Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-24 / 277. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1971 november 24.

Szevasztopoli harangok

... Alkonyodott a hatalmas dél-oroszországi város, Szevasztopol felett. A város toronyórái hangos konga- tással jelezték a múló időt. Az öböl felett felcsendült Muradeli Szevasztopol című kantátájának örökszép melódiája •. ;

Múltat idéz ez az alkonyati óraütés és dallam a hős város lakóinak, akiknek hősi helytállása előtt az egész világ fejet hajtott. Mi is visszaemlékezünk a város fiaira és lányaira, akik a második\ világháborúban, a Szovjetunió nagy honvédő háborújában 250 napig védték ezt a tengerparti várost, a történelemben eddig még nem tapasztalt példáját mutatva a hazaszeretetnek és az ellenség gyűlöletének. De gondolunk azokra is, akik 1944 májusában mindent elsöprő rohammal vették be a hitleri hódítók által megostromolhatatlannak hitt erődrendszerekkel körülvett várost.

Ez a város még a mai külsejében is a hősök emlékét őrzi.

Lakóinak és természetesen lakóházainak száma többszörösen felülmúlja a háború előtti Szevasztopoli.

Látogassunk el a Kakise- va öböl egyik mikronegye- débe. Az egykori zúgó nádasok és kietlen szélfútta sztyeppék helyén ma többezer halászcsalád lakik modem lakóházakban. Itt épült fej az ország egyik legnagyobb halászkikötője,

egy hatalmas hajójavító- és egy halkonzervgyár. A halászfilotta két hajóját Nyikolaj Szipjaginról és Nyikolaj Filcsenkóról, a Szovjetunió két hőséről nevezték el, a legénység soraiban pedig számos egykori haditengerész teljesít szolgálatot. Szevasztopol a köz- biztonság és a kultúra városa. A kollektívák fáradhatatlanul harcolnak a tudományos munkaszervezésért és a termelés magas kultúrájáért. Tíz év alatt megduplázódott a munkatermelékenység. s ötszörösére növekedett a termékgyártás.

A város legrégibb üzeme, az Ordzsonikidze gyár kol- llektívája rendszeresen túlteljesíti a terveket, sok nagyszerű kedvezményezés• • •

sei büszkélkedhet. A gyár megkapta a Lenin rendet és a Munka Vörös Zászló érdemrendet.

A párt és a kormány szüntelen gondoskodása folytán Szevasztopol komoly kultúrközponttá fejlődik. Három főiskolája, számos középfokú szakiskolája, két tudományos intézete van, a déli tengerek biológiájának

intézete és a tengerészeti hidrofizikai intézet. A lakosság kullúrális szórakozását és művelődését két színház, tucatnyi mozi és négy múzeum szolgálja.

Képzőművészeti ritkaságai közül elég, ha megemlítjük a ,,Szevasztopol védelme 1854-55” című panorámát, vagy a „Szapun hegy ostroma 1944 május 7-én” című diorámát. A város jelszava „Senkit és semmit nem felejtünk el.” Hatalmas emlékmű épült a Hrusztálnij (Kristály) fokon, rekonstruálták a Krim és Szevasztopol megmentéinek emeli obeliszket a Herszonesz fokon.

A fehér kövek városa, Szevasztopol külsejében is és történelmével is arra emlékeztet, hogy nincsen olyan erő, amely legyőzhetne bennünket. Igen. ez a város rettenetes lehet az ellenségnek, de tárt karokkal, szívesen fogadja a barátokat!

P. Sztyenkovoj

a szevasztopoli városi tanács VB elnöke

Áz emberiség első, ismert bcnyája

Balatonfüreden. ez év

őszén nemzetközi bányászati — automatizálási konferenciát tartottak, ahol egyebek között ismertették bányatörténetünknek azokat az érdekes eseményeit, amelyek méltán keltettek érdeklődést a külföldi résztvevők körében is.

Külföldön napjainkban is kevesen tudják például, hogy Magyarországon,

a balatonvidéki Lovas község határában tárták fel az emberiség eddig legrégibbnek ismert bányáját. Az itt talált nagyméretű csontokból készült több mint száz darab bányászszerszám korát 30—40 000 évesnek becsülik. E helytől alig 40 kilométernyire, a közelmúltban tárták fel az ősember kovakő bányáját, ahol szarvasagancsokból készített fejtőeszközök tucatjai kerültek elő.

