Szolnok Megyei Néplap, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-26 / 21. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. január 26. Konfliktus a környezetvédelem körül Az Egyesült Nemzetek Szervezete környezetvédelmi konferenciájának főtitkára a kanadai Maurice Strong. A főtitkár most Stockholmban — ott, ahová az ENSZ környezetvédelmi konferenciáját összehívták a jövő nyárra — sajtókonferenciát tartott. Ezen a nemzetközi sajtóértekezleten egyebek közt feltették a kérdést a kanadainak: mi a véleménye arról, hogy a Német Demokratikus Köztársaság teljes jogú tagként részt vegyen a konferencián? Maurice Strong válaszában hangsúlyozta: véleménye szerint a környezetvédelem egyetemes jellegű probléma éppen ezért a majdani stockholmi tanácskozáson a lehető legtöbb államnak részt kell vennie. Ennél tovább is ment Maurice Strong: felszólította a világ kormányait, hogy tegyék lehetővé az NDK részvételét a konferencián, mert ennek az összejövetelnek a nemzetközi együttműködés szempontjából igen komoly jelentősége van. Hogyan merülhetett fel egyáltalán a kérdés? Ügy, hogy az NSZK-ban — bizonyos, véleményünk szerint rosszul értelmezett taktikai meggondolásokból — még mindig nem számolták fel százszázalékosan a hidegháború maradványait. S Bonn intrikált az ellen, hogv az NDK teljes jogú tagként részt vegyen ezen a konferencián. Csak csatlakozni tudunk Strong szavaihoz, további erős (Strong egyébként angolul azt jelenti: erős) érvekkel. Sajnos, a levegő s a vizek szennyeződése, s egyéb súlyos természeti ártalmak, mint a civilizáció — az emberiség által kissé elkésve észrevett — káros kísérőjelenségei, már nagyon veszedelmesek. Sok országban külön környezetvédelmi minisztérium alakult. Olyan kérdés ez — egészségünkről, életünkről van szó, amelyben nem játszhatnak szerepet politikai szempontok, pláne ilyen kicsinyesek és nemtelenek. Ahogy vállvetve küzdött és küzd az emberiség a gyermek- bénulás, a skarlát, a kolera vagy a lepra ellen, ugyanígy kötelessége — és egyedüli lehetősége — összefogni a környezetvédelmi ártalmak leküzdésére. Kötelessége ez az NDK-nak is. De kötelessége a többi országnak, függetlenül attól, hogy felvette-e már a diplomáciai kapcsolatot Berlinnel, vagy sem, tagja-e már az NDK az ENSZ-nek vagy még nem —, kötelessége minden államnak segítenie az NDK-t is a közös veszedelmek leküzdésében. Elfogadni és felhasználni az NDK ezirányú tapasztalatait minden országnak —, és átadni az ezirányú tapasztalatokat az NDK-nak éppen úgy, mint minden más államnak. Csak erről lehet szó. Nagyon egészségtelen környezetből, a revansista, szélső- jobboldali múltból származik minden olyan kísérlet, amely megakadályozni kívánja, hogy az NDK részt vehessen majd a stockholmi nemzetközi környezetvédelmi konferencián (KS) A Biztonsági Tanács ülése Etiópiában NEW YORK A héten húsz esztendő óta először a New York-i ENSZ- palotán kívül az etióp fővárosban, Addisz Abebában ül össze a Biztonsági Tanács. hogy megvitassa az afrikai kintinenssel kapcsolatos legégetőbb kérdéseket. A Szovjetunió, az Egyesült Államok, — a Kínai Népköz, társaság, Nagy-Britannia és Franciaország ENSZ-nagykö- vetei, valamint a Biztonsági Tanács tíz nem állandó tagja kedden indult útnak. Velük együtt gépre szállt a 125 főnyi titkársági személyzet, valamint újságírók, diplomaták isKurt Waldheim, a világ- szervezet új főtitkára kedd éjszaka indult el, útját megszakítja Rómában. A