Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-28 / 74. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 28. BOÓR ANDRÁS: Pedig tudtam volna PALICZ JÓZSEF: LIGET így készül a könyv A világon évente 200 ezer könyv és 80 ezer időszaki kiadvány lát napvilágot. A XV. század közepétől — amikor Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást — 1800-ig 3 millió féle könyv jelent meg. Az utóbbi másfélszáz év alatt több mint 12 millió! Míg Európában kolostorok mélyén papok, apácák másolták a kódexeket, Kínában már táblanyomatokat készítettek, a XI, században már felfedezték a szétszedhető — égetett agyag, majd fabetűt. Fémbetűt 1390-ben használtak először Koreában. Aztán Európában is felfedezik a betűöntést, és a szedés-nyomást. Lichtenberg, német író szerint — „az ólom jobban megváltoztatta a mlágot, mint az arany, a betűszekrény pedig még inkább, mint a puskagolyó ólma’’. Vasárnaponként nála ebédeltem. Sohasem határozta meg, hány órára menjek, mert mindig szívesen látott. Volt, amikor mái' jóval ebédidő előtt megérkeztem. Ilyenkor megpróbáltam segíteni a konyhában, ő azonban, bár nagyon kedvesen és tapintatosan, de mindig betessékelt a szobába- Csak akkor volt szabad ismét kimennem, amikor már feltálalt. Az ételt — amellyel várni szokott — legtöbbször a kedvenceim közül válogatta ösz_ sze. Mikor aztán látta, hogy milyen jóízűen falatozom a gyorsan következő fogásokat, felragyogott az arca és módfelett nagy büszkeség töltötte el. Én pedig, miközben egyre csak dicsértem szakácsnő-képességeit. titokban már az utolsó falat mielőbbi célbaéréséért drukkoltam. — Mert — megmondom őszintén — mindig nagy boldogsággal töltött el az a pillanat, amikor felkelhettem az asztaltól. Pedig jól tudtam, hogy minden elém tett falatban az ő határtalan szeretete lappang. És. mert nem akartam ezt a szeretetet megkorbácsolni azzal, hogy bármit is visszautasítok, így hát ettem es egyre csak ettem. Ebéd után általában lefeküdtünk, s egy ideig beszélgettünk. Aztán mikor őt elnyomta az álom, s én egyedül maradtam a gondolataimmal. újra és újra átéltem megismerkedésünk történetéit. Különös találkozás volt. Emlékszem, akkor este színházt» igyekeztem. Felszálltam az autóbuszra, s megpróbáltam előreiurakod- ni. Hiábavaló volt minden igyekezetem, mert az emberek — „j<?* pesti szokásukhoz híven — le gyökereztek a peronon. A buszvezető- mintha meghallotta volna mérgelő- désemet, hiritelen a fékre lépett. A tömeg- előrezuhant- Közöttük én is. Esés közben éles fájdalom nyilallt a lábamba. Felszisszentem. Mint kiderült a mögöttem álló nő ugrott rá apró tűsarkaival Ö volt az. Miután alapos: grimaszokat vágtam, rám emelte sajnálkozó szemeit, és nagyon kedvesen, többször bocsánatot kért. Ránéztem, Határozottan szép volt- Fájdalmam ellenére megpróbáltam nyájasan mosolyogni, és megnyugtattam, hogy nem történt semmi. Részemről a dolog ezzel ej volt intézve. S bár a hátralévő egy-kót megálló alatt többször is gondoltam arra. hogy beszélgetésbe elegyedek vele, a zsebemben. lapuló színházjegy mindannyiszor eltérített szándékomtól. így aztán — anélkül, hogy megszólítottam volna — leszálltam a színház előtt. Nagy volt a meglepetésem, amikor a bejárat felé özönlő embertömegben őt is megpillantottam. Még láttam, hogy belekarol egy idősebb, várakozó hölgybe. aztán mindketten eltűntek a csapóajtók mögött. Megörültem. Mintha éreztem volna az elkövetkezőket. Tudom, nevetséges, de akkor valahogy a sors