Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-04 / 284. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. december 4. Jobb volt a Juventus Juventus—Pécsi Dóssá Íj9 (1:0) Nagy érdeklődés előzte meg a Pécsi Dózsa—Juventus lab­darúgó találkozót. A pécsiek legutóbbi bravúros teljesít­ménye után a szurkolók bi­zakodva várták a folytatást Sajnos a pécsi csapat nem tudta megismételni az angol Newcastle elleni játékot- Sem harcosságában, sem pedig technikailag nem tudtak fel­nőni a feladat nagyságához. A Rapp — Hernádi, Maurer, Kincses II, Kocsis, Konrád, Bérezési, Máté, Daka, Tóth, Rónai összeállításban kezdő pécsi tizenegy csak 10 perc után vezette az első veszélyes támadást. Egy baloldalról be­ívelt labdát a védők elvétet­tek, de a Dózsa csatárai le­késtek, s az olaszok felszaba­dítottak. Feltűnően sok volt a ha­zai játékosok rossz labdaát­vétele és továbbítása. Nem így az olaszoknál. Elől Anas- tasi jól tartotta a labdát, osz­togatott és kapura is veszélyes volt Az ő érdeme a mérkő­Armando Picchi, az egykori nagyszerű játékos ezúttal mint edző bizonyította kivé­teles képességét zés egyetlen gólja is. Harco­san megszerezte a labdát, majd a jobb szélső elé tálalt, aki teljesen tisztán maradva helyezett lövést küldött Rapp kapujára, s a labda a jobb kapufa tövénél vágódott a hálóba. A pécsiek ezután elkesere­detten küzdöttek a kiegyen­lítésért, de a védekezés nagy mesterei csírájában elfojtot­ták a körülményes támadá­sokat, vagy pedig a kapus vé­dett bravúrosan. Nem egy biztos gólnak látszó lövést hárított A Juventus mind csapat­játékban, mind labdakezelés­ben, mind pedig taktikában felülmúlta a Pécsi Dózsát és megérdemelten győzött- A „nagy mágus”, Helenio Her­rera utóda, Armando Picchi kiváló taktikusnak bizonyult, jól felkészített csapattal ér­kezett, s a Dózsának aligha adható esély a torinói vissza­vágóra. Ökőípárbaj az öltözőben Még a nyáron történt. Üzemek közötti kispályás labdarúgó mérkőzést játszott egymással Szolnokon a Ti­sza Bútorgyár pályáján a Bútorgyár és a Betonelem- gyár labdarúgó csapata. Mérkőzés közben egy sza­badrúgás után Kollár György, a Bútorgyár 24 éves játékosa kakaskodni kezdett az egyik betonelemgyári já­tékossal, mire a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A külön mérkőzés ezzel azonban még nem fejeződött be. Mikor az öltözőbe értek, folytatódott a pankráeió. A betonelemgyári játékos a mosdókagyló fölé hajolt mo­sakodni. Ekkor Kollár hátúi­ról olyan erősen a tarkójá­ra ütött, hogy a fiatalember orra a mosdókagyló szélébe vágódott és orrcsontja eltört. Ökölvívó párbaj kezdődött közöttünk. A földre zuhanva ütötték, rugdalták egymást, az odaérkezők csak nehezen tudták szétválasztani a két verekedő férfit Az orrcsont­törést szenvedett játékost kórházba vitték, ahol első­segélynyújtásban részesült Bírósági ügy lett a történ­tekből. A tárgyalás után a bíróság Kollárt súlyos