Biztonsági Tanács pénteken kezd ülésezni, — az ülésszak körülbelül egy hétig tart. Színhelye az ENSZ afrikai gazdasági bizottságának (EGA) szállást adó Africa Hall lesz. A költségeket melyeket 139 500 dollárra becsülik, az etióp kormány fedezi. Az ülésszak napirendjén több mint 80 kérdés szerepel — köztük olyan fontos és időszerű problémák, mint a portugál gyarmatosítás, az apartheid, a rhodesiai kisebbségi kormányzat vagy Namibia kérdése. Világkonferencia A francia kormány nem lát semmi indokot arra. hogy betiltsa a Párizs melletti Verseilles-ban rendezendő vietnami nemzetközi békekonferenciát, — jelentette ki hétfő este a francia kormány egyik szóvivője. A múlt héten ugyanis az Egyesült Államok nyomást gyakorolt a francia kormányra annak érdekében, hogy ne engedélyezze a világkonferencia létrejöttét. A februárban rendezendő vietnami világkonferencián 60 ország ezer küldötte vesz részt. Miként az értekezlet rendező bizottsága hangoztatta, a világkonferencia állást foglal Indokína békéje és függetlensége mellett s tájékoztatni fogja a nemzetközi közvéleményt a VDK ellen intézett legutóbbi amerikai bombatámadásokról, és az Egyesült Államok által Vietnamban bevetett tömeg- pusztító új fegyverfaj tákróL Calcutta! jelentés szerint már csaknem 6 millió keletpakisztáni menekült — a 10 millióból — hazatért a Bangla Desh Népi Köztársaságba,- Hazatérőket ábrázol képünk. (Telefoto — AP—MTI—KS) Külföldi hírek BILBAO Kedden sztrájkba lépett 600 bilbaói munkás, hogy így tiltakozzék társai elbocsátása ellen. A város legnagyobb hajóépítő üzemében teljesen megállt a munka, amiért 2600 munkást felfüggesztettek állásából. NEW YORK Ismeretlen tettesek négy bombát helyeztek el a portugál légitársaság New York-i irodájában, a pokolgépek egyike felrobbant. Nemsokkal később ismeretlen telefonáló közölte a UPI hírügynökséggel, hogy az akció folytatódik, az újabb célpontok a Portugáliával, Rhodesiával és Dél-Afrikával kapcsolatot fenntartó utazási irodák lesznek. A keddi robbanás során senki sem sérült meg. VARSÓ „A mezőgazdaság és az ifjúság” témáról kedden nemzetközi konferencia kezdődött a Varsó melletti Radzie- jowicen. A tanácskozáson a Szovjetunió és az európai szocialista országok falusi ifjúságát képviselő szervezetek küldöttségei vesznek részt. WASHINGTON Végleges helyére irányították hétfőn az Intelsat—1 amerikai hírközlő mesterséges holdat. A Kennedy-fok- ról szombaton felbocsátott műhold közvetíti majd Nixon elnök pekingi útját a világ tv-állomásai számára. LISSZABON Egy portugál állambiztonsági bíróság 18—20 hónapi börtönbüntetésre ítélt négy személyt, akiket „illegális kommunista röplapok készítésével és terjesztésével” vádoltak. Egyikük, Alvaro Ribeiro jelöltként indult az 1969-es nemzetgyűlési választásokon. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára hétfőn megbeszélést folytatott Washingtonban Nixon elnökkel. (Telefoto — AP—MTI—KS) A nyomok Bolíviába vezetnek Ludolf müncheni ügyész egy sajtóértekezleten bejelentette, hogy Klaus Barbier, a franciaországi Lyon egykori Gestapo főnöke Klaus Altmann álnéven Bolíviában tartózkodik. Barbier La Paz- ban él, és fontos pozíciót tölt be az egyik bolíviai hajózási társaságnál. Az ügyész külön hangsúlyozta, hogy véleménye szerint biztos nyomon vannak. A lyoni hóhért a francia katonai bíróságok távollétében két ízben is — 1947-ben és 1954-ben — halálra ítélték, mert utasítására számos francia