Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-09 / 160. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 9. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A klasszikus Rossini vígopera híres alakja, dón Basilio már öltözékével is elárulja jellemét, ruhája éppoly sötét, mint a lelke. Azok, akik immár több mint két évtizede Münchenből sugározzák napi huszonnégy órán keresztül rágalomáriáikat a szocialista országok felé, és egyben a szo­cialista országok ellen, jobbam ügyelnek a látszatra, mint dón Basilio. De nem sokkal több sikerrel. Eleinte, a hidegháború legélesebb szakaszában talán még sikerült tekintélyesebb számú hallgatóit meggyőzniük arról, hogy a Szabad Európa ugyan antikommunista szervezet, de független testület és minden szempontból önmaga tartja fenn magát. Az emberek többsége számára azonban már akkor felettébb gyanús volt ez az intézmény, akár hallgat­ták ezt az adót, akárcsak hallottak áldásosnak nem nevez­hető működéséről. Az elmúlt esztendőben aztán erről a hatalmassá fejlesz­tett dón Basilioról végleg lehullt mindenfajta lepel. A TASZSZ szovjet hírügynökség emlékeztet a két leg­nagyobb csapásra, ami ezt a szervezetet a közelmúltban érte. Az egyik 1971 februárjában történt. Nem kisebb sze­mélyiség, mint az Egyesült Államok szenátora. Case tárta a világ elé azt a megcáfolhatatlan adatokkal alátámasztott le­leplezését hogy a „független” Szabad Európa nem független és nem is európai. A SZER egész óriási költségvetésének kilencven százaléka amerikai forrásból számazik — mondta Case szenátor — és nem is akármilyen forrásból: a CIA-tól. az USA központi hírszerző ügynökségétől. A másik nagy csa­pás a SZER-re az volt hogy Czechowicz, a lengyel felderítés azóta méltán világhírű tisztje belülről ismerte meg a rága­lomáriák müncheni szuper-stúdióját Az ember azt hinné, hogy most, amikor fontos szovjet— amerikai tárgyalások színhelye Helsinki, amikor jelentős fejlemények színhelye az európai kontinens, amikor politi­kájába látványosan belebukott a nyugatnémet keresztény- demokrata kurzus — végre történik valami a SZER-ügyben. Sajnos, történt is. Két dolog is. Az egyik: az USA kon­gresszusa a minap vette át nyíltan a CIA-tól az éter dón Basiliojának finanszírozását. A másik: Brandt kancellár újabb esztendőre meghosszabbította a SZER működési en­gedélyét Jövőre München az olimpia színhelye lesz. Falai között sok-sok nemzet fiai tesznek hitet a barátságról, az együtt­működésről. És ugyanebben a városban, napi huszonnégy órán át továbbra is működik az intézmény, amelynek alapja pontosan az olimpiai eszme ellenpólusa: a gyűlölködés és az uszítás. Közel-Kelet Izrael DZSIDDA Spiro Agnew, az Egye­sült Államok alelnöke két­napos hivatalos kuwaiti lá­togatásának befejeztével — csütörtökön délelőtt Dzsid- dába (Szaúd-Arábia) a kö­zel keleti Körutazásának második és egyben utolsó állomására érkezett. LONDON Az angol kormány felkér­te Irak londoni nagykövet­ségének három tagját, hogy július 15-ig távozzék az or­szágból — Közölték hivata­losan. Az intézkedés nyilván a három bagdadi brit dip­lomata Irakból történt ki­utasításának megtorlására szoIgáL BEIRUT Az El Fatah, a legjelentő­sebb palesztínai gerilla-szer­vezet egyik csoportja csütör­tökön magára vállalta a fe­lelősséget a Tel-Aviv kül­városa ellen szerdán elkö­vetett rakétatámadásáért. — Mint a csoport szóvivője mondotta, a támadást „az Izraeli határokon belül mű­ködő különleges gerillaegy- ség hajtotta végre”. KAIRO Mohammed Hafez Iszmail. az EAK külügyi állammi­nisztere csütörtökön a kö­zel-keleti fejleményekről konzultált Sir Richard Beau­mont kairói angol nagykö­vettel — jelenti a MENA. TEL-AVIV Csütörtökön az izraeli pos­tahivatalok mintegy 7000 alkalmazottja lépett huszon- négy-órás bérsztrájkba. A munkabeszüntetés miatt le­ült a tengerentúli telefon- szolgálat, szünetelt a vonal- javítás és az új telefonállo­mások felszerelése. Asdod izraeli kikötő vám- tisztviselői immáron máso- lik napja sztrájkolnak. Ok 's béremelést követelnek. Scheel nyugatnémet kül­ügyminiszter délelőtt meg­kezdte tárgyalásait az iz­raeli vezetőkkel. Elsőnek Golda Meir miniszterelnök fogadta és kétórás eszme­cserét folytatott vele. Scheel rendkívül gyümölcsözőnek nevezte a találkozót, amely­nek során „mindkét fél tisztázott a másik számára sok kérdést”. A nyugatnémet külügy­miniszter útja ezután a knesszet (parlament) épüle­tébe vezetett, ahol a parla­ment elnöke vezette kőidül Scheelt. Genf A genfi leszerelési értekez­let csütörtöki ülésén Cseh­szlovákia képviselője szólalt fel. Felhívta az értekezletet, hogy támogassa az öt nuk­leáris nagyhatalom leszere­lési értekezletére tett szovjet javaslatot. Ezenkívül sürgette azokat az országokat, amelyek még nem írták alá vagy nem ra­tifikálták az atomsorompó- szerződést, hogy mielőbb te­gyék ezt meg. Jugoszlávia képviselője fel­hívta a figyelmet annak az elvnek a fontosságára, hogy a leszerelés révén megtaka­rított anyagi erőforrásokat az elmaradott országok, -el­sősorban a fejlődő országok gazdasági és társadalmi ha­ladásának meggyorsítására használják fel. Mind a ju­goszláv, mind a pakisztáni küldött hangoztatta, hogy a biológiai fegyverek betiltá­sáról készülő szerződés, (amely ősszel valószínűleg már az ENSZ-közgyűlés elé kerülhet) rövidesen olyan kiegészítésre szorul, amely a vegyi fegyverek eltiltásáról rendelkezik A Gyár és Gépszerelő Vállalat keres iparitanuló képzésre érettségizett és VIH. általánost végzett fiata­lokat hegesztő szakmára. Jelentkezése A MŰM 112-ES SZ. (PARITANCLÓ INTÉ­ZETNÉL. Kazincbarcika. Építők útja 15. sz. A szerződd fiataloknak kollégium] elhelyezést és havi 250.— Ft ösztöndíjat biztosítunk. — írásbeli jelentkezésnél kérjük hivatkozni a Gyár és Gépszerelő Vállalatra XI. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT Szeged, Vásárhelyi Pál út 4. GAZ 51—GAZ 63-tgk., GAZ 69 szgk. és fődarabjai CSEREKOCSIS FELÚJÍTÁSA igénybejelentés beérkezésének sorrend­jében 1971. II. félévre és 1972. évre is szerződéskötés, bódékészítés bármely típusú tehergépkocsira. Csütörtökön délután a Bolgár Népköztársaság ál­lamtanácsának és kormá­nyának megválasztásával be­fejezte munkáját a nemrég megválasztott nemzetgyűlés első ülésszaka. A huszonegy tagú állam­tanácsba — Todor Zsivkov- nak, az államtanács már ko­rábban kijelölt elnökének javaslatára — a képviselők egyhangúlag első elnökhe­lyettessé választották Raszt- ju Tricskovot, a BKP Poli­tikai Bizottságának póttag­ját, a Blagoevgrád megyei pártbizottság eddigi első tit­kárát. A helyettesek között Georgi Andreev képviseli a bolgár népi földműves sző-/ vétségét. Szintén elnökhe­lyettes az államtanácsban Peko Takov, a BKp Politi­kai Bizottságának póttagja, eddigi belkereskedelmi mi­niszter, továbbá Mincso Mincsey, a nemzetgyűlés elnökségének volt titkára és Georgi Dzsagarov író, a bolgár írószövetség elnöke. Az államtanács titkárává Mincso Mincsevet, a nem­zetgyűlés elnökségének volt titkárát választották. A minisztertanács — amelynek öszetételére Sztan- ko Todorov kormányelnök tett javaslatot —• összesen harminc tagból áll. A képviselők az égjük napirendi pont keretében határozatot hoztak — a mi­niszterelnök előterjesztése nyomán — több miniszté­rium összevonására és szét­választására. illetve nevének megváltoztatására. Ezenkívül egyes bizottságok a minisz­tertanács hatásköréből átke­rülnek az államtanács ha­táskörébe. Az új kormány­ban igen sok az új név is. Mahmud Riad egyiptomi miniszterelnökhelyettes é; küliWv- miniszter Budapestre érkezett. Képünkön: Péter János kül­ügyminiszter üdvözli egyiptomi kollégáját a Ferihegyi re­pülőtéren. (MTI Szebellédy felv. — KS) Kairóban, az Arab Liga székházában megkezdte munkáját a Palesztínai Nemzeti Tanács 9. ülésszaka. Kép: az üléssza­kot Anvar Szadat egyiptomi elnök nyitotta meg. Mellette Jasszer Arafat, a Palesztínai Ellenállási Szervezetek Köz­ponti Bizottságának elnöke. (Telefoto — AP—MTI—KS) Piotr Jaroszewicz (balról) lengyel miniszterelnök fogadja a hivatalos baráti látogatáson Varsóban tartózkodó Corneliu Manescu román külügyminisztert. (Telefoto — CAF—MTI—KS) K E H E K 230 lit cny: a lakás hűtött éléskamrája 1 Kipróbált és jól bevált Jmí- gyar alkatrészekkel készül. A 16 : literes-.-/ mélyhűtőrészbea —12 °C. alatti: hőmérséklet. Hő- szigetelése a jegkorszerűbb, A belseje - nem nedvesedül és nem 'rozsdásodik,' ‘ Csendesen; működik, hosszú élettartamú, csekély áramot fo- gyászt Az élelmiszerek elhelyezésére a mélyhűtőrekesz, zöldség--és gyümölcs- tároló tálak, valamint hat rakodópolc szol­gál. Belső világítása a. mágneszáras ajtó nyitásával működik.' • £ évi garancia • Töké­letes szervizellátásról gondos­kodunk. ' Ara: 5680 Ft p yá rtja-a Hűtőgépgyár Uj kormány Bulgáriában Kompromisszum Máltában Kompromisszumos meg­egyezés körvonalai bonta­koznak ki a máltai kérdés­ben, miután a brit kor­mány a jelek szerint belátta, hogy a nyomás és a NATO erőkkel való zsarolás poli­tikája nem vezet célra. A brit külügyminisztériumhoz közelálló körökben csütör­tök reggel óta olyan ér­tesüléseket terjesztenek, hogy Anglia a közeljövőben több pénzt fog felajánlani Máltának a támaszpontok használatáért. Ezt a híresz­telést alátámasztotta az a csütörtöki kora délutáni be­jelentés is, hogy az angol kormány Mintoff máltai mi­niszterelnök követelésére felfüggesztette a 600 tagú lövészzászlóalj partra szál­lítását, amelynek az eddig Máltában állomásozó an­gol csapatok egy részét kel­lett volna váltania. A hivatalos bejelentés sze­rint a partraszállást „a két kormány közötti tárgyalások kimeneteléig” függesztették föl. Ugyancsak csütörtökön kö­zölték, hogy Sir Duncan Watson Anglia máltai fő­megbízottja (nagykövete) szerdán este visszarepült a földközi-tengeri szigetország­ba, s magával vitte az angol kormány válaszát Mintoff eddigi javaslataira. Tájéko­zott londoni körökben úgy tudják, hogy London ke­mény alkudozásra készül föl, de bizonyos abban, hogy a megegyezés hamarosan lét­rejön.

Next

/
Thumbnails
Contents