebben a házban négy esztendeig József Attila lakott! Yalkó Mihály APÁK ÉS FIÚK Tizenévesek és negyvenesek egyvenöt tavaszán JV végképp be kellett ülni az iskolapadba. A telet még ellógtuk, de inkább szükségszerű csavargás volt ez: romot takarítottunk, fuvaroztunk, fe- ketéztünk, katonák mellett dolgoztunk a vágóhídon, a pékműhelyekben, a fahidat reperálgattuk, kóbor aprójószágokat lövöldöztünk a tanyák között. Valahogy meg kellett élni. Tizenéves fejjel mi voltunk a családfenntartók. Apánk még messzi volt, azt se tudtuk, él-e, hazajön-e... Nehéz volt újra beülni az iskolapadba. A táskákban több volt a kézigránát, a pisztoly, a világítólövedék, mint a könyv. E urőpa győztes és megvert seregei voltunk, ruházatunkról ítélve. Fényes Luftwaffe csizmában, román és magyar bakancsban, ejtőernyős birger- liben jártunk, pufajkát, gim- nasztorkát, utász-zubbonyt, hajózó-overált, köpenyből, sátorlapból szabott szoknyát hordtunk'... Amit lehúztunk a halottakról, amit a raktárakból loptunk, amit az utak mellett találtunk... Lőszert dobtunk a kályha izzó parazsára, ha ‘ a tanár feleltetni akart. Hórihorgasak voltunk és kerti manók: mindnyájan inkább csak 50 kiló alatt. A szél elhordott. Utáltuk a német pótkávét, a margarint, a szacharint, a melaszt, a görhét, a máiét, a B-rizsL Gyengék voltunk és vadak. Éjszakánként felriadtunk, gyötört a tavalyi bombák, a katyusák, a bofor- cok, villámgéppuskák emléke. Benne maradt idegeinkben a háború. Kitörölhetetle- nüL Negyvenöt tavaszán aztán már felejtettük a halálmars indulót: „Erika... Valahol Oroszországban... Jóska lelkem. .Más nótákat tanultunk, minden új ránkragadt, ezekkel szelídültünk. Azóta huszonhét tavasz sorolt el felettünk. Kikké lettünk, egykori 45-ös diákok, mai negyvenesek. A múltkoriban becsöppentem egy ifjúsági klubba. Szép, nagy, háromsávos magnó „nyomta”. Jött a Beatles, a Lokomotív, a Cliff Richard, meg a Jézus tudja miféle muzsika... Egy csendes sarokban beszélgettem a gimnazistákkal. Kortyolgattuk a Cocát, ciga- rettázgattunk. Aztán, egy- szercsak „elpárologtak” mellőlem. Táncolni mentek. Tavasz Berekíürdóa 7» 7 éztem őket, izmosak, szépek, jól öltözöttek. Irigy voltam rá- bajok, amikor irigykedni kezdünk a fiatalokra. Egy sudárszőke kun B. B. — biztosan megsajnált egyedüllétemben, — táncolni laívott. Saj nos, nem tudom, hogy járják ezeket a táncokat, mondtam. Nem baj, nevetett a kislány, lehet ezeket öregesen is járni... Szegény kis B. B., hamar észrevehette, hogy én bizony öregesen, sem nagyon tudom... A tánciskola a mi időnkből valahogy kimaradt. A mi időnkből? Melyik is a mi időnk, mai negyveneseké? Rosszul fogalmaztam, nem így gondoltam, ez pontatlan. Legfeljebb arról van szó, hogy nekünk nemigen volt a mai értelemben vett fiatalságunk. _____ Nem értünk rá, vagy korán öregedtünk? Ez a megfogalmazás is megtévesztő, nem is teljesértékű. De az föltételenül igaz, hogy hamar nyakunkba szakadt minden, amit „élet” címszó alatt szoktak összefoglalni, nagy É-vel. Érdekes volt az a beszélgetés abban a klubban. Irigylem magukat, mondta az egyik fiú. Én meg éppen nem, — így egy másik. A miértek következtek, amiből nagy vita kerekedett. Azért irigyeljük magukat, — kisbarátom többes számról beszélt — mert emlékező részesei a legnagyobb történelmi eseményeknek. Maguknak Ivan, Sztyopa, Pá- vel . és többi, négyszögletes kenyeret osztogató, nem regényalak, nem kötelező olvasmány, hanem valódi emlék. Maguk még kézzel ta- pinthatóan érzik a különbséget a múlt és a jelen között. Ott voltak a hatalom- átvételnél is! Mennyivel nagyobb lehet a maguk öröme, akik hosszútávon futották végig az akadálypályát... Mi már úgy érezzük, hogy csak az utolsó száz méteren állhatunk be stfétavivőnek, magyarázta nagy naivan egy tüzesszemű gyerek. O tt voltak tásnál, a földosz- SZIT-esek voltak, tüntethettek a reakció ellen, sorolták. Maguk voltak a fényes szelek. És... És... Miért is mondta, hogy éppen nem irigyli a