Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-24 / 251. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. október 24. Zongora , keresi gazdáját Hol legyen a céhláda? Gondolatok egy népikerámia múzeum lehetőségéről Az ogyeriper, a népi kerámia múltjával, jelenével és nem utolsó sorban jövőjével foglalkozó mezőtúri tanácskozás sok hasznos és közvetlenül is hasznosítható gondolatot vetett feL Amiről ezúttal külön szólni kívánok, a tudományos eszmecsere egyik, számunkra talán legmegszívlelendőbb következménye: a fazekasmesterség ősi hagyományainak városában, ahonnan a kerámia neves mesterei indultak el világhódító útra, létre kell hozni egy városi múzeumot. Legyen múzeum Mezőtúron — vallom én is — mielőbb. Ha lehet, már az elkövetkezendő évben. De legyen ez a múzeum a hagyományos értelemben vett ,,mindent egyhelyen”, vidékies múzeumi intézményektől eltérően csak a fazekasoké, a korsósoké, az egykori és mai túri mestereké. Váljék a túri fazekasság hagyományainak megőrzőjévé és egyben a hagyományok mai folytatóinak élő, eleven fórumává. Az agyagipar és a népi kerámia olyan tájjellegű speciális múzeumára gondolok, ahol a gazdag eredményekkel rendelkező mesterség fejlődésének útja éppúgy látható lenne, dokumentumok fellelhető emléktárgyak és egyéb tárgyak kiállításával, mint az elmúlt százötven esztendő vagy talán még ennél valamivel több túri fazekasainak, korsósainak, íróasszonyainak legjelesebb munkái. Hivatalosan 1818 óta dolgoznak fazekasok á városban. Nyolcvanhét mester fogott össze, hogy megalapítsa az első korsós céhet Hogy közös erővel váltsa meg a kiváltságokat Az értékes céhládát Egerben rendelték. A gyűlésekre céh táblákkal hívogattak. Alapítólevél szabályozta és rögzítette a mesteri követelményeket Sorolhatnám a céhbeli élet megannyi tartozékát Hol találhatók ma ezek a tárgyak, a fazekas mesterség mezőtúri emlékei? Láthatóak-e egyáltalán? A tanácskozás szünetében ugyan előkerült egy 1855-ből származó sárgaréz céhtábla, a helyi korsós céh használta, állítólag még az 1950-es évek elején is. A városban működő kisiparosok fazekas szakosztályának elnöke „hozta elő”. De kérdéses céhláda hollétéről jóformán senki nem tudott semmi biztosat Sok egyéb emlék, dokumentum kerülne még elő — vallják a helyi ismeretekkel rendelkező mezőtúriak. De ha idejében össze nem gyűjtik őket, alighanem elvesznek szőrén szálán. Ezért is lenne égetően szükség egy, a fazekasság múltját bizonyító, tárgyi emlékeket felvonultató és egy- begyűjtő túri múzeumra. Mondjuk, egy Badar Balázs nevét viselő kerámiai múzeumra. Miért ne nevezhetnék éppen őróla e létesítendő kulturális intézményt. Hírneve volt a világban, műveit megcsodálták Európa fővárosaiban. Persze nem egyetlen büszkesége ő a túri fazekasságnak, amely mindig igényes volt. Már a régi korsós céh mesterei azzal vésték be az általuk készített edények, korsók fülére a védjegyüknek számító három betűt, M. T. V., azaz készült Mező Túr Városában, hogy a vásárlók felismerjék műveiket. A Néprajzi Múzeumban 500 mezőtúri edényt tartanak számon, régi mesterek műveit, amelyeken még évszám és felirat is szerepel, így hát illetőségük kétségtelen. Gazdag anyaggal rendelkezik a túrkevei, a szolnoki, a