Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-04 / 284. szám

1970. december 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s ÍJjabb beruházást valósítottak meg a Magyar Állami Pincegazdaság egri, tavaly kor­szerűsített vasútállomás melletti pincészetében; négyezer hektoliteres, izotermikus tartálysort építettek fel. Ide kerül kb. 11) nap időtartamra az a bormenny'ség, ame­lyet előzőleg a hozzá tartozó, NDK-ból. vásárolt pasztőröző berendezésen vezettek át. Az effajta fizikai borkezelés a legmodernebb a mai borászatban, segítségével mosto­ha raktározási körülmények között is stabillá, azaz palackállóvá válik a bor anélkül, hogy íze megváltozna. Képünkön: Üzemben az NDK gyártmányú lemezpasztőr beren­dezés. (MTI Foto — Kunkovács László felv. KS) „Szeretnék mindent megtanulni u Az utcán már kint vannak a plakátok: Szökés a Sing Singből; és a szereplők so­rában olvasható Liska Zsu­zsa neve is. Igen, már az utolsó simí­tásokat végezzük a darabon. Én énekelek és táncolok is benne, s közben többféle alakban is feltűnők — kezdi kissé fáradtan, ahogy a fá­rasztó próba után beszélget­ni kezdünk a színház direk­tori szobájában. Zenés kri­mi, de erről ne többet, mert még elrontom a nézők meg­lepetését és poéngyilkos le­szek. Közben egy fényképet mutatok, róla készült a pró­bák egyikén. — Én nem így csináltam volna, mondja, majd szak­szerűen hozzáteszi: inkább bal-fél-profilból. Ügy előnyö­sebb lett volna, mert az ar­com szabálytalan, különösen szemből. Olyan felemás. Per­sze a szerepemhez vág:/iga­zi női betörő arc. Már a fény­képen. Különben a főiskola előtt fotóztam évekig. Az volt a szakmám. És a színészet, a másik szakma? Előbb kezdődött, mint a fotózás. Régen, még gimna­zista koromban. Hermann István fedezett fel, most ne­ves esztéta, akkor középis­kolai tanár. És ami érdekes, hogy ott is együtt játszottam Szombathy Gyuszival. Ugyan­annak a diáktársulatnak vol­tunk tagjai. És tíz év után, most ismét partnerem a Sing Singben. — Akkor régi ismerősök közé iött Szolnokra? — Igen, a Szegeden eltöl­tött évek után, — a főiskola után ott kezdtem a pálvát — mintha egy kis családi kör­be érkeztem volna. Az az érzésem. Itt kevesebben va­gyunk, mint az előző helye­men, valahogy jobban szem­mel tudjuk tartani egymás munkáját. Én nagyon örülök, ha a kollégáim megbírálnak: segítenek. Hisz még sokat kell fejlődnöm. Jóformán Népművelők továbbképzése Tegnap kezdődött és két napig tart a megye népmű­velőinek idei utolsó tovább­képzése. A közművelődés mintegy százötven főhivatá­sú munkása hallgatta meg az első nap délelőttjén Kiss Jenő. az Országos Népműve­lési Tanács ügyvezető titká­! ILI .3 7- •• még most kezdtem a pályát, hivatásosan. A szegedi sikereket kér­dem, az eltelt idő kellemes emlékeiről faggatom. Szere­peket idéz különféle műfajú színpadi művekből. öröm­mel említi, hogy eljátszhatta egy kevésbé ismert Anouilh- darab csúnya, de kedves ka­maszlányszerepét, mert igazi karakterfigura volt. Vágya­kozva beszél róla, hisz első­sorban ilyen, igényesebb sze­repeket szeretne játszani. Volt Izidora a Bánk bánban és nagy siker egy zenés víg­játékban, a Luluban. Egyéb szerepeiről sem feledkezik meg. — Főiskolás koromban több filmben is játszottam. Az orvos halálában, az Utósze­zonban és a Bolondos vaká­cióban — sorolja, majd ke­sernyésen megjegyzi: Az utóbbi időben mintha meg­feledkeztek volna rólam. A