Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
1971. december 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Téli gépjavítás Pihenőre, helyesebben javításra műhelyekbe vitték a gépeket a kunmadarasi Korsuth Tsz-ben. Ez a vetőgép tavasszal biztosan sokat dolgozik majd. — Most „rajta” szorgoskodjak a szerelők. Éves számvetés a pártszervezetedben t ZG bfn a napokban megkezdődött az év végi számvetés az ország — közte megyénk — pártalap- szervezeteiben. A pártvezetőségek decemberben, illetve januárban mindenütt beszámolnak végzett munkájukról, értékelik a párt belső helyzetét és a nárt- megbízatások teljesítését. Ahol több pártszervezet működik ott januárban összevont taggyűléseket, illetve küldöttértekezleteket szerveznek a csúcsvezetőségek. A X. pártkon gr es’zu s i g érvényben lévő szervezeti szabályzat két évenként írta elő a pártvezetőségek újjá választását. A módosított szervezeti szabályzat ezt négy évenkénti időtartamra változ*atta. Ugyanakkor kötelezővé tette a párvezetőségek éves tevékenységéről szóló beszámolót. A szervezeti szabályzat} pártiunk alkotmánya, mely minden párt- szervé 'e, pártszervezetre és párttagra kötelező A módosí'ás a belső demokrácia kis-élesítését jelenti pártunkban. Jelentősen bővültek a párttagok joeai, nagyobb lehetőséget kap'ak a jogok gyakorlására. Az éves beszámoló taggyűlések ezt a célt szolgál iák. A párttagok miközben számonkérik a vég- ze+t munkát, a ha*ározatok végrehajtásának ellenőrzését. részt vehetnek a pártszervezet irányításában. A kommunisták őszinte véleménycseréje azonban a pártiét legyen, a pár'ta- sét Is célozza. A jogok gyakorlása köteteze'tségek- kei is jár, mely pemcsak a vezetőségiekre, az egyénekre is vonatkozik. Ahhoz, fvj'Slv aikfivv. mozgalmas pártáiét legyen, a pártagoknak egyénileg is többet kell tenniök. Az éves beszámoló taggyűlések előkészítése már hetekkel ezelőtt, elkezdődött. Mindenütt titkári, re- aaortfetelősi értekezleteket tartottak. A központi irányelveken túl, több helyen útmutatót adtak ki a párt- szervezetek segítésére. A jászberényi járási bér bizottság útmufatóía például arról tájékoztat: hogyan szerveztek meg a pártcsoportok értekezletét, hogyan értékeljek a párt- megbízatásokat, s tn*t tartalmazzon a vezetőség beszámolója. F>zek termés e- tesen csak útmutatók, segédanyagok, melyek nem kötelezőek. Nem is lehetnek azok, mert nem a Központi Bizottság, sem a párt- bizottság, hanem az alapszervezet és a csúcsvezetőség an számot "a helyi munkáról. Az alapszerveze. tek sem egy típusúak, hisz más jellegű fel"'tatai vannak az ipari, a termelő- stzöve kezeti, a területi és a hiva*ali pártszervezeteknek. Még azonos jellegű pártszervezetekben sem szabad sémát felállítani. A pártszervezetekben megyeseerte lezajlottak a pártesoportlok értekezletei. E legkisebb egységekben a kommunisták segítséget adtak a vezetőségeknek: mit tartalmazzon a beszámoló. A termelő jellegű pártszervezetekben például azt, mit tettek az éves gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásáért Több mint egy év telt el pártunk X. kongresszusa óta. A párt- saervez síteknek kötelességük felmérni, hogyan szervezték meg a kongresszus hata'.rozaéainplc időarányos végrehajtását. Nem általában, hanem saját párt-, szervezetükre, munkaterületükre vonatkozóan. Helyes, ha értékelik a pártépítés, az ideológiai tevékenység és a pártoktatás helyzetét. . A pártcsoport üléseken arról is beszéltek, a kommunisták egyénileg hogyan dolgoznak, teljesítet'ék-e kapott pártmegbízatásukat? Természetesen e/jteről a pártveze+őségek beszámolóinak is szólniok kell. A jövő évi pártpolitikád feladatokról úgyszintén. A jó beszámolótól nagyon sok függ. Ha megfelelő gondossággal készül, elemző, mérlegelő, kritikus és önkritikus, akkor vitára serkent.. Az a cél, hogy a párttagság nagy többsége szót kérjen, s véleményt mondjon n vezetőség és saját tevékenységéről. Most első ízben tartanak pártszervezeteink éves beszámoló taggyűléseket. A munka mégsem teljesen új. hisz eddig is számot kellett adniok mun. Icájukról. Párttá g^gunk nasv várakozással tekint az éves oterleff elé. Nem alaptalanul, hi«® mind-nv- nvian a pártéle* élénkülését. a nagyobb aktivitás* s a bennlakarást váriuk tőle. —m.l.— Pályázati felhívás a«pirantú ára A Tudománvos Minősítő Bizcltrág kiad'a az 1972. évi belföldi és külföldi ss- pirantúráre vona'kozó pályázati felhívását. Pályázni lehet ösztöndíjas és levelező asniranturára, külföldre is: Bulgáriába, Csehszlovákiába, Lene-rglor- seágba, az NDK-ba és a Szovj elun ióba. : A pályázatokat 1972. ja* nuár 31-ig kell benvújt-ni a rrünicztériumoik. főhatóságok személyzeti főosztályára. A pálvázók felvételi vizsgát tesznek, A sikeres vizsgázók köizül előnyben részesülnek azok, akik a pályázati felhívásban felsorolt témakörökben pályázlak. A részletes feltételeket a felhívás tartalmazza. Tanácsülés Jászberényben Jászberényben tegnap tartotta idei utolsó ülését a városi tanács. Először a tanácstagok mondták el in- terpellációs kérdéseiket, majd Böjti János a városi tanács elnöke ismertette a vb-nek a két tanácsülés között végzett munkáját. A tanácskozás egyik napirendi pontjaként a város általános rendezési tervének tárgyalására és jóváhagyására került sor. A terv készítői a tanácsülés elé terjesztett írásos jelentésben mintegy az ezredfordulóig meghatározták a város távlati szerepkörét, kiemelve a területfelhasználási terv és a kapcsolódó városrendezési előírások fontosságát. A terv a lakóterületek kialakítása során a várost négy lakóterületi egységre és városközpontra osztja. Kijelöli az intézmények helyét, az iparterületek kijelölésénél figyelembe veszi a fejlesztés lehetőségeit, a munkaerőhelyzet várható távlati alakulását. Foglalkozik a terv a város jelenlegi lakóterületein levő üzemek kitelepítésével. Meghatározza továbbá a közlekedési területeket, a zöld területek helyét, a mezőgazdasági és erdőgazdasági jellegű területek kezelésével kapcsolatos feladatokat. A tanácskozás további három napirendi pontjaként sor került a város mezőgazdasága általános fejlesztési irányelveinek jóváhagyására; a „Jászsági kulturális és műszaki hónap”-ról szóló tanácsrendelet megalkotására; végül jóváhagyták a városi tanács 1972. évi munkatervét és tudomásul vették a tanács vb-nek 1972 első félévi munkaprogramját. Öss^e"! a S^ÖVOSZ Iconaress’ us Kedden össeeül a SZÖV- OSZ VII. kongresszusa. Az általános fogyasztási- és értékesítő-, valamint a takarék- és a lakásszövetkezetek több mint 2 millió tagját 700 küldött képviseli az építők szakszervezetének székházában, A háromnapos komgresz- szuson a küldöttek plenáris üléseken és szekciómegbeszéléseken vitatják meg a beszámolókat, illetve a fogyasztási, értékesítési és beszerző szövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet, valamint az annaik végrehajtásáról intézkedő kormányrendel'et tervezetét. Befejeződött (Folytatás 1. oldalról) számolójában egyebek közt aláhúzta, hogy a munkabizottságok résztvevői egyetértettek azzal: javítani kell az úttörő szövetségnek a kisdobosok és az úttörők közösségi nevelésével, világnézeti, erkölcsi, politikai magatartásuk formálásával munkáját. Rámutattak: fokozottabban kell törődni azzal, hogy a gyerekek önkormányzó képessége, öntevékenysége kibontakozzon. Az előző évek jó tapasztalatait fejlesztve, még