karcagi, de még a debreceni múzeum is. Kü- lön-külön mindenütt hirdetik ugyan a túri fazekasok hírnevét. De mennyivel jobb lenne, ha egy mezőtúri gyűjteményes kiállítás keretében válnának közkinccsé. Egy olyan tájmúzeumban, ahol a legrégibb mesterek darabjai és a kerámia legifjabb tehetséges mezőtúri művelőinek munkái együtt szerepelhetnének. Sőt helyet kaphatnának azok munkái is, akik a kerámia mesterségéhez csupán az ösztönzést, az ihletet kapták itt; Mint például a néhány hete eltemetett Gorka Géza is, akit Badar Balázs indított útjára. És bizony elkelne egy ösz- szefüggő monográfia is. Valamikor a század elején még Győrffy István fedezte fel a nagykunsági kerámiát a néprajztudomány számára. Később születtek részmunkák, tanulmányok, amelyek a mezőtúri fazekassággal foglalkoznak. Így 1911-ben a ma Szolnokon élő, de mezőtúri születésű Vörös István doktori értekezése tárgyául választotta a túri korsós céh történetét. Massányi József Mélyből a magasba címmel Badar művészetéről írt karcolatokat. Lelkes honismereti kutatók ma is dolgoznak a túri fazekasok múltjának felderítésén és feltárásán. Kresz Mária pedig, a népi kerámia legkiválóbb hazai ismerője és szakértője e tárgykörben írott munkájának kész kéziratát hordja hetek óta táskájában. Múzeum, de semmiképpen nem a zsinagógából nem oly rég átalakított kiállítási teremben. Sokkal inkább abban a közel száz esztendős házban, ahol a fazekas Badarok egyike, Badar Erzsébet népművész lakik és dolgozik. Ennél stílusosabb otthonra — megfelelő átalakítással — Mezőtúr városban aligha lelnének a népi fazekasság tárgyai és művészi emlékei. A Badar-ház múzeummá alakításáért érdemes lenne meghozni minden lehetséges szellemi és anyagi áldozatot Nem sok adottságunk van a megyében, a Mezőtúréhoz hasonló. Hogy egy tájegység, vagy település — falu, város — valamilyen specifikumára, sajátságára múzeum, vagy egyéb gyűjtemény épülhessen. De van. A túri kerámiát bemutató múzeum része lehetne egy, a megye népi kultúrájának kincseit ország-világ és nem utolsó sorban a megye számára felragyogtatni szándékozó átfogó koncepciónak. Badar Balázsnak hírneve van a nagyvilágban, legyen végre a mezőtúri fazekasságnak is világhírneve itt a megyében. Ebben segíthet a fazekasok mezőtúri múzeuma, ha meglesz. És más egyébben is. Hisz ez a közös összefogást igénylő vállalkozás feltétlenül olyan szellemi pezsgéssel is jár majd, amely elvezethet a szellemi erők helyi megmozdulásához és a város kultúráiig életének erőteljesebb fellendüléséhez is. Ew? ilyen országos jelentőségre is számottartható múzeumakció a városban a szellemi cselekedetek egész láncreakcióját indíthatja meg. Ebben is látom a megvalósítandó gondolat nagy- szerűségét. Valkó Mihály A nagysikerű Fischer An- nie-koncert szünetében, amikor baráti beszélgetésben a hangszer technikai minőségét tettem szóvá, mert bizony a jó öreg Stenley itt- ott „megingott” a ráháruló feladat súlya alatt, a Filharmónia jelenlévő képviselője rögvest megjegyezte: Való igaz, ez a zongora már megszolgálta a magáét. De nincs mit tennünk, jobb jelenleg nem találbató a városban. Mi szívesen adnánk egy vadonatúj hangversenyzongorát, a városnak, ingyen és bérmentve. De... egyszerűen nem kell. Egy korszerű álmennyezetet is készíttetnénk a saját költségünkön, de azt sem tudjuk hová adni. Hát nem furcsa! Több mint százezer forintot érő hangszert kínálnak ajándékba. és a mi városunknak nem kell. Evek óta nincs egy tökéletes hangversenyzongoránk, amely valóban színvonalas szólóestek céljára megfelelne, és mi az ajándékba kínált hangszert elutasítjuk. És tetszenek tudni, miért? Nincs megfelelő hely, ahová tegyék. Egyszerűen nem vállalja senki. Egyetlen olyan kultúrintézmény nem létezik Szolnok városában, amelyik vállalná az igazán értékes hangszer gazdájának szerepét. Aki felelősséget vállalna érte, mert csak ennyiről lenne szó. Ha most arra gondolok, hogy valakinek egy bármilyen márkájú új kocsit kínálnának, vigye, legyen az övé, bizonyára nem utasítaná vissza azzal, hogy sajnos nincs hová tennem. Vagy olyan gazdagok lennénk? Nem kell a zongora, mert nincs hová tenni, és nincs, aki, vigyázzon rá. Éppen ezért az alábbi hirdetést tesszük közzé: egy vadonatúj, kiváló erényekkel rendelkező, körülbelül 130 ezer forintot érő szolid, fekete külsejű zongora keresi azt a szolnoki művelődési vagy egyéb intézményt, amely örömmel befogadná. ígéri, sem enni, sem inni nem kér soha. Igénye csupán, hogy kényelmesen meghúzódhassák egy helyiség védett sarkában. Leveleket, vagy telefonértesítést a megyei tanács művelődésügyi osztályának címére. Jelige „Jönne, de nem kell”. V. M. Néha, a harmadik, negyedik pohár után, amikor már az akadozó nyelv pergő szóval gyónni szeretne, elmondja még: — Én boldog voltam. Értitek? Boldog... Csak nevetni lehet rajta, ahogyan meséli a szép tizenöt évet. A sokadik pohár után már szomorú lesz: — Tisztelt Bíróság!... Egy kalappal kezdődött a mos. tani első pohár. Fiérf isors: a menyasszonyától kapott kalapot- 11 — Csodálatos kalap volt. Csupa 11 zöld. Kicsi és pörge, amilyent sohaf sem vettem volna magamnak. Igazi kislány ajándék, nem is lett volna baj, ha nem vesztem el. Jaj, nem a lányt, azt a kalapot. A kislányból persze asszony lett, mert a jó történeteket mindig túlírja az élet: — Télen esküdtünk; de még azon a tavaszon egy vonaton ma. radt a kalap. Féltem, őszig el is hazudtam valahogy, de megtudta végül. Nagyon kikaptam, pedig olyan édesen éltünk még akkor, mint két csepp méz. Egy csepp lett belőlünk, ha egymáshoz értünk. Pohara szélén rúzsfolt. Nem tudni kinek a szója hagyta, de magá- . hoz fordítja, s onnan iszik: — Mondom veszekedett, de vett egy új kalapot. Már nem olyan pör- gét, mint a régi. öregesebbet. Köszöntem. csókoltam érte. Ősszel el_ hagytam a második kalapot is. Titkoltam télig, de volt az már akkor annyira asszony, hogy a barátnőkkel nevette a titkot... Tíz évnél tovább volt boldog házasember, s míg fizet nekünk, hogy mesélhessen, megtudjuk: minden évben elvesztett egy-egy kalapot. Az utolsót már úgy lopták el tőle, de miért hinne lopást egy sokéves asszony? — Utoljára nagyon kikaptam; ha. zudok neki, de még azt is mond* ta, hogy a szeretőmnél hagytam. Nem is vett ősszel mást, csak egy rossz svájcisapkát. Messzire tolja magától a poharat, mint aki eldöntötte, hogy nem iszik többet: — Akkor nagyon fellázadtam. Annyira jó voltam addig. Meg se csaltam, a fizetést is mindig hazaadtam, nem veszekedtem... Kérdezzük a lázadást. Mit tett? Ütött? Vagy csak szóval ütött? Az arca csupa szomorúság, amíg meséli az olcsó svájcit; — Dehogy ütöttem én. Csak megesküdtem, hogy bosszút állok. Azon az őszön nagytakarításkor kidobtam az ablakon a legkedvesebb kalapját. Óriási szél fújt, sose lett meg a kalap, pedig vele kerestem, mint aki semmit se tud, és jól összeszidtam a drága kalapért. Fél év után, amikor elhagytam a svájcit, visszakaptam minden rossz szidást. Pedig még akkor se csaltam. A fizetést is mind hazaadtam. Csak a harag maradt meg bennem. Két nap múlva utaztunk. Addig forgolódtam, míg a drága stólája az olajos padlóra esett. Rá is tapostam, de akkor már mintha az asszonyt tapostam volna... Nevet. Csupa férfi-fölény a nevetése, de komoly lesz újra: — Egy év után, amikor nekem már csak egy rossz svájcira tellett, a takarítónőnek adtam a feleségem tollas büszkeségét. Majd megütöttem úgy megszidtam érte. Váratlanul dühössé lesz a rúzsos pohár miatt. Szidni is jobb volt azt az asszonyt: — Vettünk egy autót, hogy béke legyen. Amikor elhagyltam az utolsó svájcit, az ő kalapját a Tisza hídon hagytam elrepülni. Csak fékezni kellett, hogy kiessen. Veszekedtünk. Vett nekem egy tinédzsersisakot. A fejemre se tettem. Ügy hagytam el. Sóhajt és a pohárba néz, ahonnan egy kalapos fiatalasszony vissza, nevet rá: — Jó asszony volt, csak ne lett volna annyira makacs... Mire a történet eddig fárad, mi is eleget iszunk. A végén ő fizet: — Úgy csókolt az az asszony... Ha nem lett volna közben a kalap... Belebámul az agglegény pohárba: — Én azóta semmit se hordok. Neki meg más vesz kalapot. Értitek? Hallgatjuk és értjük, aztán elosonunk, hogy ne halljuk: — Tisztelt Bíróság — mondtam a válóperünkkor — Tisztelt Bíróság... jír Néha, a huszadik pohár után még azt is bevallja: már azt se tudja, hogy ők ketten mit hazudtak váló. oknak a tisztelt; bíró-ág előtt. Bartha Gábor Honnan ered a bikavér elnesén? A címben idézett kérdéssel lapunk hasábjain olyan cikk jelent meg, amely érdekes formában szól a híres egri bikavér népszerűségéről, világhíréről, de ugyanakkor ez a cikk arra is alkalmas, hogy a gyanútlan olvasót megtévessze. Egy valójában tudománytalan feltevést, illetőleg szájhagyományon alapuló etimológiát úgy tálal, mintha annak komoly alapja lenne. Éppen ezért tartjuk szükségesnek, hogy r. címül adott kérdésre a valóban helyes választ adjuk meg. Az egri bikavér szókapcsolat kialakulásának az útja nyelvi szempontból is érdekes. Régebben ezt a borfajtát így emlegették: egri bikavérszínű bor, egri bikavér bor, egri bikavér, s legújabban az .egri bor’ jelentésű egri szóéval ellentétes irányú tapadással a bikavér összetételhez társult mind a bor, mind az egri szónak jelentése. Hogy az idézett cikkben foglaltaknak nem lehet sem történeti, sem nyelvészeti szempontból komoly alapja, bizonyítja az a tény is. hogy a legrégibb egri szőlőművelés szókincsében nem is találkozunk a bikavér elnevezéssel. Eger város régi jegyzőkönyvei sem emlegetik ezt a borfajtát ezzel a névvel. Csak kétfajta borról tudnak a régi írások: a fehér borról és a vörös borról. A bikavér összetett szó később alakult ki, s a név megjelenése árukodik a borfajta megszületéséről és elterjedéséről is. Az erős, vörös színű, mély és telt bor megnevezésére elsősorban azért vált alkalmassá ez az összetétel, mert ez a mélytűzű veresbor a bika véréhez, annak színéhez valóban hasonlítható. Ezt látszik igazolni a következő 1825-ből idézett szöveg is: „Kétszer éltem a szent szívvidító bikavérs^'n bor fészkelte hegy oldalán” (vö. Erdélyi Joann: Hetvenhét közmondásból támad’tt gunyortzák vagyis rendes tréfa. Pesten. 1825.). A szerző Egerre utal az idézett mondatban. Erdélyi János 1851-ben már emlegeti az egri bikavért: „Bikavér... így nevezik az erő: veres bort. például az egrit..." (Magyar Közmondások könyve, Pest, 1851.). Ballagi Mór szótárában (A Magyar Nyelv Teljes Szótára I. Pest. 1868. 110.) a bor színére utalva szótározta és értelmezte a bikavér összetételt: ....bikav ér (tréfásan) erős sötét-vörös színű bor...” Különben ezt az elnevezést használják Szekszárd környékén is. Garay János „A szekszárdi bordal” című versében a szekszárdi hegyeken termelt vörös bort szintén a bikavér összetétellel nevezi meg: „Ide hát. bazsarózsa! Poharunkba, bikavér!” A magyar bikavér összetétel mintájára alakultak ki az idegen nyelvi tükörszók is e borfajta megnevezésére. A németek ezért nevezik a bikavért ezzel a tükörszóval meg: Stierblut. Dr. Bakos József Kis történet — tanulsággal Vasárnap délelőtt a Ság- váriban. Vidám műsor gyerekeknek. A nézőtéren tizenévesek. vagy még annál is fiatalabbak. A műsorban játékos KRESZ-vetélkedőre kerül sor. Menete: felhangzik a zongorán egy „nóta” dallama, és ennek alapján kell a gyerekeknek megmon- daniok, hogy ki, mire gondolt a dallam hallatára. Fb- ből indul ki aztán a feladvány. Megy a gőzös megy a gőzös. — kezdődik a játék, s hangzik a válasz kórusban: Vonat. Aztán sorra jön az autó, a villamos, a trolibusz. egy-egy dallammal. A meglepetést egy közismert népidal okozza. Nos, pajtások, most figyeljetek! — így a játékvezető. Felcsendül a dal; Szeretnék szántani... Mi jut az eszetekbe pajtások? Kis várakozás. Aztán a kezek magasba lendülnek. És szinte egyszerre kiáltják: Traktor, traktor, traktor! A negyven év körüli játékvezető szinte zavarba jön, nem ezt várta. Természetesnek tartotta, hogy a gvere- kek maid az iga vonójára társítanak, az ökörre. Nem is gondolta. hogy ezek a gyerekek már csak traktorral „tudnak szántani”. Aliogy a ,fe«tők9 i*a;zoIck láttak Ma nyílt meg az Országos Hadtörténeti Múzeumban a legújabb szerzeményeket bemutató kiállítás amely a magyar történelmi múlt jelentős hadieseményeit idézi fel. Az érdeklődők a XVII. századtól napjainkig eltelt időszak művészeti hadikrónikáját láthatják festők, grafikusok, szobrászok tolmácsolásában. Kavargó csata- jelenetek idézik fel a török— magyar háborúkat. Kortárs szovjet művész rajzban örökíti meg az 1849-es világosi fegyverletételt. A kiegyezés utáni évek derűsebb katonai életkéoeit az első világháború eseményei festik drámaivá. A Magyar Tanácsköztársaság eseményei Szamuely Tibor portréin. Clcsai Kis Zoltán mellszobrán és Csáky Maronyák József festményén elevenednek meg. A 45-ös felszabadító harcokat egy ismeretlen szovjet katonaművész 1945-ben Budapesten k^-ntett ecset-rajz* sorozata idézi, SÄEyf& De érdekes!
