Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
Tapintatos feleség — Muszáj bezárnom benneteket, mert a (érjem egy kissé prűd... (A Quick-ből) Cliff Owsleyt Az eiső számozott ember „Megáll az idő...” Tavaly nyáron biggyesztették fel Szolnokon, a Kossuth tér csücskében, egy hirdetőoszlop tetejére azt a villanyórát, amely talán azóta se jó. Mondtuk is akkor: Na végre! Éppen ideje, hogy a városközpontban legyen egy nyilvános óra. Talán kevesebben találgatják, kérdezgetik ezután, hány óra lehet, mert vonathoz, autóbuszhoz igyekeznek. Annak a micsodának, mely a hirdetőoszlopon „áll”, van ám egy testvérkéje is, illetve ikerpárja. Állítólag azzal irányítható, szabályozható. Aki megfordul az I-es számú Irodaházban, láthatja, ugyanolyan összevissza mutat, mint az a másik. Nem tudom, mibe kerülhet, egy ilyen szerkentyű, nem is akarom „felhúzni” a gazdáját, de talán még nem jár* le a jótállásai — csanl —« vallomásai Egyetlen megoldás Kisértetek A dolog elkerülhetetlen volt. Valakinek előbb vagy utóbb le kellett aratnia azt a babért, hogy ő az első ember, aki a nevét számjegyekre cserélte fel. Mármint az első ember — kivéve a börtönök foelyait. Az én számom (illetve immár a neveim 420 03 2557. Az első számom, a 420 nem sokban különbözik egy három szótagú keresztnévtől, mint például Adalbert. A középső nevem, a 03, semmivel sem nehezebben kiejthető, mint bármely más kéttagú név, mondjuk a Jasper. És az utolsó, vagyis a vezetékszámom, a 2557, semmivel sem szokatlanabb, mint egy olyan vezetéknév, hogy Vanlanding- ham. Amint azt elmondtam, a beiktatási ünnenségen: „Megtiszteltetésnek érzem, hogy én vagyok az első ember, aki behatol a számok biztonságának világűrébe”. Eleinte nem akartam megválni a nevemtől, noha az nem valami különleges és senkinek sem drága, legfeljebb nekem. De én már megszoktam. Most viszont már mindenki úgv ismer, mint számot. Vonakodva, de mégis beleegyeztem a dologba, mert városom polgármestere meggyőzött, hngv úttörő leszek. eev ól korszak hírnöke és bizonyos hírnévre is Szert teszek. Körülhelül húsz szám közül. amelv az életben valamit jelenten számomra, vé- gülis úgv döntöttem, hogy a társadalombiztosítási törzs- azámom lesz a legjobb. Ez volt a leghosszabb. Egyébként is a Belföldi Jövedelem Nyilvántartó már amúgyis ezen a számon szólított, ami kellemes, családias érzést ébresztett bennem. Megvolt hát a nagy ünneplés. A polgármester, a többi helyi méltóság, valamint barátaim együtt ünnepeltek a Washingtonból jött képviselővel. Ez utóbbi tartott beszédet arról, hogy milyen gyakorlatias és emberséges dolog lenne, ha mindenki számot viselne név helyett. Ez előmozdítaná a valódi demokráciát és az egyenlőséget, mondotta: így senkinek sem lenne különösen előkelő, avagy nagyonis szánalmas hangzású neve. Majd hozzátette, hogy ez az elrendezés a börtönök lakóinak közérzetét is javítaná, mert nem éreznék úgy, hogy elkülönítenék őket az emberiség egészétől. Ezután a beszéd után sokkal jobban éreztem magam. Mindenki gratulált nekem és 420-asnak szólított, vagy Mr. 2557-nek, avagy egyszerűen „4”-nek, (ez a beceszá- moml. Eev idő után mindez természetesen hangzott. Jöttek az úisáeírók is a szokásos kérdéseikkel. — Miiven gondolatokat szül az, hogy az ember immáron nem név, hanem szám? — kérdezte az egyik riporter. Hogy milyen gondolatot?! Miért gondolkodnék én egyáltalán? Majd betáplálnak és a komputer gondolkodik helyettem. Fordította Zilahi Judit Boris Sirpo finn zeneszerző és karmester amerikai tartózkodása idején egy olyan házban lakott, amelyről azt beszélték, hogy kísértetek járnak benne. Az első éjszaka a Sirpo-házaspárt furcsa hangok ébresztették fel álmukból. — Nézd már meg, ml történik ott... — szepegte a feleség.- — Nem drágám — tiltakozott a zeneszerző. — Inkább menj te, te jobban beszélsz angolul. Másodrendű kérdés — Ha befejezted a kocsimosást, esetleg a tüzet Is elolthatjuk... (A Wochenpresse-ből) A Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 482. CSÍp6S Anyagiaskodók Koromesőben _ Van egy sláger, hogy János bácsi pipája, füstölög a világba. Ez a pipásító kis dal többnyire akkor jut eszembe, sünikor Szolnokon az 1-es számú irodaház közelében járok. Ez is olyan, mint annak az öregúrnak a pipája, hogy füstölög a világba és körültekintés nélkül szórja a járókelőkre a legnagyobbra szemcsézett kormot. Pipás vagyok mindezért, noha nekem szavam se lehetne, mert én ebből a pipázó házból kapom a fizetésemet. Olykor-olykor viszont arra gondolok, hogy mennyivel több lehetne a havi jövedelmem, ha minden „jókívánságot”, ami a ház körül közlekedőktől — a koromeső és koromszőnyeg miatt elhangzik — ilyenkor hó végén forintban számfejtenék. Hideg zuhany Ajándék lónak ne nézd a fogát — mondja a lassan a lovakkal együtt divatjamúlt közmondás. Magam is ■csak azért emlegetem mindezt, mert ajándékba kaptam egy LD—7 típusú elektromos légzuhanyt. Ezt családom többnyire hajszárítóként használja és hideg zuhanynak becézi. A szerkentyűből egyelőre csak a fémtalp kifogástalan. Azt nem kellett még javíttatni. Amiatt nem kellett még reklamálnom. A készülék műanyag burkolata viszont megrepedt, az oldalán fújja a levegőt. Igaz ugyan, hogy a légzuhany egyelőre garanciális, de máris többet van a GEL- KÁ-nál, vagy pihen üzem- képtelenül, mint ahányszor használni lehet. Az is tény, viszont, hogy a németből magyarra fodított használati utasítás alapján 20 percnél tovább egyfolytában nem üzemeltethető a készülék. Azt azonban nem közllk a tisztelt vevővel, hogy _ ezt a 20 percet a javíttatások között értse-e, vagy sem. Vajon mit tehetek, ha elfogy a garancia szelvényem? Talán ajándékozzam vissza a 230 forintos masinát, annak, akitől kaptam, vagy esetleg meglepjem vele azokat, akik ilyen selejtárut ennyi pénzért forgalomba hoznak. — borsi -* Megérzés — Mit gondolsz, drágám nem fogott valahogy gyanút a férjed? (A Wochenpresse-ből) Tökéletes titkárnő Pályaválasztás előtt... „Fel akarom pofozni”. „Az Igazgató sajnos házon- kíviil van — mondja szemrebbenés nélkül a titkárnő. — Nem tudná felpofozni négy óra után?” Egy látszólag nyugodt férfi Jelentkezik a hivatalban és az igazgatóval szeretne beszélni. „Mit óhajt az igazgató úrtól? — kérdi a titkárnő. *£inl leszel fiam, ha nagy leszel? Életre, halóira,,