Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
/ ígéretes pillanat.. • TONO: (A Paris Match-ból) Értékek A milliomos papának mondja a fia. — Papa, meg vagyok győződve arról, hogy az életben sok olyan dolog van, mely értékesebb a pénznél! — Igen John, de azok sok pénzbe kerülnek! Ismeri önmagát Éhenkórász, fiatal költő állít be egy kiadóhoz és kéziratokat javasol neki közlésre. — De nehezen olvasható az írása! — kiált fel a kiadó. Le kellene gépelni a költeményeit. — De uram, ha én tudnék gépelni, csak nem gondolja, hogy költeményeket írnék! oo o Ebéd után Miután mindenki megitta a desszertként felszolgált csésze erős teát és az egy kupicánvi finom diólikőrt, valaki ezt javasolta a vendégek közül: — Don Felippe, meséljen már egy jó vadásztörténetet. S mindnyájan hozzákészültek, hogy meghallgassák a történetet. — Nos hát, barátaim — kezdtem. — Egyszer nyúlra vadásztam... A feleségem félbeszakított: — Nagyon jól tudod, hogy nem szeretem a nyúlvadá- szatot. A nyúl kedves, szelíd, pihés jószág, miért kellene hát megölni? — Ez a szokás, drágám, —• folytattam. — Nos, hát a hegyekben jártunk, mert hiszen azt mindenki tudja, hogy a nyúlvadászat a hegyekben a legszórakozta- tóbb. — Mit érdekel az engem, hogy hol volt! — szakított félbe ismét nejem. — Azt mondtam, hogy ne merészelj nyúlra vadászni, megértetted? — Megértettem kedves, de ez még a házasságom előtt volt — próbáltam neki ellent mondani. — Nincs semmi jelentősége, — parírozott az asszony. — Megismétlem: nem akarom, hogy nyulakat ölj. — Jó, jó. — S folytattam elbeszélésem úgy, hogy ne bosszantsam fel a feleségem: — Szóval, egyszer, mikor NEM VOLTAM nyúlvadásza- ton... — Hát akkor, hol voltál? — kérdezte a feleségem. — Dolgozni voltam drágám, a hivatalban, — feleltem, s közben kacsintottam a vendégeknek, hogy megértsék: én valóban nyúlva- dászaton voltam a hegyekben. — Na, ha dolgozni voltál, úgy folytathatod, — mondta megnyugodva a feleségem. Miután megkaptam az engedélyt, felszabadultan így folytattam: — Hirtelen kiugrott előttem egy nyúl... — Hogyhogy? Egy nyúl a hivatalban? — tette fel a keresztkérdést a feleségem. — Ö, drágám, egészen eltévesztettem ; azt akartam mondani, hogy bejött az igazgató... Akkor előkaptam a fegyvert és megcéloztam a fejét... — Kit céloztál te meg? — hangzott fel nejem rémült kiáltása. — A cég Igazgatójának fejét, — válaszoltam, s Ismét odakacsintottam türelmes hallgatóságomnak. — És mi történt? — kérdezte nem csillapodva nőm. •— Megöltem. — Kit? Az igazgatót?! — Igen. Van valami ellenvetésed ? — Ellenvetésem? Természetesen! — hördült fel párom. — Nyulakat irtani még csak hagyján, de igazgatókat megölni, ez aztán már túlzás ! Takarodj a házamból! A lábad se érje a földet. S ezután nyomban kirámolt a lakásából a vendégeimmel együtt. Csak azt tanácsolhatom férfitársaimnak, akiknek kibírhatatlan feleségük van: egyszer s mindenkorra felejtsék el vadászhistóriáikat. Molnár Sándor fordítása Szöveg nélkül faöveg nélkül Igényes feleség •Vv*— Nem szégyelled magad? Más férfiak a Holdra repülnek, te meg el se tudsz mosogatni?! — (A Wochenpresse-ből) B. TKACS: GYAKORLAT A szakszervezeti vezető- ségválasztó gyűlésen kultúr- felelőssé választottak. Felálltam, megköszöntem a bizalmat, s bejelentettem, hogy jövő csütörtökön látogatást szervezünk az állatkertbe. Csütörtökön egész zarán- doklás kezdődött hozzám: „én nem tudok”, „megbetegedtem”, „én már voltam”. Na, én, persze munkaidőben, elmentem egyedül Egy jó hónap múlva bejelentettem, hogy kulturális kirándulást rendezünk a planetáriumba. Megismétlődött az állatkerti kirándulással kapcsolatos história. Na, én, persze munkaidőben, elmentem egyedül. llorifix Cvetanov* Egy év leforgása alatt ellátogattam a tűzoltó múzeumba, a traktoralkatrészgyárba, a leértékelt cipők kiállításán... Egy esztendő múltán beszámoltam: „Az elmúlt évben kirándulásokat szerveztem az állatkertbe, a planetáriumba. ..” Különösen megtapsoltak azért, mert az egész szak- szervezeti tömeget „magammal akartam ragadni” a kirándulásokra, s ismét megválasztottak kultúrfelelősnek. Felálltam, megköszöntem a bizalmat, s bejelentettem, hogy a jövő csütörtökön látogatást szervezünk az állatkertbe. MIÉRT? Az elárusítónő átadott neki egy csomag vajat és elmosolyodott. Elvette a pénzt, visszaadta a visszajáró összeget és ismét csak mosolygott. Ez felidegesítette. „Csak nem a zakóm áll ferdén?” — gondolta. Ellenőrizte, — minden rendben volt. Azért még megnézte a nadrágját is — szintén semmi. Aztán odament az áruház közepén álló, hatalmas tükörhöz, s kitartóan vízsgálgatta tükörképét. Azonban ez alkalommal sem vett észre semmi feltűnőt. Ez már a kétségbeesés — lehet, hogy halluci- nálok? — ismét csak odament a pulthoz és kért egy csomag kávét Az elárusítónő mosolyogva nyújtotta át a kávét és vette el a pénzt. Nem, vitathatatlanul, valami nem volt rendben! Szörnyen izgatottan elindult az üzletből, s bizonytalan léptekkel elindult, maga sem tudta, hová... Molnár Sándor fordításai TEMPO?! Tempó. Az értelmező szótár szerint lendületet, gyorsaságot jelent. Ezt szokták kiabálni egyes versenyzőknek a nézők nagy örömére, s az ellenfél bosszantására. És ha így hívnak egy vállalatot? Az egy kimondottan nagy „boldogság”, pláne, ha ez a cég a szolgáltató melléknevet is viseli. No igen. Még hűvös szelek fujdogáltak s igencsak hófelhőt kotort a késő téli szél, midőn fölhívtam e szé- penhangzó nevű vállalatot: — Csókolom a kis kezét, kellene nekem vagy negyven liter olaj. Nincs egy csepp sem. Randa egy péntek délután volt, s így a szépencsengő hang határozottan megígérte, hogy: — Uram! Legyen nyugodt, ha egy mód van rá, hatig kiküldjük. Nem volt rá mód. Vártam negyed hétig és kértem a szomszédtól tíz litert, kölcsön. Szombat reggel: — Csókolom a kis kezét, tegnap nem jött az olaj. „nafta”. Egyébként sem fáztam. (Tudniillik a buszról lezavartak, hogy kérem tilos buszon olajat szállítani.) Mire hazaértem, a gatyámról is csurgóit a víz. S eljött a hétfő: — Ejnye, bejnye! Nem jött az meg csókolom! — Jó! Akkor várom délután ötig! Vártam fél hatig, és a második kútnál végre sikerült telecsurgatni két tízliteres kannát. Egyet a szomszédnak az adósság fejében, egyet meg nekem, hogy vasárnapra is legyen egy kis — De ez biztos? — s midőn a válasz megnyugtató volt: — Köszönöm! Várom! S eljött a kedd reggel: — Tempókai Ne tessék küldeni. Már nem kell! S elindultam, kerestem egy ismerőst, kit kocsival áldott meg az ég, és telehord- tuk még a fürdőkádat is finom pirosra festett háztartási tüzelőloajjal. (Még a virágvázákban is azt tároltam, nehogy meglepetés érjen.) Summázva: ez volt az esetem a TEMPÓ-val. (Igaz, én csupa kisbetűvel írnám, mint Nemecsek nevét a gittegyleti jegyzőkönyvben.) Hogy miért most írom? Okulásképpen. S hogy miért nem a télen? övatosság- bul. Hátha... és akkor tol z szemmel néznek rám. De mostmárt szép az idő. Melegít a napocska. Hát igen kedves „tempó”; gyerünk TEMPO! TEMPÓ! Szervezés kérdése az egész! — d — IDILLI OTTHON (A Polish Weekly-ből)
