Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november I. % • • Oíszdz kiloméier Bokros László rajza ; ' .. 1 • r:: A Csukás István: Játszik a szív.. Játszik a szív az örömmel, könnyű préda a szív — rí a tücsök; ében, billentyűs múmia-síp, és a valótlan táj gyönyörűen újra felém úszik s mint a szívem, oly hűen őrzi s kemény, sziklakemény gondok kopárján hozza derűs gyermekkorom, hogy nagyon árván tiszta, erős így legyek én! Muzsikálj tovatűnő édeni kor, bár fed az álarc s férfira hűlő táj betakar, játszik a szív az örömmel, könnyű préda a szív, rí a tücsök, ében billentyűs múmia-síp. Gácsi Mihály: Hortobágy w Uj kultúra Napirenden a hazai számítástechnikai program Csúnya, szomorú vasárnap volt, a város lehangoló, piszkosszürke. Nyálkás köd ült a házakon, a lelkeken. Az utcákon jégfoltok, a járda szélén piszkos hóbuckakaparé- kok és cigarettavégek, mindenféle mocsok. Bal lábbal keltem, de a misszióm és a kíváncsiságom nem hagyott az ágyban. Egy jobb sorsra érdemes, felelőtlen kollegám már nyolc napja felénk sem nézett, elfelejtett bejönni a szerkesztőségbe. Újpesten lakott és Debrecenben. Kezdjük a közelebbivel. A Fóti útnak mór vidéki varázsa van nyáron, de nem most. Most ez is pocsékul néz ki, a házak rigo- lyás, mosdatlan öregemberek, vaksi ablakszemükön szürke hályog. Száztizenhárom. Ez az. Oda megyek az ablakhoz, jól megverem, azután be az udvarra. Nyomom a csengőt, rázom az ajtót. Halott az udvar, halott a ház. Visszamegyek az utcára, verem az ablakot, még kedvem van cifrázni is, két kézzel verem a rumba ütemét. Senki. Ebből Debrecen lesz- Most már a végére járok. Pedig oda-visz- sza 500 kilométer az út, a pilóta sem szereti az ilyesmit, de hót menni kell. Humoros, sokat locsogó, kedves fiú Jóska, a kollega, de érzem rajta, öngyilkosjelölt. A depresszió lelke mélyén még hallgat, még a felszín csacsog, még vicceket mesél. Isteni anekdotákat mond, még hisznek neki az emberek, csak én nem. Nagyszerű tehetség, önzetlen szív, csak magát pazarolja, két kézzel szórja, fecsérli életét És én próbálom menteni a menthetőt, pedig már az én kezemnek sincs mibe kapaszkodnia. Csúszik kifelé a fiú, az ő keze síkos. Most nagyon kívánom neki és magamnak, hogy csak munkát kerüljön, ne az életét Irány Debrecen. De csúnya a határ. Deres, fagyott lúd- bőrös. Korán indultunk, korán érkeztünk. Ez a város is piszkos és szomorú, egész úton nem álltunk meg, most beülünk a Bikába és kérünk két duplát Tervet készítünk a pilótával, mielőtt a nyomozásba kezdenénk. Szülei a Böszörményi úton laknak. Felesége rokonsága a Kossuth utcában. Számot egyik utcában sem ismerünk. Viszont itt lakik néhány házzal arréb M. Miska, neves festő, jó barátja Jóskának és nekem is- De sok kedves napot töltöttünk együtt a nyáron, de kedves ember ez a Misi. Originál egyéniség, jó piktor, tele van képeivel a város. Akkor nyáron róla jutott eszembe, hogy a festőknél alig él derűsebb lelkű ember a földön. És egyszerűek, tiszták, minthogy minden tehetség fémjele ez. Itt jutott eszembe, Mihály műtermében, hogy Pesten él az én Marton barátom, akinek viszont a szobraival van tele az ország, találkozom ezekkel az alkotásokkal mindennap a fővárosban, Debrecenben és Dunaújvárosban és mindenütt. És ha vele, a mesterrel találkozom, akkor azonnal meghív a kiskocsmába, ahol káposztás kockát eszünk, meghintve tört borssal, mert ő így szereti. Ügy hívja a tésztát, hogy káposztás mácsik. És kocsis fröccsöt iszik rá. Neves ember és megtartotta az ösz- szes jó proli