Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-24 / 173. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 34: AlciUan 1971. JÚLIUS 24., SZOMBAT KINGA NAPJA A Nap kél: 4.10, nyuszik: 19.30 órakor. — A Hold kél: 6.14, nyugszik: 20.27 órakor. Zemplén Géza Tizenöt évvel ezelőtt, 1956. július 24-én halt meg — 73 éves korában — Zemplén Géza kémikus-professzor, Kossuth-díjas akadémikus. Eg etemi tanulmányait Budapesten, az Eötvös Kollégium tagjaként végezte, 1904-den szerzett bölcsész- doktori oklevelet. Előbb a Selmecbányái főiskola kémiai tanszékén dolgozott, majd 1907-ben állami ösztöndíjjal Berlinbe került, ahol az enzimek kémiájával, később pediff az aminosavak szintézisével és az aceto- bróm-cellobioz előállításával foglalkozott. Harminc évesen lett a Budapesti Műegyetem újonnan alapított szerveskémiai tanszékének professzora. Az első világháború idején ipari problémákkal kezdett foglalkozni; ekkor létesült kapcsolata a C hínoin- gyárral. Jelentős szerepe volt a magyar szerves vegyipar kialakításában. Mint tudományos oktató is nagy érdemeket szerzett az új szakember-generáció nevelésében. I — AZ ŰJ M-7-es autópálya két oldalán, Siófok— Balatonszabaó’i határában rövidesen elkisszül a Bala- ton-part egyik, legnagyobb és legkorszerűbb üzemanyagtöltő állomása. Ez lesz a magyar tenger partján a második ÁFOR—AGIP töltő állomás. Az első az északi parton, Balatonederics határában működik. — A MEZŐTÚRI városi tanács költségvetési előirányzatában a tavalyi 400 ezer forintról az idén 470 ezer forintra emelte a rendkívüli és rendes segélyezésre felhasználható szociális alapot. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Gyulán megtartott 30, heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 22, 47, ÜO, 89 Várható időjárás ma estig; főként nappali felhőképződés, legfeljebb egy-két helyen záporral. A szél kissé megélénkül és délire fordul. A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. — TEGNAP este 2100 hold földön befejezte az őszi kalászosok aratását a jászki- séri Kossuth Termelőszövetkezet. Mint Gyevnár Lajos telefonon közölte, a szövetkezet öt kombájnjával szívesen segít olyan gazdaságoknak, amelyek még javában aratnak, csépelnek. — A KUNSZENTMÁRTONI nagyközségi tanács vb szakigazgatási szerve kivitelezési szerződést kötött a járási építőipari ktsz-szel az MHSZ bázis felépítésére. Az 1 millió 300 ezer forint költséggel épülő új létesítmény alapozási munkáit a hét elején megkezdték a ktsz munkásai. A bázis felépítésének határideje a tervek szerint 1972 augusztus 1. FELHÍVÁS Szolnok városi tanács hivatásos Bartók kamarakórusa felvételt hirdet. Fizetés: 1400—1700.— Ft-ig. Feltétel: biztos hallás, jő kórusba való hang. Korhatár: 18—35 év. Jelentkezés július 27-én és 28-án 16 órától 18 óráig a Szolnok városi tanács művelődésügyi osztályán. Még csak nem is névrokonok.. • I A híres zeneszerző, Sztravinszkij New York-ba érkezve taxiba ült, hogy eljusson a szállodába. Meglepetéssel olvasta a taxiajtóra függesztett táblán a tulajdonos nevét: Sztravinszkij. — Bocsánat — kérdezte a sofőrtől — nem rokona ön véletlenül a neves zeneszerzőnek? — Milyen zeneszerzőnek? — kérdezett vissza a taxis, — Vagy úgy, volna ilyen zeneszerző, hogy Sztravinszkij? Majd megmondom a taxi- park tulajdonosának, őt hívják így. Ki tudja, lehet, hogy rokona... Nekem, eguébként, semmi közöm a zenéhez. Puccini vagyok, tisztelettel... Nem volt elég egyszer Németh Ferenc (Török- gzentmiklós, Köztársaság u. 8.) 32 éves gépkocsivezető szeszesitalt fogyasztott mielőtt beült a vállalati tehergépkocsiba. A reggeli közúti ellenőrzés alkalmával azonban rajtavesztett. A törökszentmiklósi rendőrkapitányság illetékesei 1400 forintra bírságolták. Németh úgy látszik nem vette szívére a büntetést, 10 nap múlva ugyanis megismétlődött az eset. Németh ezúttal már 2000 forint bírságot fizetett. — A NEGYEDIK ötéves tervben tovább fejlesztik Túrkeve közműveit. Ebben az Időszakban 3820 folyóméter vízhálózatot építenek majd az új társasházakhoz és a vásártéri lakótelephez. A szennyvízelvezető csatorna terveit pedig már készítik a szakemberek. — A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat kisújszállási gyáregységében százegy olyan dolgozónak kellett biztonságtechnikai vizsgát tenni, akik a fokozott veszélyforrásba tartozó gépeken vagy munkahelyen dolgoznak. í — A VÁROSI tanács több mint 40 házhelyet alakított ki Kisújszállás vásárterén, amelyeket a közeljövőben értékesítésre ad át az OTP- nek. A tanács az új beépítésre váró telkekkel elsősorban a tanyáról beköltözők igényeit igyekszik kielégíteni, — NAGY ifjúsági üdülő- központot létesít a Velencei tó partján a negyedik ötéves tervben a Velencei tavi intéző bizottság az Expressz Utazási Irodával kooperálva. A velencei ősparkban, ahol a Meszlényi földbirtokosok egykori kastélya áll, 8000 fős ifjúsági tábor nyílik majd. — A TÜZELŐSZER és építőanyagértékesítő vállalat szolnoki telepein halomszámra áll a téli tüzelő, 2100 vagon szén, 600 vagon brikett, 500 vagon tűzifa várja, hogy a házak pincéibe, kamráiba kerüljön. — HUSZONNÉGY alkalommal rendezett színész- közönség találkozót a szolnoki Szigligeti Színház az 1970—7l*ea színházi évadban. A közvetlen hangú találkozókon a színház vezetői, művészei megismerhették a közönség igényeit, g közönség pedig a színház műsorprogramját terveit A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépéssel felvesz KÖZPONTI TELEPHELYÉRE lakatos, vízvezetékszerelő, bádogos, esztergályos, asztalos, kőműves, zsaluzó ács, marós, lemezlakatos, ív-lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, kazánfűtő szakmunkásokat. Továbbá: öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. KULSZOLGÁLATOS MUNKAKÖRBE műszer és technológiai szerelési munkahelyekre. (Algyő, Szazhalombatta) csőszerelő, központi fűtés-szerelő, lakatos és hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkáskat. A vidéki telephelyen is 44 órás munkahét, Minden szombat Szabad. Alföldi munkahelyeken dekádmunkarend szerint dolgoznak. Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás ingyenes. A béren kívül különféle pótlékot fizetünk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés a vállalat munkaügyi ősz- tályán, Budapest, Vili. Gyomrai u. 79—83, vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. 1--------1 i _ MOZI l _____1 1 Szolnok Vörös Csillag: Petulia (16), Kert: Belfagor a pokolból (16), Tisza: Olsen bandája. — Jászberény Lehel: Ismeri Ur- bant, Stan és Pan (du.), Kert: Lány a pisztollyal (14). Kunhegyes Szabadság: Lilika (16). — Kunszentmártoni Körös: Jó estét, Mrs. Campbell! — Mezőtúr Szabadság: Mesés milliók, Dózsa: Mici néni két élete. Tiszafüred Tisza: Bye, bye Barbara (16). Törökszentmiklós Dózsa: Öt jómadár (16). Túrkeve Vörös Csillag: A feketeszakáll szelleme. — Kisújszállás Ady: Ben Wade és a farmer. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Tüzelőolaj vásárlási akció Az országban körülbelül egymillió olajkályha-tulajdo- nos van és ebben az évben várhatóan az eddiginél 25— 30 százalékkal több háztartás tüzelőolaj-ellátásáról kell gondoskodnia az ÁFOR-nak. A tárolóterek, valamint a közúti és vasúti szállítási kapacitás egyenletesebb, jobb kihasználása, a lakosság zavartalanabb ellátása érdekében az ÁFOR kedvezményes tüzelőolaj-vásárlási akciót indított. Augusztus 31-ig a tüzelőolajat literenként 10 filléres árengedménnyel, vagyis 1,40 forintért