Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
Veszekedni jő SZÖVEG NÉLKÜL Dióhéjban S-ehezen kaptak kéglit. Sokkal több haveri szóra volt szükség, mint akarták. A kulcsot a mozi előterében háromszor is megnézték: valóban ez a kis acéldarab a néhány órai együttlét? ☆ Tervezni nem mindig célszerű — vallotta a fiú elkeseredve, — aztán bágyadtan asztalhoz ült. A lány ásított néhányszor, öt percet alszom — mondta, s horkolását folytatva aludt tovább. ☆ Csendesen szólt a csengő, jött a haver és néhány jó társa. Kösz, szevasztok — felelte az ifjú pár, s a folyosón árgus szemmel figyelte botladozó lépéseiket a leendő anyós. Amikor ugyanazt, ugyanígy többször megtették, ösz- szeházasodtak. A fiú ásított néhányszor, öt percet engedj aludni — mondta, s a horkolást folytatva aludt tovább. ír Nehezen váltak el. Sokkal több baráti szóra volt szükség, mint gondolták. A tárgyalás után háromszon is megnézték a dokumentumot: valóban ez a kis papírdarab a függetlenség? Aztán még utoljára közösen vettek egy csomag cigarettát, a gyerek kezébe nyomták, s ki-ki indult az útjára. A lány presszóba sietett — várták barátnői. A fiú a nyugdíjintézet felé vette útját A gyerek pedig, honpolgári kötelességének eleget téve — bevonult katonának. Délután csúnyán összezördült a feleségével. Még arra sem jutott idő, hogy alaposan kiveszekedjék magukat, mert az asszony sírva elrohant dolgozni. — Aznap ugyanis délutáni műszakja volt. Érthető, ha a férfi meglehetősen feldúlt idegállapotban lépett be az üzletbe, hogy húsz deka préselt marhanyelvet vásároljon vacsorára. Rossz kedvében szeretett volna odaszólni a fehérköpenyes eladónak, hogy miért másokat szolgál ki, mikor ő sokkal később jött, mint a többiek. Az eladó azonban megelőzte őt és kedves mosollyal érdeklődött: — Mit parancsol? — Húsz deka préselt marhanyelvet — morogta a fogai között. Alig várta, hogy dühtől céklapirosan odaszólhasson: — Most mi a ménkűnek ad a végéből? Hülyének néz engem, aki mindent elfogad?! Nem lopom én a pénzt! Tessék érte rendes, normális marhanyelvet adni, a közepéből! Az eladó azonban a leg- szebbik marhanyelvből szeletelt és hajszálnyira a közepéből! Találgatás Egy vidéki felutazik Párizsba, és ellátogat a Louvre- ba. Egy festmény előtt megpillant egy fiatal festőt, aki másolatot készít a képről. Odafordul az idegenvezetőhöz: — Mondja, és mit csinálnak a régi képpel, ha az új elkészült? Ha pénze van Egy fiatalember bemutatkozik egy kabarétulajdonosnak. — Masszőr vagyok. Havi 20 dollárért masszírozhatom a táncosnőit. — Kitűnő! Ha itt a pénze, azonnal kezdheti is. — Nekem ne legyen több az áru egy dekával sem — készült felordítani. — Megértette? Húsz deka marhanyelvre van beállítva a gyomrom, egy dekás túlterhelés már komplikációt okozna. Mi a fészkes fenének mér nekem többet? 1 Maga unszimpatikus alak I Nem vagyok hajlandó ennyit elvinni, vegye tudomásul! — ordította volna boldogan,' dühtől tajtékozva. De a marhanyelv pontosan húsz deká* ra sikerült és az eladó kedves mosollyal szólt: — Parancsol még valamit? A pénztár előtt még mindig reménykedett, hogy talán bele tud kötni a középkorú pénztárosnőbe, és levezetheti a felesége részéről ért bosszúságot. A pénztárosnőnek aznap talán már ő volt a tízezredik ügyfele, de kedvesen, barátságos mosollyal vette át a pénzt és kétszer meg Is köszönte. Keserű szájízzel, tomboló haraggal lépett ki az utcára. Elhatározta, hogy ebbe az üzletbe sem jön többé családi botrány után. Galambos Szilveszter — Feltaláltam a bumerángot ...! Tiltakozás — Felháborító! Munkaidőben alszik! Vegye tudomásul, hogy elsejétől el van bocsátva. — Jól van, jól van, de ez még nem ok arra, hogy már huszonötötökén felkeltsen. — Én a Marsot nézem, ön pedig, kolléga, figyelje a Vénuszt. Besze Imre Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 489. csipós Fogorvosnál ■* Ali« értem ideget...! (A Paris Match-ból) A VÍZCSAP Kedves Jászkun Kakas! Lassan két évtizede vagyok hű olvasód. Kérlek, most te is figyelj rám kicsit. A napokban Mezőtúrról utaztam. A vasútállomáson a májusi nyárban megszomjaztam. Többször is megkíséreltem az utasellátó kimérő helyiségében pecsenyefehér bor és csapolt sör helyett (noha az utóbbi is nagy szó) valami szeszmentes frissítőhöz jutni — eredménytelenül. Akkor eldöntöttem, hogy keresek valahol ivóvizet. Találtam is egy flancos három nyelvű felírással ellátott ivóvízcsapot, de mit gondolsz hol? Kedves „Kakas”, miután a te családfád különös természeti adottságánál fogva nem jár ilyen helyre, a találgatásodat megelőzve elmondom: a két WC közötti falon. V-gyis úgy, hogy mind a két bűzt lehelő ajtó a csapra nyílik, az ivóvíztől néhány centiméterre. Mindezek után gondolhatod, milyen szomjam támadt meg- kérdzeni, vajon milyen „jutalmat” kaparnál ki azoknak, akik ezt az ivóvízcsapot oda tervezték és azoknak, akik ezt a tervezést helyben is hagyták?! B. E. Magyarázat A férj foteljébe süllyedve újságot olvas. A feleség a válla fölött belenéz a lapba és időnként kommentárokat fűz hozzá: — A statisztikák szerint kevesebb vasúti baleset van, -mint gépkocsibaleset. Hát ez nyilvánvaló! Ez nem szorul magyarázatra I — És miért? — kérdi a férj. — Mert elég ritka, hogy a mozdonyon a fűtő megölelje a gépészt! Csakhogy lehet kapni... Darálás Családom mákos tésztára éhezett a napokban. Gondoltam, mit nekem ezt az óhajt teljesíteni, hiszen még a téli beiglis időszakból kimaradt negyedkiló mákom. Most csak megdarálom valamelyik üzletben. Tésztát készen veszek... Egyszóval azt hittem, hogy a szolnoki háziasszonyok közül én kapom aznap a legtöbb dicséretet odahaza. Fogtam is a csomag mákot és vittem egyik boltból a másikba, abban a reményben, hogy a város közepén majd csak találok egy boltot, ahol meg- darálhatóm. Volt is több helyen daráló, de mind rossz. FutKosás ide, oda, végül is épségben vittem haza a tésztáravalót. Mondhatnám, sokat beszélünk (avagy darálunk) manapság a háziasz- szonyok munkájának megkönnyítéséről, — bo — Dicsekvés — Az idei nyarat a Riviérán töltöttem! Olvasom, s látom, hogy divatba jött a forró nadrág. Aki még nem ismeri, annak elárulhatom, nagyon klassz. Olyasmi, mint egy kis bu- gyogó. Kár, hogy én nem lejthetek benne, mivel egy kicsit terebélyes vagyok. Különösen ott, ahol ez a nadrág éppen takar. S mert nekem van önkritikám. Pedig csuda élvezném, ha netán ebben a náciban forgalmi dugót csinálnék. No, de félre az ábrándozással, a tréfával, nem is a forró nadrágról, hanem a forró lán- gosról akartam írni. Hétvégi pihenőmet népes családommal a szolnoki Damjanich strandon töltöttem. Már reggel nyolckor kint voltunk, hogy jusson hely a napozón. Ennivalót nem vittünk magunkkal, — hiszen valameny- nyien nagyon szeretjük a lángost. Hamar meg is éheztünk, s lestük, vártuk, csak már sütnék. A sütés nem is maradt el, de a tészta sehogy íe akart megnőni a zsírban. Emiatt méltatlankodtunk strandoló társaimmal együtt. Aztán megnyugodtunk, mert a lángossütő megmagyarázta, imigyen: — Azért ilyen kicsi, mert nem tud pihenni a tészta. Olyan nagy a keletje, hogy nem győzik sütni. Egész nap, sőt másnap sem hagyták pihenni a kedves strandolók azt a szegény tésztát. Vessenek magukra, ha emiatt saját pihenésük sem volt zavartalan. Volt, aki azt emlegette, hogy a piacnál 1.10-ért sokkal nagyobbat adnak. De a lángossütő ezt is megmagyarázta: Mi azért adjuk 1.30- ért, mert a miénk krumplis lángos, s ennek más a kalkulációja. Kalkulálni, s megmagyarázni, azt tudnak. Én meg megmagyarázom, hogy mi a különbség a forró nadrág, s a szóbanforgó lángos között: Az égvilágon semmi, mert mind a kettő forró, s mind a kettő kicsi. — csani —