televízióban is csak egy dalt énekeltem az elmúlt évben. Általában a napi munká­ja? — hogy visszakanyarod­jam a jelenbe. Délelőtt pró­ba a színházban, délben ebéd a Tiszában, este a színpa­don, ha játszom, vagy ha nem; a Tisza-part. Megáll gondolkodik, mondja-e. __ O dajárok futni, edzeni. Rend­szeresen. Este vagy reggel. Rovom a köröket a parton es a park körül. Szerencsére nem ismernek fel. Tréning­ruhában. Kell a kondíció. — Mit szeretne a legjob­ban? — Hogyha már az arcom felemás is a fényképen, a szerepeim, azok nem lenné­nek felemásak. Ezért szeret­nék sokat tanulni; szeretnék mindent megtanulni, amit csak kell és lehet. V. M. Mindennap hajnalban Hem fá'aszt a munka Szabó Józsefet, a karcagi postahivatal hírlapfelelősét csak nehezen tudtuk szóra bírni. Aztán nagy nehezen mégiscsak „kötélnek” állt. — Tizennyolc évvel ezelőtt, huszonhét éves koromban ke­rültem a postára, amolyan mindenesi beosztásba. A hír­lapszolgálatnál 1953 óta dol­gozom. Akkoriban mindössze hatan foglalkoztunk hírlap- terjesztéssel, ma 17 belső, 6 külső és 10—15 társadalmi munkásunk van. Reggel öt órakor kezdődik a hírlapát­vétel, majd az osztályozás. A lapokat a kézbesítők brigá­donként veszik át, hatkor már indulnak is. Tíz órára szinte minden előfizetőhöz eljutnak. Van hat lovas kéz­besítőnk, akik a tanyákra, sokszor 15—16 kilométerre hordják az újságot. Persze előfordul, hogy késik a moz­góposta, ilyenkor bizony ügyeskedni kell, hogy a la­pok idejében, vagy legalább „Az én házam az én hivatalom" — Pontosan azt szeretem a postai munkában, amitől so­kan húzódoznak: a precíz, vi­lágos adminisztrációt, mely­ben mindig mindennek „stim­melni” kell — mondta Bene Béla, a rákóczifalvai községi postahivatal vezetője- Har­minc évi lelkiismeretes szol­gálatáért a posta vezérigaz­gatója kitüntette őt. A posta épületét, egy régi paraszthá­zat, még annakidején ő vá­sárolta 15 ezer pengőért, amelyhez az anyósa adott köl­csön 8 ezret. — Ezt a házat 1944 elején vettük, dehát rengeteg átala­kítani, javítani való volt ezen, míg elnyerte a mai külsejét. A hivatali részt például én építettem hozzá. Negyvenöt­ben aztán minden elpusztult, csak a csupasz falak marad­tak. Újra kezdhettem az épít­kezést. Nehéz két év. volt az! Szobáját égy ajtó választja el a hivatali helyiségtől. — Kényelmes így élni az biztos, viszont nincs olyan, hogy hivatalos munkaidő. Mi­vel én úgy is itthon vagyok, gyakran késő íeste is felzör­getnek, ha valakinek sürgő­sen kell telefonálni, vagy táviratozni. De jól van ez így. Két évem van még a nyug­díjig. Majd azután pihenek. A ház végében van a gyü­mölcskertem, az ottani mun­ka jelenti a kikapcsolódást. Este 7 óra is elmúlt már, s az asztala még mindig tele van iratokkal. Igaz, itt a hó vége, az elszámolásokat, s a jövő hónapi hírlapmegrende­léseket most kell elkészíteni, ez a hivatalvezető reszortja. — Sok aprólékos munkával jár, gyakran kell túlórázni, bentmaradni. Ezért vállaltam én. A vezérigazgatói elisme­rés nagyon jól esett, de a szá­mok talán többet mondanak. Az ötezer lakosú községben kétezer rendszeres előfizetőnk van. Néplapból naponta 500- at, Népszabadságból 350-et adunk el, nem beszélve a töb­bi újságról. Látja, ezért is szeretem ezt a munkát, mert az eredménye konkrét ada­tokkal kifejezhető­Nem tett semmi rendkívülit Vájjon István szinte minden házat, minden lakót ismer Mezőtúron és őt is csaknem