testi sértés miatt nem jogerősen 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ügy tanúsága min­denki számára világos: a sport nemes célokat szolgál. De aki vad indulatainak a szabadjára engedésére hasz­nálja fel és társával szemben a tettlegességre vetemedik, megérdemli a legszigorúbb büntetést Finis a tollas- labdázóknál Utolsó fordulójához érke­zett el az NB I-es tollaslab­da csapatbajnokság A Kili­án FSE vasárnap Budapest­re a HSC-hez utazik, amely jelenleg egy pont előnnyel vezet a táblázaton, a harma­dik helyen álló szolnoki egvüttes előtt. Tavasszal a Kilián nyert 6ö-re a jóké­pességű ellenfele ellen, s ezt a bravúrt most idegenben is megpróbálja megismételni. A szakvezetés különös gonddal készíti fel a szolno­ki csapatot a találkozóra, hi­szen győzelem esetén meg­nyernék a Felszabadulási csapatbajnokságot is. A mér­kőzésnek a Bp. HSC az esé­lyese, náluk játszik a Cser- ni-testvérpár, valamint Szu- lyovszky is, de a Kilián já­tékosok szorgalmasan ké­szülnek, hátha sikerül egy újabb bravúr. A csapatbajnoki mérkő­zéssel egyidőben a BSE III. osztályú egyéni versenyt ren­dez, amelyre a Kiliánból is meghívtak két lányt és két fiút. Az I. és II. osztályú já­tékosok nem indulhatnak, a szolnokiak által nevezett sa­ját nevelésű, az ifjúsági ver­senyeken jól szerepelt fiata­loktól azonban jó eredmé­nyek várhatók. Országos VÍZIG asztalitenisz bajnokság A tavaszi árvíz idején de­rekasan helytálló Vízügyi Igazgatóságok dolgozói most sportvonalon szerveznek ta­lálkozót, amelyre Szolnokon kerül sor. A Középtdszavidé- kl Vízügyi Igazgatóság szom­baton és vasárnap rendezi meg a VIZIG-ek közötti or­szágos egyéni és csapat asz­talitenisz bajnokságot A bajnokságra egymás után érkeznek a nevezések Szombathelyről, Budapestről, Bajáról, Miskolcrcú és Deb­recenről. Várható nevezés az ország többi részéről is. A versenynek nemcsak sport­beli értéke lesz, hanem to­vább szélesíti és erősíti a nagyon is szükségszerű mun­ka- és baráti kapcsolatokat. A versenyre a Ságvári kör­úti általános iskolában ke­rül sor. Szombaton a cso­portokra osztott csapatok körmérkőzés formájában döntik el, hogy ki a legjobb, vasárnap az egyéni és páros mérkőzések egyenes kiesési rendszerben kerülnek lebo­nyolításra. Szolnok városát a VÍZIG SK NB Ill-ban sze­replő csapata képviseli, — melynek eddigi sikeres sze­replése ezúttal is jó eredmé­nyek elérésére következtet. Eredmények Bajnokságot nyertek a kisújszállási kosaras lányok. Befejeződött a megyei női kosárlabda bajnokság. Egy vasárnapi eredmény: Török­szentmiklósi Gimnázium— Szolnoki MÁV II 33:32 (28:28, 10:22). Hosszabbítás után. Bajnok a Kisújszállási MÁVMTK, 2. Szolnoki MÁV II., 3. TöröKszentmiklósi G. A kisújszállási csapat jogo- sulat az NB Ill-ban való szereplésre. Férfi eredmény: Kisújszállási MÁV MTE—Ti- szaparti Ginxn. 