Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 22. 4 Nixon—‘Mao hézszorítás elölt A „piros könyvecske" a tengerárról Genf és Varsó: a kézssorítás előzményei Akad jónéhány nyugati — elsősorban amerikai — újság, amely könnyedén leírta az elmúlt napokban: „radikális fordulat történt Kína és az USA viszonyában.” Már fogadásokat is kötnek arra vonatkozólag: mit is jelent a Pekingben és Washingtonban egyszerre közölt bejelentés, amely szerint „Nixon elnök, Csou En-laj miniszterelnök , meghívását elfogadva 1972 májusa előtt látogatást tesz a Kínai Nép- köztársaságban”. A kérdések lényege így foglalható ösz- sze: mikor utazik Nixon Pekingbe; milyen témákról tárgyal majd Csou En-laj - jal (és egészen bizonyosan Mao Ce-tunggal is; milyen mélységű megállapodást kötött a további kapcsolatokra vonatkozóan rejtelmes pekingi repülőútján, Kína mai vezetőivel Henry Kissinger, Nixon elsőszámú külpolitikai tanácsadója? A feltett kérdésekre akkor könnyebb a válaszadás, ha kellő figyelemmel vizsgáljuk Nixon rendkívüli tv- nyilatkozatának egyik részletét. „Amint az elmúlt három évben többször hangsúlyoztam, nem lehet tartós és szilárd béke a világban a Kínai Népköztársaságnak és 750 milliós népének részvétele nélkül. Ezért tettem több kezdeményező lépést, hogy megnyissuk a kapukat országaink normálisabb kapcsolatai előtt” — mondta Nixon. Az elnöki megjegyzések természetesen nemcsak arra a különleges engedélyre vonatkoznak, amelynek alapján, sok év után először, az amerikai és kínai asztaliteniszezők labdái pattoghattak egy kínai ping-pongasztal fölött. A kereskedőknek és újságíróknak adott amerikai utazási engedélyek, számos kereskedelmi korlátozás, embargórendelkezés, megsemmisítése előzte meg a republikánus elnök nemzetbiztonsági tanácsadója repülőgépének pakisztáni startját és kínai íöldreszállását. Sőt: a Nixon-féle „nyitást” hosszú esztendők politikai előkészítő munkája előzte meg egyáltalán nem csak a republikánus párt politikusainak oldaláról. Most, hogy Nixon belpolitikai ellenlábasai, a demokraták, szinte egyöntetűen üdvözlik az elnök elhatározását, érdemes visszapillantani az USA Kína-politikájának néhány esztendejére. Volt persze az amerikai- kínai viszonyban igen sok látványos szitkozódás, átok- özön, fenyegetődzés is. Ha Pekingből körülbelül ötszáz „utolsó és legutolsó figyelmeztetést” küldtek Washingtonnak amerikaiak légi vagy tengeri határsértései miatt, amerikai politikusok és sajtóemberek sem voltak restek nyugtalanítóan fenyegető hangú nyilatkozatok sorában „skrupulusnélküli agresszornak” „véreskezű terrorista bandafőnök gyülekezetének” titulálni a pekingi vezetést, kormányt, politikai személyeket. Nemcsak Kínában ismerték jól Mao Ce-tung híres kis vörös könyvét, a „Mao- bibliát” — ennek hatodik fejezetében található az a kínai csoportok által oly sokszor hangosan felolvasott idézet: „Az amerikai imperializmus mindenütt garázdálkodik, ezáltal önmagát teszi a világ népeinek ellenségévé, és egyre jobban elszigetelődik. A világ népeinek az amerikai agresszorok ellen zúduló haragos tengerárja feltartóztathatatlan ...” Most azonban Pekingben már készülnek az „elszigetelt” Egyesült Államok elnökének fogadására és teljességgel valószínűtlen, hogy Nixont „a harag tengerárja”, sokkal inkább a kínai udvariassággal korszerűen párosuló diplomáciai etikett várja majd. A Kissinger—Csou En-laj beszélgetés ugyanis csak pont volt az i betűn: befejezése a régóta folyó kínai— amerikai megbeszéléseknek. A két ország, amely között 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása óta sohasem volt nemcsak diplomáciai, de tulajdonképpen semmiféle szabályos államközi kapcsolat sem, régóta készül erre a magasszintű találkozóra. De térjünk csak vissza egy kicsit az előzményekre. 1945 szeptember 2-án Japán kapitulál és az addig Japán megszállás alatt levő Taj- van-szigetet ismét Kínához csatolják. 1945-től 1949-ig a kommunisták vezette népi demokratikus mozgalom forradalmi polgárháborúban megdönti a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang-klikk uralmát és 1949 október elsején kikiáltják a Kínai Népköztársaságot. Csang Kaj-sek, fegyveres erőinek maradványaival Tajvan-szi- getére menekül, ahol az amerikaiak segítségével bábkormányt alakít, s ezzel megakadályozza, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglalja helyét az ENSZ-ben. 1950 júniusában Truman amerikai elnök, hogy megakadályozza Tajvan felszabadítását, elrendeli a sziget amerikai megszállását. Ezekben az években semmiféle kapcsolat nem volt a két ország között. Az Egyesült Államok — kissé leegyszerűsítve a dolgot — egyszerűen nem akart tudomást venni a Kínai Népköztársaság létezéséről. Lassan azonban változni kezdett a helyzet. A teljesség igénye nélkül — hiszen a kínai—amerikai kapcsolatok teljes története könyvtárnyi anyag! — érdekes most felvillantani néhány epizódot a kínai—amerikai kapcsolatok előkészületi tevékenységéből. Az első, nem ritkán figyelmenkí- vül hagyott tény: Csou En- laj 1955-ös kijelentése. A bandungi konferencián mondta: „A kínai kormány hajlandó az Egyesült Államok kormányával leülni és tárgyalásokat kezdeni, hogy a Távol-Keleten mutatkozó feszültségek enyhítésének kérdését és különösen a Tajvan területén tapasztalható feszültség enyhítésének kérdését megvitassa”. Ez a mondat 1955 április 23-án hangzott el; a diplomácia titkos archívumaiban őrzött papírosok tudnának csak felelni arra, hogy a válaszmondatot ki és mikor mond- dotta ki — a lényeg azonban az, hogy 1955 augusztus 1-én Svájcban, Genfben a két ország követi-nagy- követi szinten tárgyalásokat kezdett. Három esztendőn át a semleges országban, a Léman-tó partjának csöndjében tárgyaltak a kínai és az amerikai diplomaták. 1958 óta egy szocialista főváros, Varsó a megbeszélések színhelye. Igaz, voltak hosszabb-rövidebb (néha egy évig tartó) szünetek — de a Peking—Washington párbeszéd lényegében tizenhat éve tart. De hát miről tárgyaltak? Hivatalosan soha nem mondották meg egyik fővárosban sem, csak (nagyon is szándékos!) amerikai elszólásokból tudjuk, mi is zajlott előbb Genfben, aztán a lengyel királyok egykori vadászkastélyában, a Mysliwi- eczki-palotában. Még mielőtt a részleteket próbálnánk összeállítani, hallgassunk meg két olyan amerikait, aki nyilván egészen pontos értesülésekkel rendelkezik, vagy rendelkezett a kínai—amerikai tárgyalások hangulatáról, tárgyáról, kilátásairól. Az- első Dean Rusk — kijelentése pillanatában az Egyesült Államok külügyminisztere 1965 augusztus 23-án egy sajtó- értekezleten ezzel a mondattal képesztette el hallgatóit: „Azt hiszem, hogy az utóbbi tíz esztendőben Pekinggel több vitát folytattunk, fontosabb problémákról vitáztunk, mint minden más kormány, amely Pekinget elismeri ...” A másik, nyilvánvalóan igen jól értesült férfiú, John Gronouski volt, varsói amerikai nagykövet, aki jónéhányszor ült a varsói tárgyalóasztalnál, szemben kínai kollégájával. „Ezek a varsói beszélgetések lehetővé teszik, hogy a két ország a problémák egész sorát vitassa meg, különösen a délkelet-ázsiai helyzetre vonatkozólag. A délkelet-ázsiai helyzet komolysága ezeket az összejöveteleket még fontosabbá teszi” — mondotta Gronouski, 1966-ban, az amerikaiak vietnami agressziója ki- terjesztésének egyik kritikus szakaszában. Egy harmadik tanú azonban még ennél is többet tud ... Gárdos Miklós (Folytatjuk) Szennyvíz- tisztítás „égetéssel“ Nyizsnij Tagilban (Szovjetunió) nemrég üzembe helyeztek egy szennyvíztisztító berendezést, amelynek formája kemencére hasonlít. A szennyvíz egy zárt tartályba kerül, ahol gázporlasztók alkalmazásával, 1100 Celsius-fokon a káros anyagok elégnek:. az elpárolgó víz párája aztán ismét lecsapódik. A berendezés 24 óra alatt 100 köbméter tisztított vizet szolgáltat. Hírközlés Az Egyesült Államok Dél- Vietnamban levő katonai hatóságai mindent elkövettek az amerikai és a saigoni csapatok laoszi intervenciója előtt, hogy a háborúnak ezt az újabb eszkalációját a sajtó elől eltitkolják. A saigoni riporterek ennek ellenére megneszelték az akciót. Egyikük egy amerikai katona hozzátartozójától szerezte információját, ő pedig attól a vietnami asszonytól értesült, aki a szobáját takarítja. Yíz alatti laboratórium Az első japán víz alatti laboratórium ez év novemberében kezdi meg munkáját Ito kikötője közelében. A hengeres tengeralatti laboratórium hossza 10 méter, szélessége 4,1 méter, magassága 6,5 méter. Tizenhat főből áll az az akva- nauta csoport, amelyből egy- egy hónapra négy fő fog a laboratóriumban élni 30 méter mélységben. Rezrő kombájn A dimovói bolgár mező- gazdasági gépgyárban megkezdték egy újfajta almaszedő rezgő kombájn gyártását. A kombájn 6 méter átmérőjű koronával rendelkező almafáknál alkalmazható és ipari feldolgozásra szánt almatermés betakarítására szolgál. Ez a kombájn egyike az új bolgár mezőgazdasági gépeknek, amelyek közül érdemes megemlíteni például a paprikabetakarító gépet is. I Elektronika és a halászat A Csendes-óceán felületi vízrétegének hőmérséklete állandóan változik. Ettől függően módosul a különböző halfajták gyülekezőhelye is. E jelenség felhasználásával a szovjet hidrometeoro- lógusok értékes segítséget nyújtanak a halászoknak. Repülőgépről mérik a tengervíz felszínének hőmérsékletét, és a kapott információt a halászhajókra továbbítják. r) íz 5 f! Romantikusok Az angol posta e hónap végén az irodalom három kiválóságáról emlékezik meg. Az első, 3 penni névértékű bélyeg John Keats (1795—1821) költészete előtt tiszteleg. A szépség poétáját kora nem értette meg, szinte éhen halt, mégis a boldogság és a szépség pillanatait rögzítette az öröklét számára. így fakadt tollából többek között az Oda egy görög vázához c. csodálatos remekmű. A következő bélyeg Thomas Gray (1716— 1771) munkásságára emlékeztet. Költészete a bánat kultuszát emelte irodalmi fokra, híres versének jellemző címe: Elégia egy falusi temetőben. A befejező érték a hazánkban is ismert regényíró Walter Scott (1731 1832) arcvonását örökíti meg. Történeteit a hazaszeretet, csodával határos kalandok és szerelmek szövik át. Regényei (Ivanhoe, Robin Hood stb.) ma már naivnak hatnak, igazi gyönyörűséget csak az ifjúságnak szereznek. Az egykorú rajzok, illetve metszetek után készített arcképek mellett szerepel a bélyegeken az írók aláírása is. A sorozathoz készült ünnepi boríték rajza egy 18. századi fametszet alapján a költészet múzsáját ábrázolja. Csökkenteni kell a vadállományt Lengyel szakemberek kiszámították, hogy a lengyel erdőségek az erdőgazdaság károsodása nélkül körülbelül 35 000 szarvast, 3200 dámszarvast, 184 000 őzet és 30 000 vaddisznót tudnak eltartani. Ugyanakkor ma ezekben az erdőkben 700 jávorszarvas, 55 400 szarvas 280 000 őz és 60 000 vad disznó él. A legtöbb feles leges vad a koszalini erdők ben összpontosul. Az erdei vadállomány szükséges csökkentésének határidejét 1972 végében jelölték meg. A nyárfák javítják a mikroklímát A magdeburgi kerületben a nyárfák jól beváltak sokoldalú népgazdasági fel- használásuk szempontjából. Oschersleben, Wilmirstedt, Wanzleben és Strassfurt járásokban az elmúlt 15—20 év alatt erdőmunkások, földművesek és diákok ezrével ültettek nyárfákat ligetek és védősávok formájában, úgy, hogy ez a gyorsnövésű fa kifejezetten megváltoztatta a vidék arculatát. A magdeburgi termősáv sztyeppéi jellegénél fogva erősen ki van téve a talajeróziónak. A nyárfák ültetése azonban erősen megváltoztatta a mikroklímát A szövetkezeti tagok megfigyelték, hogy az 5 kilométer hosszú védősávok között húzódó mezőkön csökkennek a szél által kiváltott, erózió okozta károk és növekszik a talaj nedvességtartalma. Ez fokozza a talaj termőképességét és stabilizálja a hozamokat. Most a nyárfák már közvetlen hasznot is hoznak. A 12—15 éves fák iparilag már több célra felhasználhatók. Mocsarak helyén szántóföldek Az SZKP XXIV. kongresszusának a népgazdaság további fejlesztésére vonatkozó irányelvei az új ötéves tervben (1971—1975) újabb 3 millió hektár öntözését és 5 millió hektár földterület kiszárítását irányozzák elő. A tervek szerint több mint 41 millió hektár legelő vízellátásáról gondoskodnak. Nagy talajjavítási munka kezdődik a belorusz erdővidéken, a Pripjaty folyó alacsonyan fekvő medencéjében. A forradalom előtt ezen a vidéken kétezer hektárnyi területet szárítottak ki, a szovjet hatalom 53 éve alatt körülbelül egymillió hektárt. Az új ötéves terv folyamán' az Erdővidék lecsapolt területeinek nagysága eléri majd a 2,2 millió hektárt. A belorusz erdővidék tipikus tája, ahol a lecsapolási munkák folynak. . (Foto: APN—KS) A japán kormány engedett a rizstermelőknek Miközben az eladatlan rizshegyek egyre inkább növekednek, különös incidensre került sor a Felkelő Nap országában, amely ismételten éles megvilágításba helyezte a japán rizsproblémát. A „csetepatét” a kormány ama elhatározása váltotta ki, hogy 10 000 tonna Thai-rizst vásárol senbei, azaz rizskekszkészítés céljára. Az egyébként jelentéktelen mennyiségű rizs behozatalának időpontját aligha időzíthették volna szerencsétlenebbül. A dühödt rizstermelő farmerek éppen Tokióban tartották tiltakozó gyűléseiket a nemrégiben közzétett kormányjavaslatokkal kapcsolatban, ame^ lyek a japán rizstermelés csökkentését célozzák. Különösen két tervbe vett Intézkedés bőszítette a rizstermelőket. A kormányt már jóideje nyugtalanítja az az óriási teher, amelyet a hazai rizs- termés az adófizetők számára jelent. Az 1970 márciusában befejeződött költségvetési évben az adófizetőknek 825 millió dollárba került a rizstermelő farmereknek juttatott támogatás. Végül is a farmerek képviselői, valamint a kulisz- szák mögött őket erősen támogató Liberális Demokrata Párt kerültek ki győztesen. A kormány engedett a Liberális Demokrata Párt vezetői követeléseinek és visszavonta Sato miniszter- elnök által tett formális „ígéretet” a rizs árának stabilizált színvonalon való tartására. A kormány továbbá 3,2 százalékos termelői áremelést ajánlott a rizs- farmereknek. Mindezzel azonban még nem sikerült kielégíteni őket, úgyhogy kiegészítő szubvenciót is folyósítani fog, ami lényegében további 3,2 százalékos termelői áremeléssel egyenlő. A farmerek még mindig "„zajongtak”^, ekkor a kormány „végső” engedményt tett, azoknak a farmereknek, akik bevetetlenül hagyják rizsföldjeik egy részét; összesen 25 millió dollár pegélyt fizet évente; . I