inkább be kell vonni a gyermeket saját közösségük irányításába, problémáik megoldásába. Jobban kell törekedni arra is, hogy az eddiginél szorosabb kapcsolatok épüljenek ki az egységes ifjúsági mozgalom két nemzedéke között. Dr. Horváth István vitazárója A szekcióvezetők beszámolói után folytatódott a vita. Fekete Tibor, a százhalombattai KISZ-bizottság küldötte1 az ifjú ipari centrum fiataljainak sikeres munka- akcióiról számolt be. Salamon Béla, a zalaegerszegi járási KISZ-bizottság titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a közigazgatási szervezet formáinak megváltozásával a termelőszövetkezetek egyesülésével, a kisközségek összevonásával párhuzamosan bizonyos visszaesés tapasztalható a falusi KISZ- szervezetek tevékenységében. Magyar Lászlóné, a Somogy megyei KlSZ-bizott- ság tagja, az üzemi KISZ- szervezetek munkáját elemezte. Hajdú István, a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-bizottságának titkára pedig azt hangsúlyozta: az egyetemi ifjúság az elmúlt a KISZ VIII. Időszakban a korábbinál lényegesen több jogot kapott A fokozott önállóság azonban több kötelezettséggel is jár. Ezt követően dr. Gombár József, a KISZ Központi Bizottságának titkára számolt be a szerkesztőbizottság munkájáról. Elmondotta, hogy messzemenően figyelembe vették a hozzászólások Megszívlelendő gondolatait, javaslatait, indítványait, s így alakították ki, formálták át a KISZ VIII. kongresszusának dokumentumait. Dr. Horváth István vitazáró összefoglalójában hangsúlyozta: az elhangzott hozzászólások megerősítették, tovább gazdagították azt a programot, amelyet a KISZ Központi Bizottsága szocialista társadalmunk reális lehetőségeivel összhangban határozott meg. Ifjúsági szövetségünk állandó feladatának tekinti, hogy jó, s mind szakszerűbb, hatékonyabb munkára ösztönözze a fiatalokat, elsősorban a KISZ- tagokat. Biztosítjuk pártunkat és kormányunkat, hogy az ifjúság és a KISZ mindenütt ott lesz, ahol a legfontosabb tennivalók vannak. — Sok tennivalónk van még a szocialista tudat fejlesztésében, az új morál erősítésében, a burzsoá kispolgári szemlélet, az imperializmus fellazítási politikája. elleni küzdelemben, gazdasági nehézségeink felszámolásában. társadalmunk belső — nem antagonisztikus, de létező — ellentmondásainak megszüntetésében, saját gyöngeségei leküzdésében. A kongresszus meggyőzően bizonyította, hogy ifjúsági szövetségünk; fiatalságunk kész áldozatot vállalni ezeknek a problémáknak megoldásában, gondjaink enyhítésében. — A KISZ hitvallása zászlóbontása óta szilárd és kongresszusa megingathatatlan. Ezt fejezi ki jelmondatunk: „Hűség a néphez, hűség a párthoz!”. Most is készen állunk arra, hogy jobb munkával, nagyobb tudással dolgozzunk a szocialista Magyarországért — zárta beszédét dr. Horváth István. A KISZ KB első titkárának nagy tapssal fogadott szavai után határozatot fogadott el a kongresszus. A központi bizottság beszámolóját szóbeli kiegészítését vitaösszefoglalóját egyhangúlag elfogadták. A szervezeti szabályzat módosítását két ellenszavazattal és három tartózkc&s&ssal ugyancsak elfogadták. A küldöttek ugyancsak tudomásul vették a központi pénfcijgyi ellenőrző bizottság jelentését, majd a kongresszus felhívással fordult a magyar ifjúsághoz. A felhívás szövegét a mai országos napilapok közük. A KISZ Központi Bizottságának első titkárává ismét dr. Horváth Istvánt választották. Titkárok: Borbély Gábor. Főcze Lajos, dr. Gorrbár József, Illisz László és Szűcs Istvánná. A KISZ Központi Bizottsága intéző bizottságának tagja lett Borbély Gábor. Csillik András, Dudla József, Főcze Lajos, dr. Gombár József, Herczeg Margit, dr. Horváth István, Illisz