szokását. Az édesapja uradalmi kovács volt. Kun arcú magyar volt, bár személyesen sohasem ismertem, sokáig csodáltam gipszbe mintázott arcát a fia lakásán. Aztán egyszer véletlenül lelöktem ezt a fejet, Marton sohasem bocsátotta meg nekem. Különös véletlen, a debreceni festő édesapja is kovács volt Mihály natúr szellemes, azt mondja, hogy a világ legokosabb embere az volt, aki a hideg vizet feltalálta. Ott áll egy hatalmas dézsa víz a műtermében, időközönként megmártja benne a fejét, törölközik és már folytatja is munkáját M. Mihályék. Finoman nyomom a csengőt, hátha pihennek még a háziak, vasárnap van. Még egyszer megnyomom, senki- A harmadiknál, a hosszúnál a szomszéd kidugja a fejét: — Nincsenek itthon, kérem... Az asszony öngyilkos lett. Hajnalban vitte el a mentő, Misi vele ment Klári, Klári, szegény Misi. A halál mindig az élőknek fáj. És én Jóskát féltettem, őt keresném most is, és mibe tévedtem, hová tévedtem? Botorkálok lefelé a lépcsőn. Ez mély ütés volt. Ezt én nem érdemeltem kedves Debrecenemtől. A szerkesztőségben is zárt ajtók. Milyen ez a vasárnap? Mit keresek én most itt? Milyen szép volt a nyár velük. Hasonló örül a hasonlónak. Dehát ekkorát változni? Jó volna egy lakatlan szigeten egyedül élni, vagy azonnal elmenni a gőzfürdőbe, lubickolni, semmivel se törődni. Már a Böszörményi úton járunk, melyik házban lakhatnak? Két öreg beszélget a hórakás mellett, kiszállok és kérdem hol laknak, akit keresek. Feketében mind a kettő, mosolyog mind a két kis öreg. ök azok, az egyik Jóska édesapja, a másik a kedves apósa. Sörözni voltak a városban, csak még egy kicsit traccsolnak, kibeszélgetik magukat, nem lehetett abban a nagy ricsajban szót érteni. Micsoda szerencse, hiszen mi ismerjük egymást. De Jóska nincs, az Pesten lehet valahol, mondják elgondolkozva. Az após beül a kocsiba, visszük őt a Kossuth ut- sába. Belépünk, ott áll, ott nevet Jóska- Most érkezett Pestről, vonattal, beteg volt, látszik is rajta. Megyünk a Kinizsibe ebédelni. Ránk fér, lassan estebéd lesz az a debreceni töltöttkáposzta. Jóska bennszülött, igazi rokona a városnak, én csak távoli, örül, nagyon örül, csacsog, fecseg, traktál a legkülönösebb történetekkel. Debrecen eddig kétszer volt főváros — meséli — (1849- ben és 1944-ben) jelenleg is , igyekszik ilyen fővárosféle lenni vagyis mint az Alföld „fővárosa”, állam az államban. Ebből bonyolódnak, származnak kiskirálykodásra jellemző históriák. Megjelent egy könyv, Zám Tibor hortobágyi szociográfiája, az országban mindenütt árusították, csak Hajdú-Biharban tették „indexre”. Természetesen nem hivatalosan, de nem értettek egyet az anyagával. Baj van itt a hagyományokkal. Hagyomány van, ezzel nincs baj, hanem ezek olyan múlandó hagyományok. Szóval: könnyű Egernek, mert ott a vár megmaradt, mutogatni lehet De Debrecenben minden történelmi emlék omladozó, rossz vályogházakhoz kötődik, kivéve a kollégiumot és a Nagytemplomot, amelyek ugyancsak számos leégést és újjáépítést éltek már meg, szóval nem a több száz esztendős eredetiségükben láthatók még^ezek sem. A sok írónak, költőnek, aki megfordult, illetve alkotott Debrecenben, most sajátos emlékeket állítanak. Például Adynak. Tudvalevőleg a költő nem sokat időzött Debrecenben, illetve ebben a városban volt joghallgató és kezdő újságíró. Nem volt valami túlzottan jó anyagi helyzetben, s ha valamelyik albérletben nem tudott fizetni (ahogy a rossz nyelvek tartják) lelépett, s máshová költözött. Van most egy buzgó debreceni tanár, aki sorra kideríti