87:67. Jászberényben megtartót« ták az Úttörő Olimpia váro­si sakkbajnokság döntőjét. Elsősorban a fiúknál volt sok induló és helyenként színvonalas küzdelem. Ered­mények. Fiúk, csapat: 1« Gyakorló általános iskola A (CsirKe, Guba, Seresten) 16.5, 2. Székely Mihály ált isk. (Gedei. Vass, Baráth) 14.5, 3. Bercsényi úti ált isk. A (Fecske, Móra, Barát) 11.5* Lányok: L, Gyakorló ált isk. (Hidas, Nagy, Szalai) 5 pont Egyéni fiú: 1. Csirke (Gyakorló) 6.5, 2. Gedei (Szé­kely M.) 6.5, 3. Fecske (Ber­csényi (5.5 ponttal. — Lány egyéni: 1. Hamar (Gyetvai) 5, 2. Petries (Székely M.) 3, 3. Hidas (Gyakorló) 3 pont Kisdobosom. Fiúk: 1. Seres- ter (Gyakorló) 5, 2. Horgos! (Gyakorló) 3, 3. Olajos (Gyetvai) 3 pont Nyilvánosságra hozták az országos gokart bajnokság végredeményét Szériaosz- talyban Szarvas Béla, a J­berényi Volán versenyzője 21 ponttal a negyedik helyen végzett, Befejeződött a törökszent­miklósi járás női és férfi asztalitenisz csapatbajnoksá­ga. Az első három helyen nőknél Kenderes, Tm. Gim­názium, Tm. MGV, férfiak­nál Tm. FMV, Tm. Vasas, Tm. Kinizsi végzett Kosárlabda NB 11. Férfi 1. Diósgyőr 2. Szeged 3. Eger 4. BKV Előre 5. BEAC 6. MEAFC 7. Hmv.-hely 8. DASE 9. MVSC 10. VM KÖZ. 11. Salgótarj« 12. GEAC 13. Szolnok 14. Bp. HSC 25 23 2 24 22 2 25 18 7 24 18 6 24 14 10 24 12 12 24 10 14 24 10 14 25 9 16 25 8 17 24 8 17 24 7 17 24 6 18 24 5 19 2092 1997 1949 1940 1581 1787 1804 1490 1755 1675 1843 1496 1716 1530 :1621 48 :1559 46 :1679 43 :1640 42 -.1364 38 1903 36 :1Ö27 34 :1581 34 :1780 34 :1833 33 2006 32 :1783 31 :1918 30 1755 29 Megjegyzés: a Bp. HSC ki­esik, a GEAC és a Szolnok még megmenekülhet, de erre kevés az esélyük. A megyei Ifjúság! labdarúgó bajnokság őszi végeredménye: 1. Szó. MTE 2. Karcag 3. Túrkeve 4. Jákóhalma 5. 'R-falva 6. ITSK (Gj.) 7. T-miklós 8. Üjszász 9. Szó. MÁV 10. J-árokszáll. 11. Mezőtúr 12. Jb. Vasas 13. K. MED. 14. Szó. Cukor. 15. Tószeg 16. K-szállás 17. KUTE 18. Szászberek 17 14 17 11 17 13 17 11 17 12 17 10 17 8 17 7 17 7 17.6 17 5 17 6 17 17 17 17 17 17 2 88-11 29 1 65-16 27 3 59-16 27 1 43-18 27 2 29-14 27 4 63-17 23 4 35-20 21 5 28-30 19 6 45-29 18 9 30-38 14 8 27-36 14 1 10 22-33 13 1 16 23-41 13 1 11 25-38 11 2 12 14-37 8 — 13 14-69 8 — 15 9-73 4 1 15 7-72 3 A Törökszentmiklósi Vasas- Szászberek 10:0 arányban vég­ződött mérkőzés 2 pontját 0:0 gólaránnyal Szászberek kapta, mert a törökszentmiklósiak hi­bájából a második félidőben mindössze tíz percet játszottak. ÉRTESÍTJÜK KEDVES VÄSÄRLÖINKAT, HOGY A SZOLNOKI FŰSZERT FIÓK 197*. december I-ével Minden levél és rendelés az alábbi címre küldendő. Szolnok, Csaba u. 18. 4-es posta Személyes vásárlás is a Csaba n. 18, szám alatt eszközölhető. Olvassa, terjessze a N Az Aszfaltútépítő Vállalat Szolnoki építésvezetősége felvesz éjjel-nappali foglalkoztatásra keverőtelepi szállítási blokkolót fizikai besorolással. Fizetés kollektív szerződés szerint Jelentkezni lehet fiatal érettségizett fiúknak műszaki gyakornoki állásra Tanfolyam elvégzése esetén MŰVEZETŐ, SZÁLLÍT ASTER VEZO. TÉRMESTER. ASZFALTVEGYÉSZ képesítést és annak megfelelő beosztást kapnak. Felvétel esetén élvezik az építőipar előnyeit JelentKezés: az építésvezetőségen Szolnok, Landler J. u. személyesen, vagy levélben. Telefon: 13—593. A Szolnok megyei Idegenfor­galmi Hivatal német nyelvtudá­sú adminisztrátort, 1— valamint gépkocsivezetőt személy gépko­csihoz vesz fel. Jelentkezés: Ide­genforgalmi Hivatal. Szolnok, Kossuth tér 9. sz. A Kunszentmártoni Járási Mű­velődési Központ pályázatot hir­det Nysa müvelödéjii autó veze­tő állás betöltésére, 1971. január 1-től. Fizetés a kol ektív szerint. Hivatásos jogosítvány szüksé­ges. Kedvezményes étkezést biz­tosítunk. Pályázatokat írásban kérünk fenti címre. Adatfeldolgozó Központunk, — Szolnok, Liget u. 36., azonnali belépéssel felvesz női munka­erőt raktár kisegítő munka- dés szerint. Jelentkezni lehet a dés szerint. Jelenetkezni lehet a pénzügyi osztályon. Fűtöt felveszünk állandó mun­kára, azonnali belépéssel. Fize­tés megegyezés szerint. MÉH Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 9. szám. Szolnoki Építő Javító és Szol­gáltató Vállalat takarítónőt és éjjeliőröket alkalmaz. Jelentkez­ni lehet: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház. KPM Közúti Igazgatósága Szol­nok, Vöröshadsereg u. 4. szám, felvételre keres építésztech­nikust, műszaki ellenőri teendők ellátására. Továbbá anyagköny­velőt és raktárkezelőt. (A rak- tárke7.elő gépjárműalkatrész is­merettel rendelkezzen). Jelent­kezés a fenti címen. A Tűdőkórház felvételre keres két vizsgázott kazánfűtőt. Fel­veszünk még segédmunkásokat és takarítónőket is. Jelentkezés a személyügyi előadónál. Szol­nok, Vöröscsillag u. 32. A Tisza Cipőgyár azonnali fel­vételre keres női-férfi szakmun­kásokat' és segédmunkásokat, gyors- és gépírónőket, üzemi konyhára nagy gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot. Ér­deklődni lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. ..Fcramunkás*’ Vállalat, Angyal­földi Gyár Budapest, Xin, Iraiigepán u. 7—11. Felvesz: la­katosokat (epület- és g^pszer- s/ám és általános), asztalosokat, betanított munkásokat, no) és férfi segédmunkásokat, darakö- tözöket, fűtőket, alacsonynyo- másu kazánokhoz, portásodat, éjjeliőröket, nyugdíjasokat m&l- den fizikai munkakörbe. Gépésztechnikust. TMK gyakor­lattal motorszerelőt, lakatost, járművillamossági szerelőt fel­veszünk. Címünk: KLVIEP Vál­lalat 4. sz. főépítésvezetősége. Szolnok, Schönherz Z. u. 7/a. — (MTE sportpályánál.) Szolnok megyei GFV Központi Javító Műhelye — felvesz Dutra rakodógép vezetőt. Két kőművest, három építőipari se­gédmunkást. Heti 44 órás mun­kahét. Külszolgálat os munka­kör. Bér megegyezés szerint. Je­lentkezési cím: Törökszentmik- lós, Bethlen Gábor u. 45—49. MÁV Budapesti Igazgatóság fel­vételre keres férfi és női mun­kaerőt: kocsirendező, váltóke­zelő, sarus, vonatfékező, jegy­vizsgáló, építőipari szak-, beta­nított és segédmunkás, pálya- munkás és kocsitisztító mun­kakörökbe. Várjuk a 17 életévet betöltött fiatal érettségizett és 8 általános iskolát végzett fiúk és lányok jelenkezését is for­galmi szolgálattevő gyakornoki, személy pénztárosi. rak tárnoki, jegyvizsgálói munkakörökbe, — valamim vasipari szaktechniku­sokat, mozdonyvezető gyakor­noki, vasúti járműjavítói, épí­tész technikusokat építőipari, híradástechnikai szaktechniku­sokat, műszerészeket távközlési munkakörökbe. Jelentkezni le­het: személyesen a lakóhelyhez legközelebb eső nagyobb állo- másfőnökségeken, pályafenntar­tási főnökségeken, fűtőházfő­nökségeken, pályamestereknél« távközlőmesteri, illetve blokk­mesteri szakaszokon, budapesti pályaudvarokra való jelentkezés esetén a MÁV Budapesti Igaz­gatóság Közpouti Munkaerő Fel­vételi Irodán, Budapest, Keleti pályaudvaron. INGATLAN: RÄKÖCZIFALVA, Hunyadi út 15. sz. alatt lévő magán pékség — 2 szoba konyha, kamra, üz­lethelyiség mellék- épületekkel azonnal beköltözhetően el­adó. Hegedűs pék­mester. SZOLNOK. Raktár u. 3. szám alatt ház­rész, szoba, konyha, speiz eladó. RAKÖCZIFALVA, — Rózsa F. u. 64. sz. kisebb családi ház sürgősen eladó. kétszobás csalá­di ház, sürgősen el­adó. Szandaszőllős. Érdeklődni: Vörös­mező u. 6. sz. alatt. KÉTSZOBA — össz­komfortos ház be­költözhetően eladó. Jászkisér. Damja­nich u. 9. KÉT és félszobás családi ház Szolnok, Vörösmarty u. 12. sz. beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Herczeg kalaposnál. Csarnok u. ADAS-VÉTEL: 6/80-as síkkötőgép és 1000-es csúcstávolsá­gú esztergapad el­adó. Szolnok, Körö­si út 17. Jó karban lévő tea tűzhely eladó. Szol­nok, Tavasz u. 3, JÁSZBERÉNYI Vá­rosgazdálkodási Vál­lalat — megvételre ajánl: felújított ál­lapotú 1 db IFA- FRAMO csukott, — nyolcszemélyes, — 1969. májusában üzembehelyezett sze­mélygépkocsit, 1 db ZETOR 3011-es von­tatót, 1 db CPF—3 tip. Szippantós pót­kocsit. HÁZASSÁG: 50 ÉVES elvált köz- tisztviselő keresi korban hozzáillő, — egyedül álló jólszi­, . :8i'.08 tuált, szolnoki nő ismeretségét házas­ság céljából. „Kará­csony’» Jeligére a szolnoki hirdetőbe. gépj Armü : 250-es Simson mo­torkerékpár eladó. ~ Kunszentmártoni Táncsics u. 13. A TOMAJMONOS- TORI Petőfi Terme­lőszövetkezet eladás­ra felkínál 1 db Cse­pel D—420-as 4.5 ton­nás tehergépkocsit. 601-es CM-es Tra­bant motorhibával sürgősen eladó. Szol­nok, Hanzéli P. u. 1. Hajdú. ZASTAWA nyere­mény gépkocsi-utal­vány eladó. „Fehér 750-es»» jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdessen a Néplapban! T1SZAMENTI VEGYIMŰVEK SZOLNOK, felvételre keres villanyszerelő. nehézgépkezelő szakmunkásokat, férfi és és női segédmunkásokat, valamint gyors. és gépírót Bérezés megegyezés szerint 5 napos munkahét Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Szolnok, Tószegi út

Next

/
Thumbnails
Contents