mai negyveneseket, kérdeztem a félmonatot ejtő fiútóL Zavart magyarázkodást vártam, generációm szokásaihoz híven, és kereken fogalmazott szókimondó fejtegetést kaptam. Apámnak nagyon sok korabeli barátja van, mondta a gyerek. Megfáradt, beteges emberek, ha úgy tetszik, többségük idegroncs. Valahogy az látszik rajtuk, hogy korán elhasználódtak. j mikor visszaidézem magamnak ezeket a mondatokat, akaratlanul is belebonyolódom az emlékek gubancaiba, a 45-ös, 46-os diáktársak életsorsába. Bokor Feri, Hőgye Pista, Nagy Jancsi, Szép Feri apja odamaradt... ök kerestek a testvéreikre..; Szíjjas Tibi 19 éves korában már gyárigazgató volt, Dudás Pista 20 évesen őrnagy, repülőoktató. Fekete Erzsiké 18 évesen városi ifi- vezető. Gajdos, Kiss, Szabó, Vágó, Ulviczky — a többiekre nem emlékszem — négy polgárival ültek be az egyetemre, egy éves szakérettségi után. Gajdos érdemes orvos, Vágó dr. tábornok, Ulviczky dr. egy mammut- üzem pártbizottságának titkára. Béres Gyurka 56-ban szabadult* csak évek múlva tudta meg, hogy állítólagos izgatásért csukták le. Most juk? Talán csak nem, — hiszen akkor kezdődnek a erdészeti főmérnök, megyei tanácstag. Károlyi Sanyi 56 miatt ült három évet, Végh Jóska, újságot árult a Westbahnhof előtt, mór nem volt ideje hazajönni, elvitte a rák. Kik „mentek még el?” Körmendi Jóskáért kétszáz dollárt kapott az apja. Valahol a Szaharában ölték meg, légiós volt. Nagy Feri elismert tsz-elnök, — volt. A második infarktus vitte el. Dezső Lórival is ez végzett. Szépe Karcsival is... Az egyik főkönyvelő volt, a másik rendőrtiszt. Kádas Imrét és Hódos Árpádot 56-ban halálra kínozták, Szánthó Miska a rádiónál kapott golyót. Hegedűs Feri camion sofőr, Gál Jóska esztergályos művezető. Ö is ült egy darabig az 50-es években, mert szerb lányt vett feleségül. Zsomboly Mari tanár, Pereszlényi Lajcsi szintén, G. Kiss Piri szintén ... Kenyeres dédelgetett focista volt, disszidált. P. Szabó elzüllött, most is raboskodik. Fehér Gyuri fontos állami funkcióban van, a beosztásáról nem sokat tudok, Bárányos tanácselnök, Gonda pártmunkás..; ☆ a derékhad vagytok, mondta mindig a fiataloknak Bártfai Sanyi bácsi, volt karcagi tsz- elnök. Nektek már jobban kell csinálnotok, mint ahogy mi csináltuk. Nektek arról is van tapasztalatotok, ami volt, és ésszel iskolával is bírjátok, amit most kell csinálni. Szépen összecsengenek ezek a gondolatok a beatklubbéli vitával. Bár mi negyvenesek gondolkodnánk mindig olyan lényeglátóan és igazságosan a mai tizen és huszonévesekről, ahogy ők rólunk. Ök tényszerűen gondolkodnak, a matematika igazával. Elhasználódott emberek vagyunk-e? Ezt az érvelést sarokba szorították. Többet tudnak rólunk, mint mi gondoljuk. Nehéz gyerekkort élt, sok mindenen keresztül mént emberek a mai negyvenévesek, mondták a klubbéliek. Éppen ezért nagyon is tapasztalt, idegességében is nyugodt, megfontolt nemzedék ez. Bár mi is ilyenek legyünk negyven éves korunkra. Nem álLhattam szó nélkül, hogy ne mondjak el nekik valamit a mai negyvenesek gondolataiból. Azt, hogy a mai derékhad akkor lesz tényleg „nyugodt nyugdíjas”, ha a húsz év múlva élő negyvenesek a maiaknál sokkal nagyobb tudásúak, sokkal képzettebbek, a társadalmi kérdések horizontján gondolkodók lesznek, dinamikusan cselekvőképesek... És nem utolsó sorban: sokkalta egészségesebbek mint mi. Így lesz-e? Hiszem, hogy így lesz, mert ha összevetem 27 évvel ezelőtti önmagunkat az évfordulót ünneplő szép fiatalságunkkal, azt mondhatom, minden javukra szól: ^civilizáltabbak, kulturáltabbak mint mi voltunk, gondolataikban tisztábbak és kegyetlenül őszinték. Kell ez, önmaguk és a világ vizsgálatához. Ahogyan az okosan értelmezett hűség kell. S ők hűségesek az okos szóhoz, megvetik, elutasítják a demagógiát, a szellemi elma radottságot. E z a fiatalság —- ha megfelelően segítjük egyéniségük kristály- iyó válását, — a legmagasabb szinten is képes lesz a szocializmus építésére. ‘Tiszai Lajos