Az őskor bányászatát e területen a történelmi népek tovább folytatták, s a kelták, dákok, rómaiak, továbbá az avar uralom alatt élő szlávok után, a magyarok is hamar felismerték a bányászat jelentőségét. Az állammá fejlődés időszakában Géza fejedelem már központi kézbe vette a bányászatot. Az ezer évvel ezelőtti „áHamosítás”-sal Géza saját hatalmi erejét igyekezett növelni. A bányák köz- pontosítása nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy néhány évtized alatt elláthatták a mezőgazdaságot szerszámokkal és a X—XI. század fordulóján Rudabányán már kialakulhatott a vaskohászat.

Később, az uralkodó a bányászati jogot adományok formájában már kénytelen volt megosztani. Az első írásban fennmaradt bányajogosítványt 1211-ben keltezték. A tatárjárás után — az ország újjáépítése miatt — a bányajog megosztása még tovább fokozódott.

A fejlődés eredményeként a XIV. században, a világ akkor ismert aranytermelésének 40, ezüst termelésének pedig 30 százalékát Magyar- ország adta. A műszaki színvonal korai fejlődését bizonyítja, hogy a XV. században magyar bányász szakemberek segítették az angol és a francia királyság, továbbá az orosz és az olasz fejedelmiségek bányászatának fellendítését. A vasút őse, a favágányos futó bányacsille „magyar kutya” néven terjedt el.

Lépcsősor a városban

Az llsakovról elnevezett matrózklub

Mindig óvatosak

Annie Girardot véleménye szerint Olaszországban a gépkocsivezetők nem a piros jelzőlámpát figyelik. Azt nézik, van-e a sarkon rendőr. Ez az oka annak, hogy Olaszországban — más országokkal ellentétben — alig fordul elő súlyos baleset a jelzőlámpák közelében. Mert akár zöldet, akár pirosat mutat a lámpa, a gépkocsi- vezetők mindig némi óvatossággal hajtanak át az útkereszteződésen.

A Titicaca-tó k ncsei

Inka legendák szólnak az Andokban lévő Titicaca-tó elsüllyesztett kincseiről. Ez a tó közvetlenül a perui— bolíviai határ mentén talál - ható. 3800 méter magasan a tenger szintje fölött. A Titi- caca-tó régóta izgatja a történészek, etnográfusok, régészek és a kalandorok, kincskeresők képzeletét. A francia Jean-Jacques Cousteau vállalkozott rá, hogy leszáll a tó mélyére és átkutatja. Expedíciója során minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a tó fenekén semmiféle elsüllyesztett kincs nem található.

Mennyit ér barátság?

Kis korcsma. Délután öt óra, üres asztalok, hangolnak a zenészek. Ülünk a pilótával, türelmetlenül, éhesen. A pincérek a sarokban egyrakáson. Szórakoznak. Bámulunk a semmibe. Velünk szembe hatalmas ablak, benne színes Máriaüveg, a nyugvó napsugár finoman szűrődik. Az ablak alatt felirat: „Itt járt Mátyás király és tizenkét tojásból evett rántottát.”

Ez legyen ebben a vendéglátóipari egységben a legnagyobb hazugság, amelyet ilyetén hirdetnek, gondolom. Diszkréten szólok a pincérnek.

— Kérem, legyen szíves.

Süketek. Mint disznóölésen a kutya. Egy karitatív hajlamú megsajnál bennünket, odajön, letesz elénk egy tál pogácsát. A kelt tészta barnára sülve, rücskös arccal vigyorog. A pilóta köszöni. nem kér. Azt mondja, ezt már délelőtt leköhögte az egész kocsma. Én sem kérem. Riaszt az előbb festett kép. A pincér arcán bánatos kiábrándultság. („Hát ezért legyen az ember jó? Rosz- szak a vendégek...”)

Hátulról elkapja valaki a fejemet, arconcsókol. Utoljára Sz'f-'ban kaptam bagószagú férficsókot. Talán isten nem veszi vétkemül, de nem szeretem. A csóknak most halszag? van. kifejezetten halászlé szaga. Persze. Hiszen a séftől kaptam a puszit. Sanvitól. a1'* földim. Rég nem látott. Most fKlivr»™ ürül, ölelget ömlik belőle a szó. azt ín félbeszakítja önmagát:

— Gyerekek, kész ? halászlé, azt egyetek, hozom. Ikra, minden, én főztem, tudod, úgy, ahogy felénk szokás...

A pincér, nagy nappali színész, arcán rokoni vigyor. Cseresznyepaprikát, friss fehérkenyeret hoz. Agyagtál, csillogó piros lé, finom illatok szállnak. A séf mellénk ül. Hófehér ruháján friss várcseppek. fekete bajszán a sör kemény habja.

— Öregem, nagyon finom. ízletes. De nem szeretem a protekciós adagot. A hasamért a hadifogságban sem tettem egy lépést sem. Igaz, azért nem, mert nem volt hozzá erőm — mondom néki fuldokolva.

— Miféle protekciós adagról beszélsz? Ebben a halászlében pontosan annyi halat főztem, amennyi jár. Belker előírás szerint — mondja önérzetesen. azután kacsintva teszi hozzá:

— Nektek természetesen beletettem azt ami jár. — s mindehhez jóízűt nevet a sofőr is. kenyerespajtásom a szakács is.

— ío lám — mondja a pilóta már a kocsiban — mire ió a barátság? Huszonöt forintért ci-uvi halat kaphatunk. amennyi éppen jár.

— Valóban — mormogom — és kaptunk még hozzá egv csókot.

— Azt csak maga hálistennek — vi- ’vorpo reod',i-’,'»niil a oil óta és beletapos a gázpedálba.

(suha)

KÉPERNYŐJE

ELŐTT

Hét vége sok filmmel

A váratlanul ránk szakadt tél, a kellemetlen idő miatt alighanem telt ház volt szombaton és vasárnap a képernyők előtt. Nem kétséges azonban az sem, hogy sokan álltak fel műsor közben, vagy éppen hagyták ott véglegesen a képernyőt: elégedetlenül és hiányérzettel. Hiszen ki tudja milyen szerkesztői meggondolásból, a szombati nap tlévéprog- ramja csaknem kizárólag filmekből állott. A filmek áradatát alig állította meg néhány percre egy ismeretterjesztő adás, az Antenna, vagy egy költészeti műsor. Válogatás a német költészetből, nem is épp a legszerencsésebb kézzel, vagy éppen a humorista ötperce.

A több mint tíz esztendeje készült Fábri-film, a Hannibál tanár úr vetítésének még csak örühettünk. Hiszen a felszabadulás utáni magyar filmművészet egyik remekművét láthattuk újra; Nyúl tanár úr tragikomédiáját, Szabó Ernő halhatatlan színészi megformálásában. A dühöngő fehérterror, a húszas évek faji öntudattól átitatott ellenforradalmi nacionalizmusának kiszolgáltatott humanista ember drámáját. Az erdők királya című természeti film, Schuller Imre alkotása azonban főleg már hosszadalmasságával tűnt ki. Valamelyest felvidíthatta a nézőt a mulatságos csehszlovák riportkomédia, amelyben Milos Ko- peczky — Svejk kitűnő megformálója is — nagyszerű érzékkel ábrázolta a baklövések sorozataiból fakadó humoros helyzeteket, egy cseppnyi valósággal, a mindennapi élet valóságára utaló realitásmaggal a nevetség mélyén. Aztán jött a Colt és muzsika, zenés olasz filmsorozat. Művészi sem- mitmondás a képernyőn, amiből jószerivel még a kommersz filmekre jellemző izgalom is kamaradt. S aki ezek után is vágyódott még a filmre, éjszakáját is vele tölthette. A Fűrészpor és ragyogás, a neves svéd rendező, Ingmar Bergman filmje Nemeskürty István gondos beajánlásával intellektuális élményeket szerezhetett az érdeklődő tévénézőnek. Film, film, és megint film. Ha arra gondolok,

hogy az előző estén, pénteken mennyivel gazdagabb, választékosabb és egyben tartalmasabb programban lehetett része a nézőnek, joggal vetődik fel bennem a kérdés; nem lett volna-e szerencsésebb megcserélni a két nap programját. Vagy legalább is olyképpen elegyíteni, hogy a nézőnek a szombat este is változatosabb műfaji lehetőségeket kínáljon.