ezeket az albérleteket, s mindegyikre márványtáblát helyeztet— Azt mondod, sok a debreceni az országban? Azért van annyi káder az országos vezetésben erről keletről, mert itt kezdődött a felszabadulás, s mire nyugatabbra ért az új rendszer, ezek a keletiek már elfoglalták a vezető pozíciókat... Itt tart, amikor hangoskodásra leszünk figyelmesek. Vajon mi vár még rám. Mennyit bir egy ember egy nap? Szétnézek, elegáns, stilizált hely ez a Kinizsi. Itt van a Bika oldalában egy pince, gusztusos, romantikus helyiség, jólöltözött emberek, nagyszerű konyha. Hogy lehet itt kiabálni? Mindegy, most az étterem vendégestül átalakul színházzá. Egy ötven körüli asszony kiabál nagy hangon a pikolósfiúval, aki szégyenében el is bújna már. Ott áll az asszony mellett a lánya és annak férje is. Jól- öltözöttek, fiatalok, szépek. Szégyellik magukat, nincs kedvükre az ingyen cirkusz, amelyet a mama rendez itt az ebédelő népnek. „Huszonöt éve ezen a napon, itt szültelek lányom, itt, ebben a sarokban a szalmán” — mutat az anya egy ebédelő társaságra, így vonva be őket is a formabontó színházi játékba. „Egy orosz orvos segített. Ha ő nincs akkor — te és én nem vagyunk ma. Mit lógatod az orrod? Az anyádat szégyelled? Talán én tehetek arról, hogy háború volt, matrac helyett szalma? Minden évben eljövünk ide a születésnapodat megülni és te mind jobban szégyenled?” „Te meg fiam, eriggy innét, végezd a dolgod. Szerencséd, hogy jó szívem van és nem képellek itt fel” — szólt a pincérhez. „Jól van Juli néném, csak ne olyan hangosan” — motyogta a kis pincér és mert szépen szólt, az asszony a markába nyomott egy tízest. Nyáron mégegyszer lementem Debrecenbe, hallotam, Klári él, nagyon örültem. Utoljára most, őszön találkoztam velük, a debreceniekkel, itt Pesten, a mezőgazdasági kiállításon. Dolgoztam a fotós kollegámmal, elfáradtunk. Rémlett, mintha délelőtt valamelyik pavilon homlokán láttam volna az írt szót: „Egri...” Megyünk is azonnal vissza oda, ahol sejtjük. Székelygulyást kérünk, s hogy megváltjuk a blokkot, kisül, debreceni itt minden, az Aranybika evakuált, konyhástól, jó ízestül, pincérestül Debrecenből Pestre, a hátukhoz ragasztott szomszéd pavilon tehát az egri- Nekem így is jó, hiszen éppen annyira szeretem Egert, mint Debrecent És a debreceniek jobban is főznek. Viszont feltételezhetően az egri bor a jobb zamatú. Érdekes frigy, egy pavilonban a hajdúkáposzta és az egri bikavér. Apám is valami ilyesmit sejthetett, amikor Debrecenben meglátta édesanyámat Ott katonáskodott az öreg, aki akkor fiatalabb volt, mint most a fiam és én csupán szerelmes pillantás voltam. Ezen meditáltam evés közben és dicsértem a székely- gulyást egy debreceni büszkeségével. Mellettünk szintén állva evett egy család, az asszony nem birta, megszólalt: — Nem székelykáposzta ez, hanem toros, uram. Milyen debreceni maga? Az ám, milyen vagyok, x SUHA ANDOR Az utóbbi hónapokban megsokasodtak a hírek a hazai számítástechnika helyzetéről, fejlesztési elképzeléseiről, hiszen most már rövidesen teljesen elkészül a program, valamennyi fejezete, pontról-pontra, — több száz szakember hosszú ideje tartó munkája eredményeként. Ez a tervezet, amely a teendők összehangolt, időrendi sorát adja, szolgái alapjául a következő, negyedik ötéves tervünk egyik kiemelkedő feladatának. Az érdekelt szocialista országokkal való együttműködés. és a nyugati országok számítógépgyártó cégeivel a kapcsolatok kereteit is ez a program vázolja fel. A harmadik ötéves terv időszakában a magyar