mindenki ismeri. Nem csoda, hiszen több mint húsz éve járja a várost postás táskájá­val a vállán. Minden reggel pontosan fél négykor kel, fél hatra már a postahivatalban van. Igaz, csak hatra kellene érkeznie, de ő mint mondta — „már csak így szokta meg”. Tás­kájába rakja az újságkötege- ket, aztán indul az előfize­tőkhöz. Tudja, hogy kinek jár Néplap, kinek Népszabadság, kinek Magyar Nemzet. Csü­törtökön és pénteken még egy nylon szatyrot is a kerékpár kormányára akaszt, mert ilyenkor kell széthordani a hetilapokat. Naponta körül­belül 25—30 kilónyi újságot kézbesít a mezőtúriaknak. Kilenc órakor már ismét a postán van, következnek a le­velek... Gyakran késő délután ér haza, „kikézbesíti” magának is az újságot. Ugyanis nem­csak terjeszti a hírlapot, ha­nem ő és családja egyben elő­fizető is. Magáról nem szíve­sen beszél, úgy véli, nem tett semmi rendkívülit. Érdeme „csupán” az, hogy évtizedek óta becsületesen végzi mun­káját — jellemezte tömören a postahivatal vezetője. Vájjon István november 23- án a postai hírlapszolgálat 20 éves jubileuma alkalmából miniszteri elismerést kapott Horváth — Zámbó Az egészségnevelés országos értekezlete Csütörtökön a budavári ré­gi országház dísztermében megkezdődött az egészségne­velés VI. országos értekezle­te. A tanácskozáson orvosok és pedagógusok együttesen vitatják meg az egészségügyi felvilágosítás, az egészséges életmód és szokások, a higié­nés magatartás kialakításá­nak feladatait A kétnapos tanácskozás té­mája az orvosok és egészség- ügyi dolgozók, valamint a pe­dagógusok felkészítése az egészségnevelés feladataira: Az első napon elhangzott előadások az egészségnevelés helyét jelölték meg az orvo­sok és egészségügyi dolgozók képzésében és továbbképzés sében. Tanácskozott az SzMT Csütörtökön délelőtt ülést tartott a szakszervezetek me­gyei tanácsa A napirenden szervezeti kérdések, s a vá­lasztással összefüggő felada­tok megvitatása szerepelt. A szervezeti kérdések elő­adója Turzó László, a SZOT Elnökségének tagja és Árvái István, az SZMT vezető-tit­kára volt. E napirend kere­tében iktatták be Halmi Fe­rencet, az SZMT megyei tit­kárának, s az elnökség tagjá­nak. A megye szakszervezeti szerveinek újjáválasztásának feladatairól Csontos Mihály tájékoztatta a tanácskozást­HATALMAS DOQ Az értekezleten az első t sorban ültem. Mostanában I ugyanis nagyon rosszul (| fekszem a főnökségnél, az igazgatóm állítólag azt mondta rólam, hogy egy rákfene vagyok, aki a kö­zönyömmel és érdektelen­ségemmel megfertőzöm a környezetemet is. Bizonyí­tanom kell tehát, hogy en- <1 gém érdekelnek a vállalat termelési problémái. /} — Nem ígérem, hogy rö­)J(' vid leszek — kezdte az igazgató, és én egyetértőén bólintottam. Szememből azt olvashatta ki, hogy úgy csüngök az ajkán, mint u madár a fán. Amikor ered- ményekről beszélt, helyes- ']> lően, amikor hibákról, el- (l ítélően ingattam a fejem. Kétszer rám is nézett, és < l úgy láttam, tetszett neki < t az aktivitásom. És akkor.