Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-28 / 305. szám

1971. december 28. SZOLNOK MEGYEI NÉFLAf> 5 Miskolcon s városi tanács megbízásából as Északmagyar- országi Vízügyi Igazgatóság szakemberei 300 méter hosszan befedik a várost kettészelő rendkívül szennyezett Szinva patakot A mnnkát a város centrumának rendézése tette szükségessé. A lefedett részen sétány és autó parkírozó épül. (MTI Foto — Irmai István felv. — KS) Jól vizsgázott a MÁV Százezer tonnával több timföld, 40 százalékkal több növényvédőszer Koncentrált beruházások a nehézipar jövő évi tervében A MÁV jól állta a kará­csonyi rohamot Mint a £ő- menetriányító elmondta: de­cember 23-án — több mint 2000 személykocsival indul­tak a vonatok az ország kü­lönböző részeibe. Ez - mint­egy 20—25 százalékkal több kocsit jelentett, mint egyéb­ként. Valamennyi szerel­vényt „mozgósították”. — A 156 mentesítő vonatot ter­mészetesen — a legjobban igénybe vett főútvonalakra irányították, összegezve: a karácsonyi csúcsforgalom a vasútnál is zökkenőmentes volt Ebben segített az uta­zóközönség Is, mint elmond­ták— «JpOO-en ~ -vásárolták meg jegyeiket elővételben, ami nagymértékben csök­kentette a pénztárak előtti forgalmat, nem volt sorbán- állás, tumultus. A vasút se­gítségére sietett a kedvező időjárás is. Karácsony első napja az év legjobb menet- rendszerű napja volt Száz vonat közül mindössze kettő Késett amire az idén még nem volt példa. A karácsonyi vasúti for­galom nagyságára jellemző, hogy mintegy nyolc millió forinttal volt nagyobb a pénztárak bevétele mint ta­valy ilyenkor. Alapos felké­szültségről tanúskodik az a tény. hogy a miskolci—deb­receni—békéscsabai vonal kivételével— 'égy.íegy csúcs­időszaktól. eltekintve — csak­nem valamennyi vonaton ülőhelyet tudtak biztosítani az utasók többségének, Úttörők az orsiáoházban A gyermekek hagyomá­nyos karácsonyi ünnepségé­nek második napján, vasár­nap. délelőtt kisdobosok, dél­után úttörők népesítették ismét be az Országház ku­polacsarnokát és szomszé­dos termeit E napon is mintegy háromezer gyerme­ket látott vendégül a buda­pesti KISZ bizottság és a budapesti Úttörő elnökség. A Télapó — ez alkalommal is Hadics László, az Ope­rettszínház művésze — kö­szöntötte az ifjú vendégse­reget amelynek tiszteletere az óriás fenyő szomszédsá­gában felállított színpadon vidám műsor pergett Neves művészek, sportolók, az ar­tistaképző iskola növendé­kei, zenekarok szórakoztat­ták a gyermekeket A szín­padi műsort Követően a szomszédos termekben film­vetítések, bábműsorok, ve­télkedők, ügyességi verse­nyek. különféle játékok gon­doskodtak a gyermekek vi­dám időtöltéséről. A postások „karácsonya” Derekasan helytálltak a jászberényi postahivatal dol­gozói, pedig a karácsonyi forgalom duplája volt a szo­kottnak. Ugyanakkor a kéz­besítők száma — betegség miatt — néggyel csökkent A karácsony előtti héten december 19—24 között a jászberényi postához több mint S3 ezer kg súlyban 1265 csomag érkezett, 1400- at vettek fel és 1943-at kéz­besítettek. Többszörösére növekedett a levélforgalom is. Hat nap alatt 17 400 levelet kézbesí­tettek, 21 000 levelet vettek fel és továbbítottak. A fel­vett illetve kézbesített táv­iratok száma meghaladta az ezerszázat — pénzesutalvá­nyokból' 1358 jutott el a címzettekhez. A postások „besegítettek” a hírlapkézbesítőknek is, — akiknek száma az ünnepek előtti héten ugyancsak csök­kent — 11-ről 9-re. Együtt naponta —■ karácsony első napján is — 4458 napilapot a karácsonyt megelőző na­pon pedig 4576 hetilapot vit­tek el« az előfizetőkhöz. 