Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-05 / 3. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NEPlAf 1971. január 5. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában MINDENFELŐL Régi hagyomány, hogy az új esztendő első napjaiban a sajtó, a rádió, a televízió körkérdéseket tesz fel, prognózisokat kér, nyilatkozatokat vár híres emberektől. A többi között a belgrádi rádió is feltette a körkérdést, mégpedig hat európai Ország külügyminiszterének. Az európai helyzetről kértek nyilatkozatot, s Ausztria, Belgium, Bulgária, Hollandia, Jugoszlávia és Románia külügyminiszterei adták meg a választ Mintha csak összebeszéltek volna: mind a hat külügyminiszter a szovjet—nyugatnémet, illetve a lengyel—nyugatnémet szerződést értékelte 1970. legfontosabb európai eseményének. A továbbiakban persze sok árnyalatban különböztek is a vélemények. Kirschlager osztrák külügyminiszter például, noha elismeréssel szólt az európai enyhülésről, figyelmeztetett, hogy fokozódott a bizalmatlanság a két szuperhatalom között. Harmel belga külügyminiszter optimistább hangott ütött meg, s örvendetes, hogy „az egyenjogú európai országok közötti sokoldalú tanácskozások megkezdésének” .éveként köszöntötte 1971-et, ami nyílt utalás az európai biztonsági konferenciára. Basev bolgár külügyminiszter egyebek között utalt az NDK nemzetközi jogi elismerésének fontosságára, az európai biztonsági értekezlet előkészítésére és összehívására, az NSZK—szovjet, illetve lengyel—NSZK egyezmények ratifikálásának szükségességére, s hangsúlyozta, hogy az európai irányzat pozitív. Luns (Hollandia) szerint a Moszkvában s Varsóban aláírt egyezmények „hozzájárulnak a feszültség csillapításához”; Tepavac (Jugoszlávia) kifejtette: gondosan és gyors ütemben kell előkészíteni az európai biztonsági értekezletet, Manescu (Románia) szerint az európai biztonsági konferenciát sokoldalú eszmecserékkel kell előkészíteni. Nem érdektelen, hogy Pompidou francia elnök, a sajtó képviselőinek újévi jókívánságait fogadva, elbeszélgetett az újságírókkal s több más nemzetközi kérdés között ő is szólt az európai biztonsági konferencia perspektívájáról. Kifejezte reményét, hogy annak „aktív előkészítése” 1971-ben megkezdődik. Eruópa hat országának külügyminiszterét s egy országnak államfőjét idéztük. Tudjuk, hogy ennél jóval több állam van Európában, de ma már a legtöbbjük politikai vezetői egyetértenek az európai biztonsági konferencia gondolatában. Legfeljebb annak részleteiben, előkészítési módozataiban állnak fenn még nézetkülönbségek. Az említett egyetértés azonban biztató kezdete az 1971-es esztendőnek. (KS) India Harcok Dél-Víetnamban Közel-Kelet Három indiai ellenzéki párt elhatározta, hogy a tavasszal tartandó parlamenti választásokon szövetségben lép fél Indira Gandhi miniszterelnök ellen. Az uralkodó kongresszuspártból leszakadt ellenzéki kongresz- szus-csoport, a hindu-nacionalista Dzsana Szangh párt. valamint a ,, szocialista” Szamjukta párt megállapodott hogy Gandhi asszonynyal szemben ellenzéki jelöltet állítanak. Chile Barraza chilei közmunka- és közlekedésügyi miniszter a Pravda santiagói tudósítójának adott újévi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a népi egység kormánya következetesen ' kitart meghirdetett programja mellett. A kétnapos tevékenységet és annak eredményeit összegezve, rámutatott, hogy Chile történelmében eddig még egyetlen kormány sem tett ennyit ilyen rövid idő alatt. A párt a választási hadjárat során mintegy 