Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
1972. február 27. SZOLKOR MEGYEI NÉPLAP 7 A ZENE VILÁGA: Miért ismételgetik a szöveget az operákban Operákat, vagy más énekes komolyzenét hallgatva gyakran felfigyelhetünk arra, hogy a szöveg egyes mondatait. rőt szavait is többször megismétlik. Mi lehet íz oka ennek a látszólag értelmetlen kompo- nálási módszernek? Elő.e kell bocsájtani, hogy ez a szokás a zenetörténetnek minden korszakában érvényesült. A szöveg és a zene elsődler gessígéről mindig nagy viták folytak, a viaskodásból hol egyik, hol másik került ki — időlegesen — győztesként. A több- szólamúság kialakulásakor a muzsika került túlsúlyba: a művek alapjául szolgáló dallamot, az úgynevezett cantus fir- must például olyan hosszan kitartott hangokkal énekelték, hogy a szöveg teljesen szétesett, elveszítette minden összefüggését. Az opera megszületésének idején, az 1500-as évek végén ismét a szöveg ragadja magához a vezetést. Monteverdi színpadi műveiben például a zenét teljesen aláveti a szövegnek és a drámai cselekménynek. A következő hosszú időszak folyamán, mely körülbelül a XIX. század közepéig tartott és egybeesett az opera virágkorával, a zenéé volt a korlátlan uralom. A romantika kiteljesedésétől kezdve egészen napjainkig aztán újból a szöveg került előtérbe, az irodalmias zeneszemlélet jegyében. A szövegismétlések szokása azokra ,a korszakokra jellemző. amikor a zene uralkodik a szöveg felett. Nézzük meg .hát, miből adódik ez a jelenség, a szöveg és a zene ilyenféle ellentmondása. Elsősorban abból, amiről már korábban szóltunk t. i., hogy a zenének nincs meghatározott jelentése, a prózai szöveg rövid mondataival is fontos dolgokat közölhetünk. A zenével másképpen áll a helyzet. Az opera fénykorában, mely körülbelül az 1700-as évek elejétől a XIX. század közepéig tartott, a dalművek recitatívókból és áriákból, illetve együttesekből álltak. A recitatí- vókban, melyek a cselekményt vitték előre meglehetősen gyors iramban, jóformán sohasem fordult elő szövegismétlés. AnnáJ: inkább az áriákban és együttesekben, melyek mindegyikét ebben a korban kerek, zárt kis zeneműnek alkotta meg zeneszerzőjük. A zene egyik legfőbb formaképző tényezője .az úgynevezett „visz- szatérés”. Az ária elején hallotta dallam, vagy dallamok többször is újra megszólalnak. Mi, a hallgatók rájuk ismerünk és ez a mű kerekségének, befejezettségének képzetét kelti bennünk. Ez olyasféle érzés, mintha valamely képen, szobron, vagy épületen szimmetriát, vagy arányosságokat észlelnénk. Nyilvánvaló, hogy ebben a zárt áriákat, együtteseket felhasználó stílusban a zenei forma ilyenfajta kibontakoztatásához sokkal több idő kell, mint a közvetlenebbül célratörő verses szöveg elmondásához. Ennek következménye azután, hogy egy*egy érzelem, hangulat, indulat zenei megfogalmazásának, tehát az áriának előadása időben az ihlető vers, tehát az áriaszöveg elszavalásának többszörösét veszi igénybe. így, ha a zeneszerző nem akarja, hogy az énekes közben hangszerszerű- en dúdoljon, akkor kénytelen megismételtetni vele a szöveg egyes részeit. A szövegismételgetések oka tehát — ebben a stílusban — a szöveg kettős feladata és kétarcúsága. A szöveg egyrészt ihlető je az egész zenei alkotásnak, másrészt viszont énekelnivaló anyag is az énekesek számára, i Ez a gondolatmenet korántsem arra szolgál, hogy az operákban előforduló minden szövegismétlés jogosságát igazolja. Indokolatlan szó és mondatismétlések nevetséges hatást keltenek. Ezzel alaposan tisztában voltak a vígopera szerzők, és műveikben fel is használták ezt a módszert a komikum