Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-05 / 261. szám
1971. november 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 t AZ MTI HÍRMAGYARÁZÓJA ÍRJA Intézkedések a számítástechnikai program megvalósítására Népgazdaságunk fejlődése elérkezett ahhoz a szakaszhoz, amikor a hatékonyság, a minőség került előtérbe. Az intenzív fejlődés alapvető feltétele a vezetés színvonalának és a termelési kultúrának folyamatos emelése, amely ezen a fokon már nem képzelhető el a számítástechnika segítsége nélkül. A már nálunk is egyre gyorsabban gyarapodó számítógép-park mutatja azt a nagy érdeklődést, amely a vezetésben, a kutatásban, a termelésben egyaránt megnviivánul a számítástechnika iránt. Jelenleg mintegy 150 számítógép üzemel hazánkban, és a fejlesztés ütemére jellemző, hogy az utóbbi egy évben 30-at állítottak munkába. A számítógép-állomány csaknem egynegyedrésze már a magyar ipar terméke, amely A hazai adottságokat figyelembe véve elsősorban a kis számítógépek gyártását fejleszti iparunk. Egyúttal az ehhez szükséges gépek, berendezések, alkatrészek előállítása magával vonja a híradástechnikai, finommechanikai, elektronikai ipar fejlesztését, és kedvezően módosítja a gépgyártás struktúráját is. A program megvalósításának feltétele a már korábban létrejött nemzetközi együttműködés, amelynek alapján az érdekelt KGST-országok közösen fejlesztenek ki egységes számítógép-rendszert Ennek keretében Magyarország kisgépeken kívül perifériális, nevezetesen adatbevivő és kiadó, valamint adatáviteli berendezéseket gyárt. A számítástechnikai program részben a hazai fejlesztés, részben pedig francia licenc alapján a Videotonban gyártott gépekből áll. A számítástechnika alkalmazásában. a számítástechnikai kultúra elterjesztésében a n"""”>zdaságnak valamennyi ága érdekelt. Sokrétű feladatról van szó. ezért tárcaközi bizottság dolgozta ki a számítástechnika fejlesztésének koncepcióját, majd ennek alapján a számítástechnikai központi fejlesztési programot. Ez a komplex program az 1971— B5 közötti időszakra vonatkozik és részletesen foglalkozik a hazai gyártás és alkalmazás feltételeivel, a szocialista integrációval, a kutatással, valamint a program végrehajtásához szükséges szakemberek képzésével és az egyéb feltételekkel. gyártási vonatkozásainak megvalósítása hat nagyvállalatot érint: a Videotont, a MOM-ot, az Oriont, a Budapesti Rádiótechnikai Gyárat, a Villamos Automatika Intézetet és a Telefongyárat. A program szerint 1975- ben a hazai számítástechnikai termelés meghaladja a 3.5 milliárd forintot, a jelenlegi 250 millió forinttal szemben. A Minisztertanács határozata e vállalatok részére „zöld utat” biztosít a gyártás fejlesztésére. A számítógépek alkalmazása számos és sokrétű szervezési munkát is igényel. Köztük elsősorban az információs rendszer kiépítését, hiszen a gépek csak a megbízható és a célnak megfelelő adatok birtokában segíthetik a vezetőket a döntésekben. A számítógépek hatékony felhasználásához e?ir.-n töbh s^-iVemberre van szükség, és ezért a negyedik ötéves terv időszakában évi átlagban 5000 főt képeznek ki különböző szinten. 3,5 milliárd fo>int a fejlesztésre A Minisztertanács ülése elfogadta a számítástechnikai központi fejlesztési program előterjesztését, és határozatokat hozott a megvalósítás érdekében. Az alkalmazás fejlesztéséhez az állami költségvetés 1,4 milliárd forintot bocsát rendelkezésre. amelynek mintegy felét az oktatásban kell hasznosítani, továbbá négy- milliárd forint hitelkerettel biztosítja a határozat a vállalatok számára a programban előiránvzott számítógépek beszerzését a vállalati saját erőforrásokon felül. A számítógépek alkalmazására minden minisztériumban számítástechnikai alkalmazási bizottságot hoznak létre. A számítástechnikai eszközök gyártásának fejlesztésére mintegy 3,5 milliárd forintot fordítanak a negyedik ötéves tervben. A számítástechnikai eszközök gyártásának fejlesztését a kohó- és gépipari miniszter, az alkalmazás fejlesztését a KSH elnöke irányítja. A számítástechnikai kormányszintű kutatási célprogram végrehajtását az országos műszaki fejlesztési bizottság, a számítástechnikai központi fejlesztési programot pedig a számítástech- nikia tárcaközi bizottság koordinálja. Zöld utat kapnak a vállalatok Javította a vásárlási kör fii menyeket az fizietek új nyitvatartási rendje Ä kormány egyik tavalyi határozatára megjelent belkereskedelmi miniszteri rendelet a vásárlási lehetőségek bővítését, javítását szolgálta. A vállalatok gazdasági és szakszervezeti vezetői a rendelet irányelvei szerint alakították ki egy évvel ezelőtt az üzletek nyitvatartási rendjét. Ezek szerint Budapesten, a megyeszékhelyeken és egyéb városokban a korábbinál mintegy ezerrel több iparcikküzlet és áruház tart nyitva hétköznaponként — elsősorban csütörtökön és pénteken — tovább este 18—19 óráig. Az ennél később záró boltok üzemi ideje nem változott, így a városokban több mint 1500 szaküzlet és áruház áll késő délután is a vásárlók rendelkezésére. Az iparcikk üzletek szombati nyitvatartási idejét — az eddig is 15—17 órakor záró boltok számának csökkentése nélkül — sok helyen az igényeknek megfelelően félmásfél órával meghosszabbították. Ez végső soron azt eredményezte, hogy több mint 1600 iparcikk-üzlet fogad vevőket szombaton délutánonként is. Vasárnaponként az egész országban nyitvatartó 288 élelmiszerüzlethez és ÁBC áruházhoz újabb százat nyitnak vasárnaponként a vidéki városokban átlagosan négy, Budapesten 5,3 órára. Megállapítható, hogy az új nyitvatartási rend bevált, a vásárlási lehetőségek bővültek. Ezt mutatja az is, hogy hétköznapokon a meghosszabbított nyitvatartási idő egy-egy órájában az iparcikkforgalom általában eléri, egyes területeken meg is haladja a nap más óráira jutó forgalmat. Lényegesen alacsonyabb a forgalom viszont szombat délutánonként. A vasárnaponként nyitvatartó üzletekben, elsősorban az ÁBC áruházakban — Budapesten és vidéken egyaránt — igen sokan vásárolnak, s a forgalom jelentősen meghaladja a hétfőtől szombatig terjedő időszak egy-egy órájában elért szintet. A Belkereskedelmi Minisztérium és a Szakszervezet együttes véleménye, hogy a rendelet kielégítő végrehajtásával javultak a vásárlási körülmények. Tudományos fabódé A Vosztok úti új lakótelep egyre kellemesebb, kényelmesebb otthont nyújt sokezer embernek. Az illetékesek szorgalmasan építik az utakat, parkokat, a gépkocsi-tulajdonosokhak a garázsszövetkezet sietett a segítségére, s most megnyílik az új ABC áruház is. Ezért a szövetkezeti kereskedelem rugalmas vezetőit illeti dicséret. Lassan tehát minden lesz, ami a mindennapi élet szükséges ve- leiárója. Csak újság nem. A posta a maga bürokratikus mammutgépezetéből a mai napig nem tudott kiizzadni egy újságára- sító helyet. A világ dolgaira kíváncsi emberek hosszú zarándokúira vannak kárhoztatva, amíg találnak egy újságárust. Efelett már sokszor bosszankodtunk — de most én mégis b'- Olvastam a Néplapban, hogy a fővárosban tudományos napok keretében foglalkoznak a postai és távközlési problémákkal. Négyszáz szakember gyűlt össze, har1 ) mincnégy előadás hangzik el a tárgyban. És én erre alapozom a reményem. Lehet, hogy az egyik kitűnő tudós előadásának ezt a témát választja: Egy sokezres modern lakótelep újságellátásának problematikája, különös tekintettel a huszadik század harmadik dekádjában lezajló tudományos-technikai forradalomra, a tömegkommunikációs eszközök rohamos térhódítására. valamint korunk