4« reformot hirdetett meg. Jelentős volt a magánbankok államosítása. amely már megtörtént, és igen fontos kormányintézkedés a rézipar államosítása, amely most van folyamatban. A munkanélküliségről szólva a miniszter elmondotta, hogy jelenleg mintegy :íOO 000 munkanélküli foglalkozását fokozatosan biztosítják. Vietnam i,Halál — absztraktban0 címmel Anthony Lewis, a New York Times szemleírója a lap hétfői számában azzal foglalkozik, miként változtatják a vietnami háború tényeit elvont fogalmakká, hogy elaltassák az amerikaiak lelkiismeretét. Mint írja, legutóbb a tudomány haladásért munkálkodó amerikai tudományos társaság hívta fel erre a figyelmet az amerikai „lombtalanításá program” vietnami következményeiről készített jelentésével. Az USA vegyszerekkel mérgezte meg. kooaszította le, tette terméketlenné a délvietnami erdőket, rizsföldeket. mangrove-ültetvényeket, de mint írja, az Egvesült Államokban nem ismerik fel az emberek, hogy mi történt Vietnamban. Az amerikai B—52-esek egyhónapos szünet után ismét dél-vietnami területeket bombáztak. A thaiföldi támaszpontokról felszálló gépek Dél-Vietnam északnyugati területeiÄ2 amerikai gazdaság 1971- ben további megrázkódtatásokra számíthat. Folytatódik a vita a szakszervezetek és a munkáltatók között s előreláthatólag erősödik az infláció és fokozódik a munkanélküliség — írja az AP gazdasági szakértője. — A bérekről, árakról és sztrájkokról folyó viták Nixon elnök és a kongresz- szust ellenőrző demokraták közötti nagyarányú politikai csatába torkollhatnak. — A munkások elutasítják Nixon elnöknek azt a felhívását, hogy bérköveteléseikben tanúsítsanak „mérHaí európai ország Ausztria, Belgium, Bulgária, Hollandia, Jugoszlávia és Románia — külügyminisztere nyilatkozatot adott a belgrádi rádiónak az európai helyzetről. „1970 első féle sok érintkezésével világosan láthatóvá tette az enyhülést Európában. Az NSZK és a Szovjetunió, valamint az NSZK, illetve Lengyelország között megkötött egyezmény rendkívül erős eleme az enyhülésnek, a két egyezményt azonban még nem ratifikálták” — hangoztatta Rudolf Kirschlager osztrák külügyminiszter. Pierre Harmel belga külügyminiszter szerint 1970 sokkal pozitívabb eredményeket hozott Európában, mint az előző évek. Ivan Basev bolgár külügyminiszter kijelentette: „a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti egyezmény a bonyolult problémák rendezése realisztikus megközelítésének győzelme Európában, llymódon jelenre vasárnap ötven tonnányi bombát szórtak. Az amerikai légierő általában havonta ezer bombatámadást intéz laoszi, kambodzsai és dél-vietnami területek ellen. \ sékietet” és azt követelik, hogy fizetésemelésekkel kárpótolják őket az utóbbi két évtizet .legsúlyosabb inflációjáért. A munkáltatók viszont amiatt panaszkodnak, hogy lanyhul az üzleti tevékenység és állítólag csökken a profitiuk is. Az Egyesült Államokban 1970. végén a munkanélküliség aránya az utóbbi hét és fél év legmagasabb szintjét érte el. Az országban jelenleg 4.6 millióan keresnek munkát. 1970-ben 10 százalékkal több volt a sztrájkok száma, mint egy évvel korábban. tős mértékben előrehaladtunk 1970-ben, hogy áthidaljuk földrészünk nehézségeit. Ez a pozitív irányzat jellemző a Balkánra is, ahol a helyzet továbbra is szilárd és nyugodt. Joseph Luns holland külügyminiszter ugyancsak a szovjet—nyugatnémet és a szovjet—lengyel egyezményt tekinti 1970 legfontosabb eseményének. Európában. Mirko Tepavec jugoszláv külügyminiszter nyilatkozatában kifejtette, hogy Jugoszlávia véleménye szerint is gogndosan, de gyors ütemben elő kell készíteni az európai együttműködési és biztonsági értekezletet, mivel egy ilyen konferencia „más alapvető problémákat is kimozdíthat a holtpontról, a múlt év „legfontosabb pozitív európai eseményének” Teoavac ugyancsak a Moszkva és Bonn. illetve a Varsó és Bonn közötti egyezményt minősítette. Hasonló véleményt hangoztatott C orneliu Manescu román külügyminiszter is. Négy és fél millió munka- nélküli Hat külügyminiszter nyilatkozata Sztráikok 1970-ben Az ADN összefoglalójában megállapítja, hogy 1970 a nemzetközi munkámozgalom történetében az eddigi legnagyobb sztrájkév volt Hatalmas osztályösszecsapások tanúskodtak arról, hogy az imperialista rendszeren belül az uralkodó körök politikája és a széles népi tömegek közötti szakadék tovább mélyült. Míg 1969-ben a kapitalista országokban mintegy 60 millió dolgozó sztrájkolt, 1970-ben ez a szám jelentősen növekedett. Már 1970 első hat hónapjában 35 millió ember sztrájkolt október végéig ez a szám 63 millióra emelkedett. Jóllehet végleges adatok nem állnak rendelkezésre, bizonyos, hogy az év végére ez a szám meghaladta a 70 milliót, elsősorban a hollandiai általános sztrájk és a 11 olasz tartományban lezajlott sztrájkharcok, valamint az Egyesült Államokon decemberben végigvonut sztrájkhullám következtében. Ezek a tények igazolják a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai nyilatkozatának értékelését: „A munkásosztály nagy harcai egy sor kapitalista országban megingatják a monopóliumok hatalmát, fokozzak a kapitalista társadalom ingatagságát és ellentmondásait.” Ez különösen világossá vált az amerikai General Motors autókonszern munkásai és az angol kikötői munkások sztrájkjai következtében is. A múlt évben az olasz munkásosztály nagy sikert könyvelhetett el azzal, hogy a túlnyomóan gazdasági követeléseket támasztó sztrájkmozgalmat a kapitalista kormány politikája ellen irányuló tömegmozgalommá tudta átalakítani. Jaoánban töbt mint t.5 millió dolgozó vett részt tiltakozó sztrá lkokban és tüntetésekben október 21-én. a szakszervezeteknek az indokínai imperialista háború elleni hagyományos harci napján. KAIRÓ Anvar Szadat egyiptomi államelnök hétfőn beszédet mondott az alsó-egyiptomi Tanta város stadionjában összegyűlt 15 ezer főnyi tömeg előtt. Kijelentette Szadat. hogy az Egyesült Arab Köztársaság ma gazdaságilag, politikailag és katonailag felkészültebb egy Izraellel való esetleges erőpróbára, mint valaha volt. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Arab Köztársaság fegyveres erőit már teljesen kiképezték a legkorszerűbb haditechnikára, a Szovjetunió által rendelkezésre bocsátott fegyverfajták alkalmazására. A tömeg tapsvihara közepette, Anvar Szadat kijelentette, hogy ha Izraellel ösz- szecsapásra kerülne sor, egy már totális háború lenne, amelyben az egész népnek részt kellene vennie. JERUZSÁLEM El Zajjat, az EAK ENSZ naggykövete Kairóból, Te- koah izraeli fődelegátus pedig Tel Avivból repült hétfőn New York-ba a Jarring vezette közvetett arab—izraeli tárgyalások színhelyére. Zajjat megérkezése után U Thant főtitkárral kíván találkozni, hogy tájékoztassa őt az EAK ama álláspontjáról, amely szerint nem lehet sző a tűzszünet meghosszabbításáról, hacsak február 5-e előtt nem sikerül kidolgozni a Biztonsági Tanács határozat végrehajtásának menetrendjét. Tekoah a maga részéről Gunnar Jarring-gal akar megvitatni néhány ügyrendi kérdést. f Áremelés Franciaországban Az új esztendő