Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
Kocogás az uszodában E. Poljanszkij Kapituláció A kocogás nemzeti izé lett: harc a fölösleges kilók, valamint a technika okozta tes- pedtség ellen. Minthogy most ez a divat, reggelenként én is kocogni járok a Damjanichba. Igaz, ez a kocogás nem „k”-val, hanem „p’ -vel van, de van benne valami a „k”-ból is. A kocogás p-vel az pocogás (mert benne van az a bizonyos poci is), illetve pocsogás (mert víz viszi le a pocit). Egyszóval, reggelenként az uszodában pocsog vagy harminc ember, rendszeresen, precízen. Nem a profikról beszélek, akik edzői felügyelet mellett róják a kilométereket, hanem a maszekokról, akik úgy maszekok, hogy magánszorgalomból, inagán személyként gyötrik magukat. Képviselve van társadalmi életünk valamennyi rétege a Főfőfő-főtől a plusz egy főig mindenki. S ahány fő, annyi szokás: Van olyan, akiről a szorgalmat lehetne mintázni. Csak akkor hagyja abba, ha kieresztik alóla a vizet. Más olyan, hogy óramű pontossággal hat óra harminckettőkor bemegy a vízbe és hét óra kettőkor áll a zuhany alá és közben mindig hatszáznegyvenkét métert úszik. Megint más olyan korán kel, mire a második páciens megérkezik, örömmel közli vele, hogy nyomás, már ezret leúsztam. (Hajnali fél háromkor is ezt mondaná.) A papa két gyermekével úszik és tíz perc után kiabál, hogy kilencszáz. Pontos megfigyelés után derül ki, hogy a fiú 500-at, a kislány 350-et, a papa 50-et, ami összesen kilencszáz a papa javára, mert ő nemzette két utódját. Az egyik törzsvendég mindig hétkor érkezik és hétharmincig bűvöli a hideg vizet, majd legyintve, egy mártír arcvonásaival bevonul a meleg medencébe. Van olyan is, aki még esőben is úszik, s közben azt kiabálja: nyomás befelé, a tüdőgyulladásról majd a brügölőben beszélgetünk. Más a tengerparti élményeit meséli, s közben csokoládébarna hátát látván, a sárga irigységtől rögtön fakulni kezd a pórnép. Van, aki azért úszik, hogy el ne hízzon, s közben negyvenkét kilójával kétszer kell neki beugrani, hogy egyszer csobbanjon a víz. De leginkább az tetszik nekem, aki mindennap le- ússza a fölös kilókat, utána a sarki bisztróban a három üveg sört issza le, és közben káromkodik, hogy a fene egye meg, hiába minden, nem fogyok egy grammot sem. Nyolc körül megjelenik egy-két vállalati kocsi és a Fők elvonulnak. S ekkor kezdődik az igazi kocogás. Űristen, mindjárt nyolc óra! kiáltással rohannak az öltözőbe, rohannak a kabinosnéni után, rohannak a tükrökhöz, rohannak a kijárat felé, rohannak a munkahelyre. S ez a kocogás már nem öncélú, nem a fölös kilók ellen irányul, hanem az órának szól, ami jelzi, hogy hölgyeim és uraim, szeretettel üdvözlöm önöket, s a munkaidőt ezennel megnyitom: jó pihenést kívánok a fárasztó reggeli testedzés után! — d — Feküdtem a díványon és cigarettáztam. Fentről ütemes kopogás hallatszott. Nem értem, miért nem lehet azt felfogni, hogy az ő padlójuk az én mennyezetem másik oldala? Kopognak a padlójukon, ugyanakkor döngetik a mennyezetemet. Idegesítő! Nekem is kopognom kell, különben még azt találják gondolni, hogy megijedtem tőlük. Fogtam a partvist és megzörgettem fölöttem a falat. A válasz néhány fonnál erősebben visszhangzott. Fent dühösen népi táncba kezdtek. Én sem maradtam adós. A mennyezeten nem tudtam táncolni, viszont cserébe felütöttem a Filozófiai Kislexikont, felmásztam a szekrény tetejére és elszavaltam a jelenségek egyetemes kapcsolatáról szóló cikkelyt. Fentről — szomszédaim működésének eredményeképpen — hosszas csörgésbe kezdett egy vekker. Nem maradt más hátra, mint bekapcsolni a „Heva” márkájú villanyborotvámat, s a partvis segítségével a plafon közelébe tolni. ~ I Fölöttem a válaszrendszabály foganatosítása céljából hosszas futkosás kezdődött. Végül felhangzott a csúfolódó „Csend honol a rogozsi városkapu fölött...” E lemez után én is áttértem a lírára. Tudomásukra hoztam, hogy „Alusznak a sötét dombok...”, remegnek a falak. A rövid lírai intermezzo után szomszédaim fémedény- gurigázó attrakciója következett. Fegyvertársra leltem a teljes erejéből dolgozó csillárra akasztott porszívómban. Fölöttem rákezdtek a volgai hajóvontatók dalára. Két szólamban! Én meg teljes hangerőre kapcsoltam a rádiót. Fent ugatni kezdett egy kutya. Nekem nincs kutyám, magamnak kellett ugatnom. Nagyobb expresszivitással csinálhattam, mint a szomszédok kutyája, mert őt hamarosan kizárták az előadásból, mint olyan szereplőt, aki a rábízott feladattal nem tud megbirkózni. Kis csönd következett. Álltam a szekrényen, fülemet a mennyezethez szorítva. Hirtelen dobhártyarepesztő berregés — s én áldozatként buktam alá a szekrényről. Üzembe lépett a motorbicikli. Rohangálni kezdtem a szobában. Ott már semmi megfelelő nem akadt a kezem ügyébe! Ekkor magnetofonommal leszaladtam a legközelebbi építkezésre. Szalagra vettem a cölöpverést kísérő zörejeket. ’-J Szomszédaim erre nem számítottak. Motorjuk berregése lantszóra szelídült a modern ipar lehengerlő nagyzenekara mellett. Hamarosan kapituláltak: ablakom előtt meglengették a fehér törülközőt. (Fordította: Saiga Attila) Á szokás hatalma ./«/> de csúnyán becsaptak Még tavasszal vásároltam egy ballon nadrágkosztümöt. Csak a kabátját hordtam eddig, mert a nadrág ülepe szűk volt, a szára pedig nagyon is bő. Így aztán elvittem a szolnoki minőségi (minőségi?) szabók 2. sz. részlegéhez egy kis alakításra. Vállalták, s ígérték, hogy két hét múlva készen lesz. Mikor érte mentem, újabb két hetet emlegettek, mert ‘... elmondták a szokásos mesét. Mondtam magamban, nem érdekes, hiszen messze még a nyár, úgyis arra szántam. Aztán elmentem érte megint hiába, s még tizen- valahányszor. Közben nyár lett. Üdülésünk előtt néhány nappal volt az utolsó határidő. Egy pillanatig se izgassam magam a nadrág miatt, biztosan készen lesz — mondták. S én balga lélek, el is hittem. Ezek után arra gondoltam, bizonyára nem szívesen alakítanak. Talán az alakítás nem elég jövedelmező, s úgy vannak vele, addig ígérgetnek, bolondítják a kedves megrendelőt, amíg az meg- sokallja, s elviszi a rongyát. Birkatürelmem van, de nálam is bevált a módszerük, mert a nadrágot elhoztam. Már nem is magyarázkodtak, s egy szóval se marasztalták a nadrágom. Talán már ők is unták? Most boldog vagyok, hogy túl a nyári szabadságon, üdülésen és kiránduláson, jövő nyárra lesz egy új nadrágom ... — csani — Ragaszkodás — Drágám — könyörög az asszony a férjének — engedd meg, hogy elutazzam három hétre a hegyekbe. Ott állandóan rád fogok gondolni. — Maradj inkább itt, kedvesem és gondolj a hegyekre! %ÍTLAGSŰLY Aforizmák Nincsen olyan szerénytelen, aki ne a kisebb rosszat választaná. ür Ki tud örülni a fénynek, amikor a háza ég? ☆ A szerkesztő nagyot alkot, többnyire akkor, ha rövidít. ☆ A figyelmetlenség felségsértés: megsérti a Gondolatot. ■& Némely író munkájában nemcsak alszik Homérosz, hanem horkol is. A legtöbb leltárból az hiányzik, amit számon tartani érdemes. ☆ Csak a fény marad a törött tükörhöz hűséges. ☆ A balkezes embernek csak előnyös, ha két balkeze van. ☆ A kecske akkor dadogna, hogyha nem mekegne. ☆ Arra nevelem magamat, hogy ne tudjanak idomítani. Nem jutott eszébe A bíró megkérdezi az alperestől: — Mondta ön a felperesnek azt, hogy korhely, naplopó? — Igen. — És azt is mondta neki, hogy tolvaj, szélhámos? — Nem. Ha mérges az ember, nem jut minden eszébe... A nyugalom ígérete A férj és feleség megbeszélik a nyaralás előtti teendőket : — A kanárit odaadjuk a nővéremnek, a macskát a szomszédoknak, a rádiót és a magnetofont kölcsönadjuk a sógoromnak, a gyerekek pedig a nagymamánál lesznek.., — Nem kellene akkor Inkább itthon maradnunk, ha már ilyen nagyszerű csend és nyugalom lesz? Sajnálatos Egy idősebb hölgy betéved egy eszpresszóba. Vele szemben ül egy fiatal lány,' aki az egyik cigarettát a másik után szívja. A hölgy végül nem tudja megállni, hogy ne szóljon hozzá: — Szerintem a hűtlenség elfogadhatóbb, mint a dohányzás a nyilvánosság előtt. Erre a lány ránéz és ezt mondja: — Sajnos, csak 20 perces ebédszünetünk van. V. Juzsnij így képzeli a gonosztevő és a Kék Fény találkozását. Ha rövid az ágy — Alvás előtt olvasni szoktam