iparban létrejött az a műszaki, tudományos bázis, amelyre most már felépíthetjük s gyors ütemben, saját számítástechnikai gyártásunkat, számolva természetesen a baráti országok szintén ezen idő alatt elért színvonalával, képességeivel, szándékaival is, és más, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok nyújtotta lehetőségekkel is. Tehát nem kell mindent fejlesztenünk, mindent magunknak csinálnunk, ezt sem idővel, de főképp anyagiakkal nem győznénk. A program mennyiségi célkitűzéséhez tartozik, hogy a jelenleg hazánkban dolgozó 80 számítógépes park, belátható időn belül 400 gépet számlálhasson. A számítógépek generációi A nemzetközi számítás- technika világában a számítógépeket — sok, más tulajdonság, paraméter mellett természetesen — a szakemberek úgy is megkülönböztetik egymástól, hogy valamely gép melyik generációhoz tartozik. Az első számítógépek az első generáció gépei, elektroncsöves típusok voltak,- a második generációban már megjelentek a félvezetők, s a harmadik, a jelenleg nagyobb számban ismert legkorszerűbb típusok, a harmadik generáció tagjai. integrált áramkörrel készülnek. A számítógépeknek ezt az immár három generációját — s feltehetően a negyediket is, amelyet a szakemberek a 70-es évek első felére várnak — a huszadik század derekának, második harmadának tudományos és műszaki gárdája teremtette meg. Egyetlen generáció. Az az első generáció, amely felismerte, megtalálta, megszerkesztette ezt az új technikát, az emberiségnek ezt a beláthatatlan lehetőségeket kínáló technikáját. Ennek az első generációnak volt feladata, hogy a számítógéptechnikához megteremtse a számítástechnikai kultúrát. műszaki és szellemi kultúrát, szemlélet és goüj 9 * Ünnepel a vlagyivosztoki múzeum Megem lékezés az egykori internacionalistákról A vlagyivosztoki tájkutató múzeum ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 80. évét. Tárolóiban és termeiben a 200 000 kiállítási darab a tájegység régészeti, geológiai, néprajzi, madártani és egyéb leleteiből álló gyűjteményeket foglalja ma* gába. A múzeum a szovjet Távol- Kelet legrégibb kulturális intézménye- A látogatók megismerkedhetnek itt azokkal a dokumentumokkal is, amelyek megörökítik a nevezetes 1922-es év eseményeit A szovjet Távol-Kelet akkor szabadult fel az intervenció- sok uralma alól; külön dokumentumsorozat foglalkozik az ötéves népgazdasági tervek megvalósításának eredményeivel. Egy tablósorozat a távol-keleti népek azon képviselőinek állít emléket, akik a csehszlovák, lengyel, magyar, jugoszláv és bolgár partizánosztagokban harcoltak a fasiszták ellen. dolkodás módot. Hazánkban is, a negyedik ötéves terv számítástechnikai programjában ez az első generáció kap most a kezéhez, ha nem is korlátlan, de azért elégséges anyagi eszközöket, jogkört, és felelősséget ahhoz, hogy az eddiginél gyorsabb ütemben fejlődjék, és terjedjen a számtástechnikai kultúra a házi gazdasági életben, a közlekedésben, a művelődésben, a szolgáltató ágazatokban. Összegek és ismeretek A számtástechnikai kultúra terjedéséhez az állam- háztartás tetemes összegekkel járul hozzá a következő esztendőkben. Tervezik például, hogy a felsőoktatásban megteremtik mindenütt annak lehetőségét, hogy a felsőfokú végzettségű szakemberek — mérnökök, közgazdászok, mezőgazdászok, da orvosok is — tanulmányaik során bőségesen kapjanak számítástechnikai ismereteket is, s ezért a felsőoktatási intézményeket ellátják majd megfelelő számílás-í technikai eszközökkel. Ea néhány százmilliót dvesa /