áremelkedéssel kezdődött Franciaországban: több mint 5 százalékkal emelték a vasúti díjszabást, 20 százalékkal a televízió előfizetési díját és borsps áremelések következtek be a pbstánál is: az egyszerű belföldi levél díját 25 százalékkal növelték és jelentősen emelt '.c több más postai szolgátatás árát is. A laDkommentárok hangsúlyozzák. hogy a kormány rossz példával jár elől és így a pénzügvminiszter alig várhatja. hogv az árak stabilizálására Iránvuló felhívásai a vállalatoknál meghallgatásra taláiianak. Egy évvel ezelőtt a nénzügvmi- niszter azt a célt törte ki a staWIizáriós politika elé. tiriöv az árszint emelVa/iZse 1970-ben ne haladia *meg a három százalékot. Az év filmzenén, amikor már látható volt. hogy ezt a célt nem érhetik el, négy százalékban jelölték meg a várható áremelkedés legfelső határát. A valóságban azonban az általános árszínvonal — a leg- UtőhOI ki-nn+stások szorint — a múlt pczfonaőkion 5.4 százul svkzt emelkedett va- gvis jelentősen meghaladta a kormány által kitűzött határt. DJAKARTA (NICOSIA) MEXIKÓVÁROS A hírügynökségi jelentések a világ különböző tájain „helyzetmagyarázó” küldetésben járó egyiptomi politikusok tevékenységéről számolnak be. Djakartában Labib Sukeir, a nemzetgyűlés elnöke kijelentette, kormánya csak akkor hosszabbítja meg a tűzszünetet, ha Izrael részéről komoly szándék mutatkozik a Biztonsági Tanács határozatának végrehajtására. Nicosiában Kárnál Ramzi Sztino, az ASZÚ legfelső vb tagja tett látogatást. A vasárnap kiadott közös közleményben a, ciprusi kormány teljes támogatásáról biztosította azokat az erőfeszítéseket, amelyet a Biztonsági Tanács határozatának mihamarabbi végrehajtására irányulnak. Mexikóvárosban Husszein Zulfikar Szabri, Szadat elnök külpolitikai tanácsadója kezdte meg latin-amerikai körútját. PHNOM PENH A kambodzsai kormány-, csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor kísérletet tettek arra. hogy a stratégiai fontosságú 4. számú útvonal felszabadításával biztosítsák Phnom Penh utánpótlását. Egy Phnom Penh-i katonai szóvivő hétfőn kijelentette, hogy kormánykatonákat szállító nyolc teherautó az újév napján az ellenfél csapdájába esett. A kormánykatonák közül senki sem maradt életben. A Phnom Penh-i katonai főparancsnokság n ^mondották, hogy valamivel több mint egy hónap alatt a „kommunisták” a kambodzsai fcor- , mányhadsereg hat zászlóalját verték szét. VARSÓ Hétfőn a LEMP Központi Bizottságában értekezlet kezdődött gazdasági kérdésekről a vajdasági pártbizottságok titkárainak részvételével ,— Stanislaw Kociolek politikai bizottsági tag, központi bizottsági titkár elnöklésével. Az értekezleten a kormány képviselői és a gazdasági tárcák miniszterei is részt vesznek. LIMA Loretoban és San Martinban, Peru két észak-keleti tartományában nemrégen több mint 11 ezer hektár földesúri földet kobozta« el az idevonatkozó kormány- rendelet értelmében. A földeket egyelőre a földreformmal foglalkozó bizottság hatáskörébe utalták. 1971-ben fokozottabb ütemben folytatják a földreformot. Hivatalosan bejelentették, hogy 1971—1972-ben összesen több mint 4 millió hektár földet osztanak szét 150 ezer parasztcsalád között. MOSZKVA Podeomij és Koszigin üdvözlő táviratban köszöntötte Ne Win tábornokot, a bur- mai forradalmi tanács elnökét, az ország kormányfőiét Punná tü«g°ti endogének 23. évfordulója alkalméból. A szovjet vezetők k!fei"zték azt a rnevevőződóoiiket. hogy a két ország baráti kancso- lata és együttrnííu-öf|Aso népeik és a nemzetközi héke érd-kében fejlődnek majd tovább. KAIRO Aziz Szidki egyiptomi bánya-, ipar- és olajiparügyi miniszter — az Ai Ahram című lap szerint — még ebben a hónapban Szuezt Alexandriával összeKötő olajvezeték építéséről szóló nemzetközi szerződést ír alá. A vezeték tervezett évi kapacitása 60 millió tonna lesz. Az egyipt kormány megállapodást kötött hat olajvállalattal — az amerikai Mobil Oillal, a holland—angol Shell-el, a British Petróleummal, a French Petrol .um- mal, az amerikai AMACO* val és a francia ERAP-pal. LA PAZ A tavaly októberi bolíviai államcsínyben részt vett Katonatiszteket a napokban elbocsátották a hadseregből. Néhány puccsistát az ország távoli vidékeire száműztek. Ezekre az intézkedésekre azután került sor, hogy Reque Teran, a bolíviai hadsereg főparancsnoka január 2-án kiadta a fegyveres erők erről szóló rendeletét. Elbocsátották a hadsereg kötelékéből a többi között az összeesküvés kezdeményezőit és követ’en vezetőit — Miranda tábornokot, Ayoroa ezredest és másokat. VARSÓ A múlt év végén kötött megállap: dós alapján a Szovjetunió több mint 2 millió tonna kenyérgabonát szállít a kedvezőtlen időjárás miatt alacsonyabb termést elért Lengyelországnak. A szovjet gabonaszállítások a kemény tél ellenére már megkezdődtek. Közben érkeznek a szovjet vasérc és nyersvas szállítmányok is A Lengyelországba küldött idei első szovjet vasérc szállítmány 40 ezer tonna volt. BRAZZAVILLE A Kongói Dolgozók Pártja Központi Bizottságának meghívására Brazzaville-be érkezett az SZKP küldöttsége, A. Sznecskusznak, az SZKP Központi Bizottsága tagjának, a Litván Kommunista Párt KB első titkárának vezetésével. LONDON Abdul Minty, az angol Apartheid-ellenes mozgalom titkára bejelentette, hogy a nemzetközösség Singapoore- ban megnyíló csúcsértekezletére utazik, ahol átadják a konferencia elnökének, Li Kuang- Ju Singapoore-i,.mi- nisrterelnöknek az 50 ^OO aláírással ellátott tiltakozást a dél-afrikai fegyverszállítások konzervatív terve ellen. A mozgalom erőt “lies nyomást kíván gyakorolni "path angol miniszterelnökre a konferencia napjaiban. hogy rávegye a széles körben bírált terv elejtésére. WASHINGTON A Egvesült Államokban 'folytatódtak az antiszemita kirohanások — írje washingtoni tudósításában a hírügynökség. Ezúttal a célpont egv gnchírt—+f>oi ómibáz volt: a két éníílot -falán va- sárnnnra öle»s tiptüwd fel- má-oH an'lszo—ita Z*; fasiszta jels-zavak je'antaV ma<z _ 3 renón—sécrnalr ped’ey Í! .nem sikerült” megáll anífa- ni a tettesek személyazonosságát GYORSLISTA Az 1971. január 4-én megfa M |Oté iOÍfé íl —— e—,i tje. tek rendkívüli jutalomsorso- lásáról melyen az 52. heti szel vén rek vettek részt. Az x-el jelölt szelvényszámok 200C, a xx-el jelöltek 5000, a xxx-el jelöltek tízezer forintos vásárlási utalványt, a megjelölés nélküliek pedig 1000 forintos vásárlási nyertek. 0 681 157 0 685 322 0 83* 429 0 840 721x 0 r55 (1 854 840 0 ng7 0 85? 936 0 874 2T8 0 878 040 0 888 *96xx 0 885 568 3 280 153x 0 S75 623x 0 8^8 520 0 881 005 0 890 C88 3 304 849x 3 310 854x 3 316 012 3 323 755 4 C31 307 4 048 892 4 058 880 4 063 141 4 065 881x 4 073 228 4 079 087 4 081 270 5 882 786 5 886 530 5 889 167xx 5 889 776x 5 893 635 A nyertes szelvényeket 1971. január 25-ig kell a totó- lottó kirendeltségek az OTP fiókok, vagy a oosta útján a Snortfaga/tácl ás Tz'ttó Tgaz- gat*s«g lohonvelifési osztályához 'Budapest. V.. Mün- nich Ferenc u. 15.' eljuttatni. A gvorslista követVnül a sorsolás után készült, aa esetleges bibékért felelősséget nem vállalunk.