1972-ben hat százalékkal növekszik a nehézipar ter­melése, ezen belül legna­gyobb mértékben az alumí­niumkohászaté és a vegy­iparé. — Összegezték a jövő évi tervet a miniszteri érte­kezleten, A rendelkezésre állő ener­giaforrások a következő év­ben is biztosítják a népgaz­daság energiaigényének ki­elégítését és lehetővé teszik az energiafelhasználás to­vábbi korszerűsítését. A szén- hidrogének részaránya vár­hatóan 46—47 százalékra növekszik, a szén részará­nya pedig tovább mérséklő­dik. A kőolajtermelés lénye­gében az előző év szintjén marad. A vülamosenergriatermelés nyolc százalékkal nő ez részben a Gagarin Hő­erőmű 200 megawattos gépegységének üzemelte­tésével biztosítható, más­részt pedig az Importot növelik. Az alumíniumkohászat termelési értéke 18.2 száza­lékkal emelkedik. A tim­földgyártás az új ajkai tim­földgyár részleges üzem­behelyezésével mintegy száz­ezer tonnával növekszik. Az alumínium félgyártmányter­Karáesony hetében volt az utolsó tárgyalás. A kopottas tapadón, szemben a bírói pulpitussal öt fiatal vádlott várta, hogy megszülessen az ítélet: három fiú és két lány. Pontosabban egy. mert Ildi­kó a „buli” után hamarosan férjhez ment. Féltve őrzött magzatjával a testében most már nem akart hozzájuk tartozni. Sem a „belevaló” barátnőhöz, sem a srácok­hoz. Még nerc boríthat fáty­lat a történtekre A bírósá­gon újbői együtt vannak, és a bírói testület minden lépé­melés — a mennyiségi nö­vekedésén túl — a gyárt­mánystruktúra javítását is eredményezi s a szükségle­teknek megfelelően bővíti a választékot. 11.9 százalékkal emelkedik a vegyipar termelése, amely tovább segíti a mezőgazda­ság korszerűségét. A tervek szerint 414 ezer tonna nit­rogén és 197 tonna foszfor- műtrásrvahatóanyagot állíta­nak elő. Negyven százalékkal emel­kedik s nővényvédőszer- termelés, amellyel már nagymennyiségű importot takarítanak meg. A nehézipar üzemeiben 1972-ben 21 milliárd forint értékű beruházásra kerül sor. Legtöbbet fordítanak a vegyipar fejlesztésére, nagy­ságrendben ezt követik a bányászati, és villamosener­giaipari, valamint az alumí­niumkohászat! beruházások. Megkezdik a nyírád—deákl puszta területén lelt bauxit feltárását, illetve a bánya­nyitást. A Tiszai Vegyikom­binátnál 1972-ben fognak a negyedik ötéves terv egyik legnagyobb beruházásának, az olefinprogram megvalósí­tásának munálataihoz. A minisztérium továbbra süket számon kéri A pesti Vidámparkot, a szolnoki utazást az állomáson kötött alkalmi ismeretséget a bár­ban töltött éjszakákat a snóbiiból fedezett italszám­lákat.. És Józsi bácsit akit május elsején kizsebel­tek. A szökés után És Edit? A tizenöt éves kamaszlány? ö tovább sod­ródott a szennyes árraL A történtek után intézetbe ke­rült Megszökött.. Ű’nbb galeri, újabb bűncselekmény­sorozat újabb per. több- rendbeli rablás miatt Egy hömpölygő lavina in­dult el vele azon az áprilisi napon, amikor a Vidámpark­ban eltöltött nap után Il­dikó fizetéséből mindössze egy százas maradt Ildi nem mert szülei szeme elé ke­rülni. A két lány úgy dön­tött. a maradék pénzből Szolnokra utaznak. Aztán majd lesz valahr y. Éhesen, fáradtan csellengtek éisza- ka a váróteremben. Tanács­talanul bámulták az idegen arcokat a fapadon szundi­káló várakozó utasokat Fo­galmak sem volt mlhéz kezdjenek. Jól iött nekik az állomás körül lebzselő srá­cok ismeretsége. Vacsorázni szórakozni vitték őkét... Így kezdődött Aztán más­nap nrozt csavargás Bástya vendéglő és ismét a „Tor­más” bár. Az egyes számú gavallér Bíró Imre snóblizott hr nyert §bbó! fizetett, ha nem. kölcsönpénzből fedezte a eehhet Költséges volt így élni napokig, de nem törőd­tek vele. Máius elsején is a bárban virradt rátuk. Zár­óra után ezen a hajnalon a körúti Falatozó volt a kö­vetkező állomás. • A lányok m’otL, Amint beléptek Bíró rög­tön kiszúrta" a magányosan Iszogató öreget Valahonnan még a kereszté® "éré Is em­lékezett . Pár kedves 6*0- szívéivé« Invitálás ez ál­tálukhoz. s Józsi bácsi fize­tett Elsősorban u lányaik asü is a már megkezdett beru­házások befejezésére kon­centrálja erőit; ennek meg­felelően jövőre átadják ren­deltetésének a Tiszai Vegyi­művek 200 ezer tonna évi ka­pacitású új kénsavgyárát, a Magyar Viscosa Gyár pan üzemét és sorkerül a Ha­ltaiba III. bányanyitás be­fejezésére. A termelés növekedésével párhuzamosan emelkedik a nehézipar üzemelnek műszaki színvonala 1st A szénbányászatban tovább folytatják a gépesítést és az automatizálást, a kőolaj, és földgázbányászatban elsőd­legesen a kutatófúrásokhoz szükséges műszereket és ré­tegnyitó eszközöket fejlesz­tenek ki, s tovább korszerű­sítik az adatfeldolgozási is, A központi gázprogram vég­rehajtásában a fogyasztók biztonságos ellátásáért, első­sorban az új tárolók építése szerepel fő feladatként. A vegyipar fejlesztésében legfontosabb feladatnak ítél­ték egy új kísérleti növény­védőszer üzem létesítését valamint a korszerű folyé­kony mosószergyártás tech­nológiájának és a Kombinált műtrágyáknak k kidolgo­zását att A nagydarab motett nő­ket kedvelte és Edit live"« volt Á búgyellárisból e’ő- kerültek a százasok, az öreg a lányt ők négyen: Bíró Im­re. Patbó János Edit és Il­dikó az öreg pérzét akar­ták. Megegyeztek. Leitatják és elcsalják az öreget Edit lesz a csalétek. Mire útnak indultak, az öreg rr ár alig állt a lábán. Bíró támogatta ez eldugott kis tér padjáig, ahol Edit és Bíró mellé telepedtek. A többiek — köztük a Falato­zóban hozzájuk szegődött új cimbora. Képes János — tá­volról figyelték a fejlemé­nyeket A pádon ülők közül a fiú szólalt meg elsőnek: — Adjon kölcsön kétszáz forintot — Haggy! Nincs pénzem — nvögte az öreg. S íz al­kotóitól eltompult elneheze­dett fele a pad karfájára ha­nyatlott — Hát ez mi? — tolta az orra alá Edit a belső zseb­ből kirántott százasokkal te­li pénztárcát “ Semmi — motyogta erőtlenül az Öreg de már senki sem figyelt rá. Együtt buktak I« «— Nekem ötszáz iár. a többi a tiétek — közölte Bí­ró a társaival és ők osztoz­kodtak a maradék nyolc da­rab százason. Utána reggeli, kiadós ebéd. természetesen vendéslőb-n. délután mozi. este találkozás a „Toomas” bárban. — Ha lebukok, tündétekéi Szolnokról — figyelmeztet’e a társaságot Bíró. De napo­kig maradt minden a régi­ben. Május 5-án váratlan igazoltatáskor egvűtt buk­tak le. s ők elmondtak min­dent a rendőrségen. az Ügyészségen és a bíróságon. > társtetteseket- Bíró Im­rét és Editet hat. illetve r‘ hónapi szabadsáevssztésre ítélték. A bűnsesédek- TP - kó, Pathő János és Kére« János négy-négy hónapi sza­badságvesztését három évi próbaidőre felfüggesztették. . . * . . - Ml W2 ,Reumasok mekkája** Ä rendkívül enyhe időjá­rás szinte nyárias hangula­tot varázsolt a Karácsonyi ünnepek alatt a „reumások mekkájába". / Dél-Baranya híres gyógyhelyét, Harkányt több mint egymillió vendég látogatja évente, megszokták á nagy forgalmat de azt is, hogy ezeken a napokon csak alig-alig keresik fel a für­dőt. A verőfényes, kellemes idő most sok család hagyo­mányos programját borítot­ta fel a Mecsekvidéken. Ro­konlátogatás helyett inkább a strandolást választották. Karácsony első napján is több mint 600-an voltak a fürdőben, vasárnap pedig már a déli órákban ezer kö­rül volt a vendégek száma, köztük nem kevesen a szom­szédos Jugoszláviából ruc­cantak át egy kis téli stran­dolásra. A fiatalasszony már bent állt ez öitözőfülkében. Fekete komblnéban, fekete csizmában. S a felpróbált fe­kete térdközépig felvágott mtdi- szoknvában. Mint egy fekete cica A fekete midlszoknya újra kiug­rott a kirakatból és egy újabb ven­déget kísért be. —Végre, valakinek jól áll a mi­di! — mondta a2 eladó a fiatalasz- szonynak. — Tényleg jó! áll? — Nézzen a tükörbei A fiatalasszony úgy lépett M a szoknyából hogy nem gombolta ki. A csizma hozzáérhetett a szövethez, mert az eladó szigorúan rápirított. — Jaj. mit csinált! Összekente a csizmájával! Miért nem vigyáz!? Még akkor is, ha megveszi... Nincs visszaút! Már blokkolták is a szoknvát A fiatalasszonynak nem volt ereie ellenkezni Kifizette a drága szok­nyát. Csak addig örült, amíg kilé­pett a ködös hideg utcára. A kirakatban nem mozdult a má­sik szöknva. A fiatalasszony hirtelen elszomo­rodott. „Minek vettem meg? Nem is hordhatom, mert nincs hozzá mi­di,««^'5tom...!* Ha nem szégvellné. sírva fakadna. A midi szoknyás, fekete macska kí­sérte hazáig. Üi áldozatra lesett? Hiszen a kirakatok... a kiraka­tok .. A téli utcán nagykabátos árnyak sietnek. Medvék és párducok. VARGA CSABA: Midi szoknyás macskák A fiatalasszony az ablak mögül leselkedett. A földszinti lakás ablaka előtt, a téli utcán nagykabátos árnyak siet­tek. Medvék és párducok. A bundás hölgyek és a műbőr ka­bátos diáklányok egymást kerülget­ek. Kék kucsmában, piros midika­bátban, fekete, fűzős csizmában. Széles a választék. Egy testvérpár hófehér maxikabátban és rövidszárú bocskorban illegett® magát. A feke­te midiszoknyás, szürke szőrmebo- lerós lány pedig két lábon járó fe­kete macskához« hasonlított — Hopp! A fekete macska felugrott az ab­lakpárkányra. benyomta az ablak egyik szárnyát., A fiatalasszony gyorsan hátraug- rott, de a „macska"1 már mellette állt s megragadta a kezét Az aszonyka néhány perccel ké­sőbb a nyáron divatba 1ött kék ove- rálban, több éves minikabátban és a tavaly vásárolt olasz csizmájában indqlt útnak. Fekete midiszoknyás, szőrme-mel­lé nyes kísérőié már a folvosón vár­ta. „Nem veszek semmit, nincs pén­zem! — gondolta a fiatalasszony — Csak körülnézek a városban”. A fekete cica húzta, vonszolta maga után. Ä ködös utcán csípős szél söpört végig. A férfiak felhajtott gallérjuk mögé bújtak. Váratlanul egy újabb fekete macska tűnt fel. rövid kabá­tos lánnyal kézenfogva. A fiatalasszony megbabonázva bá­multa őket .amíg el nem vesztek a siető emberek között. A ,Pique Dame” nevezetű szok­nya és blúz szaküzlet kirakata előtt megtorpantak. A szőrme bolerós macska elengedte a fiatalasszony kezét és beugrott a kapualjba. A kirakatban piros-kék-sárga, francia szabású bodros blúzok és végig-gombos. fekete bordó midt- szoknvák kínálták magukat Közé­pen olcsó, széles övű. elől hosszan felvágott midlszoknya A fíatasz- szony dobogó szível nézte, nézte. „Jó lenne felpróbálni. Vajon hogy állna nekem?” A midiszoknya váratlanul kipat­tant a kirakatból — Hopp! Fekete macskaként mélyen meg­hajolt és kitárta az üzlet áltálát Kéz a kézben téptek be a szoknva- és blúz szakboltba. A fogasokon, millió csodálatos szoknva! — Ne azt vegve! — mondta az eladó, a kirakott árura mutatva — Mutatok egy sokkal csinr-ataat. Tegnap jött Még nincs a kirakatban seri,. IS»»«* Leitatták és kizsebelték Tettesek között tizenévesek — Osztozkodás a Tisza-parton — Villásreggeli a lopott pénzből

Next

/
Thumbnails
Contents