Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 1,— Ft XXII. évf. 168. sz. 1971. július 18., \ usáraap. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az ezredforduló nemzedéke A z eseményt, amelyről szólunk voltaképpen meg­illetné az ünnepélyessé; $, beleértve a köszöntő transzparenseket és a magas hőfokú jelzőkkel telitűzdelt szónoklatokat. Felirat és beszéd általában még­sem esedékes ilyenkor, s alighanem ez hiányzik a legke­vésbé. Hiányzik olykor sok mán, dehát ne legyünk ün- neprontók... Méltán Indíthatjuk gondolatsorunkat ehelyett egész sor kedvező körülmény összegezé sével, ha róluk — az első munkahelyükre induló fiatalokról írunk. Nem árt minde­nekelőtt arról szólnunk, ami volte iképpen megszokott és ter­mészetes — történelmi vívmány hogy az! —; arról ugyan­is, hogy a tanulmányaikat befejező fiatalok, akár a szak­munkáséletet kezdik, akár a mérnöki munkaasztalok mellé, vagy az orvosi szokákba kerülnek — bőségesen találnak munkát; nem túlzó szónoki állítás, hogy várja őket a tár­sadalom. A valóság, közelről nézve, természetesen árnyaltabb; a társadalmi méretű fogadtatás teljes színképében üzemen­ként, munkahelyenként eltérő vonásokat láthatunk. Ám a különbségek ellenére, annyi összességében is joggal el­mondható a fiatalok fogadtatásáról, hogy a közismert mun­kaerőhiány — s ezen belül különösképp a kvalifikált mun­kaerő növekedő kereslete — legalábbis jó alapot teremt a munkába lépő fiatalok számára, pontosabban: munka­helyi érdekké is emeli bensőséges fogadásukat Ha már az érdeket témánknak ezt a kulcsszavát emlí­tettük, mindjárt hozzá kell hinnünk: a társadalmi méretű probléma felszíni megközelítése lenne csupán a pillanatnyi gazdasági aktualitásból, a vállalatok munkaerőhiányából levezetni a felnőtt élet kapujához érkező fiatalok fogad­tatásának teljes kérdéskörét. Éppen az érdek — az arszá- gos is és a vállalati is — nyújt igazodási pontot az átfo­góbb, mélyebb elemzéshez. Mit ír elő ezzel összefüggésben ais ország, a népgaz­daság holnapi és főleg távlati érdeke? A válasz talán azzal közelíthető meg a legszemléletesebben, ha rámutatunk, hogy a most munkába lépő ifjúság már annak a korszak­nak lesz a felnőtt nemzedéke, sőt demográfiai derékhada, irányító posztokon is működő évfolyama, amelyet ma még csupán futurológiái jóslatokban, a távoli jövő ködébe vesző trend vonalak jelzéseiben próbálunk megragadni. Valóban: mondhatnánk-e fontosabbat és jellemzi 5bbet erről a nem­zedékről annál, mint hogy ők már az ezredforduló és a következő ezredév szakmunkásai, mérnökei, tanárai, or­vosai lesznek! i E z a tény önmagában is rámutat a munkábalépő fiatalokkal kialakítandó kapcsolat talán legfon­tosabb motívumára: az igényességre. Érdemes elidőzni ennél a fogalomnál; azért is,, mert ismét kulcs­szóhoz, a fiatalok megítélésének lényegi tényezőjéhez ér­keztünk. Kétségtelen ugyanis, hogy — miközben a követ­kező ezredévvel jellemzett igényességnek kell velük szem­ben érvényesülnie —, nem kevesebb igényességgel tekin­tenek ők is az életkorban előttük járó nemzedékekre, a munkahelyükön őket fogadó felnőttekre. Tegyük hozzá — anélkül persze, hogy negatív tulajdonságokat, a tisztelet­lenséget vagy a túlzó eredetieskedé st védenénk —, hogy a fiatalokkal kapcsolatos konfliktusok nem csekély része ép­pen ebből: igényességükből származik. Nem hagyható fi­gyelmen kívül, hogy a most munkába lépő fiatalok, bár­mily fokú iskolából érkezzenek is, kétségkívül többet, pon­tosabban mást tudnak, mint amit annakidején a mai fel­nőttek tudhattak. Nyilvánvaló, hogy mindaz, amiért az elmúlt negyedszázadban dolgoztunk, végső soron éppen eb­ben: a felnövekvő ifjúság tudásának magasabb színvonalá­ban gyümölcsözik, s természetes, hogy mindez az első mun­kahelyen is érződik, kamatozik. Végeredményben csak e tényező mérlegelésére alapoz­ható a munkahelyi fogadtatás és további nevelésük is. S ez nemcsak a tudás minőségére, .az iskolából hozott isme­retanyag bőségére vonatkozik, hanem arra is, hogy ezek a fiatalok — ismét természetesen ..a gyermekkorukban, fel­nőtté serdülésük közepette őket övező világ didaktikai ha­tásaként —, nyíltak, őszinték, nehezen viselik el a tártál- - matlan formaságokat, a szavak és a tettek különbségét. Ne féljünk az egyértelmű fogalmazástól: akad nem kevés mun­kahely, ahol a helyi társadalmi klíma nem a legjobb talaj az iménti tulajdonságok továbbfejlesztéséhezi S ha ebből helyi viták, konfliktusok szárma2;nak, talán nem felesleges arra is gondolni, hogy esetleg az adott körülményekben, és nem szükségképpen a fiatalokban célszerű keresni a hibát. F iatalnak lenni nem érdU->m, hanem állapot — és hozzátehetjük: tapasztallatlannak lenni nem előny, hanem olyan indulási fiázis, amelyen mindenki át­halad egyszer. S ha a bevezetőben azt említettük: az ese­mény — a most végzett fiatalok első munkábalépése —, megérdemelné az ünnepélyességei, most hozzátehetjük: a lényeg persze nem a szónoklatok jelzőhasználata és a fo­gadó transzparensek felkiáltójeles mondatfüzére; ettől akár el is tekinthet a fiatalokat váró munkahely. Nem tekinthet el viszont attól, hogy a fiatalokat ne csupán létszámnak, státuszt betöltő plusz főnek, mtenkaerőgyarapodásnak ^te­kintse, hanem — igazán minden, szónoki fordulat mellőzé­sével — a holnap megalapozásának, még pontosabban a jö­vőt előkészítő legfontosabb beruházás szívvel, szeretettel fo­gadott személyi tényezőinek! Tábori András Szerződéskötés 19 millió rubel értékű magyar híradástechnikai termék szovjet exportjára Budapesten a BUDAVOX- nál e héten több szerződés aláírásával fejeződött be a Mashpriborintorg szovjet össz-szövetségi egyesülés képviselőivel folytatott tár­gyalássorozat, — amelynek eredményeként összesen 19 millió rubel értékű magyar híradástechnikai termék ex­portjáról írtak alá megálla­podásokat. A most lekötött áru kisebb részét 1971-ben és 1973-ban, míg többségét 1972-ben szál­lítja a BUDAVOX. A termé­kek gyártásában érdekelt a Evek óta nem járt ilyen jő idő aratáskor a gabonákra. Az egyenletes napsütés, a 30 fok alatti hőmérséklet szin­te ideális feltételeket terem­tett az elmúlt napokban, — hozzászámítva azt is, hogy kisebb-nagyobb esőzések pásztázták végig a határt, ez azonban csak néhány órás kiesést okozott, amit a gé­pek könnyen be tudtak hoz­ni. Az ország 3,1 millió hol­das gabona vetésterületének feléről már betakarították a termést, a hét végén meg­kezdődött a második félidő. Az eddigi tapasztalatok Szállodát vásárolt az EXPRESS A kőszegi-hegység turista- központjában fekvő Panorá­ma Szállót megvásárolta a helyi tanácstól az Express Ifjúsági és Diákutazási Iro­da. A nyaranta SZOT üdü­lőként, az év többi szakában pedig szállóként működő épület 1972 január 1-től a hazai és külföldi utazó fia­talok nyugat-magyarországi szállásközpontja lesz. Beloiannisz Híradástechni­kai Gyár, a Telefongyár, a Finommechanikai Vállalat, az Orion és az Elektronika Ktsz. A múlt év végén adta át a BUDAVOX a Szovjet­unióban üzembe helyezett félmilliomodik — magyar gyártmányú telefonvonalat, s a Magyarországról vásárolt központok hálózata a mosta­ni megrendelések nyomán tovább szélesedik. Az idén már modernebb változatban készíti a Beloiannisz a Két­ezer vonal kapcsolására al­kalmas automata telefonköz­szerint a gabona hektoliter­súlya és minősége kedvezően alakuL A búza hektoliter­súlya az idén a feldolgozás, az őrlés és a sütés szempont­jából az átlagosnál biztatób­bak, 80—84 kiló között vál­takozik. A szakemberek sze­rint tehát jó minőségű ke­nyeret lehet majd sütni az idei lisztből. A gépek a tavalyinál lé­nyegesen könnyebben boldo­gulnak, a „jó növésű” és gyommentes gabonával, és így az aratás eddig eltelt három hetében országszerte aránylag kevés arató-cséplő­gép romlott el. MÁV gépi adat- feldolgozó Szombatom vasúti — gépi adatfeldolgozó üzemet adtak át rendeltetésének Debrecen­ben a nagyállomás épületé­ben. Az adatfeldolgozó ha­vonta több mint százezer té­telt számol el. A lyukkár- tyás adatelszámolást és az anyagbizonylatok gépi fel­dolgozását a későbbiek so­rán bővítik; a vasúti mun­kába, a kocsirendezésbe, az időelemzésbe is bekapcsol­ják. pontokat, amelyekkel a fal­vak, kisebb települések ösz- szeköttetését biztosítják. A szerződésekben szerepel még 3 és 12 csatornás, valamint hatcsatornás mikrohullámú és szélessávú berendezések, és az átviteltechnikai be­rendezések „végállomásai­nál” alkalmazható távíró- központok szállítása. A BU­DAVOX az Orion gyár ké­szítményeiből olyan, 300 csa­tornás mikrohullámú beren­dezést is exportál, amelyen tv-program is továbbítható. Hétvége a Balatonnál és a Velencei tónál A kánikula csúcsforgalmat csinált mind a Balatonnál, mind pedig a Velencei tó­nál. A Balaton déli partjá­nak kempingjeiben telt ház van, újabb külföldi vendé­gek érkeztek a siófoki szál­lodákba és motelekbe. Bel­földről is valóságos ember­áradat hömpölygött szomba­ton a déli part üdülő- és fürdőhelyeire.. Már a korai vonatok zsúfoltak voltak, s a főútvonalakon is szinte megszakítatlan sorban ro­bogtak a gépkocsik. A szom­batra virradóra érkezett zá­por nem hűtötte le a leve­gőt; a déli órákban tízezrek napoztak a strandokon és fürödtek a 24 fokos kellemes vízben. Rendkívül élénk a Balaton hajóforgalma is. A Velencei tónál már pén­teken megkezdődött a ví- kend. A zsúfolt vasúti sze­relvények mellett ide is nagy tömegben érkeztek — autóbuszokkal és autókkal is a vízre és napfényre vá­gyó emberek. A tópart üdü­lőtelepein szombaton a dél­utáni órákban már mintegy 30 ezren tartózkodtak. Hazaérkezett a Mongóliában járt magyar párt­ós kormány- küldöttség Szombaton hazaérkezett a Mongol Népköztársaságból a magyar párt- és kormány- küldöttség, amely Fehér La­josnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének vezetésével részt vett a mongol népi forradalom győzelmének 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnep­ségeken és a magyar—mon­gol gazdasági és műszaki­tudományos együttműködés kormányközi bizottság 5. ülésszakán, A küldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren Nemes De­zső, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, Bonder József építésügyi és város- fejlesztési miniszter, Nagy János külügyminiszterhelyet­tes, a politikai, gazdasági é9 társadalmi élet több vezető képviselője fogadta. — Ott volt Zsamcin Bolod, a Mon­gol Népköztársaság budapes­ti nagykövete és V. J. Pav­lov, a Szovjetunió magyar-, országi nagykövete. Ma: Ä fesztivál városából jelentjük Objektív nehézségek^ Két; peré nyelvművelés Városkutatás,' városfejlesztés Nem akarsz beszállni? Margit nem várhat Jász-Kun kakas Sporf Rádió—Tv—Mozi műsor Félidőn túl az aratás Jóminőaégű az idei búza HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍKEK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Elektromos szivattyúk a Közép-Tisza vidékén A Középtisza-vidék ár- és belvízrendszerének nagyré­szén kiépítették az elektro­mos hálózatot, — villamos energiát a védekezés szolgá­latába állították. Ahol a korszerű új villamosüzeme­lésű szivattyú bázisok kié­pülnek, úgy szüntetik meg, „nyugdíjazzák” az ősi gőz­gépeket, amelyek közül nem egy már száz esztendőnél is hosszabb ideig teljesített szolgálatot. A dobai gőzszi­vattyútelepet már korábban U-állították, s az építményt es berendezését vízügyi mű­emlékké nyilvánították. Az idén sor kerül a századfor­duló tájától üzemelő milléri gőzmeghajtású szivattyútelep leállítására is. A komp­lexum, amely szolgálata alatt többszázezer köbméter bel­vizet emelt át ugyancsak a vízügyi műemlékek sorát gyarapítja. Helyébe már épül a másodpercenként tíz köb­méter kapacitású elektro­mos szivattyútelep, amely üzembiztosabb lesz elődjénél. Rövidesen nyugalomba vo­nul” a sajfoki gőzszivattyú­telep is. A Középtisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 1971-ben mintegy negyvenmillió fo­rintot fordít az új, elektro­mos szivattyútelepek építésé­re, illetve a meglévők fel­újítására, karbantartására. Tornatermek, tornacsarnokok variálható épületelemekből Vasbeton vázas, Illetve acél szerkezetű épületek ter­vezésére és kivitelezésére tért át a szombathelyi ter­melőszövetkezetek önálló építőipari vállalkozása. Ilyen vasbeton keretvázas istállót építenek többek között a la­kácsházi és a gércei tsz-ek- ben. Ez a vázszerkezet több­célú hasznosításra is' alkal­mas. így alkalmazásával gyor­san, olcsón építhető fel pél­dául a tornacsarnok. A váz- szerkezetek variálásával 3,5 —5—6 méter között változ­tatható az épületek belső magassága. — A kidolgozott terveket a szakemberek fe­lülvizsgálták és a tanácsok­nak elfogadásra javasolták. A megyében elsőként a csepregi és az őriszentpéteri iskolákban épülnek ilyen 12 méter fesztávú és 24 méter hosszú tornatermek, amelyek kiválóan megfelelnek a lab­dajátékoknak is, mert ma­gas kiképzésűéit. Rendelő­ként jelentkezett a vállalko­zásnál a szombathelyi Hala­dás sport egyesület: két 24x24 méter alapterületű edzőcsarnokot rendelt. 80 ezerrel több hízottsertés a Hajdúságból Jelentősen fokozódott a sertéstenyésztési és hízlalási kedv Hajdú-Bihar megye termelőszövetkezeti és ház­táji gazdaságaiban. Hozzájá­rul ehhez a nagyobb kuko­ricahozam és az a tény, hogy az Állatforgalmi és Húsipa­ri Vállalat két esztendő alatt több mint ötezer ko­cát adott a gazdaságoknak kedvezményesen. Mindezek eredménye az idei értékesig tésnél már jelentkezik: egyet­len esztendőben sem hizlal-- tak még annyi sertést á Hajdúságban mint az idén.1 260 ezer hízó felvásárlására készül fel a vállalati s ez kereken nyolcvanezerrel több,' mint az elmúlt esztendőben!

Next

/
Thumbnails
Contents