Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-13 / 138. szám

1971. Június 13.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

9

A Középtiszai Állami Gazdaságban mindössze tizenegy műszakban épült fel ez a hatalmas takarmánysiló-rendszer. A bánhalmi tehenészeti telepet innen látják majd el „eleséggel”. Fotó: Kovák

TÁJÉKOZTATÓ

a szolnoki személypályaudvar forgalom áttereléséről

Nem akarok visszamenni

Szolnok Ideiglenes személypályaudvara elkészült. Az előzetes tervek szerint 1971. június 15-én 9.30 órakor megtörténik a forgalomátterelés az új létesítményre, amely mindaddig üzemel, amíg a jelenlegi személypályaudvar helyén elkészül a végleges személy- pályaudvar.

Az utazóközönség tájékoztatására a következőket közöljük: Az utazóközönség használatára szolgáló létesítmények (személypénztárak, poggyász- és expresszáru pénztárak és felvevő helyek, várótermek, Utasellátó étterme és kiszolgáló helyei) változatlanul a korábbi helyükön találhatók.

Az utasok részére a felhagyott személypályaudvar vágányain az áttérést követően kijelölt átjáró létesül a régi állomásépület postaszárnyának közelében (1.: a vázlatrajzot!). A vágányok számozása — az Utasók tájékoztatása céljából — a vágányok felett lesz feltüntetve.

Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy a forgalom- átterelést követően néhány napig még a jelenlegi első vágányon is bonyolódik le vonatforgalom, ezért felhívjuk az utazóközönséget, hogy a személybiztonság megóvása érdekében a vágány közvetlen közelében ne tartózkodjék. Utazóközönségünk figyelmébe ajánljuk, hogy az ideiglenes személypályaudvar — ha nem is jelentős mértékben — de valamivel távolabb esik a várostól, mint a régi; az utazni kívánók az ezzel kapcsolatos többletidővel számoljanak.

Magyar Államvasutak Szolnoki Állomásfönöksége

A román

nagykövet

látogatása

Tegnap Dumitru Turcus, a Román Szocialista Köztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete rövid látogatást tett a követ- ségi titkárral a Szolnok megyei pártbizottságon. A nagykövetet Váczi Sándor, Zagyi János, Tóth János, a megyei pártbizottság titkárai és Fodor Mihály, a megyei tanács elnöke fogadták.

"Véget ért az országos cipőipari találkozó Martfűn

A cipőipar ifjú szakembereinek országos találkozója befejeződött a martfűi Tisza Cipőgyárban. Az ifjú technikusok, közgazdászok, mérnökök háromnapos rendezvénye, amely június 10-én kezdődött^ a program szerintinél korábban véget ért. így is hasznos munkát végzett A fiatalok találkozóján megjelent Pesti Emi köny- nyűipari miniszterhelyettes is, s meghallgatta milyen ötleteket adnak a fiatalok az iparág műszak* fejlesztésének gyorsításához.

Egy brigádnaplóban lapozgatva olvasom a bejegyzéseket, együtt fogalmazott tervekről, családi eseményekről, rendezvényekről. Lapozgatás közben különös bejegyzés hívja fel magára a figyelmemet.

Tavaly január elején a kunszentmártoni ÁFÉSZ könyvelési osztályénak dolgozói szocialista brigádot hoztak létre. Alakuló ülésükön a brigád tagjai vállalták, hogy minden évben biztosítják egy olyan állami gondozott gyerek nyaraltatá- sát, akit az intézetben senki nem látogat, akivel hozzátartozói egyáltalán nem törődnek. Elhatározásuknak megfelelően négyen a brigád tagjai közül elutaztak a szegvári nevelőotthonba, ahol a több mint száz gondozott közül kiválasztottak egy koromfekete szemű, Évike nevű kislányt.

— Ma sem tudom pontosan — emlékszik vissza a látogatásra Ormándi Menyhért- né — miért esett éppen Évikére a választás. Talán azért, mert az akkor alig négy éves kisány olyan nagyon ragaszkodó volt és látszott rajta, mennyire vágyik a szere- tetre. Már első találkozáskor kijelentette: mind a négyünket nagyon szeret és „bizalmasan" elárulta, hogy velünk jön majd.

A látogatás után megállapodás jött létre az ÁFÉSZ és a nevelőotthon vezetői között. Évike a nyári szünidőt, a karácsony |s a húsvét előtti heteket a brigád tagjainál tölti majd.

— Nagy izgalommal vártuk a kislány érkezését — folytatta Nagy Istvánná, a brigád másik tagja. — Sokáig tanakodtunk azon, kinél legyen először, mindegyikünk elsőként akarta vállalni a „brigádanyuka” szerepét. Végül mégis csak megegyeztünk és öt boldog hónap telt így el. Igaz, ahányszor csak Kunszent- mártonba hoztuk Évikét, mindannyiszor kérni kellett a nevelőotthont, hogy hosz- szabbítsa meg a kislány „szabadságát”, azért, hogy mindenkinél ott legyen pár napig.

Évike történetét hallgatva felvetődött a gondolat. Vajon a gyakori helyváltoztatás és anyuka csere nem zavarta-e az otthonát, hová- tartozását kereső gyereket? Erre a kérdésre Szarvák János főkönyvelő — a brigád egyetlen férfi tagja — válaszolt.

— A brigád tizenegy tagja közül nyolc édesanya, aki gyereket, vagy gyerekeket nevel, tudnak bánni velük. Évikére is jó hatással voltak. Valamennyien hamar megszerettük a kislányt, ő is egy-kettőre otthon érezte magát. bármelyikünknél, ezért „váltáskor” nekünk, de Évikének is nehéz volt a búcsúzkodás. Tavaly szeptemberben például, amikor a kunszentmártoni vakáció után vissza kellett térni Szegvárra, könnyek között mondta el, hogy nem akar többé elmenni hazulról — tőlünk. Ekkor hangzott el először a brigád tagjai között, hogy a gvereket örökbe kellene fogadni.

Tóth József né tíz éve a könyvelési osztálv dolgozója. Férje a Tisza Cipőgyárban tervező. Mindketten jól keresnek, gyerekük nincs. Ök is hamar megszerették a kislányt Tavaly szeptemberben azután elhatározták: gyermekükké fogadják Évikét. A hivatalos ügyintézés könnyen ment. Igaz, segített a nevelőotthon igazgatója is, miután meggyőződött arról, hogy a gyermek otthonra és gondos szülőkre lel Kun- szentmártonban.

— Mindketten, férjem és én is örülünk, hogy így határoztunk — mondta Tóthné. — Évike aranyos gyerek, nagyon megszerettük, már nem is jut eszünkbe, hogy nem édes lányunk. Hogy vannak -e gondok a nevelésével? Gond minden gyerekkel van. Éva olyanokat kérdez tőlem, hogy sokszor nem tudom mit válaszoljak. Nemrég arra kért, mutassam meg azt a képet, amikor ő még pólyás volt. Mit tehettem mást, egyik keresztlányom pólyáskorú fényképét mutattam meg neki. I?em tudom helyesen cselekedtem-e, vagy mennyire hasznos az ilyen kis csalás. Egy dolgot viszont biztosan tudok, pontosabban érzek: a gyerek keresi „múltját” s ha azt most őszintén elmondom neki, nem értene meg, annál inkább megzavarná.

Egy brigádnaplóban lapozgatva fig> eltem fel az érdekes bejegyzésre. így ismerkedtem meg Éviké történetével, s az emberi együ- vétartozás meghatóan szép példájával. Egy szocialista brigád vállalt valamit, teljesítette azt és azzal otthont, szülőt adott egy helyét kereső emberkének.

I. A.

Kollégiumok

megyei

versenye

Az idén harmadszor hirdette meg a KISZ Központi Bizottsága a kollégiumok országos versenyét, melynek első állomásaként a kollégiumok megyei értékelésére került sor. A verseny Szolnok megyei első helyezettje ismét a Szamuely Tibor Gép-X ipari Technikum kollégiuma' lett. őket követte sorrendben másodikként a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközép- iskola, majd harmadikként a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium, negyedikként a karcagi Gábor Áron Gimnázium, végül ötödikként a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium kollégiuma. Valamennyien a KISZ megyei bizottságának elismerő oklevelét kapták és a velejáró két-kétezer forint pénzjutalmat. Az első helyezett gépipari technikum kollégiuma az elismeréshez megszerezte az országos versenyen való szereplés jogát is.

Az elismerés mögött kiváló eredmények állnak: a kollégiumi tanulók kitűnő 3,92-es tanulmányi átlaga, nagysikerű vietnami hét tavaly októberben, 24 ezer forint értékű társadalmi" munka a kollégium részére. Beszédes a következő adat is: a kollégium harminc végzős tanulója közül huszonnyolcán jelentkeztek továbbtanulásra, köztük hatan külföldi ösztöndíjra, akiket a Szovjetunió különböző egyetemeire már fel is vet-, tek. Eddig két alkalommal — 1969-ben és 1970-ben —

nyerték már el a KISZ KB vándorzászlaját. Most, hogy elsők lettek és Ismét ők képviselik a megyét az országos versenyben, megint lehetőséget kaptak a vándorzászló újabb, immár harmadszori elnyerésére.

„Öregek”

érettségi

találkozói

Szombaton a jászberényi Zirzen Janka tanítóképző főiskolában ötven éves érettségi találkozót tartottak az első évfolyamon, 1921-ben végzett hallgatók. Ugyancsak szombaton Szolnokon a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola első végzősei jöttek össze negyven éves érettségi találkozóra. Ma pedig a törökszentmiklósi Bercsényi Gimnázium diákjai ünnepelnek. Negyedszázados fennállásáról emlékszik meg az intézet.

Jubilál a MÁV

Megy a gőzös nyugdíjba

Kövesdy János 1967 óta ksveset hallat magáról. Akkor ment nyugdíjba. Huszonhat évig járt gőzösön, aztán öt évet még ráhúzott: a járműjavítóban a mozdonyok javítását vigyázta.

Mire eljött az ötvenötödik életéve, lassan a gőzösökre is ítéletet mondtak. Okosan. A magyar vasút forradalma kezdődött el akkoriban, 1965 —66-ban. Először a Dieselmozdonyok, az erős szovjet gépek jöttek. És győztek.

— Egy ütközőt nem görbítettem el huszonhat év alatt a vaspályán. Előszedjem a kitüntetéseimet?

— Azt hiszem, nem fontos.

— Van elég. Voltam sztahanovista, kiváló vasutas, részt vettem a felszabadulás utáni mozgalmakban. Az ötszázkilométeresben, a mosás- tól-mosásig versenyben. A maiak közül ezt már nem is értik talán. Valamikor minden gőzöst le kellett hűteni 600—700—800 kilométer után, mosni tisztítani. Mi 1947—48-ban úgy óvtuk a masinánkat, hog 12—20 ezer kilométerig is elmentünk vele két mosás között. Ez azt jelentette, hogy a háború után megmaradt kevés

gőzmozdony néhány nap után nem ment a fűtőházba, hanem vitte az embereket, a nagy terheket. Jártam te- hervonattal, személlyel,

gyorssal.

— Eaerkilencszázötvenhat novemberében én vittem az első éllemiszervonatot a fővárosba. A ferencvárosi pályaudvaron leköptek az ellenforradalmárok, sztrájktörőnek csúfoltak a suhancok. A pesti boltok előtt hosszú sorok álltak. Zsír, hús, liszt, cukor a pestieknek. Nagy a főváros gyomra. Délután álltam a körúton, néztem az asszonyokat, akik tele szatyorral jöttek ki a boltból. Ez a legszebb emlékem.

Érzéseiben ma is kommunista mozdonyvezető. A fű- tóháznál alapszervezeti párttitkár volt tiz évig. Az ellen- forradalom után pártszervező.

Hosszú, inas ember, halk, megfontolt beszédű. Amikor megkérdezem, mi volt a legfájóbb emlék, mér bánom. A szemüveg mögül is látom, elborul szeme pillantása.

— Az, amikor megmondták, nem vezethetek tovább. A szemem miatt...

Mondom neki, péntek este Dieselre, tán villany mozdonyra is ülök. Megéri

— Aki ezt a pályát kicsit is szereti, boldogság az annak. Aki meg először néz magasból az alatta száguldó vasra, nem felejti el soha. Aztán Dieselen, meg villanymasinán tiszta, szép az út Én még füstös-kormos masiniszta voltam. Lassan nyugdíjazzák a gőzöst is.

Tíz lépés hosszú, öt lépés széles kis semmi terem az ósdi szolnoki vasútállomáson. Olcsó sakk, feketére fogdosott fehér figurák. Egy pakli kártya az asztalon. A mozdonyvezetők várakozóhelyisége. Sovány fiatalember kabátját öszehajtja, feje- alját készit a pad támlájára. Egy szőke legény útról jön. Leül, papírokat szed elő. Dühös. Öt órába került, míg „lehozott” egy tehervonatot Pestről.

A forgalmi irodán tagbaszakadt ember mérgelődik. A Diesel, amire várt, kampec. Klyukadt a motor hűtője, szemlátomást folyik a víz. A Debrecenből érkező püspökladányi illetőségű mozdonyvezetőt váltotta volna. A ladányi vállalja: visz- szaviszi a gépet a debreceni fűtőházba.

Nehéz, magas lépcsők. Még soha nem másztom mozdonyra.

A vezető hallgatja kísérőm, a szolnoki fűtőház „Diesel-reszortosát” Tóth Miklóst. Elvisz, persze, ha van engedély Szajolig. Ott mi átszállunk majd, villanymozdonyra, s a ferencvárosi rendezőre gyorsteherrei megyünk. Zöldséget, gyümölcsöt. húst viszünk a nagy- vásártelepnek, disznót a vágóhídnak. Reggel, szombaton reggel friss árut kapnak Szentesről, Tenyőről, Török- 8zentmiklósról a pestiek. — Nagy a főváros gyomra.

Indul a Diesel. Zajjal, az óriás test robbanó reszketősével. A jelző zöldre vált. A huazonharmadik vágányon vagyunk még. Aztán Szolnok fényei. De szép a Vosztok úti tizennyolc emeletes. Ablakszemein fény világít. Péntek este kilenc óra van.

Szajolig mögöttünk jön, türelmesen a mi villanymasinánk. Szőke, szikár fiatalember a vezetője. Szőke a neve is. Szőke István. Hinni nem akarom, hoev kerek 15 éve szolgál a MÁV-nál. Ebből tíz esztendő mozdonvon.

— De gőzösön kezdtem, s csak tavaly ültem villanyra. Itt már ülni is lehet.

Szép. vasúti bársonnyal bevont, derekat kényelmesen tartó kárösszegben ülünk.' Tiszta, világos moudony, akkora ablakokkal, mint egy

panoráma-autóbusz. Várjuk a szerelvényt.

Éjfélig hiába. Szőke Istvánt délután 16 órára rendelték a szolnoki fűtőházból készenlétre. Szaiolban lakik.

— Ott van a házunk. Ketten szereztük a feleségemmel.

Két nagyablakos szép ház fényképe, előtte egy kislány. Tkzenegyéves. Anyjával néha már ő is mondja: alig találkozunk.

— Nemcsak a pénz miatt nem hagynám. Az ts jó. Három és fél, négyezer forint. Nincs is az én házamon OTP egy fillér se. Pedig az asz- szony csak nyáron megy el dolgozni. Gyümölcsöt szed az állami gazdaságban.

Éjfélkor új parancs érkezik. Drága importárus vagonokkal, üres francia, osztrák kocsikkal Induljunk a ferencvárosiba.

Keresem a rendet, a menetrendet, hiába. Ahogy a szállító adja. úgy indul a teher. Még a gyorsteher Is. És a szolnoki masiniszták igencsak teherrel járnak. A pestiek az emberszállítók. Ott van menetrend.

•— Nem olyan pontos, mint valamikor. Amikor erről volt híres, világhires a magyar vasút.

Egy óráig tart, míg Szolnokra behúzhatunk. A tizennyolcemeletesben minden ablak sötét Alszik a város. Csak az utcai fények vakítanak. Meg a sin, lent a

mélységben. De az ezüstösen.

Cegléd, hajnali egy. Többet állunk, mint járunk. Al- bertirsénál füttyökkel köszönünk a pálya javítóknak. — Ahány őrház, annyi tisztelgés. A vonatvezető is segít Ez szabály.

— Megint piros. Most meg sárga. A következő jelzőnél állunk megint

Hajrtal három. Távolról már látszik Pest. Szégyellem, el-elbóbiskolok.

Négy óra előtt pár perccel, szombaton hajnalban megkérdezem, kézfogás közben Szőke Istvánt:

— Mikor érkezik haza?

— Talán délután két órára. Gyorsteherrei megyek vissza megint

Majdnem kétezer tonna súlyt húzott a német villanymozdony. Szabadalmát megvette már a magyar állam. Huszonötezer Volt feszültség alatt fut

Kőbánya-Alsónál személy- vonatra ülünk. Fiatal, álmosszemű kalauznő kéri a jegyet. Tóth Miklós mondja neki:

— Az elvtársnőnek mozdonyra szól az engedély. Elfáradt egy kicsit. Egy éjszaka jöttünk a teherrel, Sza- jolből. Megírja majd. Tudja, jubilál a MÁV...

Sóskút) JűHa