László. Kiss László, Nánássy Gizella. Pe- tőházi Szilveszter, Siklósi Andrásné, Szabó Ferenc, Szabó János, Szűcs György, Szűcs Istvánná és Török Imre. A központi pénzügyi ellenőrző bizottság vezetőjévé ismét Boér Jenőt választották. Felcsendült a DÍVSZ induló, majd az Internacioná- lé. percekig zúgott a taps — véget ért a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusa. Falusi fiatalok Óhatatlan, hogy- eszembe ne jusson a régen hallott mese, a libapásztor lánykába szerelmes, messze földön híres faragó béres legényről. Libapásztornak lenni, béresnek lenni a legszegényebb sors volt, amit falusi ember viselhetett, még akkor is, ha a rangos, „faragó béres” híréig jutott. Álltam a folyosón, a kongresszus szünetében. Nyüzsgött körülöttem az élet. a hajdani béresek, libapásztorok unokái tanácskoztak korábban a nagyteremben. Vita közben voltunk. — Ne haragudj, ha megszólítalak, de nem volt egészen igazad t abban, amit mondtál... — Igazam van... A gyors „parlamenten kívüli” vitában fogalmazta meg Nogy Tibor, a tiszafüredi járási KISZ bizottság titkára: — Természetes dolog, hogy valamennyien a magunk gyakorlatát ismerjük. onnan hozzuk a példatárat. Ami nálunk, egy járáson belül általános, az az országos számok, eredmények ismeretében „különössé” is lehet. Megkérdeztem: — Milyennek érzed a kongresszust? Egy szónyi volt a válasz: —* Izgalmasnak. Kötetnyi is lehetne a magyarázat: az izgalom, amely a vita szünetében is tét- ' tenérhető volt, éppen a valóság felfedezésének, jobb megismerésének izgalma volt. Felszólalók fogalmaztak úgy, hogy hasznos szándék nincs, nem is lehet a szükséges ismeretek, adott esetben a szükséges szociográfiai ismeretek nélkül, ám minden ismeretet az országoshoz kell mérnünk, ahhoz, hogy azokból szándékok, tervek, eijedmények lehessenek. összesen húsz küldöttet kérdeztem meg: — Mit mondana, ha a kongreszszus legnagyobb élményét kellene megfogalmaznia? öten válaszoltak így: — Az őszinteségét. Azt, ahogyan beszéltünk. .. Kilencen úgy válaszoltak: — Azt. hogy a falusi KISZ-munka megkapta végre a megérdemelt rangját Hozzá kell írni- a válaszhoz: tág teret kapott a felszólalásokban, s azokon kívül is, a megváltozott falusi életfor- m": egyre több a szakmunkás, egyre differenciáltabbak az igények. Ketten nem mondtak semmit. Ilyen is van, hiszen akadt az előtte szólót megismétlő hozzászólás is. Dó kevés akadt! ~ Sajátosan találkozott négy vélemény, s a folyosók hangulatát ez tükrözte leginkább, még akkor is, ha arról aránylag kevesen szóltak. Idézek: „Nézze, 1971-ben nem az a falusi fiatal, aki a falut ismeri. Igazi falusi fiatal ma az, aki úgy vállalja a falusi életformát, hogy ismeri a falut.” És megint idézek: „Falusi fiatal az, aki falut ismer, s a falusi fiatalokat ismeri.” Hogyan jutunk el az egyedi ismeretektől a magyar társadalmon belül, falun élő fiatalok általános gondjaiig? Az egyedi gondok rendezésétől a közös tervezéséig? Valahogy így. hogy a falun élő, falusi sorsot vállaló fiatalokat falut ismerő, s az ismeretek birtokában életformát átalakító erővé akarnak, hitem szerint tudnak is szerveződni. Az életforma forradalom kétségtelenül új helyzetet teremtett. E „forradalom” legnagyobb eredményeit az utóbbi négy évben érte eL A magvar falu sohasem közeledett gyorsabb ütemben a városhoz, mint naoiaink- ban. (Elég csak a vízvezetékekre, a falusi összkomfortra gondolnunk.) A falut' vállaló fiatalok már erre az életre készülnek, s ennek az életformának az alakítón A rég! meséből új csodálatos történetek születhetnek és születnek is. Ebben a születésben kereste, s találta meg helyét, feladatát a magyar fiatalság. ... .y* Bartha Gábor