Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-11 / 136. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. íunitis 11.’ A z elnök arra kért, hogy nagy szavak és hangzatos mondatok nélkül mutassuk be a Jászsági Építőipari Szövetkezetei. Nincs is nagy szavakra szükség, mert maguk a tények szolnak ékesen múltjukról, jelenükről, és a jövőjükről is. — Petőfi írta: „Minden Demosz- thenésznél szebben beszél a tett.” Valóban. Ezt példázza e szövetkezet két évtizedes múltja, s különösképp a három ktsz 1964-ben történt egyesülése óta számított esztendők megannyi dicső tette, amely országos elismerést is bőséggel hozott a Jászság egyesült szövetkezeti építőinek. A herényiteknek, az apátiaknak, s az árokszállásiaknak. Egyként érdemeltek ki valamennyi kitüntetést. Az utóbbi öt évben mindig rászolgáltak a kiváló kisipari szövetkezet címre, egyszer a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját is kiérdemelték, s négyszer nyerték el a Szolnok megyei vezető szeryek — a pártbizottság, a tanács, a szakszervezet és a KISZ vándorzászlaját és oklevelét, amelynek immár végleges tulajdonosai. Tetteik, éves eredményeik elismerését röviden így lehet felsorolni — az utóbbi öt év távlatában. Az elnök mondta a január elején tartott vezetőségvá- lasstó közgyűlésen: „Mi, építők, szerény emberek vagyunk. A múlttal csak úgy szeretünk foglalkozni, hogy a tanulságot levonjuk, s a múlt eredményeiből nem engedve, ma és holnap csak jobban szeretnénk dolgozni.” Nos, a közelgő jubileum alkalmából húsz év távlatában kell foglalkozni a múlttal, felidézni annak olyan részleteit is, amelyek a szövetkezet kezdő szakembereinek, ifjú mestereinek csak ezáltal nyújthatnak tanulságot, erőt és hitet abban, amit apáik az övékénél sokkal mostohább körülmények között kezdtek el — a szövetkezésben. Áz ország egyik legjobb Húszéves jubileumra készül Egy nappal előbb Apátiban A herényieknél a jászapáti építőiparosok egy nappal előbb, 1951. december 30-án mondták ki szövetkezetük megalakulását. Huszonöt— harmincán jutottak erre az elhatározásra, s a község volt KlOSZ-helyiségében Jászapáti Épületkarbantartó Ktsz néven egyesültek. Kőműves, ács, villanyszerelő, festő-mázoló és asztalos szakmákat képviseltek az alapítók. Saját szerszámaikkal kezdték a közös munkát, de szállítóeszközük semmilyen sem volt. Eleinte talicskával, ládában „fuvarozták” maguk az építőanyagot, az állványzat részeit pedig vállon és kézben vitték az első munkahelyekre. Kőművesmunka legelőször a Jászberényi úti régi óvodaépület tatarozásán adódott, amivel a községi tanács a szövetkezetét bízta meg. Hagy kálváriát jelentett az anyagbeszerzés. Mivel pénz sem volt rá, egy-egy munkát úgy igyekezett elvállalni a ktsz, hogy a megrendelő előleget adott, amiből legalább az anyagbeszerzésre futotta. Más nehézségek is bőven adódtak az indulást követően. Bankhitelt próbált „szerezni”- a vezetőség, hogy a tagoknak munkabért fizethessen, meg az anyag- vásárláshoz is fedezetet teremthessen. Tetemes gondot okozott az ügyintézésben való járatlanság is. Egy szó, mint száz, Borbás László ügyvezetőnek, általában a vezetőségnek, de a tagoknak sem volt könnyű dolga az első időkben. Az igyekezetük azonban meghozta gyümölcsét. Az 1952-es évben közös munkával 776 ezer 504 forint termelési értéket állítottak elő, s abban már bizonyos összegű nyereség is volt. A ktsz közös vagyona csaknem húszezer forintot ért az első esztendő végén. Az anyagellátás nehézségei továbbra is sok gondot okoztak a szövetkezetnek. Részben bontási anyagok újbóli felhasználásával igyekeztek kiutat találni, de ez csak félig-meddig sikerülhetett. Emiatt nemegyszer részmunkákra vállalkozhattak csupán. Másrészt, mivel a helybeli lehetőségek fogyóban voltak, vidéken is vállalt a szövetkezet munkát — így Kolop-fürdő területén —, hogy tagjainak megélhetési lehetőséget biztosítson. A vidéki munkahelyek újabb problémákat vetettek fel.egyrészt az ott dolgozók szociális ellátása szempontjából, másyészt ilyen esetekben az anyaghiány még súlyosabb következményekkel járt. Megragadtak minden munkaalkalmat Ilyen körülmények között szinte kizárólag a tagok szorgalmán, igyekezetén múlott, hogy az 1953-as évben már valamivel több mint másfél milliós termelési éréket produkáltak. De az már a vezetésen is, hogy több mint 230 ezer forint lett a szövetkezeti tiszta nyereség. Ebben az évben választották elnökké Pásztor Lászlót, aki 1964-ig dolgozott ezen a poszton. Létszámban is gyarapodott a ktsz, amelynek az esztendő végén ötvenhárom tagja volt. Hogy a gondokon enyhítsenek 1954-ben anyagraktár és iroda építését határozták el. Az ehhez szükséges pénzeszközöket azonban még további küzdéssel kellett gyarapítani. A szövetkezet dolgozói megragadtak minden munkaalkalmat, amivel az előbbrejutáshoz bármily kis lehetőséget is biztosíthattak. Csak így érhették el, hogy az 1954. évi termelési értékük már csaknem két és negyedmillió forint, a szövetkezeti nyereség pedig több mint 173 ezer forint volt. — Első alkalommal abból már a tagok részesedésére 28 354 forint osztalékot is fizettek. A következő évben ezáltal nyílt lehetőség arra, hogy — részben állami hitel igénybevételével — megkezdhették a raktár és az irodaházuk építését. Erre az úgynevezett volt CÉH-ház elbontása után kerülhetett sor, igen jelentős társadalmi munka- vállalással. Szabad idejükről, munkadíjuk egy részéről is lemondva, segítették saját építkezésüket mielőbbi megvalósuláshoz a szövetkezet tagjai, brigádjai. A raktár és az iroda átadására így 1956 júniusában került sor. Mivel ugyanabban az évben további nagy erőfeszítést követelő beruházásba, illetve korszerűsítésbe ' kezdtek — amihez több százezer forint hosszúlejáratú hitelt is felvettek —, ez a vállalkozás bizony visszavetette a szövetkezet teremelési eredményét is, amelynek értéke 1957-ben csak 1.8 millió forint volt. A nyereség nem érte el a 66 ezer forintot, így a tagok részesedése elmaradt. Az említett vállalkozás egyébként az 1956-ban megkezdett kézi téglagyártás korszerűsítését, gépesítését tűzte ki célul. A történelmi igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ellenforradalom nem gyengítette, nem ingatta meg a szövetkezetét, amely a konszolidálást követő években jelentős fejlődést ért el. Kétkerekű kézikocsival Mint már említettük, az apátiak egy nappal előbb mondták ki szövetkezetük megalakítását, mint a jászberényiek. A Jászság „fővárosában” szövetkező építőiparosok 1951 szilveszterén, december 31-én tartották alakuló ülésüket — szám szerint harminchármán, kőműves, asztalos, szobafestő, bádogos és kályhás szakmában, s volt köztük nyolc segédmunkás is. Az igazgatóság tagjaivá választották Farkas Pált, aki ügyvezető is lett, Kiss Jánost, Oláh Albertet és Papp Lajost, aki műszaki vezetője lett az Épületkarbantartó Kisipari Termelőszövetkezet néven megalakult ktsz-nek. A közös munkát két hét múlva, 1952. január 15-én kezdték meg saját munkaeszközeikkel, — kezdetleges felszerelésükkel. Vagyona egyáltalán nem volt a szövetkezetnek, amely csupasz négy falból ólló irodahelyiséget kapott működésének megkezdéséhez. Kölcsönzött bútorokkal rendezték be, s az irodaszerekre, villanyvilágításra és egyéb szükséges kiadásokra való pénzt is a tagok adták össze eleinte a saját zsebükből. Az első munkaalkalmakhoz a pártszervezet és a tanács segítette a szövetkezetei, amelynek egyetlen szállítóeszköze egy kétkerekű kézikocsi volt, A helyi téglagyár, a tanácsi kezelésben lévő épületek javítása és a tszcs-ben szükséges munkák jelentették az első feladatokat a ktsz dolgozóinak. Nem sokkal később a kormányzat is segítségére sietteti a szövetkezetnek — azzal, hogy 64 500 forint hitelt nyújtott a legszükségesebb anyagok beszerzéséhez. Ez nagy előnyt jelentett, amely ahhoz is hozzásegítette a szövetkezetét, hogy őszszel már a szolnoki nyomdánál csaknem hatszázezer forint építési munkára vállalkozhatott. Ezáltal is erősödött a ktsz jó híre, amely immár székhelyének határain is túljutott. így aztán mind több megrendelést kaptak a különböző állami szervektől is. Bravúros eredménnyel zárta első közös esztendejét a szövetkezet: a tervet 184 százalékra teljesítve, kétmillió 128 ezer forint termelési értéket állított elő, s a nyeresége 248 ezer forint lett. Fényes bizonysága volt ez a siker a szövetkezés erejének, fölényének a magániparral szemben. 1953-ban a karbantartó ktsz építőipari szövetkezetté vált. s a kőműves, ács, bádogos, festő és asztalosrészleg mellett üveges és villany- szerelő részleggel, majd 1954- ben kádár, lakatos, vízvezetékszerelő, cementlap- és be- tonárugyártó részleggel gyarapodott. Természetesen ezáltal a termelői létszám is nőtt: 1953-ban kilencvenhat, 1954-ben pedig már száztizenegy volt Az első három évi sikerek nyomán De nemcsak az újabb szakmákat képviselő létszám nőtt, hanem a termelés is. Ennek értéke 1953-ban 3 millió forint volt. Szépen alakult a nyereség, valamint a munka termelékenysége is. Ez utóbbi a második évben 111, 54-ben pedi| 133 százalékos volt. Az első három esztendő tehát — a számok tükrében is — növekvő sikereket hozott a szövetkezetnek. Érthető tehát, hogy több olyan elhatározásra jutottak, amellyel haladásuk útját egyengették. 1953 decemberében a közgyűlés úgy döntött, megszerzik asztalos üzemnek a Kálmán út 5. sz. alatti Czigány-féle telepet A szállítási nehézségek leküzdésére lovaskocsi vásárlását határozták el. Alighanem országosan is úttörő jellegű volt az 1954 februári közgyűlésnek az a döntése, amellyel — Papp Lajos műszaki vezető javaslatára — tanulókörök szervezését határozták el a műszaki és általános ismeretek továbbfejlesztése céljából. Ezáltal is előmozdították a hozzáértés elmélyítését, a minőség iránti igényességet, amellyel már az első időkben is jó hírre tettek szert. Számottevő nehézségek mutatkoztak 1955-től kezdődően ä szövetkezet életében, gazdálkodásában. Jelentős mérvű veszteséggel zárta az esztendőt a ktsz, s ennek következményei még a későbbiekben is károsan hatottak, úgyszólván minden te» kintetben, a szövetkezetre. 1954 őszén a közgyűlés új vezetőséget választott, Do- rók Imre lett az elnök. Egy év múlva ezt a tisztséget Szabó István vette át. Az ő irányításával dolgoztak 1965» ig, tehát még az egyesülést követő első hónapokban is. A már említett nehézségek miatt visszaesett a termelés, s jelentősen csökkent a termelői létszám is, Ez csak 1962-ben érte el az 1954. évi szintet, a termelésben és a nyereség alakulásában tapasztalt visszaesést azonban jóval élőbb leküzdötte — kisebb létszámmal is — a szövetkezet, amely mér 1957- ben valamivel több mint öt és negyedmillió forint értéket termelt. Ugyanakkor a nyereség 344 ezer forintra alakult. Az ezt követő évek — miként Jászapátiban és általában a szövetkezeteknél — Jászberényben is gyors fejlődést, kibontakozást tettek lehetővé az építőipari ktsz életében. A történelmi igazsághoz itt is hozzátartozik, hogy az 1956-os ellenforradalom nem ingatta meg a szövetkezetét, amelynek az előző évi nehézségek miatt megfogyatkozott tagsága ellenállt a bomlasztásnak, kitartott a szövetkezés jó ügye mellett. Hűségüket a konszolidációt követő évek nagyszerű eredményei ékesszólóan igazolták. Változatos út Árokszálláson Mintegy negyvenen alapították meg az Építőipari Ktsz-.t 1952-ben Jászó rok- szálláson. ahoi a közös munkát az év közepén kezdtek meg az egyesült építőiparosok. Változatos utat „futott be” az ő szövetkezetük, hiszen 1955-ben egyesültek velük a helybeli Mezőgazdasági Felszereléseket Gyártó Ktsz és a Fodrász Ktsz tagjai. Ezt kővetően a szövetkezet Vegyesipari Ktsz néven folytatta munkáját. Az építőiparosok 1952 nyarán Czuczor Ferenc ügyvezető elnök irányításával kezdték a közös munkát, amely eleinte főként tataro- zási feladatokból állt. Mintegy esztendő múltán választották meg elnökké Zóbó Károlyt, aki 1962-ben történt nyugdíjazásáig vezette a szövetkezetei. A vasas szakma képviselői 1957-ben kiváltak a ktsz-ből, és önálló szövetkezetét alakítottak. Lényegében a volt mezőgazdasági felszereléseket gyártók jutottak erre az elhatározásra. Kiválásuk után továbbra is Vegyes Ktsz néven dolgoztak együtt az építőiparosok és a fodrászok. Az utóbbiak követték az építőket az 1964-es egyesülésben is, ők ma is tagjai a Jászsági Építőipari Szövetkezetnek, amely gondot viselt a munkahelyi körülményeik javítására és korszerűsítésére. Újabb terv szerint majd az épülő szolgáltatóházban jutnak valóban minden igényt kielégítő elhelyezéshez az árokszállási fodrászok. Ök egyébként községükben a szövetkezés úttörői között voltak: még 1951-ben megalakították ktsz-üket, amelynek egyik szervezője volt Mudpis Lajos, aki könyvelője lett a Fodrász Ktsz-nek (egyébként alapító tagja is volt). Q a későbbiekben is kitartott a szövetkezés ügye mellett, sőt, Zábó Károly 1962-ben történt nyugdíjazásakor a Vegyes Ktsz tagsága elnökké választotta. Az irányításával dolgoztak az 1964- es egyesülésig, azóta pedig ő a főkönyvelője a Jászsági Építőipari Szövetkezetnek, Ezt az ismertetést is ő mond. ta el az árokszállási ktsz-ek változatos útjáról, amelyet még az alábbiakkal jellemzett. 1958-tól a Vegyes Ktsz nagyobb fejlődésnek indült. Egyrészt a tsz-ek megalakulásával az új mezőgazdasági nagyüzemek mind több új létesítmény építésére adtak megbízást, de a lakosság is egyre több családi ház felépítését rendelte meg a szövetkezetnél. A fellendülésre vall, hogy 1961-ben és 62-ben is elnyerték a megye kiváló kisipari szövetkezete címet, főként a családi házak építésében elért eredményeikért. Szakipari részlegekben dolgozók (asztalosok, festő- mázolók, üvegesek, villanyszerelő, bádogos stb.) is hozzásegítették a jó eredményekhez a szövetkezetei, amelyben 1962—63-ban kezd- dett kibontakozni a szocialista brigádmozgalom, s ez továbbfejlődött az 1964. évi egyesülés után. Ekkor egyébként Árokszálláson 76 dolgor zója volt a Vegyes Ktsz-nek. A fellendülés évei Az 50-es évek második és a 60-as évek első fele nagyarányú fellendülést hozott mindhárom székhelyű szövetkezetnél. Árokszállas esetében röviden már jellemeztük ezt. Néhány fontosabb számadat felidézésével megpróbáljuk érzékeltetni ennek az időszaknak a legfőbb jellemzőit Jászberény és Jászapáti szövetkezett építőipa* rosainak esetében is. A herényi szövetkezet kezdettől fogva többet produkál. Noha a fejlődése nem mindig egyenletes — bizonyos mutatóknál a grafikon a 60-as évek elején is kissé „alászáll” — a teljesítménye általában kétszer akkora, mint az apátiaké. Elsősorban a termelési értékről mondható ez el. Legutóbb az 1957-es évnél említettük, hogy akkor már több mint öt és negyed- millió forintra rúgott, majd kiugró növekedést mutat 1958—59 között. Az 58. évi 5 millió 687 ezer forinttal szemben 59-ben 7 millió 820 ezer forintot produkáltak — kétmilliónál is többel növelték termelésüket. Ekkor az egy főre jutó termelési érték — más szóval a termelékenység — több mint kétszerese volt az 1952. évinek. A nagyot nőtt nyereség pedig módot nyújtott a további gyarapodásra. Vázlatos történeti leírásból idézünk: „évről évre növekedett a szövetkezet terve, nyeresége és vagyona, bővült a gépparkja. Használt kis wea. pon tehergépkocsit szerzett be, amely egy kétkerekű utánfutóval könnyített a szállítási nehézségeken. A szövetkezet megvásárolta jelenlegi központi telepét, műhelyeket, raktárt épített, s tervbe vett® irodaház építését, hogy a Kálmán utcai asztalosműhely fölötti emeleti részt művelődési otthonná alakíthassa. 1959-ben a szövetkezet tagsága eredményesen vett részt a mezőgazdaság szocialista átszervezésének munkájában. 1961-ben a szövetkezet kőműves részleget állított fel Pórteleken és Jászboldogházán." Két évvel később Jászboldogházán dicső tettet örökít meg a szövetkezet története. Az ottani árvízkárosultaknak hat, téglából emelt, kétszobg-összkomfortos családi házat építenek fel 72 nap alatt, teljesen befejezve a munkát; átlag húsz dolga- I A jásziványi Haladás Tsz-nek 144 férőhelyes borjúne- velöt épít 1966-ban a Törekvő szocialista brigád. Jobbról: Kiss József brigádvezető, akit a Szamos-közi árvíz utápi újjáépítésben szerzett érdemeiért a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntettek ki ez év április 11-én. Csáki B. Antal, a Munka Érdemrend ezüst fokozatával kitüntetett építőipari művezető, Pataki László építésvezető, az építőipar kiváló dolgozója, Kovács József asztalosipari művezető és alap szervezeti párttitkár, az építőipar kiváló dolgozója.
