Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

1971. március 28. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 7 Salamon Pált Provin­cia » Mindig vannak könyvek, amiKet előbb fedez fel a közvélemény, a ..társasági” vagy „száj-kritika”, mint az esztéták. Valami pikantériá­juk van ezeknek a könyvek­nek. Az ilyen könyveket az­tán egymás kezéből kapkod­ják ki, függetlenül attól, hogy jók-e, rosszak-e. Sala­mon Pál legújabb regényét a pedagógusok fogják kéz- ből-kézbe adni. Nemcsak azért, mert a főhőse tanár... Salamon Pálnak sikerült olyan emberalakot megraj­zolta, aki sajátos (de egyál­talán nem hihetetlen és eg­zotikus) életútjával, élet- szemléletével egyszerre von­zó, elgondolkodtató és (bizo­nyos köröknek) taszító is. Adva van egy ember, aki — esetünkben véletlenül, törté­nelem tanár — gondolkodik, lelkes és becsületes, szereti és érti is a szakmáját csak éppen nem tudja (nem is akarja!) „adminisztrálni” ma­gát. Erre a típusra mondják, hogy „élhetetlen”. Szilveszter tanár úr az ötödik iskolában tanít az 1967—68-as tanév­ben. Hogy jutott ide, med­dig marad itt? Salamon Pál egy tanév történetét sum­mázza, de ebben benne van Szilveszter László élete, út­ja a katedráig, Debrecen vázlatos rajza és főleg a mai iskola és pedagógia számos vitás és megoldatlan kérdé­se. Egész probléma bozótot bolygat meg a szerző... pl. a tanár és a tanulók viszo­nya, főnök és beosztott, tu­domány és tantárgy (törté­nelem), az iskola és az élet, a mai fiatalok és az erkölcs stb. viszonya. Egy regény ér­tékét meghatározhatja a benne, általa közölt infor­máció — tartalom is. Salai­mon Pál regényének izgal­mát azonban a kérdések felvetése adja. Szilveszter tanár úr sorsa... Miért és kikkel Keveredik konfliktus­ba ez az eredeti és értékes ember? Miért olyan magá­nyos? A regény varázsa ép­pen az, hogy a közvélemény egy részében már élő, kun- korodó kérdőjeleket rajzolja fel, dobja mintegy vissza a köztudatba. Szilveszter ta­nár urat azért (és akkor) marasztalják el, mert lelkes és komolyan veszi azt amit tanít, és akiket tanít. Mást — saját kárára — nem... Az ilyen emberek előbb-utóbb összeütközésbe kerülnek va­lakivel, valamivel. Vannak „játékszabályok”, amiket az iskolában a gyerekekkel szemben, a kartársakkal és a főnökökkel szemben „be kell tartani”. Csak néhányat említsünk (amiket Szilvesz­ter tanár úr „nem vesz elég komolyan”). Sose okozzunk kellemetlenséget a főnöke­inknek. Sem azzal, hogy okosabbak vagyunk, sem az­zal, hogy másképp gondol­kodunk. A RENDTARTÁST mindig be kell tartani... — Tiszteljük és kíméljük a kartársaink érzékenységét... Ne jobban, ne másképp. — Minden iskolának a regény­ben egy debreceni gimná­ziumról van szó) vannak „hagyományai”, Ne elemez­zük ezeket, ne bíráljuk fe­lül... Jaj annak, aki félté­kenységet, irigységet fakaszt a kariársaiból! Száz szónak is egy a vége: Szilveszter László tragikus sorsú em­ber. Nem hibátlan, nem eszménykép, de az a peda­gógus, akire 30 gyerekből 25 mindig hálásan emlékszik vissza és visszaemlékszik, mert mondott valamit. Ta­lán ilyen lesz vagy ilyennek kellene lennie ama szocia­lista embernek. Önzetlen- - nek, lelkesnek, okosnak, bá­tornak. Aki akkor is vállalja önmaga jobbik énjét, ha pil­lanatnyilag mindenki ellene fordul és újabb állás után kell néznie... Jó regény? Iz­galmas, szép, elgondolkod- . IC^/tTTfíA^ KISS ATTILA RAJZA Jékely Zoltán: Bátortalan tavaszodat Száguld a koldus-szagú szél, szirmok esőjét záporozza. Emlékeim felé, elálmodozva, egy mag-vitorlás ringva útrákél. Utána megremegve bámul a kis pipehúr, érzelmes pici kék szem — és búcsút int a rom-kőkerítésen a primula. S csak száll a mag, mint égi készülék, mely ismeretlen csillagokba indul de nem jut a felhők határain túl: körülveszi s lehúzza majd a jég. Felhő-rucáit lubickolnak az égen, mely kékebb, mint a legszebb hegyi tó; támlátlan, rokkant padra dőlve nézem, szomjú szememnek tündér itató! Körülöttem szegett fővel botorkál . két-három zord, magábahullt öreg: bottal piszkál avart, vagy új rügyet, s a sírás, mint a szálka, áll a torkán. Kiss Dénes: , Őröl Őröl az idő őröl Arcom letörli kőről kezem nyomait vasról magamat önmagámról Egén nem látszik lábnyom Föld arcán én se látszom Mi sem él tovább nálam csalt amit kitaláltam. BÁNYAI KORNÉL EMLÉKKIÁLLÍTÁS „...néhány hétre be kelle­ne hozni Szolnokra is a tár­latot, hogy minél többen megismerjék a Vaséneicíí testvéreim halhatatlan alko­tójának életművét” — írta tavaly, október elején a ti- szaföldvárj kiállításról be­számoló munkatársunk. Ma délelőtt 11 órától a szolnoki Damjanich János Múzeum két földszinti ter­mében a szolnoki közönség is megismerkedht t a Bá­nyai Kornél életét és mun- munkásságát dokumentáló kiállítással. Szlankó István, a tiszazugi Földrajza Múzeum igazgató­ja kutatta föl és állította össze az anyagot, s ezzel sok elfelejtett értéket tett hozzá­férhetővé. nemcsak a nagy- közönség, de a remélhetőleg előbb-utóbb megkezdődő Bá­nyai kutatás számára is. A kiállítás Újbányától Szolnokig, a születéstől a ha­lálig követi Bányai életút­ját, sőt még azon túl is, mi­vel bemutatja az elfelejtett költő emlékét újjáéleszteni kívánó újság- és folyóirat- cikkek tekintélyes részét is. Különösen érdekesek a harctéren és a fogolytábor­ban készült fotók, valamint a Bányai tanári pályájának néhány epizódját megörökí­tő felvételek. Csupán né­hány lap kerülhetett a tab­lókra az úgynevezett Fekete könyvből, Bányai éveken át vezetett naplóiából, de ez a pár lap is érdekes adaléko­kat szolgáltat egyéniségének jobb megismeréséhez. Ver­seiből eddig1 is tudtuk, ’ ogy szenvedélyesen szerette a természetet, de naplója ar­ról is tanúskodik, hogy nem­csak szerette, titkait is ugyanolyan szenvedélyesség­gel kutatta. Foglalkozott az égitestek keletkezésének Kant—Laolace-féle elméleté­vel, a növények felépítésé­vel, a hókristálvok szerkeze­tével, az égitestek mozgásá­val, s mindez csupán néhány lapon. De úgyszólván min­den érdekelte. Foglalkoztat­ta az alkotás lélektana, de bő jegyzeteket készített A tőke olvasásakor is. Tud­juk, hogy tucatnyi noteszt írt tele naplójegyzeteivel. Ezek a noteszek épségben megmaradtak, bár a fél év­százada sebtében papírra ve­tett sorok egvre halványul­nak, talán néhány év múlva olvashatatlanok lesznek. A bemutatott lapok alánján nvugodtan leírhatjuk: két­szeresen bűnös mulasztás volna, ha ezeket a feljegyzé­seket elpusztulni hagynánk, hiszen nemcsak egy jelen­tős költői életmű felbecsül­hetetlen értékű dokumentu­mai, de a Szibériában har­colt magyar internacionalis­tákról és a polgárháború ese­ményeiről is igen sok ér­tékes adatot tartalmaz. A kiállítás egész tablót szentel a Bányainak dedi­kált köteteknek. A korabeli magyar irodalom legkivá­lóbb alkotói tekintették ba­rátjuknak, harcostársuknak: József Attila, Móricz Zsig- mond, Babits Mihály, Tamá­si Áron, s ez a felsorolás ko­rántsem teljes. Tehetségét bizonyítja, hogy a gyakran egymással is polemizáló al­kotók őt egységesen elis­merték. A kiállítás utolsó tablóit a rendező azoknak az írások­nak szenteli, amelyek Bányai feledésbe merült életművét szándékoznak megismertetni az olvasókkal. Maga a kiál­lítás is azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló ezeknek a cikkeknek megírása­A kiállítás összeállítója, Szlankó István láthatóan tel­jességre törekedett. Ezt bi­zonyítja, hogy viszonylag kis jelentőségű cikkek, apró hí­rek is helyet kaptak az anyagban. Munkájának ér­tékét semmiképpen sem csökkenti, ha megjegyezzük, hogy néhány jelentős doku­mentum kimaradt az a ki­állítás anyagából. Hivatko­zunk, magunk sem a teljes­ség igényével, Féja Géza és Pagonyi Antal önéletrajzi re­gényeire (Szabadcsapat — Ketten a sok közül). Bányai Nyugat-beli kritikáira, s hiá­nyoljuk a Vasénekű testvé­reim kritikai visszhangjá­nak szélesebb körű bemuta­tását. Mindezt azért kellett meg­jegyezni, mert az összegyűj­tött anyag gazdagsága szinte megköveteli a további gyűj­tőmunkát Kulturális éle­tünk egészének nagy nyere­sége lenne, ha együtt ma­radna az anyag, s kibővítve egy állandó kiállítás, s a jö­vőben talán egy Bányai em­lékszoba alapjait vetné meg. B. A. Bányai Korwl: ALVÓ FALVAK* Fehér falvak alusznak mélyen, sűrű fekete éjben, csontszerüen és mozdulatlanul a kopár Hold s a csillagon morzsolt fényével mosolyogva, mint megbékült halottak s némábban talán, mint körül a házakat ölelő temetők. Kedves üregébe bújt a lengő szél is, hórihorgas jegenyék égbe kapaszkodó árnyai vigyáznak mereven, mint túlvilági rémek s becsukta lármás szirmait a föld. Idegen égitestek arca több reményt szór feléd az űrből alvó falvaknál s döbbenve látod céltalan és úttalan életek halott világait, sávos mezőkbe, dombok láncába zárva, kietlenül, vigasztalan mint földönfutóban búgó szomorúság, A temetők megnőnek s egy birodalom homályos képei a mélyben szunnyadókra bókoló keresztek és a házak, földhöz húzódva, alvó embert őriznek és jeleznek, porba merülő sorsokat, miken régen betellett a mérték. Kerékvágást találsz s már szinte nem tudod honnan való, nem érted a patkók s a lábfejek földbe ágyazott kemény nyomát s méginkább a félig túrt mező derengő foltjait. Ki járt itt? Micsoda harcból maradtak itt és ott is csillanó szerszámok, csillagot tükröző ekék? Micsoda láz feszült s préselte a rögökbe bőven omló verejték illatát? Hiába kérdezel! Csontszerüen és mozdulatlanul alusznak a falvak, embertelen és céltalan, halottak talányos mosolyával, mint a kopár Hold rozsdás behorpadt sarlója, mely a néma torony hegyéről lassan a fűbe hull. ‘Bányai Alvó falvak cí- kórusmüvet írt, amely elő- mű költeménye alapján Mól- szőr a szolnoki járás Szivár- nár László azonos címmel vány műsorában hangzik eL Milyen idős a reklám? A reklám úgy él az emberek tudatában, mint a kapita­lizmus és megnövekedett árutermelés szülötte. Való igaz, hogy mint komoly közgazdasági tényező nagyobb jelentőséget csak a kapitalizmus kialakulásával szerzett magának és sze­repe, főleg az úgynevezett „fogyasztói társadalmak”-ban ma már szinte nélkülözhetetlen (s ezt az egyes országokban a reklámra fordított és évről-évre elképesztően nagy pénz­összegek bizonyítják), kezdetleges formában már az ókorban jelentkezett. Eszközei a mai reklámféleségekhez viszonyít­va primitívek, hatósugaruk is kicsi volt, de az adott társa­dalmi és gazdasági viszonyok között így is kifejtették azt a hatást, amelyet a reklámtól ma is elvárnak. As ókor a reklám cél­jára elsősorban magát az embert vette igénybe a kikiáltók személyében. (A mai rádióreklám is ezekben tisztelheti ősét). A kikiáltó­kat megtaláljuk már az egyiptomiaknál, a régi zsi­dó államban, a görögöknél és a rómaiaknál egyaránt. A görögök Icaryxnak, a ró­maiak praeconak nevezték őket. Hivatalos