kifürkészhetetlen akaratának tulajdonítottam a történtek ilyenforma alakulását. Pedig csak egyszerű véletlen voltAztán gyorsan peregtek az. események. A szünetben összetalálkoztunk a büfé előtt, ő rámnevetett, én hozzáléptem és bemutatkoztam. Az est vége egy másnapra megbeszélt randevú lett. Az Emkében vártam, ötkor. Vidáman jött és felszabadultan- Mindketten elégkdeitek voltunk, sokat és mindenről beszélgettünk. Elmesélte, hogy tizennyolcéves korában férjhez ment, de két év múlva faképnél hagyta a férje egy szajha miatt. Es- küdözött, sohasem bocsátja meg. Elmondta, hogy azóta egyedül él özvegy édesanyjával, s hogy nappal dolgozik, este pedig gimnáziumba jár. Miután befejezte én következtem. Tíz óra volt, amikor elhagytuk a presszót- Még sétáltunk egyet a körúton, majd — a mielőbbi viszontlátás reményében — elbúcsúztunk egymástól. Attól kezdve rendszeresen találkoztunk. Egy vasárnap aztán meghívott a lakására és bemutatott az édesanyjának Rögtön ráismertem, — ő várta ott a színház előtt. Nagyon kedvesen fogadott, és állítólag hamar a szívébe zárt. A bemutatkozó látogatás után már egyre gyakrabban mentem fel, és egyre később jártam haza. Ilyenkor apám alaposan leszidott, majd faggatni kezdett. De hát én nem mondhattam és nem is mondtam e] semmit — mert jól ismertem apámat. Tudtam, hogy ő mindjárt beijedne, azt hinné, hogy nősülni akarok. Pedig eszemben sem volt a házasságra gondolni. Annál inkább, mert még csak a huszadik évemet tapostam- — Meg aztán nem voltam egészen tisztában az érzelmeimmel sem. Kétségek gyötörtek: vajon szeretem-e őt, vagy csak jól esik, hogy kényeztet és kiszolgál? Mindezek mellett állandóan fülemben csengtek apám szavai, melyekkel folyton arra oktatott, ha már házasságra adom a fejem, legalább komoly partit szerezzek. Egy orvosnőt, vagy valami hasonlót. Úgy szokta mondani: ,-aki hoz valamit a házhoz. A többi csak maradjon viszony”. Érvei alátámasztásául sokszor hivatkozott kedvenc jelmondatára: „ha van MÉSZÁROS LAJOS RAJZA pénz, van szerelem, — ha nincs pénz, nincs szerelem”. Évek során ezt a felfcgá- sát annyira belém nevelte, hogy szinte már meggyőztem magam is az érdekházasság helyességéről. így aztán minden, „mércén aluli” nőben, — mint legújabb ismerősöm esetében is — csalt nőt láttam. «• Már tizenhat hónapja ismertük egymást, amikor egyre gyakrabban kezdtem érezni, hogy gyötrőek és el- viaelhetetlenek a aasámapi ebédek. Napról-napra nyugtalanabb lettem, s egy furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába- Folyton kérdezgettem magamtól: vajon mire megy ez a játék, és mi lehet ennek a túlzott vendégszeretetnek a háttere? S bár nemegyszer meggyőződtem aról, hogy ő minden mellékgondolat nélkül, önzetlenül szeret, mégis képtelen voltam megszabadulni a rémképektőL Rossz előérzete- im voltak. Az egyik vasárnap ebéd után hirtelen felém fordult az anyja, és megkérdezte: ,,Mi a szándékod a lányommal?” Megrémültem. Végre nagy nehézen kinyögtem egy-két sebtében összetákolt mondatot. Olyasmit, hogy szeretem a lányát, de még túl fiatal vagyok a házassághoz, s hogy még nincs megfelelő anyagi alap. És azt, hogy nekem most sürgősen haza kell mennem. Szóval megfutamodtam. Miközben hazafelé bandukoltam, folyton, a fülembe csengtek apám szavai: „Vigyázz, nehogy házasságba rántsanak!” Kezdtem belátni, hogy igaza volt, s már magam is hittem, hogy nincs önzetlen szerelem. Még hónapokig jötték a levelek, melyekben bocsánatot kért anyja tapintatlansága miatt. Garantálta, hogy sohasem voltak férjfogási gondolatai, bizonygatta őszinte szerelmét, s kérte, hogy menjek vissza hozzá. De éh nem válaszoltam- 'Egyetlen levelére sem válaszoltam. Egyszerűen nem hittem. mert nem akartam hinni. Pedig tudtam volna... * Négy év múlva találkoztunk. Épp feketéztem a nyitott teraszon, amikor váratlanul megjelent. A férjével volt és a kislányával. Azonnal megismert. Leült a szemközti asztalhoz, majd lassan, óvatosan rám emelte tekintetét. Valami határtalan nagy, emlékekkel átitatott szomorúság sugárzott szemeibőlMegborzadtam. Agyamban lázas indulatok kergetőztek. Megpróbáltam egyre beljebb s mélyebbre hatolni gondolataiba. Ereztem, ő ugyanezt akarja. Sokáig nézett mozdulatlanul. Aztán úgy, hogy én is meglássam, lopva a férjére siklatta tekintetét, és kényszeredetten elmosolyodott.. Különös, meghatározhatatlan mosoly volt ez. Tele bánattal, váddal, szemrehányás, sál. Mintha csak azt mondaná: „Látod, bolond, ha nem ballgadsz apádra, most az 6 helyében te lehetnél”. Furcsa, kivédhetetlen fájdalom mart belémAbban a pillanatban jöttem rá, hogy tulajdonképpen szerettem őt. Az ebédjeivel, a kedveskedéseivel együtt. És rádöbbentem, hogy még mindig nagyon, szeretem. De már késő volt. Visszavonhatatlanul késő. Még néztem, ahogy imbolygó Ellakja eltűnik a bejárat valószínűtlen homályában... Hangosan kopogó gépek, betűkké, sorokká olvadó ólomtömbök, festékes kezű, visszeres-lábú nyomdászok. Oldalak, ívek. Nyomják, hajtogatják, borítóba kötik. Könyv — egy, száz, ezer. Tele betűvel, szóval, gondolattal. Az Egyetemi Nyomdában könyveket, időszaki kiadva-- nyokat, folyóiratokat, lapokat nyomnak. A Műszaki, a Közgazdasági, a Jogi, a Medicina, a Kossuth, a Móra, a Zenemű, a Tankönyv Kiadótól ömlenak ide a kéziratok. (Nálunk kevés a nyomda, még kevesebb a korszerű nyomda. Kapacitásuk évekre előre lekötött.) A megrendelő — a kiadó — részletes gyártási utasítással küldi nyomdába a kéziratot. Előírja, hogy milyen alakú, hány oldalas, mekkora példányszámú könyvet óhajt. Milyen papíron, milyen betűtípussal nyomják, milyen borítóba kössék. Iroda az emeleten. A programozók, a gyártásszervezési osztály anyag- és munkaanalízist készít, műhelyek részére dátum és munkaóra szerint beosztja a feladatot. Aztán hol a nyomdái , létszámhiány miatt, máskor a szerzői korrektúra késése, vagy időközbeni változások miatt átprogramozzák. A gépterem kicsi és hangos. Pedig itt korszerű gépen dolgoznak. A monotyp-szedő- gép billentyűin gyakorlott mozdulatokkal kopognak az ujjak. Betűk helyett lyukat üt a gép, A perforált tekercsek másik gépre kerülnek, amely a szalagtól vezérelve, kiönti — most már ólomból a megfelelő betűt. A monotyp-szedőgépen a bonyolultabb, finomabb, igényesebb munkákat szedik. A linotyp-szedőgép gyorsabb. Soronként mindjárt ólomba szedi a szöveget. (Regényeket. folyamatos, ábrák nélküli írásokat szednek vele.) Ez a matematikai osztály. Az asztalok mellett, között féligkész szedések: tengernyi betű. Gondosan, rendszerezve, megjelölve, hová tartoznak. Mégis — el sem tudom képzelni, hogyan találnak itt meg valamit. Nevetnek. Nem is tanácsolnák, hogy kívülálló hozzányúljon! A monoszedésbe kézzel szedik be a bonyolult, matematikai képletek, műveletek sorait, táblázatokat állítanak össze. Angol, francia, orosz, magyar sorokba illesztik az emeletes képleteket, jeleket. Feszülten figyelnek. Egy oldallal egy napig is foglalkoznak. Azt mondják, nemcsak figyelem, intellektus is kell a munkájukhoz. A hosz- szú teremben csupa érettségizett' nyomdász áll az asztalok mellett. Panaszkodnak: — Harminc éve vagyok nyomdász, 2600 forint a fiizetésem. Nem mondom, túlórával több is összejön. De meddig lehet ezt bírni? A másik: — Nézze, Eilig van köztünk fiatal. Pedig az elmúlt években 300 tanulót képeztünk ki itt. Jó, ha 10 Az ember nemcsak másokkal; hanem önmagával is örökké küzd, s e küzdelem lényegében maga az élete — így summázhatjuk a legtömörebben annak a könyvnek a lényegét, amely a Szépirodalmi Könyvkiadó fel- szabadulási regénypályázatán dicséretet kapott, s most a kiadó, gondozásában megjelent. Az író, akit az olvasó elkötelezettségéről éppúgy ismer, mint fordulatos cselekményszövésl képességéről. új művében is a kimeríthetetlen témaforráshoz, — a nagy történelmi sorsfordulókhoz tér vissza. Alig több, mint egy évtized 1945 és 1956 között, s mégis, a tíz esztendő nemcsak sorsokat, embereket, de történelmet is formál. Esendőkből kovácsol hősöket, magabiztosakat silányít remegőkké, kitermel felfuvalkodottakat és áldozatosan küzdőket. Jellemeket farag, s jellemeknek hitt alakokat oszlat — a főhős kulcsszavával élve — köddé. Események mélyébe nyúlt hát Földes Mihály, hogy mindezt fölszinre hozhassa, s sikerrel tette. Könymaradt belőlük a szakmában. Elmentek máshová. Több pénzért. J Kispéldányszámú, munka- igényes egyetemi tankönyvek. Matematikai, fizikai, kémiai kiadványok. Mondják, neves tudósok, professzorok gyakran ideállnak a nyomdász mellé. Nézik, követik, hogy válik könyvvé a kézirat. Korrektorok ellenőrzik, olvassák össze a levonatot az eredetivel. A javított szedést oldalakba tördelik, formába zárják, előkészítik a nyomáshoz. A magasnyomású gépen Kertész Erzsébet Elizabeth — című regényének lapjai nyomódnak. A gép óránként két- ezerötszázszor fordul. Gép hajtogatja, s rakja össze ívenként a könyvet. Azelőtt összehordó-nők gyalogoltak naponta vagy 10—15 kilométert. Most gépre adagolják, s ellenőrzik a könyv gerincén — ahová olyan jelet nyomtak előzőleg, hogy könnyen észrevehető legyen — egymás után következnek-e az ívek? Cérnafűző-géperi fűzik, ragasztják, gömbölyítik a könyvtestet. Kézzel, vagy géppel szabják, formálják a borítót. Amott, a sarokban a „póninak” nevezett svájci gép az ívekben összehordott könyv szélét levágja, ragasztja, a borítót rárakja — egy fordulat alatt. Az Egyetemi Nyomdában évente 3 ezer tómra papírból készül könyv. Majd ötszázféle könyv, kiadvány, köztük 80—100 féle tankönyv. K. M. ve nemcsak eseményeiben, cselekményeiben, de alakjaiban is a kor tükre. Hű tükör. Nemszé- plt, nem torzít, olyannak mutatja azokat az éveket, amilyenek voltak. Bonyolultak, nehezek, áldozatokat szedők, de holnapot Is alapozók, jövőt egyen- getők. Bencze, a főhős kilép a börtön kapuján — e pillanattal indítja a szerző az események gyorsan pergő képsorát, hogy Időben & helyszínben sűrűn váltakozva elénk vetítse az értelmiség címszó alatt összefoglalt embercsoport ellentmondásos arculatát. Múlt, jelen és holnap keveredik a hosszú évek után újra szabadon lépkedő Bencze gondolataiban, e ahogy lépteit követjük, azon kapjuk magunkat: egyre Izgatottabban szurkolunk neki s érte, gondolatai, tettei mind jobban a saját gondolataink és tetteink Is, S Így igaz, mert Földes Mihály teremtette „metszetek és dimenziók” valamennyiünket pró.; bára tettek, de már nem eg?«... regény lapjain** Földes Mihályt Metszetek és dimenziók
