Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-05 / 261. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. november 5. A legfontosabb javaslat Miközben Moszkvában és a Szvojetunió egész területén az utolsó előkészületek folynak már a fényes dátum: november hetedike méltó megünneplésére, az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 26. ülésszakán megkezdték a vitát a legfontosabb napirendi kérdésről: a leszerelési világértekezlet összehívásáról, amely a Szovjetunió javaslatára került a világszervezet plénuma elé. Nem véletlen, hogy éppen a világ első szocialista hatalma állt ilyen javaslattal a világ elé. Éppen most, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának előestéjén a leginkább aktuális emlékeztetni arra, hogy a leszerelés, vagyis a béke kérdése kezdettől fogva fő gondja a szovjet hatalomnak. A földről és a békéről szóló dekrétumokkal kezdte el működését a lenini hatalmi apparátus. A szovjet diplomáciának, azaz a Szovjetunió külpolitikájának azóta is a béke megvédése a legfontosabb célkitűzése és ettől elválaszthatatlan a leszerelés kérdése. A második világháború után megerősödve, igazi nagyhatalommá. egy egész világrendszer vezetőjévé fejlődve, ugyancsak kezdeményezések egész sorát tette meg a szovjet külpolitika, s hogy a forró harmadik világháború a hidegháború legfagyosabb éveiben sem szabadult rá az emberiségre, az döntően Moszkva bátor, józan, megfontolt és határozott külpolitikájának köszönhető. Erről beszélt a Szovjetunió ENÍSZ-képviselője, Jakov Malik is a közgyűlésen, amidőn előterjesztette a leszerelési világértekezlet összehívására vonatkozó szovjet javaslatot, rámutatva, hogy az SZKP 24. kongresszusán újabb megerősítést kapott a béke és a leszerelés politikája, & szovjet külpolitika szerves része. Kifejtette a Szovjetunió meggyőződését, hogy valamennyi állam közös intézkedést kell hozzon a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a katonai kiadások csökkentésére, a nemzetközi kapcsolatok javulására, a béke és biztonság megszilárdítására. E célok elérését szolgálná a leszerelési világértekezlet. Hétfőig elnapolták a javaslat feletti vitát, több okból. Egyebek közt azért is, mert addigra valószínűleg megérkeznek az ENSZ székhelyére a Kínai Népköztársaság képviselői is. „A Kínai Népköztársaság az ENSZ-ben a béke- és igazságszerető országok és \ népek mellett fog kiállni” — közölte a minap Pekingben Csi Peng-fej, ügyvezető külügyminiszter. A világ közvéleménye feszült érdeklődéssel figyeli: megfelelnek-e majd Peking tettei az ENSZ-ben Peking szavainak? A leszerelési világértekezletről szóló javaslat pozitív tovább vitele erre mindjárt kitűnő' alkalmat kínál, hiszen a világ leginkább béke- és igazságszerető állama javasolta, valamennyi ország békéje érdekében. (KS) UNESCO-évforduló Indira Gandhi az USÁ-ban PÁRIZS (MTI) Párizsban kétnapos ünnepi ülésszakon emlékeztek meg az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezetének, az UNESCO-nak 25 éves fennállásáról. 109 ország 250 képviselője, Pompidou a Francia Köztársaság elnöke méltatta a párizsi központtal nrűködg nemzetközi szervezet jelentőségét. Hangoztatta: az UNESCO- nak nem valamiféle univerzális „világkultúra” létrehozásán és terjesztésén kell fáradoznia, hanem arra hivatott, hogy az emberiség által létrehozott kultúrák többségét bekapcsolja az ismeretek nemzetközi áramkörébe. Pompidou javasolta, hogy a világszervezet a jövőben összpontosítsa erőfeszítéseit elsősorban az oktatás és a nevelés megújítására és hasson oda. hogy a tudományos együttműködés a világ minden országát felölelő tevékenységgé váljék. Bolíviai politikai foglyok szökése LA PAZ Tizenhat bolíviai politikai fogoly szerdán elrabolt és Peruba kényszerített egy katonai repülőgépet, amely élelmet és ruhát vitt nekik rabságuk színhelyére, Észak- Bolívia Alto Madidinek nevezett, őserdőkkel borított térségébe. Nincs hír arról, miként sikerült a szökés. A határ túloldaláról, a perui Puno városából. ahová az elrabolt gép épségben megérkezett, azt jelentette az UPI hír- ügynökség, hogy a foglyok politikai menedékjogot kértek. A helyi bolíviai konzul, Custodio Machicao kérésére szabadon bocsájtották a gép négy főnyi személyzetét. Mind a tizenhat fogoly Hugo Banzer ezredes jobboldali puccsát követően került internálásba. Közöttük van két neves balodali egyetemi