fokozására. Egyenként kell elbírálni, hogyan nyúltak a komponisták a szöveghez, és az sem mindegy, hogy milyen volt ez a szöveg. Olyan verset például, amelynek utolsó sora valamilyen csattanót tartalmaz, teljesen tönkre lehet tenni úgy, hogy ezt a „poén”-sort megismétlik. Korunk sokkal többre becsüli az irodalmat, a szöveget, mint régen, a mai operákban sohasem fordul ele szövegismétlés. Ez a cikk pusztán azt akarta bizonyítani, hogy bizonyos korban, és a legnagyobbak, Mozart, Rossini, Verdi műveiben miért volt szükség ezekre a szövegismétlésekre. Ez a kérdés persze a szöveg és a zene bonyolult kapcsolatának csak egyik és nem is a legjelentősebb problémája, csak ezért kellett szót ejteni róla, mert sokan felvetették. A következő alkalommal az operák szövegkönyveiről lesz szó, arról, hogy milyen témák alkalmasak libretto céljára, meg hogy valóban olyan egvügyüek és logikátlanok-e az operák cselekményei. KERTÉSZ IVÁN Palicz Józsefi: TANYA — rézkarc Merényi Grácia: Ns akarj te Egészen kicsike szeretnék lenni, ne akarj te engem trónra ültetni. Rosszul érezném én magamat ottan, nem bízhatnám magam a lombkoronákra, nem nyugtatna meg, a fák sárgasága. Mi az. ami felém kígyózik? Látom a katonák sisakforgóit, de én úgyis széjjeleresztem őket, vagy rádbízom a parancsnokságot és én addig inkább füvet rágok. A korona nem divatos fejék, s hiába fésülgetném a helyét, leesik a sima hajamról. Nevetni is nehezebb vblna, s a szememből a könnye l ova folyna? Lakatos István: DAL A lélek tájai felett arcod, mint sebzett nap remeg, kezdődik — végső számadás — valami belső utazás. Nyílnak világok, mélységek fénye árad, sebek tengerszeme, zárva az út visszafele. Mosolyod, mint fagyott, rezzenéstelen tó ragyog: szivem sötét telében homlokod süt fehéren.' A könyv világünnepe írástudatlan emberek milliói élnek Földünkön. Az UNESCO legfrissebb adatai szerint csaknem egy- milliárd az analfabéta. A magyar olvasó számára szinte felfoghatatlan ez a szám. Egymilliárd! A föld lakosságának csaknem egy- harmada. — a műszaki-tudományos forradalom, a tömegkommunikáció, a számítógépek, az űrhajók korában! Időszerű tehát az UNESCO nagy nemzetközi programja: 1972 legyen szerte a világon a könyvek éve. A mozgalom elsődleges célja az, hogy ráirányítsa a figyelmet árrá a fontos szerepre, amelyet a könyv a társadalomban betölt. A cél nemes és értelmes. Nem ünnepély az ünnepély kedvéért. A nemzetközi szervezet nagyonis gyakorlati eredményt remél tőle: azt. hogy ennek a programnak a segítségével világszerte megnövekszik az olvasó emberek száma. Hogy több helyre jut el a betű — a gondolat, a világosság. S ami talán a legfontosabb: hogy a nem olvasó milliók egy lépéssel közelebb kerülnek a betűk világához. Az UNESCO nem naiv testület; tagjai, tisztségviselői pontosan tudják, hogy a könyvév végére, 1972 decemberére nem taníthatnak meg egy- milliárd embert írni és oi- vasni. A világkönyvév nem lehet világcsoda. De tudják azt is, hogy ha írástudó országok, népek, nemzetközi és nemzeti szervezetek támogatják ezt a mélyen humanista célkitűzést, talán néhány millióval több ember kezébe kerül könyv az analfabétizmus ijesztő aránya valamelyest csökken, fény juthat a sötét parkba, fény juthat a sötét sarokba. A nemzetközi év programja természetesen nemcsak az írástudatlanság felszámolására törekszik; céljai közé tartozik a könyvhálózat fejlesztése ,,r- ennek előmozdítására nemzetközi kapcsolatok kiépítése és elmélyítése — az olcsó könyvsorozatok világméretű terjesztése, ezek kiadásának ösztönzése, könyvkiállítások, könyvvásárok szervezése (Varsóban, Frankfurtban, Jeruzsálemben és Nizzában lesz nagyszabású könyvvásár az 1972-es évben), a fordítói tevékenység előmozdítása, s a rádiós- és televíziós könyvpropaganda eszköztárának kibővítése. Ez utóbbi programpontnál érdemes egy szóra megállni. A rádió — majd később a televízió — térhódításakor elhangzottak pesszimista jóslatok: visszaszorítják a betűt, csökkentik az olvasást, elvonják az embereket a könyvtől. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy ez nem így van. Egyes országokban, a telekommunikációs eszközök tömeges elterjedésének kezdeti időszakában voltak csak aggasztó jelenségek — átmenetileg. De a betű továbbra is elsőrendű nagyhatalqm maradt a szellem világában. Nem versenytársa a televízió, inkább szövetségese. Az olvasás előmozdítója, ösztönzője. A kultúra olyan szépségeire hívhatja fel a figyelmet, amelyek nem a látvány és a hang, hanem csak a betű révén nyílnak meg. Az elmélyült tanulás. ismeret- szerzés élményét, a csendes órák magányos tűnődések örömét, az olvasottak feletti viták izgalmát, a gondolatok értelmezésének, meghódításának erőfeszítését. Magyarországon is tények bizonyítják ezt. Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük: a nagy regények, színpadi művek, novellák televíziós feldolgozása adaptációi (a Forsyte Saga, a Robin Hood, a Nyomorultak, vagy legújabban a Fekete város újabb százezreket 'tett nagy írók olvasójává, hívévé. A kép után a gondolat következett. a könnyebb után a nehezebb szellemi élmény — a gondolkodás, az önálló véleményformálás, a magasabbrendű ízlés kialakulása. A könyv’ nem „fél” a televíziótól. Segítőtársát — olykor társművészét — látja benne. Hazánkban és a többi szocialista országban is nagy visszhangra talált az UNESCO felhívása. Maradéktalanul egyetértünk a céllal, szívesen segítünk a nemzetköz} program végrehajtásában. vállaljuk a ránk eső részt. A nemzetközi könyvév alkalmából sok jelentős esemény színhelye lesz Magyarország is. Mint a tagállamok többségében, a könyvkiadással, terjesztéssel kapcsolatos tudományos ülésszakokat, konferenciákat rendeznek nálunk is. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ javaslatára a debreceni Egyetemi Könyvtárban „A könyv- és könyvtárkultúra társadalmunkban”, az Országos Pedagógiai Könyvtárban „Az olvasáspedagógia” címmel rendeznek tudományos ülésszakot. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár négynyelvű kiadványban folvamatosan tudósít a nemzetközi könyvév külföldi eseményeiről, megielenteti a legfontosabb megnyilatkozásokat, elemzéseket. a könyvtártudomány feilődésével foglalkozó, a könvvév alkalmából kiadott publikációkat. Több könyvtár — néldául a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egvet#»m és a-s Országos Mezőgazdasági Múzeum könyvtára — jubileumi évkönyvét e nemzetközi eseménynek szenteli. A magyar könyvtárügy — könyvkiadás — és könyvterjesztés felszabadulás utáni eredményeiről orosz, német angol, spanyol és francia nyelvű kiadvány jelenik meg. Van mivel a világ elé állnunk! Ha nem is mindig vagyunk elégedettem a ma» gyár könyvtárügy helyzetével — ha elégedettel: volnánk magunk szüntetnénk meg a továbblépés legnagyobb lendítő erejét — joggal lehetünk büszkék a huszonöt év alatt elért eredményekre. Az UNESCO nyilvántartásaiban és közleményeiben — ismertetve az idevonatkozó adatokat —• Magyarország a könyvikadás és -terjesztés problémáival legjobban törődő országok között szerepel.