árusítják, a gázolaj tonnánként 100 forinttal kevesebbe kerül, míg a könnyű, kénmentes tüzelőolaj kilogrammonként 12 fillérrel olcsóbb. Az árengedmény nemcsak a lakosságnak, az úgynevezett kisfogyasztóknak, hanem a közületeknek, sőt a viszonteladóknak is szól és a házhozszállított tüzelőanyagokra Is vonatkozik. Az ÁFOR a nagyfogyasztóknak erre az időszakra hajlandó kereskedelmi hitelt is nyújtani a beszerzésekhez. Az akció nyomán többmilliő forintot enged nyereségéből, hogy az októberben kezdődő csúcsforgalmi időszakban enyhítse a keresletet, s így a fogyasztók igényeit zavartalanabbá kielégíthesse. Hétvégi kaleidoszkóp. — Ajánlataink. — Lapszemle. — Szerkesztik; a hallgatok. KOSSUTH RADIO: 8.50; Lányok, asszonyok. t.tO: Magnóval a világ körüL X. rész. 9.00: Peter Pears énekel. 9.25: Birtokos szerkezetben. 9.33: Színes népi muzsika. 10.05; Rádiószínház: Alkhimon almája. Szatirikus komédia. U.OS; Magyar előadóművészek felvételeiből. 19.99: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Publicisztika. 14.00: Szirmay Márta énekel. 15.05: Csak fiataloknak Komláthy György tánczenem űsora. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: 168 óra... Felelős szerkesztő: Ipper Pál. 17.30: Hogyan kell detekitívre- gényt fmiT 18.09: Friml: Rose Marie. —> Indián szerelmi dal. 18.08: Kiváló Bartók felvételek. 19.30: Az mrt népi zenekara játszik. 20.05: Dlnu Lipattl Baeh-felvé- teleiből. 20.30: A világirodalom humora. Adám apánk gyermekek Jelenetek. Roark Bradford regényéből. (Ism.! 21.00: Tánc'lsltpqrtlvél 71. —. I. elődöntő, 22.30: Soorthlradő. 25.45: Nóták. 23.15: DaUátékokből. 0.10: Melódiákoméi. PETŐFI RADIO: 8.03: Zenekari muzsik». 9.00: Médlterranée. Részletek Lopez operettjéből. 9.23: Kórusok, hangszerszólők. 8.45: Válaszolunk hallgatóiknak. 10.09: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Szaiav László nótákat éneke!. 12.20: Pásztor László tánedalaiból. 12.30: Könyvszemle. 12.40: Igor OJsztrah hegedül. zongorán kísér: Vlagyimir JampolszklJ. 13.08: Kitágult törzsasztal. 13.33: Verdi: Rlgoletto — az opera fináléja. 14.90: Napraforgó. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt, Hsm.) 15.05: A Lengyel Kultúra Hete. 15.27: Falvakban, mezőkön,., 16.05: Gulliver utazásai. Jonathan Swift regénye rá- dióra, n. rész. 18.43: A hét műsorából, 16.53: Lemezmúzeum. 17.31: Farkas Antal fúvósmű- velböl. 17.45: Az állatvilág bédekere. 10.19: Jelky András kalanjal, 16.31: Híres prímások lemezfelvételeiből. lf.OJi Beethoven: in, i.Erolca” ezlmfóna. 29.23: Üj könyvek, (lsm.) 20.20: Massenet: Manón. Négy« felvpnásos opera. 21.42: Művelődéspolitikai műsor. 23.14: Az operaközvetítés folytatása. DIRI 16.65: Egy őrs dzsessz, ftsm.) 17,05: ötórai tea. 16,101 Hanglemezparádé. 18,58: Hangfelvételek — felsőfokon. 20.28: Kilátó. A Rádió kulturális vlláeMradója, (lsm.) 21,18: Bsch-mflvek: 22,02: Magyar zeneszerzők. 22.29: A dzsessz kedvelőinek; Les McCann és Gerald Wilson zenekara játszik. A televízió és rádió mai műsorából ajánljuk: ÓH, DERŰS ALBION... Tévéjáték angol komédiákból. A két angol népi vígjáték humorában szokatlan színekre, izekre lelhet a néző, Robin Hood korát idézi A bűvös kavics, amelynek alaptörténete minden nép mesevilágában megtalálható — nálunk A kőleves címmel ismert. O’Cásey népi bohózata két kedvesen csetlő-botló öreg fickó mulatságos ténykedése, amelynek nyomán bizony alaposan összetörik egy háztartás berendezése. Mindkét játék jó alkalom a szereplőknek a bővérű komédiázásra. A tévéjátékot 20.05 órakor sugározza a tévé. KITÁGULT TÖRZSASZTAL. Beszélgetés szokásokról és szökésekről. A tudomány kezdi feltérképezni a különböző rétegekhez tartozó, korosztályú, érdeklődésű és nemű emberek — a