­'x Valami mászni kezdett a !i hátam közepén. Először csak mászott. Akkor még reméltem, hogy egy ártat­lan növényevő állat. De ha. marosan csalódnom kellett. Bolha volt. Először próba­fúrásokat végzett a hátam közepén. Megpróbáltam jó erősen hátradőlni, de az át­kozott szék recsegni kez­dett, és az igazgató megro- vóan nézett rám. Moccan­ni sem mertem. Közben a bolha egyre lejjebb haladt. Pokoli kínokat éltem át. Szemem könnybelábadt, az igazgató arca elhomályoso­dott, úgy éreztem, hogy a hátamat vitriollal locsol- gatják. — Persze, vannak egye­sek, akiknek az elmondot­tak nem tetszenek, és ezt fintorgássál futtat iák kife­jezésre— mondta az igaz­gató, és feltűnően rám né­zett. Felálltam. Főként az­ért. hogy a súrlódó ruhák valamit enyhítsenek a kín­jaimon. — Igen, magáról beszé­lek — mennydörgőit. — De azért nem kell felállnia — tette hozzá megvetően. Ir­tózatos erővel dobtam le magam a székre. Hátha si­kerül ezt a dögöt összela­pítani. Nem sikerült. Csak a szék törött össze. A te­remben hullámzott a neve­tés. Feltápászkodtam, és hátra akartam menni, hogy kivakaródzhassam magam, de egy piszok alak oda tett egy másik széket. Ültem. Lelki szemeim előtt megjelent egy csoda­tévő dzsin és felajánlotta, hogy három kívánságomat teljesíti. Azt kértem, hogy háromszor vakarja meg a hátam közenét De a dzsin csak álom volt a bolha vi­szont valóság. Különböző helvekről csioeffetett. kós­tolgatott. ízlelgetett. Ez nem is lehet bolha. Ez egy kiéhezett farkas, vagv bol­hának álcázott elefánt — Most pedig tartsunk tíz perc szünetet — mond­ta az igazgató. Mint egy őrült, úgy tép­tem le magamról a ruhá­kat egy félreeső helyiség­ben. Tíz körömmel vaka­róztam, és ehhez fogható kéjes érzésben régen nem volt részem. Aztán hajtó­vadászatot rendeztem. És fáradozásom nem is ma­radt eredménytelen. A bol­ha éppen ebédutáni szen- dergésbe kezdett zoknim hűvösében. — Megvagy, vadállat! Most száz halállal halsz! — kiálltottam. A bolha me­nekülni próbált, de haszta­lan. Hatamas dög volt, alig mertem tegezni. Szorító uj- jaim közül könyörögve né­zett rám. Meleg barna szemeiből kétságbeesés sugárzott fe­lém. Mintha azt mondta volna: Miért akarsz engem meg­ölni, hiszen csak 'azt tet­tem. amit te is megcsele­kednél a helyemben. Et­tem, mert éhes voltam. Gondolj arra, hogy hatezer árvát hagyok magam után, akik az éjszakai portás ku­tyájában várják, hogy ha­zatérjek. Megsajnáltam. Ujiaim közé szorítva be­vittem az értekezletre. Amikor az elnöki asztal mellett elhaladtam, szét­nyitottam az ujjamat. A hála meleg tüze gyűlt ki a bolha szemeiben, aztán ha­talmas lendülettel elru­gaszkodott. — Folytassuk! — kezdte az igazgató. — Most sem leszek rövid— Egy idő után rángani kez­dett az arca. vállát idege­sen húzoeatta. maid egy szónoki fordu1at*al a követ, kezőkof mondta: — De nem beszélni kell eti-tAr-n1- h'rnnvn ekad­ni! Ezért be is *ei°zem. Munkára barátaim! — és kirohant a lelkes tapsot meg sem várva. Ősz Ferenc 7 csak kis késéssel jussanak el mindenkihez. Délelőtt 11 óra körül már a napi elszámolás is elkészül, utána hazame­gyek. Délután fél négykor el­foglalom a helyemet a kis ab­lak mögött és panaszos ügye­ket intézek, új előfizetőket fogadok. Hogy fárasztó-e a munkám? Én nem érzem, annak. Azt hiszem, amit szí­vesen csinál az ember az nem fárasztó. Szabad időmben barkácsolok, vagy olvasok. A romantikus írók, Victor Hu­go, Jókai a kedvenceim. A teljes képhez még né­hány olyan „apróság” tarto­zik, amit már másoktól tud­tunk meg: Szabó József a „posta kiváló dolgozója” többször kapott pénzjutalmat, vezérigazgatói dicséretet. 1953-ban, amikor a jelenlegi munkakörébe került 1200 hírlapelőfizetőt tartottak nyilván a karcagi postán, je­lenleg 10 ezer 800 az előfi­zetők száma.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents