Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-20 / 196. szám
1971. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Egy hét múlva nyitja kapuit a Vadászati Világkiállítás • Oíszágos döntő Ma délelőtt 9 órakor rendezik Budapesten a KISZ Központi Művészegyüttes székházában az ifjúsági olvasási és könyvterjesztési verseny országos döntőjét. Tizennégy megyében ren~ dezték meg a selejtezőket, összesen ötszáznegyven résztvevővel. Minden megyét az első három helyezettből alakított csapat képviseli. A döntőben héttagú zsűri bírálja el a teljesítményeket. Elnöke Czine Mihály irodalomtörténész, tagjai többek között Baranyi Ferenc költő, Csák Gyula és Fábián Zoltán iró. Mint arról annak idején hírt adtunk, a Szolnok megyei vetélkedőt július 25-én taftották Szolnokon a tisza- ligeti KISZ táborban. Az ottani győztesek Mihályi János jászapáti, valamint Fecske Márta és Gedei László jászberényi versenyzők vesznek részt a holnapi budapesti döntőn. Egy hét múlva, augusztus 27-én nyitja kapuit a Vadászati Világkiállítás. Az MTI munkatársa Szőke Mátyástól, a világkiállítás igazgatójától kért tájékoztatást: hogyan állnak az előkészületek és milyen programokat, látnivalókat ígér a világrendezvény a vendégeknek. — A negyedik éve tartó előkészületek ezekben a napokban a ..finishez” érkeztek. Az Albertirsai-úti 33 hektáros területen naponta kétezer ember, közöttük 400 külföldi tervező, berendező, szakmunkás, iparos, parképítő stb. tevékenykedik. A világkiállítás nagy vonalakban tulajdonképpen már „készen van”; az építők már az utolsó simításokon dolgoznak a 30 ezer négyzet- méter alapterületű pavilonokban és lassan kialakul a 20 ezer négyzetméternyi szabadtéri kiállító-terület végső képe is. Mindent egybevetve elmondhatom, hogy a kiállítás „berendezésének” nagy munkája jó ütemben halad, a szakemberek mindennek időben elkészülnek majd, és a megnyitón, valamint később a rendezvény 35 napján át mindig vendégváró szeretettel fogadhatjuk hazai és külföldi látogatóinkat — mondotta. — Számunkra azután márcsak egyetlen kérdés vár válaszra: hogyan tetszik vendégeinknek a világkiállítás, amelynek előkészítésére a szó szoros értelmében minden erőt Igénybe vettünk. A munkálatokat 24 szak- bizottságban 400 kiváló szakember irányította és vezeti ma is. A rendezvény ügyét a minisztériumok, a társadalmi szervek, a természetkedvelő emberek és az egész t’adásztársarialom, sőt — nyugodtan mondhatom — az egész magyar társadalom sajátjának teknitette. És így is van ez rendjén, hiszen nem kevesebbről van szó, mint hogy Magyarországon most kerül sor az első világkiállításra, ami ráadásul a nemzetközi vadászati bemutatók közül az első világkiállítás lesz. HIRDETMÉNY A szolnoki Dolgozók Köz- gazdasági Szakközépiskolája értesíti a hallgatókat, hogy a javító-pótló írásbeli Vizsgát augusztus 30-án, a szóbeli vizsgát augusztus 31-én reggel 8 órától tartjuk. Előzetes jelentkezés augusztus 24-ig a tanulmányi értesítő és a szükséges okmánybélyeg leadásával történik. Beíratós augusztus 20-án, a közgazda- sági és kereskedelmi szakközépiskola esti és levelező I. osztályosai részére: augusztus 27-én; — érettségizettek kiég. képesítőző í. osztályosai részére: szeptember 1-én a közgazdasági kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola II oszt., IV. osztályosai részére: szeptember 2- án, a kiég. képesítőző II. osztályosai részére minden alkalommal 3—6-ig. Dr. Száz János sk. igazgató A Csepel Vas- és Fémművek Kerékpár és Varrógép Gyár legsikeresebb terméke a jólismert „Csepel” kerékpár. A kerékpárok exportképességét bizonyítja, hogy több mint 30 országban vásárolják. (MTI fotó — Király Krisztina felv. — KS) Négyméter átmérőjű forgókemence futógyűrűje. — A húsz éves Aprítógépgyár egyik büszkesége. Jubilál a Libegő A főváros legfiatalabb közlekedési járműve, a Libegő változatlanul a pestiek kedvence — összegezte az egy év alatt szerzett tapasztalatokat az üzemeltető XII. kerületi tanács. A jánoshegyi légpályán — amelyet tavaly augusztus 20-án avattak fel — csaknem hatszázezren utaztak. A forgalom nagyságára jellemző, hogy a drótkötél- pálya függő székei szinte mindig foglaltak. Nyáron a kirándulók — fiatalok és idősebbek egyaránt — libegnek, télen pedig a sízők és a ródlizók váltanak jegyet. A libegők népes táborába tartoznak a hazánkba látogató külföldi turisták is, akik most már rendszeresen programjukba iktatják a kötélpálya kipróbálását. A születésnapon, augusztus 20-án a Libegő vezetői ismét : nagy forgalomra számítanak, Í ezért a szokásos délelőtti 10 óra helyett, már 9 órakor elindítják a székeket. Klubkönyvtárat avattak Tiszatenyön Az alkotmány ünnepének tiszfeletére Hajnalban még dolgoztak rajta. Az utolsó simításokat végezték. A megnyitó napján még festették az udvaron levő padot, de bent már minden készen állott; az új létesítmény egyik kellemes szobájában, szűkebb körben meghívott vendégek előtt Kovács Pál, a termelőszövetkezet elnöke átadhatta az elkészült intézményt. A vadonatúj klubkönyvtárat, amely a régi községi művelődési otthon nagyterméhez kapcsolódik ugyan, de világos, nagy ablakaival az utcára néz. Szabadpolcos könyvtári olvasó — tágas és szép — és mellette két kisebb terem klubfoglalkozások céljára. Elődje a régi művelődési otthon, amelyet rég kinőtt a falu már. A község termelőszövetkezeti vezetői ebből a régóta éríelődő igényből kiindulva szánták el magukat ebben az évben- határozott cselekvésre. Minden ellenvetés és értetlenség ellenére, a járási és a megyei pártbizottság támogatását megnyerve hozzákezdtek a régi épület korszerűsítésének végrehajtásához. A tervek szinte rekordidőben, három nap alatt készültek el. s az építkezési munkákhoz május hónapban kezdtek hozzá. A termelőszövetkezet szakképzett munkásai naponta 18—20 órát is dolgoztak, csakhogy az új klubkönyvtár időre elkészüljön. A munka, amit elvégeztek az építőanyag, amit felhasználtak mintegy 220 ezer forint értéket képvisel. A belső berendezés megvásárlásához a megyei tanács biztosított 140 ezer forintot. A végeredmény: egy valóban esztétikus, fokozott igényeket kielégítő, vonzó művelődési intézmény. Csak gratulálni lehet azoknak, akik példás társadalmi összefogással és a kultúra ügye Iránti buzgalommal Tiszatenyön megteremtették a művelődés új otthonát. Ez az áldozatvállalás példa lehet mások számára is. A korszerű bútorokkal berendezett szabadpolcos olvasóteremben, a kényelmes fotelokkal ellátott klubszobában, ahol rádió és televízió áll a látogató rendelkezésére, ki-ki megtalálhatja a számára kedves időtöltés szükséges feltételeit, A polcokon sorakozó könyvek ízléses rendben és a modern bútorokkal berendezett klubszobák — a padlón színes szőnyegek, csinos világítótestek,™ az ablakon divatos függönyök rr~. önmagukban is az esztétikai nevelés céljait szolgálják. Ez az új közművelődési intézmény évtizedekre megoldhatja Tiszatenyő művelődési ház-gondjait; most már csak egy a fontos, hogy tartalmas élet bontakozzék ki falai között. Mert bármilyen csinos és vonzó egy művelődési objektum, értéke csak a benne realizálódó tartalmi munkával arányos. Anyagi gondjai bizonyára nem lesznek. Hiszen a termelőszövetkezet továbbra sem hagyja magára az újdonsült intézményt: vállalja a fenntartás minden anyagi terhét. A FALL/ SZEKERE Vadász Mihály arról híres Nagyivánban, hogy egyenként ismeri a termelőszövetkezet több mint 4 ezer birkáját. Kell is, ő a brigádvezető. A juhászok nem tudják becsapni Mihály bátyámat, mert ő csak ránéz a gyapjas jószágokra, aztán mondja: „te, hát a te bürgéd is itt legel a szövetkezet nyájával?” Barnapiros arcán széles mosollyal sorolja élete sorát, amelyet bizony ezer meg ezer csomóval odakötött a faluszekeréhez. Amikor erről esik szó köztünk Farkas Ernő tanácselnök, meg Kocsis Mihály a vb titkár hangos szóval biztatják: csak mondja, mondja, aligha ismeri valaki jobban Nagyivánt mint ő, aki itt látta meg az aranyos napsugarat, ez a szikes föld adott néki, családjának — amióta eszét tudja — hol kevesebb, hol több, most meg nagyon is elegendő kenyeret. — Szegény falu volt ez valamikorában. Rossz a föld, hát cselédnek álltak az ivániak, meg napszámosnak. így éneklik Nagyivánban is, a hortobágyi pásztorok nótáját: ;,Edes volt az anyám teje Keserű a más kenyere, Keserű is savanyú is Néha-néha panaszos is...” — Egy igazi nagy ünnepünk volt, a búcsú. Igen ám, csakhogy a gazda bevette a szerződésbe: „ha a szükség úgy kívánja, a nagy- iváni búcsú napján is kötelesek aratni”. Aztán legtöbbször úgy kívánta a szükség. Akkoriban én Is fiatal voltam még, igen fellázadtam emiatt. Dehát, szegény embernek hallgass volt a neve. Tizedén arattunk™. — Legénykedésre nem is jutott idő? Huncut szemvillanás a válasz és: — Akkoriban kezdtem lányhoz járni. Az uraságnál voltam Kócson napszámos, naplementekor gyalogosan hazaballagtam egy kicsit beszélgettünk, aztán már mehettem is vissza, mert hogy hajnalban folytattuk a munkát. — Aztán megérte az a lány? — Jó lány volt. Ügy hozta a világ sora, hogy Nagyivánban is 1949- ben alakították meg a szövetkezeteket. Többet, kicsiket. Nem ment simán: viták a kocsmában, hogy, s mint kellene Bényel Mátyás (a mások szerinti jó kis ember) egyszer nagyon bego- rombult — ahogyan kezdetben nevezték a szövetkezetesítést — a táblás gazdálkodás ellen. Ugrasztották, hec- celték a többiek, az meg idegességében csak ennyit tudott kiabálni: „hu ki ne tábla” — vagyis húzz ki a listáról, nem kell táblás gazdálkodás. Rajta is maradt névnek: „hu ki ne tábla”. Pedig hát csak belépett ő, húsz éve szövetkezeti gazda. Az egyik közösnek meg Vass Gábor lett az elnöke. Nem szokott a szerepléshez, a beszédhez — a betűhöz. Cselédembernek nem volt társa az írás meg az olvasás. Az egyik alkalommal egy aratással kapcsolatos rendeletet akart fölolvasni a tagságnak. Ültek az emberek, hallgattak, pusmogtak, egyszer csak megszólal az egyik: „Hagyd abba sógor, mire felolvasod, nem lesz érvényes a rendelet”. Minden kezdet nehéz, ott a Hortobágy szélén sem volt másként. Ki tudta még akkor pontosan mi a társadalmi tulajdon, és mi az enyém, a tagé. Nehéz aratás járta, kiskaszóval — és még kenyeret sem ehettek annyit, amelyi jól esett volna. Húsz deka fejadag járt mindenkinek. Bába Mihály — ő volt a porciózó — hogy rá ne fizessen, mert, hogy dekára rászámolták a kenyeret, a mérleg tányérja alá dugott egy kis vasdarabot, így azután „bejött” a karéjonként elhullott néhány morzsa. Egyszer aztán már nem tűrték az emberek az éhezést. — Ebédidő volt. Emlékszem. Ott legelészett a kis juhnyájunk, száznyolcvan birka. Úgy voltunk vele, miénk az a birka, együk meg. Szóltunk a juhásznak, István bácsi fogjon csak meg egy birkát, aztán vágja le. Le is vágta, meg is nyúzta rendre, mi meg kimértük a húst. így ment ez akkoriban. — Hallottam én arról Is, hogy később üzemi konyhájuk lett. — Ügy igaz az. Voltak akik azt mondták, csajkarendszert akarunk. De hát a korgó gyomor erősebb volt az afféle hangadók politikai meggyőződésénél. Jártunk vásárolni, főztünk babot, borsót, levest, juhgo- molyával tésztát dagasztottunk haj tottat. Aztán, hogy mindenkinek egyformán jusson, kigondoltuk: a kastélyban volt a konyha, az egyik ablakon át osztottuk az ebédet. Lehúztuk a rolót annyira, hogy csak a tészta,- meg a kezem férhetett ki rajta. így aztán csak a kezeket Ismertem én. Hát egyszer észreveszem ám, hogy egy kéz, amelyiknek az előbb adtam a hajtottból, újra csak benyúl a róló alatt. Rá vágtam egyet: „ez a kéz már járt itt egyszer”. Nevettek az emberek, aztán látták: svindlinek semmi helye. Adoma adomát követ: történet az agronómusról, akinek összes vagyona a rajta lévő ruha, egy kis háncsszatyor, abban egy tányér meg egy kanál volt. azzal érkezett a faluba. De nagyon „fájin” ember volt. Tudott dolgozni, csak mindig korgott a gyomra. Történet Kapás András bácsiról, aki — mikor azt beszélték egy aratási ebédidőben milyen is lesz a jövendő — megjósolta: „majd meglátjátok, csak felülünk a Bőrös-halom tetejire, aztán onnét nézzük, hogy aratnak a gépek helyettünk.” Kinevették: „Bolond a sógor”. És mindez alig húsz esztendeje történt. — Azt kérdi milyen volt az idei aratásunk? Nem munka mán az. A kombájn mindent levág. Mán a juh- hodályt se kell pucolni, azt is a gép csinálja. Kenyeret se sütnek az asszonyok. Minek? Süt a pék, jóízűt, foszlósát Magának itt kellett volna élni, hogy átérezze: nem vagyunk mi már a régi szegények. Üjabb történetek, kevésbé vidámak — mert nem elég távoliak és nem eléggé keserűek ahhoz, hogy nevetni lehessen rajtuk. Gyűlés, a vízműtársulat megalakítására, ki mit vállal társadalmi munkában, mennyi pénzt ad. És az idei kenyér ünnepét már az új vízmű elkészülésével együtt köszöntötték. Nagy dolog az: ezekben az években már fürdőszoba épül majd minden házhoz. — Van itt pénz! Dolgozunk, keresünk. Mink a tsz- ben, mert régen egy szövetkezet mór a falu, az asszonyok meg odahaza leginkább. Otthon is van jószág, nem is kevés. Csak a háztájiban 887 szarvasmarhánk, 2000 sertésünk, 1000 juhunk és megszámlálhatatlan ba- romfink van. Amikor tanácsválasztás volt, akkor hallottam, hogy több mint 3 millió forintja van ennek a falunak a takarékban. Kiderül: Vadász Mihály valóban nemcsak a múltnak, a Jelennek is jó ismerője. — Aztán meglesz a presz- szó a fiataloknak? — kérdi előttem a tanács vezetőitől. — Meg Mihály bácsi — válaszol az elnök. — Koordinációval. Ad hozzá pénzt a ktsz, az ÁFÉSZ, a tsz, meg a tanács. Lesz presszó, ugyanott fodrász, húsbdlt, meg szolgáltató begyűjtőhely. — Jó — nyugtázza a hallottakat Mihály bátyám — mert azt a presszót mi is csak kipróbáljuk. Az egyik éjjel, amikor megjött a fiam abból a táborból, ahol angolul gyakoroltak, mondom neki. hallod-e bál van a kultúrházban, nem megyünk föl? Azt mondja a gyerek: nem bánom, menjünk apám. Fölébred a feleségem is: tán csak nem bolondultatok meg éjjel 1 órakor bálba menni. Csak elmentünk. „Bid”, vagy milyen muzsika volt. Megláttam az unokatestvéremet: mondom neki, ezt mi is csak eltudjuk járni, nem olyan nehéz. Gyere próbáljuk.. Többek szerint még Mihály bátyám is eldünnyög- te, hogy: „Esik most az eső, Ragyog fenn a Nap Szaladok, hogy átmenjek a szivárvány alatt... Ettem a nagyivániak új kenyeréből. Jóízű volt, fehér, foszlósbélű. Ittam az új vizmű vizéből. Tiszta volt, friss, mint a nagyiváni emberek. Varga Viktória
