Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
1971. július 22. SZOLNOK MEUIEI NÉPLAP 5 Hűtőház Békéscsabán A Magyar Hűtőipar Békéscsabai Gyáregységében 14 hónap alatt ezer vagon befogadóképességű hűtőházat építettek. Ez az első könnyűszerkezetből készült létesítmény, amely mélyhűtés — mínusz 25 Celsius fok — céljára épült. Az új hűtőház termeiben zöldséget, gyümölcsöt és húst tárolnak. A képen: már raktároznak egyik hűtőteremben. — MTI Foto. Erezi K. Gyula A fegyvernek! ifjúsági építőtábor fiataljai egész nyáron a 4-es számú főútvonal építésénél segítenek. Képünkön a hatvani Bajza gimnázium IV. B osztályos tanulói az útpadkát egyengetik Nyusodtabban dolgozhatnak A dolgozó édesanyákkal beszélgetve hallottunk arról, hogy Jászberényben az idén a munkába járó asszonyok nyugodtabban dolgozhatnak, mivel a nyári hónapokban is biztosítják óvodás korú gyerekük folyamatos elhelyezését. Elmondták, hogy a városban kilenc napközi otthonos óvodában 565 gyerek egésznapos foglalkoztatásáról és étkeztetéséről gondoskodnak. A szülők nagy megelégedésére az idén az évenként megismétlődő nyári nagytakarítás sem okoz fennakadást a gyerekek óvodai elhelyezésében. Egy-egy óvodában két hétig' tart a takarítás, a szülőket már év elején értesítették, hogy emiatt az óvoda mikortól meddig lesz zárva. A szülőknek lehetőségük volt ennek megfelelően beütemezni a nyári szabadságot, vagy pedig bejelenteni, hogy igényt tartanak gyerekük folyamatos elhelyezésére. Ilyen esetben a gyereket egy másik óvodába viszik át. Elúszott a daru A munka azért halad A Tiszáról néhány napja eltűnt a MAHART kotróhajója. A hatalmas daru ösz- szepakolt és csendben elúszott a munkahelyéről, — a szolnoki Tisza hídtól nem messze tevékenykedett —, ahol folyamszabályozást végzett. — Miért ment el a kotró és mi lesz a szabályozással? kérdeztük Matyasovszki Tibort, a vízig árvízvédelmi és folyamszabályozási csoportvezetőjét. — A folyamszabályozás során mintegy 70 ezer köbméter földet kell levágni a folyó partjából és 30 ezer köbméternyit kotorni a mederből az új vezérárok számára. A kotrási munkákra szerződést akartunk kötni a folyamszabályozó és Kavicskotró vállalattal, a FOKÁ- val. A cég nem vállalta a munkát, mivel szerintük a folyó medrében robbanóanyag rejtőzik. Mi a biztonságos munkavégzés érdekében szimpátia robbantásokat végeztünk, provokálva ezzel az elfekvő lőszereket, bombákat. Az akció sikerrel járt. Ám a FOKA ezek után sem volt hajlandó szerződést kötni velünk, illetve olyan kikötéseik voltak, amelyek — nemcsak megdrágították volna, de esetleg évekre visz- szavetették volna a munkát. Például kérték az uszály páncélozását, ami szinte megoldhatatlan feladat. Maguk helyett viszont a MAHART- ot ajánlották, akikkel meg is kötöttük a szerződést. — Mi áll a szerződésben? Erre a kérdésre már Ivaskó Lajos, a létesítményfelelős adta meg a választ. — Ismerve szinte világszerte a kotrók teljesítményét, napi 500 köbméteres teljesítményt vártunk a MAHART kotrójától. Ezért szerződtünk velük a 30 ezer köbméter kikotrására.. Húszezer forintot kértek a napi 16 órás munkáért, mi számoltunk és megadtuk. Csakhogy... — A telejsítményük 100, de legfeljebb 200 köbméter volt naponta. Így már nem volt kifizető az üzlet és a szerződést felbontottuk. — Hozzá kell tennem, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a MAHART emberei derekasan dolgoztak, hiszen a teljesítmény után kapták a bért, ám a kotrójuk nem boldogult a keményebb agyaggal, különösen ott nem, ahol a víz vastagsága jelentős volt. — A továbbiakban hogyan alakul a Tisza-meder szabályozásának menetrendje? — A szerződés felbontása reméljük nem jelent majd lemaradást a tervektől. Az igazgatóságunk most már saját erejére támaszkodva szeretné elvégezni a jelentős munkát. — Pb — Kollektív munka minden Meglepődtem amikor a korát kérdeztem, s megmondta. Sok éve ismerem, s jó vagy rossz emberi szokás, hogy csak magunk fölött hisszük gyorsan száguldónak az időt. Fiatalabbnak gondoltam Kiss Józsefet. — Már a gyárban több mint tíz évet húztam le, — emlékeztetett. — Hiszen ismerjük egymást, legalább nyolc éve már. És én mindig itt voltam... Azám! Amikor 1963-ban a martfűi Tisza Cipőgyár „leányvállalatává” fogadta a debreceni kis cipőgyárat, az alig háromszáz munkást foglalkoztatót, Kiss József már a gyakornoki időt is letudta. 1960-ban érkezett a cívis városba. Pestről, a Ku- lich Gyula szaktechnikumból. Sok minden történt vele, meg a gyárral is a tíz év alatt. Először a gyárét mondja, hiába kérem, hogy magáról valljon. Nem, róla ne beszéljünk, ő csak egy ember, egy kisember ebben a gyárban. A gyár, a munkásgárda a fontos. Es tíz év olyan nagy idő volt a gyárnak. Az egyesülés után pedig annyi új történt. — Többre, mint duplájára nőtt a létszám. Sok debreceni, környékbeli asszonynak, lánynak adunk munkát, kenyérkeresetet. Ipari tanulókat fogadtunk nyolc éven át. Most is várunk, szeptemberben harminc tizennégy évest. Huszonnyolc harmadévesünk van. — Aztán a mi kis gyárunk azelőtt nem, dehogy dolgozott külföldnek. Ezt a fehér kismama cipőt osztrák megrendelésre csináltuk. A lengyeleknek és a szovjeteknek téli cipőket is készítünk. A főművezetői asztalon ebből is, abból is egy-egy pár. Nem mutatóba, nem is azért, mert ennél jobb, szebb rhár nem lehet. Valami kis apróság, hiba akadt tán. — Négy műhelyünk van,1 helyesebben két nagy futószalagon, két műszakban dolgoznak. Cipőgyárhoz kicsit értőnek meglepő a nagy futószalag. Miért hangsúlyozza, hogy nagy? Érti azt, aki tudja. Dolgozik vagy száz—százhúsz ember a futószalag mellett, egy-egy részfeladatot megcsinál a cipőn. Ha jó a tempó, csinálnak nyolc óra alatt ezer párat. Ha sok a betanított, vagy a kezdő ember, nyolcszázat, ki- lencszázat. Felvonom a szemöldököm. Hogy-hogy nagy? — Megmutatom. Girbe görbe gyárépületek között, úttalan gyári utakon baktatunk. Hej, ez a Böszörményi utca de kinőtte ezt a 7—11-es számú roskatag épülethalmazt ez a kis gyár... Világos, tiszta a műhely, amelybe lépünk. Csak asszonyok és csak felsőrészkészítés. — Mi ez? Vagy nyolcvan, kilencven felsőrészkészítő. Egy futószalagon legfeljebb ötven—hatvan dolgozik. — Máshol. Itt ennyi. Ezért mondtam, hogy nagy. Nem mi csináltuk először, de nincs sok ilyen az országban. Gondos szervezést, műszaki előkészítést követelő. A cipő alját már kevesebben készítik, ragasztják, foglalják. De nyolc óra alatt ezerötszáz pár cipő készül. Ésszel kellett csinálni. Mert a gépek semmivel sem jobbak, újabbak, mint máshol, a munkások is elég nehezen szokták meg. Javult a termelékenység, odafigyel, s halad mindenki. Mert a futószalag mellett egyhangú, jó gyakorlatú embernek tán unalmas is az élet. — Ebben az újban, most- már értem „nagy futószalagban” a maga munkája is ott van. Nem játssza a szerénységet. Nekem elhihetik, jól ismerem. — A műszaki irányításban a gyárvezető helyettese vagyok. Kollektív munka minden. Járunk tovább az udvaron. Szép szőke fiatal lány szalad ki egy percre a raktárból. Megszólítom: — Zsúfolt a raktár, alig van helyük, ugy-e? Nem jön zavarba, csak körbemutat. Sufniszerű épületek, kanyargós, keskeny utak. Hiába pompázik szép virágoskert, s nyújtózik ég felé a sok karcsú fenyő. — Hát gyár ez? Hatszázötven embernek való? Itt mindenütt zsúfolt az élet. — Volt róla szó, hogy lesz új gyáruk. Építenek. Tud róla? A szőke lány a fejét rázza. Nem, keveset hallott ő még arról. Kiss József közben Szatmári Sándorral vált szót. Régi ember Szatmári a gyárban. — Csak húszegynéhány éve, az még nem sok. — Mi hát a sok? — Ez az én mindenes, söprögető munkaköröm. — Ne is mondja, már tudom, hogy művezető. Derülünk rajta egy kicsit. Pedig nem tréfa. Manapság sok helyütt de nehéz művezetőnek lenni. (Megérne egy „misét” akár egy folytatásos regényt is a művezető-sors.) — Azt kérdezte attól a lánytól, lesz-e új gyár? Hát nézze csak. Ott, annál a falnál fényképeztek le bennünket 1948-ban. Azért, hogy legyen majd egyszer mire emlékezni, a régi falakra. Már akkor ígérték. Kesernyés derű ez, tán nem is az. Kiss József mindjárt mondja: — Azért már remélhetünk. Fizeti, kifizeti ezt az itteni telket, épületeket a tanács. Megkötötték már az alkut. Jövő ilyenkor költözünk. A déli iparvidékre. Ott vették meg a műanyaggyár egy részlegét. Alakítják, rendezik cipőgyárnak. Megérdemlik. Szorgos cipészek a debreceniek. Az első félévi tervüket ötezer párral fölözték. És miattuk nem intéz sok reklamációt a kereskedelem, nem fizet a gyár. Szatmári azért benne van a mocorgós hangulatban, nyakig, — Csak anyag legyen, lenne mindig jó, feldolgozható, adná az ég, akarom mondani a bőrgyár a jó minőséget. Meg a kereskedők fogadnák el az új, divatos cipőket. Jó dolog ám divatos, szép holmit csinálni. Mondom, hogy lehet is, még a Népszbadság is megírta ... Kiss József a gyárkapuig kísér. — Volt itt gyakornok, újítási felelős, munkavédelmi megbízott... — technológus, művezető, mester. — Főművezető lett. Végigjárta az utat. Elégedett? — Harminckétévesen eny- nyit elérni? Ki nem lenne az? — Megdolgozott érte. — Igyekeztem. — Mi a legnagyobb dolog ebből? Jót nevet. — Ha kíváncsi rá, megmondom. Budapestről jöttem Debrecenbe. Azt hittem,' soha nem szokom meg. Megtelepedtem itt. üjján vastag arany karika. — Hét éve azt is megszoktam, hogy legtöbbet nem haza Pestre, hanem „haza”, a nagy gyárba, Martfűre utazom. De már megint rólam beszélünk. Kiss vagyok — egy kisember ebből a kisgyárból. Szót sem érdemel! Dehogynem! — sóskúti — Átadták az új mentőállomást Kisújszálláson A kisújszállási városi tanács még 1968-ban határozta el, hogy egy mentőállomást fog létesíteni. A kezdeményezést az Országos Mentőszolgálat is jónak tartotta és az elmúlt évben meg is kezdődött az építkezés. A kivitelező — a városgazdálkodási vállalat és a helyi építőipari ktsz — jóvoltából tegnap már sor kerülhetett az új létesítmény ünnepélyes átadására. Az egymillió százezer forintba kerülő mentőállomást — melynek építésében a város lakói sokat segítettek társadalmi munkában is — Oláh Lajos a városi tanács elnöke adta át dr. Bence Bélának, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának. A korszerű épületben iroda, étkezőhelyiség, hálószobák és raktárak kaptak helyet, ezen kívül tartozik hozzá garázs és zárt kocsimosó is. Két vadonatúj mentőautó áll készenlétben, amelyek közül az egyik a í.futőkocsi’*; a másik pedig tartalék. Mindkettő a legkorszerűbb egészségügyi felszereléssel van ellátva, többek között vákumágyak, oxigén lélegeztető- és leszívó készülékek; URH adő-vevők találhatók bennük. Mint az Országos Mentő- szolgálat főigazgatója elmondta, az országban ez a százötvenhatodik, Szolnok megyében pedig á tizedik mentőállomás.