tanár és a bolíviai hadsereg egy volt századosa. Trudeau—Tito tndira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony — útban Washington felé — New Yorkba érkezett. A Kennedy-repülő- téren Kenneth Keating, az USA indiai nagykövete üdvözölte a magasrangú vendéget (Telefoto — AP—MTI—KS) Indira Gandhi miniszter- elnök aki szerdán érkezett Angliából az Egyesült Államokba, New York-i szállodájában találkozott Rockefeller New York-i kormányzóval. Eredetileg úgy volt, hogy a miniszter-asszony U Thant ENSZ-főtitkárral is tanácskozik, ezt azonban a főtitkár közbejött megbetegedése miatt lemondták. A későesti órákban Indira Gandhi tovább utazott Washingtonba, ahol Nixon elnökkel találkozott. Nixon elnök csütörtökön délelőtt tüntető szívélyességgel fogadta a Fehér Házban Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszonyt, aki szerdán este érkezett Londonból az Egyesült Államokba. Hírügynökségek jelentése szerint Indira Gandhi a Nixon elnökkel tartott megbeszélést megelőző hivatalos üdvözlési ceremónia keretében látogatásának okát és lényegét érintve azt mondta: „Azért jöttem ide, hogy nagyobb megértést szorgalmazzak a kelet-pakisztáni problémában tanúsított indiai magatartás iránt”. Az amerikai elnök elengedte a füle mellett e kijelentést és nem reagált Gandhi asszony korábban kifejezésre juttatott óhajára sem, hogy az Egyesült Államok ítélje el Pakisztánt azért, mert erőszakot alkalmazott a kelet-pakisztáni szeparatistákkal szemben. Áz indiai 1 ->rmányfő és Nixon a kölcsönös üdvözlés után az amerikai elnök dolgozószobájába vonult vissza. Megbeszélésük fő témája: India és az Egyesült Államok kapcsolatainak folyamatos romlása, az indiai— pakisztáni konfliktus az Indiában tartózkodó keletpakisztáni menekültek problémája és a Kínai Népköz- társaság jövendő szerepe a világpolitikában. Külfö di kale'doszkop Pierre Elliott Trudeau (baloldalt), Kanada miniszterelnöke ottawai otthonának ajtajában fogadja Tito jugoszláv köztársasági elnököt a vendég tiszteletére rendezett díszebéd előtt (Telefoto — AP—MTI—KS) Jugoszlávia kész a Kanadával való legszorosabb együttműködésre. Ehhez arra van szükség, hogy megszervezzük a gazdasági együttműködéssel foglalkozó szakemberek látogatáscseréjét, biztosítsuk állampolgáraink kölcsönös utazási lehetőségét, az áruk és eszmék szélesebb beáramlását — mondotta szerdán a hivataJeruzsá'emi Az afrikai államfők küldöttsége konkrét javaslatokat terjeszt elő a7 Izrael és Egyiptom közötti párbeszéd megindítása érdekében, hogy megoldást találjanak a konfliktusra — mondotta Leopold Senghor, szenegáli elnök, az Afrikai Egyscgszer- vezet Jeruzsálemben tárgyaló négytagú küldöttségének vezetője. Senghor az izraeli rádiónak adott nyilatkozatában los kanadai látogatásán tartózkodó Tito jugoszláv államfő. Szavai azon az ottawai díszvacsorán hangzottak el, amelyet Ronald Michener kanadai főkormányzó és felesége adott a Tito házaspár tiszteletére. A vendégek között ott volt Trudeau miniszterelnök és felesége is. tárgyalások kijelentette, fontosnak tartja, hogy ezeket a javaslatokat még az ENSZ közgyűlés közel-keleti vitája előtt előterjesszék. Az államfői küldöttség pénteken kezdődő kairói látogatásának befejeztével Dakarba utazik, ahol beszámol az Afrikai Egységszervezet közel-keleti konfliktussal foglalkozó bizottságának a misszió eddigi eredményeiről. BECS Csütörtökön megtartotta első ülését az osztrák nemzeti tanács (a parlament alsóháza). amelyet október 10- én választottak újjá. A tanácsban a korábbiakhoz hasonlóan három párt képviselői vesznek részt: az osztrák Szocialista Párt (SPO), az Osztrák Néppárt (OVP) és az Osztrák Szabadságpárt (VPÖ). BUKAREST A román államtanács törvényerejű rendelettel leváltotta tisztségéből Traian Is- pas épitőanyagipari minisztert, aki a hivatalos közlés szerint „visszaéléseket követett el és megsértette a szocialista törvényességet”. MOSZKVA Két új szovjet-házgyár megállapodást kötöttek Moszkvában a NIKEX külkereskedelmi vállalat és a szovjet Technoexport képviselői. A csütörtök délután aláírt szerződés értelmében a házgyárakat Veszprémben és Kecskeméten magyar vállalatok építik fel, s a Szovjetunió szállítja összes fontos berendezéseiket. A gyárak felszerelési határideje 1974 első féléve. Kapacitásuk egyenként 2—2,5 ezer lakás évente, a lakások szobaszámútól alapterületétől függően. A számszerint 8. és 9. szovjet házgyár Veszprém megye, Bács-Kiskun megye és Pest megye déli része számára készíti majd az előregyártott elemeket. MOSZKVA Njdkolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke táviratban üdvözölte az UNESCO fennállásának 25. évfordulója alkalmából Párizsban megrendezett ünnepi ülés résztvevőit. Táviratában rámutatott az UNESCO növekvő szerepére a béke. a népek közötti barátság, együttműködés és kölcsönös megértés eszméjének terjesztésében. Á Szovjetunió a leszerelési világértekezlet összehívását ‘avasol a Az Egyesült Nemizetek Szervezetének közgyűlése szerdán megkezdte a legfontosabb napirendi kérdés, a leszierelési világértekez- let összehívásáról szóló szovjet javaslat vitáját. Jakov Malik szovjet delegátus felszólalásában részletesen kifejtette a Szovjetuniónak az értekezlettel különböiztetés nélkül valamennyi országnak részt kellene vennie, függetlenül attól, hogy a világszervezet tagja-e vagy nem. a Szovjetunió javaslatában felszólította a közgyűlést: kérje fel valamennyi országot az értekezlet időpontjának és napirendjének megvitatására. Az ENSZ-közgyűlés megkezdte a vitát a leszerelési világkonferenciával kapcsolatos szovjet javaslatról. A képen: Malik szovjet ENSZ-fődclegátus felszólal (Telefoto — AP—MTI—KS) kapcsolatos álláspontját. A Nyugati hírügynökségek Szovjetunió meggyőződése jelentése szerint a közgyűszerint a növekvő katonai lés Jakov Malik felszólakiadások szükségessé teszik. lásának meghallgatása után hogy valamennyi állam kö- a 'mexikói küldött javaslazös intézkedéseket hozzon tát elfogadva, úgy döntött, a leszerelés érdekében. A hogy a leszerelési világérfegyverkezési hajsza meg- tekezlettel kapcsolatos vi- fékezésére, a katonai kia- tát a jövő hétfőig elnaDol- dások csökkentésére irá- ja, abban a reményben, nyúló intézkedések kedve- hogy addig megérkeznek a ző hatással lennének vala- , világszervezet székhelyére mennyi ország társadalmi a Kínai Népköztársaság és gazdasági fejlődésére, a képviselői is. nemzetközi kapcsolatok ja- A közgyűlés különleges vulására, a béke és bizton- politikai bizottsága szerdán ság. megszilárdulására. E megszavazta azt a határocélok érdekében javasolta a zat-tervezetet, amely a Szovjetunió a leszerelési Dél-Afrikai Köztársaságban vüágértekezlet összehívó- hivatalos szintre emelt sát, a fegyverkezési haj- apartheid-politika elitélése sza megfékezését célzó mellett a politikai foglyok nemzetközi tevékenység szabadonbocsátását. a veaktivizálását. lük szemben alkalmazott A szovjet küldött hang- bánásmód kivizsgálását kö- súlyozta. hogy a kérdés veteli. A határozat ellen fontosságára nézve az érte- egyedül Portugália szavakezleten bármilyen meg- zott. Újabb politikai botrány az USÁ-ban Az Egyesült Államokban újabb politikai botrány robbanj ki, amelynek főszereplője a Pentagon. Egy szenátusi albizottság hároméves vizsgálatot folytatott amerikai katonai klubokban és a helyőrségi kanonokban, majd ezt követően „korrupcióval, büntettek elkövetésével és erkölcsi hanyatlással” valamint a „törvények nyílt megszegésével” vádolt katonákat és velük kapcsolatban álló üzletembereket. A vizsgálat során a szenátorok arra a köve'.kezte- iésre jutottak, hogy az amerikai katonai személyzet „lop, megvesztegetési Összegeket fogad el. tisztességtelen eszk'’"'kkel húz hasznot a katonai klubokkal és b'-lv"- ~-s\ kanonokkal való kopcmlatai- ból”. Hasonló kép alakult ki a világ r^nt-őn. ahol amerikai ka+ nni esrv- ségek állomásoznak. A különböző machinációkban magasrangú tisztek is részt vesznex. A szenátusi albizottság számos példát sorol fel. A nyugatnémetországi Augs- burgban tisztek egy csoportja egy bizonyos Buldridge őrnaggyal az élen addig ügyködött, amíg a klubokban tudatosan megrongált cigaretta- és hűsítő automatákat helyeztek el. A 300—350 ezer dollárra rúgó hasznon azután megosztoztak. Az akcióról tudott a parancsnokság is, amely azonban, mint a szenátusi jelentésből kitűr:ik. szemet hunyt a dolog felett. Dél-Vietnamban az amerikai katonák aktív tevékenységet fejtenek ki a feketepiacon. Az amerikai hadüévmin’sztérium azonban gyakorlatilag semmit sem tesz annak érd»k*ben. hogy véget vessen ennek az erkölcsi bomlásnak. Egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező azonnal felveszünk. Jelentkezés: „Sürgős” jeligére a Magyar Hirdetőben. Szolnok, Beloiannisz n. 13.