hazafit végeztek ki, és ezreket hurcoltak koncentrációs táborokba. Barbier 1949-ben szökött meg Nyu- gat-Németországból Latin- Amerikába, ahol azonnal szoros kapcsolatokat teremtett az ott élő egykori magas- rangú nácikkal. NIAMEY Érett paradicsom loccsant szét Pompidou francia elnök zakóján hétfőn délután, amikor a Niamey-i repülőtérről nyitott kocsiban hajtatott a város felé vendéglátója, Ha- mani Diori nigeri elnök kíséretében. Az út két oldalán hivatalos jelentések szerint 300 000-en éljenezték a francia elnököt s közéjük keveredtek az ellentüntetők. A paradicsomot kavicsok és néhány marék föld követte. Pompidou úgy tett, mintha semmi sem történt volna. A nigeri biztonsági szervek 4 személyt tartóztattak le az incidenst követően. Megérkezése után Pompidou nyomban megkezdte megbeszéléseit Diori elnökkel. Az ötnapos hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert fogadta Hirohito császár is. Kép: Gromiko és felesége, S. Nakamura, a császári udvar protokoll-vezetőjenek társaságában. (Telefoto — AP—MTI—KS) Megkezdődött a JKSZ konferenciája Belgrad Nyárádi Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Kedden délelőtt Belgrád- ban, a szövetségi képviselőház épületében 367 küldött és mintegy 300 bel- és külföldi újságíró jelenlétében Joszip Broz Titónak, a JKSZ elnökének megnyitó szavaival kezdte meg kétnapos tanácskozását a JKSZ II. országos konferenciája. Tito rövid megnyitójában kiemelte, hogy „jelen értekezletünket olyan időpontban tartjuk, amikor az egész országban teljes mértékben kifejezésre jutott az „ meggyőződés, hogy a kommunisták szövetségének erélyes intézkedéseket kell tennie a fennálló problémák megoldására”. Ezután hangoztatta, hogy a pártkonferencia egyik legfontosabb feladatának az 1969-ben megtartott IX. párt- kongresszus célkitűzéseinek teljesítését tartja. „Eredményeink nagyok, de még nagyobbak lennének, ha a kommunisták feladataik magaslatán álltak volna. Jól meg kell szerveznünk a JKSZ tevékenységét és a vezetőségeknek mindenütt vál- lalniok kell a felelősséget, munkájukat pedig alá kell vetniük a munkásosztály ellenőrzésének” — mondotta Tito megnyitó beszédében. Ezután az elnökség elfoglalta helyét az asztalnál, majd az elnöki tisztet betöltő Edvard Kardelj, a JKSZ végrehajtó irodája tagjának javaslatára a küldöttek elfogadták a napirendet és megalakították a konferencia munkabizottságait. Ezt követően Veljko Vla- hovics, a végrehajtó iroda tagja mondotta el beszámolóját az első napirendi pontról: „A JKSZ fejlődése és időszerű feladatai” témáról. A konferencia másik fő kérdése: „A jelenlegi társadalmi, gazdasági helyzet és a kommunisták ezzel kapcsolatos feladatai” témáról Kiró Gligorov, a végrehajtó iroda tagja mond beszámolót. Értesítjük tiszteit vendégeinket, hogy a Jászberény, Lehel vezér tér 28. sz. alatti NŐI FODRÁSZ és a Pannónia épületében levő FÉRFIFODRÁSZ ÜZLETÜNKET az épületek lebontása miatt január 6-ávaI a SZOLGÄLTATÖHÄZBA (Lehel vezér tér 9. sz. alá helyeztük át) ☆ Üzleteink minden nap, vasárnap kivételével két műszakban fél 7—21 óráig állnak vendégeink rendelkezésére. Műszerész Ktsz Fodrász Részlege Most vásároljon asztali rádió*, a Cen'rum Pattion Áruházban9 SZOLNOK Sám ár'' krt. 59 a PIACTÉK Minden idényben vegye igénybe a Centrum Pavilon Aruházat E héten vásárolt asztali rádió, 6 havi előfizetési diját (60 Ft-ot); televízió 3 havi előfizetési díját (150 Ft-oé) térítjük vásárlóink részére.