A vasárnap programja már szerencsésebbnek mondható. De még itt is hiányérzetünk lehetett. Hiányzott egy valóban színvonalas, igazán kiemelkedő tévéprogram, amely rátette volna a koronát a nap műsorára. A „Röpülj páva”-kör a Rábaközből is színes volt "ugyan, mint mindig. De ezúttal már a fáradtság, a műsor kifáradásának jelei is kiütköztek rajta. A Pajtás újság 25. évfordulójára készült vidám műsor pedig valójában csak ígéret maradt. A többnyire régj kabarétréfákat és egyéb közismert számokat felvonultató műsorsaláta még a Jégszinházban helyet foglaló pajtásokat sem tudta feltüzelni, nemhogy a képernyő előtt ülőket. Tanúi lehettünk, hogyan fest egy alkalomra összedobott ifjúsági kabaréműsor a képernyőn.

A kőkorszakbeli család konfliktusa az anyóssal, Frédi és Béni legújabb kalandja viszont ezúttal is mulatságos perceket szerzett. A vasárnap legtartalmasabb és legszínvonalasabb programjának a televízió politikai magazinja, az A hét bizonyult. Tudatos szerkesztői elgondolás a válogatásban és a riportok tervezésében, de nem utolsósorban nagy ökonómia a riportok elkészítésében. Semmi esetlegesség, imponáló magabiztosság. Ain| pedig a főműsoridőben látott programokat illeti: Angyal ezúttal a szokottnál is egyszerűbb feladattal birkózott meg. A pardubicei lóversenyről adott közvetítés elsősorban a lósport híveinek szerezhetett örömet. És végül egy kellemes, egészséges humorral megáldott énekes, Koltai Vali rokonszenves bemutatkozása a költő Baranyi Ferenc segédletével. íme tömören a hét vége műsorának summája.

Péntek, az elmúlt hét kiemelkedő műsornapja

Mindenekelőtt két vita hívta fel magára a » figyelmet. Az egyik — Rólad van szó! — arra kereste a vá?t laszt, hogy valójában mit kell értenünk szakmai műveltségen. Továbbá. hogy mennyi a megszerzett szakmai kultúra becsülete az üzemi élet gyakorlatában. A vita alkalmából az adás egy iparitanuló intézet tanműhelyébe költözött. Sajnos ettől a vita nem lett sem hitelesebb, sem természetesebb. Sőt a műhely kísérő zaja egyenesen zavarta a vitára összpontosító néző figyelmét. Kár ezért a formai műhibáért, a zavaró mozzanatokért, mert egyébként sok továbbgondolásra is hasznos gondolatot vetett fel a zaj miatt kissé hangosabbra hangszerelt ifjúsági adás.

Ennél is izalmasabb kérdést vitt a képernyőre Pozs- gai Imre műsora. Érettségi előtt álló diákokkal két, a szocialista közösséghez tartozás szempontjából rendkívül fontos fogalom tisztázására vállalkozott. Mi a nemzeti, mit értsünk helyesen nemzeti sajátosságokon, és hogy ezek a vonások milyen viszonyban állnak az internacionalizmus tágabb törvényszerűségeivel. A nemzetihez való ragaszkodás milyen módon képezheti szerves, részét internacionalista tudatunknak. A kötődés minddahhoz, ami számunkra becses és az emberiség számára értékes. Az idő rövidsége miatt talán

nem sikerült a kérdéses fogalmak plasztikus, minden oldalról történő megvilágítása. Épp ezért érdemes volna visszatérni e kérdéskomplexumra akár egy külön sorozat formájában is.

Az elmondottakhoz, már mint a vitában elhangzottakhoz jó szerkesztői ötlet eredményeképpen a Fegvhaz a körúton című tévéfilm a művészi bizonyítás funkcióját is betöltötte. Szatmári György tévéfilmje éppen arra mutatott rá, hogy hogyan kell értékelnünk, megítélnünk múltunkat; mi az, ami belőle értékes lehet számunkra. A Margit körúti fegyház életének a börtönbe zárt partizánok, katonaszökevények és „kommunista gyanús” egyének sorsának drámai felvillantásával. s velük szemben az uralkodó osztály kíméletlen képviselőinek, a fegyház parancsnokainak bemutatásával azokra a társadalmi erőkre hívta fel ismételten a figyelmet, többnyire izgalmas, érdekes, r kalandos .események sorába ágyazva mondandóját — amelyek már akkor is a jövőbe mutattak. A börtönbe zártak sorsának ábrázolásában a történeti folytonosság, a múltból a mába vezető út rajzolódott ki. Külön öröm, hogy a televíziós filmnek néhány nagyszerűen megrajzolt típussal sikerült elkerülnie a sematizmus esetleges veszélyeit.

Valkó Mihály