társadalom — „intim” szokásait. És fényderül egy sor olyan „szökés”-re is, amely azt jelzi, hogy sokan megszabadulnak tegnapi szokásoktól. Ezek a „szökések” azonban nem egyszer nem szabadsághoz, csak szabadossághoz vezetnek: nem új erkölcsi normákról van szó, inkább arról, hogy nem tudnak mit kezdeni a régi normákkal... Ezúttal e kérdésekről beszélnek, vitáznak a „kitágult törzsasztal” vendégei, egy budapesti egyetemi kollégiumban végzett úttörő felmérés néhány tanulságából kiindulva. A műsort 13.03 órakor hallhatjuk a Petőfi adón. TELEVÍZIÓ BUDAPEST; 9.30: Vttaklub. A Tv politikai tanfolyamának adása a Honvédség számára. 8.50: Salto mortale. Magyarul beszélő NSZK filmsorozat. 4. rész; Marseille, (lsm.) t8.50: Mindenki közlekedik». Rlportmüsor. (lsm.) 11.33: Milliók munkája nyomában. Lengyel kisíilm. (lsm.) 16.33: Nemzetközi lovasverseny. Közvetítés a fennállásának 700. évfordulóját ünneplő Győrből. 17.00: Reklámmüsor. 17.10; Hírek. 17.15: Ifjú zenebarátok. Zenés riportfilm. 17.55: A magyar művészet története. 9. rész: Két háború között. 19.59: Reklámmüsor. 19.35: A tenger titkai. Dokumentum-filmsorozat. 4. r.: A levesteknős menyegzője. 19.18: Cicavízió, 19.30: Tv-hlradó. 20.00: A perceim meg vannak számlálva. Mikes György műsora. 28.08: ..Oh. derűs Albion". TvJáték. 1. W B. Yeate: A bűvös kavics. 2. s. O. Ca« eey: Darry és Barry. 21.03! Tánedal fesztivál — TI. 1. elődöntő. — Közvetítés a Madách Színházból. Í9.S3: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.45: Jó élszakát, felnő'tekt — Amerikai komédiák, (Befejező rész): Csak utána.» POZSONY: 9.90: Postaláda. Katonák műsora. to.091 Szökés. Tv-«lm kiesi« nyéknek. 19.23: A világ minden venata. (lsm.) ti,45; Tv-híradó. 15.00: Országos vízilabda« bajnokság. 15.55: Labdarúgó torna. 17,43: A világ filmobjektiven trayaegHII 18.00: Lányok, 'fiúk magazinja, 19.00: Tv-hlradó. 19.28: Időszerű nemzetközi kérdések. 19.35: Amiről beszélnek. 19.30: Szovjet dokumentumfilm. 21,03: Fekete óra Hitchcockkal, A gyémánt nyakék. Amerikai film. 21.33: Dokumentumfiimi Raven« na é3 Verona. 22.00: Tv-hlradó. 22.10; Esztrádműsor. ; becs: 17.18: Kicsinyek műsora. 17.35: Preston őrmester. 18.23: Jó éjszakát, gyerekek! 19.18: Az ORF ma este. 19.30: Tv-hlradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Illúzió, illúzió... Bűvészfesztivál. 21.43: Sporthírek. 22.15: Tv-hlradó. 22.35: Tigris van közöttünk. Filmműsor, BELGRAD: 16.90: Az én falum. 16.30: Úszás; Jugoszlávia— Nagybritannia. Utána: Jugoszláv atlétikád bajnokság. 19.05: Rajzfilm. 19.20: Harminc év. Rodoljub Colakovlc visszaemlékezése. 20.35: Omls: Dalmát zenei eso« portok fesztiválja. 21.35: Jelzések a város felett. Jugoszláv játékfilm. r~ BUKAREST] 37.00: Jé estét lányoké Jé estét fiúk. 16.28: A legkisebbeknek I 18.S0; Hírek, utána sport, 19.18: Tv-endklopédla. 20.101 Eugen Barbu román tv-fiimje. A hét sportja. 81.15] A mamaiai könnyűzenei fesztivál. Szolnok megyei n « p & a r A Szolnok megyei TEMPÓ KSZ térítés ellenében az alábbi nem lakás célját szolgáló bérleményeket és tulajdont ajánlja fel; Koszorú út 15. sz- ingatlan garázsépületekkel (saját tulajdon) eladás,’ Batthyány u. 22. ipari célra alkalmassá tett helyiség, 45 m2 (bérlemény). A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága éa a Szolnok megye) Tanács lapja Főszerkesztői , Varga Jéaaef Telefest u-eos. is—ím, u-ota, *1—831. Telezi SÍM KJadje « Szolnok magyal _ lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth its L feszestől Vtrázh Iván Telefont U—894. A* előfizető« dl!» egy hónapra: M.— forint, tudás-számi 25 0*9 Terjeszti a Magyar Poéta, Előfizethető minden eesta« Hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vezető; . ■ Kozák Feraog