(Magunk között szólva: nyomda viszonyaink nem a legjobbak, ez •közismert dolog, kiadványaink tehát igen nehéz körülmények között születnek s aratnak mégis elsősorban kitűnő nyomdászgárdánk erőfeszítéseinek eredményeként, külföldi sikereket is.) Az 1972-es évben sokat találkoznak egymással a betű terjesztői: könyvkiadók, írók, műfordítók, illusztrátorok, könyvkereskedők, tipográfusok. Sok nemzetközi konferencián lesz alkalmuk kicserélni a véleményüket., jobban megismerni egymást. Ha2ai szakemberek is részesei lesznek e találkozósorozatnak. Bekapcsolódnak a programba a kisebb könyvtárak. megyei intézmények, sőt könyvesboltok is. Az UNESCO felhívása termékeny talajra hullott: egész nénművelő apparátusunk örömmel vesz részt a Nemzetközi Könvvév sikeréért folytatott munkában. A kultúra írniuk á» »»inak impozáns kézfogása a Nemzetközi Könyvev: á legjobbak közülük egy célért küzdenek: az írástudatlanság felszámolásáért, a nemes gondolat terjesztéséért. az igazi művészet nagyobb térhódításáért. A világméretű akció — az eddigi hírekből, az erőtel ies ütemben folyó előkészületekből következtetve — bizonyára sikeres lesz. Ebben az évben gyakran találkozunk maid Michel Olvff belga grafikusművész alkotásaival: nyitott könyv szemközti lapjain két össze- fögódzó emberalák. Ezt a rajzot választotta emblémájául az UNESCO közgyűlése. Emberek, népek találkozása a haladó gondolat jegyében. Tamás István Bálint György: Áz utolsó percek Az idősebbek számára élő .emlék, a ' fiatalabbaknak megismerésre érdemes Bálint György. Ma. S ki volt tegnapi A két háború közötti publicisztika kiemelkedő művelője, nagytudású, mindenre érzékenyen reagáló újságíró, író, kritikus. Polgári lapok munkatársaként — kommunista. Amit akkor kevesen ' tudtak róla, de szókimondásáért, emberi toliforgatói bátorságáért sokan tisztelték, becsülték. Tíz évvel ezelőtt két vaskos kötetbe összefoglalt munkái — A toronyőr visszapillant — bizonyították, hogy nem akármilyen alkotó távozott az élők sorából 1943-ban, munkaszolgálatosként, a fasiszta terror áldozataként, hanem mon- I dandó és forma olyan ki' váló művelője, akitől nemzedékek sora tanulhat. A mostani kötet más, a korábbi, val azonban egyrangú alko- ; tói arcot mutat meg: a jegyI zet- és glosszaíró Bálint Györgyét, Van-e létjogosultsága az 1936—37—38-ban megjelent rövid, az aktualitásokra reagáló írások kötetbe gyűjtésének, vagy csupán a kegyelet eredményei Bálint nagyságát az bizonyítja a legjobban, hogy néhány sorban, napi eseményeket kommentálva is tudott sokat, s fönn- maradőt mondani. Csupán belekóstolva a több, mint 220 cikkecske-kínálta témákba: a kubikosok számára föltalált gumikerekű talicska; a Harmadik Birodalom rendelete a kereskedők udvariasságáról; a Beszkárt szálloda-építkezése a Svábhegyen; az 5:3- as győzelemmel végződött ■magyar—osztrák labdarúgó mérkőzés... Múló dolgok, múlandó érdekességek? Ha valaki nem látja meg azokban a lényegeset, a mélyebben fekvőt. Mert a kubikosok gumikerekű talicskájáról meditálva leírja, hogy ea „az első. ami évtizedek óta történt smsuk javítása érdekében.” A hitlerista rendeletről, ami szerint a kereskedőknek mosolyogniuk keil, habozás nélkül közli, hogy e „német stílű” parancs fabatkát sem ér, mert a mosolyhoz valami más kell; „okot kell adni az embereknek, hogy mosolyogjanak, okot kell adni a világnak, hogy derűs, bizakodó legyen.” De erre akkor — 1937-ben! — ő már kevés okot látott... A hírlapok — elsősorban a Magyarország — hasábjairól nagy gonddal összegyűjtött írásokat a gyűjtő és szerkesztő Gondos Ernő nap- lószerűen, időrendben csoportosítva foglalta keretbe, ami dicsérendő megoldásnak bizonyult. A kötethez — amelyben illusztrációként korabeli fényképeket találni — Mihályfi Ernő irt előszót, a megjelentetés a Szépirodalmi Könyvkiadó érdeme.