emberének n formációs éhségére. Alcím: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem isten igéjével is, amelyet ma napi- és hetilapjaink terjesztenek a leghatékonyabban. Elhiszem, hogy kissé hosszú a cím. Oe az előadás maga elég rövid lehet. Mondjuk ennyi: Végy egy fabódét, ültess bele egy kedves öreg bácsikát. aki jelenleg otthon ül és unatkozik, lásd el reggelenként mindenféle újsággal, télvíz idején még egy villanvmelegitővel is, hogy ne fázzon az istenadta. Ennyi az egész. Izguljunk hát felebarátaim, hogy akadjon egy tudós, aki életét e téma kutatásának szentelte és most ott. a postás tudományos napokon hajlandó életművét közkinccsé tenni. — tabáni — A társadalmi összefogás ragyogó példája Előadótermeket és könyvtárat avatlak a szolnoki Varga Katalin gimnáziumban Nagyobb ünnep aligha volt még a Varga Katalin nevét viselő gimnáziumban mint tegnap délután, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára emlékezve és a város felszabadulásának napját idézve a régi, öreg épületben hónapok óta tartó átalakítási munkálatok eredményeként birtokukba vehették a korszerűen felszerelt új fizikai és előadótermet - gáz, víz, villany, elektromos felszerelések, a bonyolult mérési feladatok elvégzésére is és a szabad polcos hangulatos ifjúsági könyvtárat, ahol „szabad az olvasás”. Olyan oktatási eszközökkel és technikai lehetőségekkel lett gazdagabb az iskola, amelyek a korszerű, differenciáltabb oktató-nevelőmunkát segíthetik elő. És ami az egészben a legszebb és egyben példamutató: javarészt a társadalom „rejtett” tartalékainak mozgósításával, a város üzemeinek áldozatkész segítőmunkájával született meg. Bárdi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese ünnepi beszédében a legnagyobb elismeréssel szólt azokról a szocialista brigádokról, a munkásosztály szervezett, öntudatos osztagairól, akik azontúl, hogy a munkahelyükön derekasan helytállnak, ezúttal még arra is vállalkoztak önzetlenül, hogy a holnap felnőttéinek boldogabb jövője érdekében mai tanulásuk jobb körülményeit teremtsék meg. így tett most a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat Bláthy Ottó, Kossuth Lajos és Radnóti Miklós nevét viselő szocialista brigádja, valamint az ÉPSZER vállalat Leninről elnevezett brigádja. A két előadóterem technikai berendezése nagyrészt az ő kezem unkájuk. A megyei tanács elnökhelyettese munkájuk elismeréseképpen mind a négy brigádnak átadta a Társadalmi Munkáért jelvény arany ío- kozatát, Csányl Ferenc és Szilágyi István pedig, akik a közös munkából a legnagyobb részt vállaltak, személy szerint is tulajdonosai lettek az elismerő kitüntetésnek. A jelenlévő vendégek, Zagyi János, a megyei pártbizottság titkára és munkatársai, a megyei tanács osztályának dolgozói egyaránt elismeréssel szólották a látottakról, amikor közösen megtekintették az előadótermeket és a könyvtárat. A tudósító, aki szíve szerint örül minden olyan társadalmi „befektetésnek”, amely közvetlenül az ember szellemi előrehaladásának ügyét szolgálja, csak gratulálni tud a Varga Katalin gimnázium nevelőtestületének, hogy az egyre nehezebbé és bonyolultabbá váló oktató- és nevelő munka eredményesebb végzéséhez, ilyen valóban korszerű, nagy lehetőséget magában rejtő eszközökhöz jutottak. A szocialita brigádok pedig bizonyára kedves emlékként őrzik majd azokat az emlélapokat, és batikolt ajándéktárgyakat, amelyeket hálából az iskola rajzszakkörének tagjai készítettek az iskolát támogató szocialista brigádoknak. Az ünnepségen az intézet kamarakórusa, szavaiéi és zongorista tanítványai adtak műsort. V. M. Ismerkedés a kémiai előadóval Kalóriák a mérlegen Energia szolgáltatók és fogyasztók tanácskozása Tegnap délelőtt konferencia keretében találkoztak az energiaszolgáltatók és a megyei fogyasztók. Természetesen csak a nagyfogyasztók, a megye üzemeinek, vállalatainak energetikusai ültek a megyei tanács nagytermének széksoraiban. A tanácskozás során — melyet a debreceni körzeti energia felügyelet és az MTESZ rendezett — a szakemberek számot vetettek a negyedik ötéves terv energiaigényével és felmérték a lehetőségeket. Pörögjek a villanyórák Amint Kukri Béla, a megyei tanács vb ipari osztály- vezetője elmondta, az automatizálás, a gépi technológia előretörése egyre jobban „megpörgeti” a villanyórákat, gázórákat. Pörgesse, de csak a szükséges mértékben, hiszen hazánk köztudottan szegény energiában. Az ipari osztály vezetője egy szemléletes példával utalt az okos takarékosság lehetőségeire: a hűtőszekrények energiafogyasztását csökkenti a gyár. Egy-egy fridzsidernél ez alig-alig mérhető, ám valamennyi háztartás hűtőszekrényénél a Mátravidéki Hőerőmű kapacitásával egyenlő a megtakarítás. Hogy menyire szükséges az energiapazarlás ellen küzdeni, ezt bizonyította Vas Józsefnek, a körzeti energia- felügyelet vezetőjének beszámolója is. Az országos energiaellátás helyzetéről adott átfogó képet — elgondolkodtató tanulságokkal. Az ország kétmillió tonnányi széntartaléka kedvezőbb az előző évek lehetőségeinél. A tüzelőolaj frontján azonban a fogyasztók számának növekedési üteme jóval meghaladta a készletek bővülését, így ellátási zavarokra számíthatunk. Elkeserítő prognózis és ha ehhez hozzátesszük, hogy a földgázszolgáltatásnál is gondot' okoznak a megnövekedett igények, nagyon ideje az energiagazdálkodásról minden lehetőséget körültekintően mérlegelve tanácskozni. Megyénket mindez talán nem érinti olyan érzékenyen, mint az iparilag fejlett területeket, ám az itt megspórolt kalóriák az egész ország gondján enyhítenek. . Madarász Tibor, az MTESZ megyei titkára a TITASZ üzemviteli osztályvezetője a megyei villamosenergia fogyasztásáról szólt tájékoztatójában. És valamelyest megnyugtatta- az energiafogyasztókat. Beszédének bevezetőjében megyénk helyét határozta meg az országos fogyasztói „térképen”. Szolnok megye a villamosáram felhasználásában az országos átlag alatt van. Az egy háztartásra eső áramfogyasztás pedig alig A „Volgograd” nevű szovjet légkörkutató állomásról 35 meteorológiai rakétát bocsátottak fel annak tanulmányozására, hogy egy nagy napkitörés és az általa kiváltott mágneses vihar milyen hatást gyakorol a Föld atmoszférájára. Egyidejűleg időjárásjelző rakétákat lőttek fel a Ferencz József-föld- höz tartozó egyik szigeten lévő „Druzsnaja” obszervatórium területéről. több az országos átlag felénél. A tendencia viszont rohamos felzárkózást jelez: 1965 és 70 között 88 százalékkal nőtt a megye fogyasztása és ez az országos átlag növekedésének kétszerese. A háztartásokban az öt év alatt megduplázódott a fogyasztás. A villamosenergia viszont... A növekvő igényeket a villamosenergia bázisok me- gyeszerte ki tudják elégíteni. Szolnokon a táppontokón elegendő mennyiségű villamosenergia van felhalmozva „csupán” egy 4i milliós beruházás szükséges ahhoz, hogy a kalória el is jusson a fogyasztókhoz. Karcag környékén a fogyasztás mértéke közeledik a kritikus szinthez, rövidesen két új transzformátor biztosítja a fejlődés további zavartalan lehetőségét. Terv készül Martfű térségében fellépő ellátási zavarok megoldására is. A kísérletben résztvettek tnás obszervatóriumok is. amelyek a Szovjetunióban és az Antarktiszon vannak. Egységes program alapján szondázták rádiólokátorok segítségével a légkört és bocsátottak fel meteorológiai léggömböket. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának más kutatóállomásai folyamatosan végezték az ionoszféra alakulásának megfigyeléseit. Atmoszférák utatás