személyeknek számítottak, de nemcsak gyű­lésekre, szavazásokra, ünne­pi játékokra hívták össze a néoet, hanem kereskedelmi célú árverésekre is. A kiki­áltó személye a római mito­lógiába is belekerült. Apu­leius említi egyik elbeszélé­sében, hogy amikor Psyche elveszett, Venus Mercurt, a kereskedelem (és a tolvajok) istenét Szólította fel, hogy kikiáltók által kerestesse- Az elbeszélés még a megkere­sés szövegét is közli. A kiki­áltók persze a legszegényebb emberek közül kerültek ki és sok tudomány nem kellett hozzá, csak harsány hang. Martialis római költő egy apának, akinek buta fia volt, azt javasolta, hogy adja a fiát kikiáltónak. Ax írás megjelenése után ezt is csakhamar a reklám szolgálatába állítot­ták. Ä Louvre papyrusgyűj- teményében található az az i. e. 145-ből származó irat, amely Letronne fordítása szerint két Alexandriából megszökött (és gazdaságüag komoly értéket képviselő) rabszolga elfogására hívja fel a közönséget. Valószínűleg nem hirdetményként szolgált, hanem csak a kikiáltók ál­tal elmondandó szöveget tar­talmazta. Egyébként ezt te­kinthetjük a bűnügyi körö­zőlevél első írásos emléké­nek is. A cégér, amely egy-egy ipar, vagy kereskedelmi ág jelvénye volt, ugyancsak egyike a legrégibb reklám­fajtáknak; a középkoron át napjainkig fentmaradt. Fő­leg a nagyrészt írástudatlan embereket világosította fel arról, hogy mit hol keresse­nek. melyik iparos mivel foglalkozik, mélvik bolt mit árul Ókor^ a^'rémaréré-'ak írott és tárgyi emlékei is szép számmal akadnak- Már Aristoteles utal rá egyik. i. e 350-ben írott munkájában: „A jól ismert jel ott függött házának homlokzatán.” A legrégibb cégért egyébként Memphis mellett. Ser kö­zelében találták és egy i. e. harmadik századbeli álom­fejtő üzletére hívta fel a fi­gyelmet A cégér templom- homlokzatot utánoz, teteje két egyiptomi nőt ábrázoló kariatidán áll. A kőlapra fe­kete festékkel egy oltárt, s egy Apis bikát festettek; fel­irata Johannes Vahlen 1900- ból származó megfejtése sze­rint így hangzik; „Én, egy krétai, megfejtem az álmot az istenség megbízásából — Bízd magad Tychére”. (Tyche egyébként a véletlen istennője volt) Ax i.n. 79-ben a Vezúv kitörése által elpusztított Pompeji feltárása alkalmá­ból több cégér került nap­világra. múzeumokba. Leg­nagyobb részük az i- u. első században készült. Ezek a cégérek vagy festett táblák, vagy kő, illetve terrakotta reliefek. Egy tejkereskedő a fürdőben hírta fel a láto­gatók figyelmét üzletére. Egy pék cégére szamár által haj­tott malmot ábrázol. Egy borkereskedő üzletének osz­lopán elhelyezett dombor­művön két embert látha­tunk: az egyik amforát visz a vállán, a másik pedig Bacchus képében szőlőt pré­sed. Előkerült hentes-cégér is (kődomborművön öt sonka egymás mellett), vendégfo­gadó „cégtáblája”, amelyen a korcsmáros bort önt a po­hárba. Némelyik cégéren már a tulajdonos nevét is megtalálhatjuk. Az „Elefánt­hoz” címzett vendéglő cé­gérén egy kis emberke ele­fántot vezet és felirata azt is elárulja, hogy Sittius, a vendégfogadó tulajdonosa „hospitium hie locator, tric- linum cum tribus lectis et commodis” — azaz a kér­déses fogadó három kényel­mes szobával rendelkezik. Ugyancsak nyilvános fürdő­ben hirdetett egy gladiátor- iskola is, azonban — mint ahogyan a feliratból kide­rült, — nem annyira isko­la volt. mint inkább a gla­diátorok, matrózok, kézműve­sek találkozóhelye. „Semmi sem új a Nap alatt” — mondia egy régi bölcs mondás. Ha visszate­kintünk a reklám kezdetei­re, igazat adhatunk neki. Galambos Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents