Szolnok Megyei Néplap, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-25 / 20. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. január 25. Kínos szenzáció Minden hét első napján, hétfőn kerül a nyomdákból Európa-szerte az utcára a Spiegel, amely nemcsak Nyugat- Németország, de nyugodtan mondhatjuk, az egész világsajtó egyik legjelentősebb orgánuma. Ezen a héten — mint fennállása óta már annyiszor — politikai szenzációval, izgalmas leleplezéssel szolgált a Spie­gel. Mindjárt hozzátehetjük: kínos szenzációval. Azt leplezte le ugyanis a lap, hogy Hubert Schriibbers főállamügyész, a nyugatnémet alkotmány védő hivatal elnöke — aktív náci ügyész volt a Harmadik Birodalomban. Schrübbers csaknem 17 éve, 1955-ben került ebbe a magas pozícióba. Az alkotmányvédő hivatal a nyugatnémet jogrend legfőbb őre, a legfelső fellebbezési fórum, a leg­fontosabb elvi határozatok meghozója politikai síkon is. Például ez a hivatal tiltotta be 1956 augusztusában — éppen egy évvei azután, hogy az intézmény élére Schrübbers ke­rült — a kommunisták németországi pártját. S azelőtt is, azóta is számos megtorló, korlátozó intézkedést hozott kom­munista és más baloldali szervezetek ellen. Ugyapakkor fel sem merült ebben az intézményben, hogy a szélsőjobboldali NPD-t, vagy más, hasonlóan neonáci szervezőteket hasonló­képpen korlátozza, üldözze. A Spiegel-leleplezés fényében ez jól érthető. Csak az a kínos — vagy mondjuk úgy: a legkínosabb — a dologban, hogy Schrübbers náci múltja a felettes szervek előtt nem volt titok. Ömaga mondja el most, a Spiegelnek adott inter­jújában, hogy Paul Lücke CDU-párti belügyminiszter — aki őt 1955-ben kinevezte — nagyonis tisztában volt ezzel a múlttal. Ezek szerint tehát arról is tudnia kellett, hogy Schrübbers, mint a náci korszak ügyésze, annak idején hány kommunistát, demokratát, becsületes hazafit adott a Gestapo kezére, a hóhérok markába. Ez azonban Lücke-t és kor­mányát (amelynek akkoriban még Adenauer volt a kancel­lárja) egyáltalán nem zavarta Schrübbers magas posztra való kinevezésében. Genscher, a Brandt-kormány belügyminisztere a Spiegel cikk elolvasása úján nyilatkozott: a hatóságok kivizsgálják a Spiegel állításait. Sok vizsgálatra nem lesz szükség, hiszen — mint mondottuk —‘Schrübbers nem tagad, nem is szé- gyelli náci múltját, maga vallott róla a Spiegel munka­társainak. A Brandt—Scheel kormány számára azonban remélhe­tőleg komoly figyelmeztetéssel szolgál a Schrübbers-ügy, amelynek nemcsak az a tanulsága, hogy Schrübberst termé­szetesen azonnal le kell váltani, hanem van ennek az ügynek egy általánosabb tanulsága is: az, hogy az új keleti politikát — amely a világ demokratikus közvéleményének egyetértésével találkozik, amelyre még Nobel-díjat is adtak — csak úgy lehet következetesen folytatni, ha a hitleri és adenaueri idők „régi keleti politikájának” még a gyökereit is eltüntetik. Ma kezdődik a jugoszláv pártkonferencia Kedden Belgrádban meg­kezdődik a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége kétna­pos 2. országos konferenciája. A pártkonférenciákat Jugo­szláviában két kongresszus között egy-másfél éves idő­közben tartják, hogy az el­fogadott politikai irányvonal végrehajtását számbavegyék, s az időközben az élet által napirendre tűzött országos fontosságú kérdések megol­dásának útjait-módjait meg­vitassák. A JKSZ 1969 már­mányai is hangsúlyozzák, akadályozták az egységes ju­goszláv piac kialakulásának feltételeit. A gazdaságilag fejlettebb köztársaságok és tartományok — s ilyen min­denekelőtt Horvátország és Szlovénia — pedig szűkén mért rentabilitási okokra hi­vatkozva vonakodnak a kö­zös jugoszláv érdekek jegyé­ben kivenni részüket az or­szágnak történelmi okok miatt elmaradottabb vidéki fejlesztési, iparosítási, mun­ciusában megrendezett kilen­cedik kongresszusa óta 1970 októberében tartották meg az ' 1. országos konferenciát, amelynek határozatai nyo­mán a szövetségi állam ha­táskörének csökkentésére és ezzel párhuzamosan az egyes köztársaságok önálló gazda­sági, önigazgatási tevékeny­ségének növelésére tettek hathatós intézkedéseket. A mostani, második or­szágos konferencia meglehe­tősen bonyolult politikai, tár­sadalmi, gazdasági körülmé­nyek között tanácskozik majd, a döntéstől azt vár­ják Jugoszláviában, hogy az egyes köztársaságokban, min­denekelőtt Horvátországban igen károsan ható szepara­tista és olykor szélsőségesen nacionalista jelenségeknek teljesen, végérvényesen vé­get vet. A szocialista alapokat fe­nyegető ellenséges tevékeny­séget illetően a JKSZ elnök­sége áltai a konferencia elé terjesztett akcióprogram sú­lyos megállapítást tesz: a szeparatista, nacionalista és egyéb önigazgatás-ellenes erők megkezdték a szervezett ellenforradalmi tevékenység központjának kialakítását. De nemcsak a JKSZ elnök­ségé foglalkozott igen beha­tóan az ország, a társadalom és a párt különböző gondjai­val és vitás kérdéseivel, ha­nem az országos konferen­ciát megelőző pártértekezle­teken is szenvedélyes hangú vita bontakozott ki. A gaz­dasági helyzet — a szép eredmények, mindenekelőtt a számottevő műszaki fej­lődés mellett is — meglehe­tősen ingatag, az infláció nagy, az ország nemzetközi fizetési mérlege hiányt mu­tat és az anyagi lehetősége­ken túllépő nagylábon élés tapasztalható mind a beru­házásoknál, mind pedig a fo­gyasztásban. A már említett szepara­tista és nacionalista törek­vések annyiban függnek ösz- sze a gazdasági nehézségek­kel, hogy az össznemzeti ösz- szefogás gyengülése és a he­lyi érdekek felülkerekedése, %mint azt a konferencia nk­kaalkalmakat teremtő ter­heiből. Emellett — s erről aztán példamutató nyíltsággal és élességgel esett szó a párt­értekezleteken — a gazda­sági reform nemcsak jól ösz­tönözte a termelést, a válla­lati kezdeményezést, hanem indokolatlan szociális különb­ségeket hozott létre, illetve ezeket újjátermelte. A párt­tagság jó része tiszta szívvel támogatja a JKSZ vezető szerveinek azt az országos konferencia elé terjesztett javaslatát, hogy az ilyen ala­pon szerzett jogtalan jöve­delmeket vonják el és a szo­ciális differenciálódás káros következményeinek elhárítá­sára fordítsák. Látható tehát, hogy a ma kezdődő pártkonferencián előreláthatólag igen érdekes és — ismerve jugoszláv elv­társaink harcos vitakedvét — sok fontos elméleti és gya­korlati kérdés megvizsgálá­sának fóruma lesz. Az elő­terjesztett okmányok arra mutatnak, hogy a JKSZ ve­zetőségének és párttagságá­nak is elhatározott szándéka Vasárnap kijárási tilalom volt Isztambulban, ' s nagy­szabású razziát tartottak. A nap folyamán mintegy 85 000 katona és rendőr fésülte át a nagyváros összes­negyedeit. A razzia során fegyvereket találtak és letar­tóztatások történek. (Telefoto — AP—MTI—KS) Államcsíny Aziz Szidki miniszterelnök Kairóban megnyílt az EAK nemzetgyűlésének időszaka. Fegyveres hatalomátvétel­re került sor hétfőn a nem­rég megalakult Arab Emirá­tusok Szövetségének egyik kis államában, Sharjahban. A hírügynökségek hivatalos forrásokra hivatkozva, jelen­tették, hogy — az 1965-ben megdöntött uralkodó fia egy maroknyi fegyveres bedu­innal betört Khalid Bin Mohammad AI Kaszimi emir ■palotájába és foglyul ejtette az államfőt. Az elűzött uralkodó fia, Mohammad Bin Szakr AI Kaszimi apja elűzése óta Egyiptomban élt. Mostani el- lenpuccsának háttere még tisztázatlan, de a Reuter tu­dósítója emlékeztet rá: de­cember elején a sharjahi uralkodó beleegyezett abba, hogy Irán megszállja az Arab öböl bejáratánál lévő három kis szigetet. A szige­tek iráni megszállása, mint emlékezetes általános felhá­borodást keltett az arab világban. Bhutto körúton Mint már jelentettük, Zul- fikar Ali Bhutto, pakisztáni elnök hétfőn közel-keleti és észak-afrikai körútra indult, amelynek első állomása Tö­rökország. Útban Ankara felé az elnöki repülőgép rö­vid időre leszállt Teherán­ban ,ahol Bhutto, az iráni sahhal tanácskozott. A pakisztáni elnök eluta­zása előtt pakisztáni üzlet­embereket fogadott, s kije­lentette, hogy az országnak szüksége van együttműkö­désükre. Bhutto, aki hata- lomrajutását követően drá­kói gazdasági intézkedéseket hozott, most közölte, hogy február 15-ig meghosszabbít­ja a külföldön elhelyezett tőkp ha'zatelepítésére meg­szabott határidőt s bejelen­tette, hogy szabadon bocsá­tanak három pakisztáni nagy­iparost, akiket decemberben tartóztattak le. Külföldi uta­zását, a belső és külső kö­rülmények szerencsétlen ösz- szefonódásával” indokolta, homályosan utalt az ország külkapcsolatainak problé­máira, amelyeket — mint mondotta — elszigeteltség­ben nem lehet megoldani. a párt eszmei, politikai éfc akcióegységének erősítése, vezetőszerepének és a mun­kásosztály érdekeire gyako­rolt döntő befolyásának nö­velése. Nemes János ismertette a kormány prog­ramnyilatkozatát. A . kor­mányfő parlamenti beszédét a rádió is közvetítette (Telefoto — AP—MTI—KS) Az öthetes amerikai körúton levő Jevgenyij Jevtusenko szovjet költő (jobbra) a trentoni Rider College-ben tart költeményeiből szavalóestet (Telefoto — AP—MTI—KS) A Szovjetunió elismerte a Bang la Desh Népi Köztársaságot AZ AMERIKAI—IZRAELI összjáték magasabb szintre emelkedett. Eddig általában az volt a gyakorlat, hogy Iz­rael mindig újabb fegyver- szállításokat követelt, az Egyesült Államok pedig e követelések teljesítésével vá­laszolt. Most az amerikaiak nem elégednek meg Izrael fegyverzetének felújításával, vagy kiegészítésével. Előse­gítik az izraeli hadiipar fo­kozott kiépítését is, mégpe­dig olyan méretekben, ame­lyeket egyáltalán nem indo­kolnak Izrael szükségletei. Nyilvánvaló, hogy Izrael szerepének olyan megnöve­léséről van szó. amely csak élezheti a feszültséget a vi­lágnak ebben az amúgyis veszélyekkel terhes térsé­gében. Eddig a támadó harci re­pülőgépek szállítása állott előtérben, ezt sürgette Gol- da Meir kormánya, ennek késleltetésével próbálkozott Nixon port hinteni az arab kormányok szemébe, s végül ennek felújítása tett pontot az amerikaiak úgvnevezet „közvetítő” kísérletei után. Nem is jelentéktelen mennyiségű vadászbombázó­ról van szó. Az Egyesült Ál­lamok 40 Phantom- és 80 Skyhawk-típúsú harci gépet 6zállít az izraeli hadsereg­nek. Annak ellenére, hogy maga Rogers külügyminiszter jelentette ki: nincs szó a közel-keleti erőegyensúly felborulásából. Korábban a Nixon-adminisztráció mindig azzal indokolta az izraeli fegyvrszállításokat, hogy fenn akarja tartani „az erők egyensúlyát” a Közel-Kele­ten. Valójában Izrael fölény­ben van, s ennek a fölény­nek a fenntartásáról volt szó. Most mégis folytatják a nagyarányú repülőgép-szál­lítást. Világossá vált: az iz­raeli fölénynek már nem csupán fenntartását, hanem jelentős fokozását is akar­ják. Izrael fokozatosan beren­dezkedik Phantom-repülő- génmotorok és a vadászbom­bázó más berendezéseinek, gyártására is. Washington átadja az izraeli hadiiparnak a műszaki dokumentációkat, s természetesen újabb, dol­lármilliókkal, továbbá szak­értőkkel is segíti. Izrael te­hát ezentúl nemcsak kap, nemcsak vásárol amerikai fegyvereket, hanem amerikai segítséggel maga is gyárt­hatja ezeket. Izrael eddig is az Egyesült Államok politi­kai bástyája volt a Közel- Keleten — most az ameri­kai imperializmus helyi ar­zenálja is lesz. Ebből az ar­zenálból azután, izraeli köz­vetítéssel amerikai fegyve­reket juttathatnak majd Af­rikába és Ázsiába, mind­azokhoz, akik a nemzeti fel­szabadító mozgalmak ellen küzdenek. Felmerül a kérdés, miért éppen most kerül sor erre a fejleményre,' illetve miért most tették lehetővé, hogy az erről szóló leleplezések kiszivárogjanak az amerikai sajtóba? Feltehetően arról van szó, hogy az Egyesült Államok és Izrael „ellen- gőzt” akar adni az ENSZ legutóbbi határozatában is megnyilvánult béketörekvés­nek; az ENSZ-közgyűlés fel­szólította Jarringot újítsa fel misszióját, a világszervezet egvértelműen sürgette a po­litikai rendezés úiabb meg­közelítését a Biztonsági Ta­nács ismert határozata alap­ján. Erre válaszoltak néhány hete az újabb Phantom-szál- lítás s most :]Z izraeli—ame­rikai arzenál létrehozásának bejelentésével. AZ AMFRIKAI diplomá­cia legutóbb még a „csen­des” tevékenység érdemeit méltatta, a kulisszák mögött türelemre intette az arab kormányokat. Arról beszélt, hogy a „méltánvos közvetí­tő” szerebét kívánja vállal­ni. A „csendes diplomácia” helvett, most folytatja Izrael nyílt támogatásának gyakor­latát. Ez az út semmikéooen sem > vezethet méltányos megoldáshoz. Washington ezzel újabb komor árnyékot borított a közel-kotéti béke- rendezéz kilátásaira. Rudnyánszky István Körmenyalakítási tárgyalás Colombo kijelölt olasz mi­niszterelnök hétfőn kötetlen eszmecsere formájában meg­kezdte kormányalakítási tár­gyalásait. Tanácskozni kíván valamennyi politikai csopor­tosulás képviselőivel is. A köztársasági elnöktől kapott megbízatása egyébként meg­lehetős szabadságot biztosít számára a jövendő kormány összetételét illetően. Colombo — mint kijelen­tette — reméli, hogy sike­rül helyreállítania a szolida­ritást a volt koalíció négy pártja között. Legfontosabb kormányfeladatnak a gazda­sági élet fellendítését tartja. Bérli nguer, az Olasz KP főtitkárhelyettese vasárnap Nuoroban a helyi pártszer­vezet konferenciáján tartott beszédében hangoztatta: „A kormányválság annak bizo­nyítéka, hogy a keresztény- demokrata párt és az általa vezetett kormányok nem ké­pesek pozitív és demokrati­kus módon megoldani a leg­súlyosabb problémákat. Fel­hívta a figyelmet az Olasz KP főtitkárhelyettese arra a veszélyre is, amely az új­fasiszták részéről fenyegeti a demokratikus intézménye­ket. A SAGVARI ENDRE MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT az alábbi tanfolyamokat indítja: január 31-én SZABÁS—VARFIS, részvételi díj: 80 Ft. február 11-én TÉVÉSZERELŐ részvételi díj: 120 Ft. Bővebb felvilágosítás a Művelődési Köz­pontban (Ságvőri krt. 23.) Telefon: 13—070 Izraeli arzenál Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke és Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke az alábbi táviratot intézte Abu Szajed Csandhuri el­nökhöz és Mudzsibur Rah­man miniszterelnökhöz: — Az államok közötti egyenjogúság és barátság békeszerető külpolitikáját követve, valamint a népek önrendelkezési elvétől vezé- relteteve a Szovjetunió kije­lenti, hogy elismeri a Bang- la Desh Népi Köztársaságot, mint szuverén államot, kész vele diplomáciai kapcsolato­kat létesíteni és diolomáciai képviseleteket cserélni. — A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége, a Szovjetunió Minisztertanácsa, az egész szovjet nép és a magunk nevében békét és boldog életet kívánunk önök­nek és Bangla Desh népé­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents