Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. augusztus 8. Ötszáz éves gondolat Sértő szavak, megalázó nyelvi formák „Falusi leány” aláírással egy Szolnokon dolgozó gépírónőtől kaptam levelet. Elkeseredett hangú írásában elpanaszolja, hogy „városi” munkatársaitól gyakran hallja ezt a mondatot: „Mikor hagysz fel már bugris szokásaiddal?” Ügy érzi, hogy sértő a bugris szó, s valójában nem is tudja, mit akarnak ezzel a szóval kifejezni „fölényes” munkatársai. Azt is megírja, hogy valahányszor a paraszt szót hallja, megalázónak érzi, különösen akkor, amikor nyilvánvaló, hogy sértő szándékkal használják egyesek. Valóban a bugris szó, éppen jelentéstartalma miatt sértő, hiszen rosszalló használati értéke a gyakoribb. Ezzel a szóval a következő jelentésváltozatokra utalnak: faragatlan, durva, műveletlen, iskolázatlan, ostoba, nehézfelfogású, elmaradt gondolkodású, neveletlen stb. Minden társadalmi réteg szóhasználatában sértő, megalázó, az ezzel a szóval való minősítés. Széles körben ismert szó, alakváltozatai is vannak: bugris, pugris, bug- rics stb. Mint érdekességet említjük meg, hogy családnévként is szerepet kapott, s a Pozsonyban megjelenő Hét című hetilapban arról olvashattunk, hogy „a csallóközi Csallóközaranyos faluban arany- és ezüstlakodalmas tárokat köszöntöttek, köztük a Bugris házaspárt is.” Ami a paraszt szó használatát illeti, ma már nem mindig megalázó a vele való élés, a vele való minősítés. Eredeti jelentése: parlagon hagyott, tanulatlan, deáktalan, iskolázatlan. Régen nem is volt rosszalló, becsmérlő értéke, hangulati velejárója. Később a dolgozó osztályokat lenéző társadalmi rétegek és személyek szóhasználatában már sértő szándékot is közvetített ez a szó. Nem véletlen, hogy levélírónk is úgy érzi, a paraszt hangsorral azt akarják kifejezni, hogy valaki durva, faragatlan, közönséges, elmaradt, műveletlen, vad goromba stb. Az is igaz, hogy parasztjaink egymás között mindig is éltek ezzel a szóval, de — ahogyan Gárdonyi megfogalmazta —, ha már más mondta nekik, akkor „szíven bökte őket ez a szó”. Különösen sértő a szó, ha a buta és a sült jelzőket is társítják hozzá. A sértő szándékkal tolira és szájra vett paraszt hangsort méltán tartják egyesek megalázónak, s hogy még ma is használják elítélő jelzőként, nem a szó tehet róla, hanem azok ítélendők el elsősorban, akik rosszalló, becsmérlő szándékkal és értékben élnek vele. Dr. Bakos József Janus Pannonius, a nagy humanista ötszáz évvel ezelőtt javasolta: teremtsenek méltó hajlékot Pécset a tudományok — elsősorban a csillagászat — számára. A hajdani pécsi püspök álma most valóra válik. A TIT kezdeményezésére a Mecsek déli lejtőjén modem természettudományi stúdió épül, ahol tanulmányozni lehet a természet különféle jelenségeit, a mikrovilágtól a mak- rovilágig. Az Európában egyedülálló intézmény falai között kap helyet a csillagvizsgáló és a planetárium, a terrárium és az akvárium, a pálmákért és a botanikuskert, valamint egyéb helyiségek: jelenségbemutató terem, szakfolyóirat-olvasó, filmvetítő helyiség, barkács szakkör, kísérletező szoba, laboratórium, külön-külön megtalálhatók ezek más természettudományi stúdiókban is, de együtt — egymást kiegészítve — Pécsett valósul meg elsőként mintát adva a később épülő stúdióknak. Magyarországon különben egyedül itt működik majd plenetárium, mindaddig, amíg meg nem valósul a nagy budapesti bemutató terem. A pécsi természettudományi stúdió építését ősszel kezdik meg a Szőlő utcában, a Mecsek egyik kiemelkedő pontján, ahol a háromszintes szép épület kedvezően alakítja majd a városképet. Terveit Kovács Antal pécsi tervezőmérnök készítette, s a TIT Baranya megyei szervezete és Pécs megyei város tanácsa közösen építteti fel, a helyi üzemelj vállalatok, társadalmi szervezetek támogatásával. Kivitelezését a Mecseki Szénbánya Vállalat Építési Üzeme vállalta. Működtetéséről a TIT tíz természettudományos szakosztálya közösen gondoskodik. Csínom Palkó másodvirágzása Szegeden ka, mely péntek este a szabadtéri történetében másodszor került a dóm-színpadra. Az 1960-as bemutatóhoz hasonlóan ezúttal is a szerző, Farkas Ferenc vezényletével, de az ősbemutató óta talpon maradt Tyukodit, Domahidy Lászlót kivéve, új szerep- osztásban. Az akkori szegedi előadás neves szereplőgárdájának, Sárdy Jánosnak, Angyal Sándornak, Szabó Ernőnek és Házy Erzsébetnek örökébe Bessenyei Ferenc, Turpinszky Béla, Agárdi Gábor, Gyimesi Kálmán, Ber- dál Valéria, Horváth Eszter léptek. Érdekes módon több drámai színész, akik tán szerényebb énekesi adottságaikat eleven, szellemes játékkal pótolták, sikerrel. A rendező Horváth Zoltán, a pécsi Nemzeti Színház művésze idén debütált szabadtéren, júliusban a margitszigeti színpadon János vitézt, augusztusban Szegeden a Csínom Palkót állította be Farkas Ferenc szerint úgy, hogy „szükségtelen extravaganciák nélkül is híven szolgálta a darabot”. A rendezés — nyilatkozott Horváth Zoltán — nem tagadhatja le a dalmű romantikus környezetét. Mégis szeretnénk, ha a nézők nem merülnének el a kényelmes örömben, hogy egy biztosan jól végződő daljátékot látnak: az izgalmat, a cselekmény fordulatosságát hangsúlyozzuk. Hogy így történt, ahhoz sokat segítettek a remek szereplők is. N. L Csínom Jankó — Gyimesi Kálmán, Kata — Krasznói Klári (Tudósítónktól) Félidejéhez érkeztek Szegeden az idei szabadtéri játékok. Bár a premierek többsége lement, s a pénteki sorrendben negyedik bemutató, a Csínom Palkó után már csak Illyés Dózsa drámája maradt hátra — azért előadás lesz még elég. Farkas Ferenc daljátékát ösz- szesen négyszer, a Dózsa Györgyöt háromszor viszik közönség elé, s ezekben a napokban búcsúzik a Borisz Godunov is. A kuruckor legendás figuráit, Tyukodi pajtást és a labanc sógor Kucug Balázst, Balogh Adámot, Rosta Márton mézeskalácsost és persze a híres szegénylegényeket, Csínom Palkót meg Csínom Jankót idézi a színpadra Far kas Ferenc romantikus játéJelenet a II. felvonásból. Balra: Balogh Ádám — Bessenyei Ferenc Egy este a kunszentmártoni cigányklubban Csendes volt a járási művelődési ház, amikor este bekopogtattam. Csak a harmadik szobában találtam valakit. A bemutatkozásnál kiderült, hogy Balajti Istvánná, a cigányklub vezetője. Éppen kis négyzetlapokat tűzött fel gombostűvel egy kartonpapírra. — Ma este torpedót játszunk a klubban — mondotta. — Biztosan ismeri a tv-ből ezt a játékot. Mi egy kicsit egyszerűsítettük, de így is nagyon szeretik. A szomszéd teremben gyülekeznek. A klubvezető átmegy egy pillanatra, és egy alacsony, csíkosnadrágos fiúval jön vissza. — Tűzd fel ezt a néhány lapot — mondja neki. — Menj át a másik szobába és ne mutasd senkinek. — Majd te leszel a segédem, jegyzed a találatokat — teszi hozzá. A fiú óvatosan átviszi a kartonlapot a másik szobába. — Június másodikán alakítottuk meg a klubot — kezdi Balajti Istvánná. — Hetenként egyszer jövünk össze. . Kezdetben volt néhány szkeptikus hang, nem jósoltak hosszú időt a vállalkozásnak. Két hónap azonban bizonyított. Kialakult egy olyan állandó gárda, amelyre lehet számítani. Ügy is mondhatnám, túl vagyunk a kritikus időszakon. Előveszi a foglalkozásokról vezetett naplót. A klubnak huszonhárom beiratkozott tagja van. Valameny- nyien rendszeresen dolgoznak, néhány tanuló is van közöttük. — Az álladó munka, a klubtagság feltétele — mondja Balajti Istvánná. — Vannak közöttük segédmunkások, betanított munkások, de szakmunkások is. Az életkor? Tizennégytől huszonkettőig. Lapozom a klubnaplót, olvasom, hogy milyen foglalkozások voltak eddig. — Megbeszéljük előre, hogy milyen témáról szeretnénk hallani. íme néhány cím mutatóba: „Azt csinálok, amit akarok?” „Szerelem. A fiatalok érzelmi kapcsolatai.” „Szellemi torna.” „Kultúrált viselkedés”. — Legutóbb szalonnát sütöttünk. Nagyon meleg volt, nem volt kedvünk idebent maradni. X Ma a szokásosnál kevesebben jöttek el. Tizenöten lehetnek. Néhányan éjszakai műszakban vannak, két- három lányt pedig otthon tartott a mama nagytakarításra. A ruhák többsége élénkszínű, fiatalos, jó ízlésről tanúskodik. A bemutatkozás gyorsan megy. A játék megkezdése előtt van idő egy kis beszélgetésre. Elmondják, hogy nemrég megválasztották a klub vezetőségét. Van elnök, két klubtitkár, sport-, kulturális-, gazdasági felelős. Majdnem mindenkinek van valami megbízatása. Érdeklődöm, hogy ki miért iratkozott be a klubba. Az elnököt biztatják, kezdje ő. Pintér Dezső azonban kevésbeszédű ember, nem könnyű szóra bírni. — Kőműves a tanácsnál. — Hallottam, hogy van ilyen klub. Eljöttem megnézni. Tetszett, amit itt csinálnak, hát maradtam. Azután megszavazták, hogy én legyek az elnök. — Miért jó itt? Egymásra néznek. — Hát... jó. Lehet játszani, meg táncolni is szoktunk. ra Egy szótlanul ülő vékony lányhoz fordulok. — Maga miért szeret ide járni? — Mert itt senki sem veti a szememre, hogy cigány vagyok! Kis meglepett csend támad a szavai nyomán. — Hát igen, — veszi át a szót egy fiatalember — ez is számít. Nézzen körül. Akik itt vagyunk, mind tisztességesen dolgozunk, nem vagyunk naplopók, csavargók. Keresünk rendesen, szeretnénk úgy élni, mint mások. Mégis sokszor éppen olyanok sértegetnek, akikről mindenki tudja, hogy nem dolgoznak, részegeskednek. Csak azért, mert mi cigányok vagyunk, ők meg nem. — Ha hallaná, hogy a bálokon néha úgy beszélnek velünk... — Inkább Martfűre, vagy Szentesre megyünk táncolni... — A munkahelyemen elveszett egy kalapács. Rögtön rajtam követelték. Azután meglett. A gazdája fiókjában volt, csak az elfelejtkezett róla. — Van egy srác, az örökké belénk kötött. Nagyon nagy fiú volt, járt a szája. Egyszer a bálban megpofozta az öcsémet Odamentünk hozzá hárman. Megkérdeztem tőle, hogy mi baja velünk. Megbeszéltük a dolgot. Azóta tíz méterről előre köszön. A „megbeszéltük” hallatára titokzatosan mosolyognak, de a részletekről nem hajlandók beszélni. — Nem volt botrány — mondják. — Mások észre se vették. A klubvezető gyorsan arról kezd beszélni, hogy ne ítéljenek elfogultan. Gondolják meg, hogy mennyivel különbözik az életük a korábbi generációkétól. A csíkosnadrágos fiatalember vet véget a vitának. Behozza a kellékeket a torpedó játékhoz és néhány perc múlva már áll a verseny a lányok és a fiúk csapata között. A fiúk vezetnek, igaz valamivel többen vannak, s többen köny- nyebb megválaszolni a kérdéseket. Az egyik lány elmegy, beteg az édesanyja, nem maradhat sokáig. Az elnököt „lányosítják”, átmegy a lányok csapatába, de a szerencse így sem pártol melléjük. Szalad az idő, elteszik a játékot, majd egy hét múlva folytatják. Magnó kerül elő. Néhányan táncolnak. Nézzük őket, s egy fiatalember megjegyzi: — Szeretnénk létrehozni egy együttest. Alakítanánk egy zenekart, csak kellene, aki tanítana bennünket. Néhányan közülünk tudnak zenélni, de az kevés. Azt akarjuk, hogy ha meglesz, ne akármilyen zenekar legyen. ESTELEDIK A TISZA-PARTON (MTI fotó — Kulcsár József felv. — KS)