Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 11. „A csend világa64 — laboratóriumban Ember és természet At iTiStePERNVSJC %mJ ELŐTT Elszalasztott lehetőség „Atomláng66 A szovjet mozik vásznain megjelent az „Atomláng” című íilm. amelyet a dokumentumfilmek központi stúdiója (Moszkva) készített. Témája Igor Kucsatov, — _l(1902—1960) az egyik legtehetségesebb szovjet tudós pályafutása, és a Szovjetuniónak az atomenergia békés felhasználásáért és az atomháború megakadályozásáért vívott harca. A temérdek dokumentációs film és fénykép-anyagból azokat a kockákat választották ki, amelyek a legtökéletesebben tárják fel Kurcsatov egyéniségét. A filmben megörökítették a szovjet fizikusok első lépéseit, az első európai ciklotron beindítását. az urán spontán hasadásának felfedezését Kurcsatov laboratóriumában. A néző szeme előtt végig vonul a szovjet atomipar születésének története. Elhangzanak Igor Kurcsatov szavai: „Boldog vagyok,hogy Oroszországban születtem és életemet a szovjet ország atomtudományának szenteltem. Őszintén hiszem és szilárd meggyőződésem, hogy népünk és kormányunk csak az emberiség javára használja fel az atomtudomány vívmányait”. A filmet nagy sikerrel játsszák. Tanítás a párizsi "új egyetemem" René Piketnek, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának „Mi a politika?” című előadásával kezdődött meg az új tanév Párizsban a Francia Kommunisa Párt kezdeményezésére létesített „Új egyetemen”. Az egyetem fakultásain többezer fiatal párizsi tanul filozófiát, politikai gazdaságtant, orosz nyelvet é§ ismerkedik a marxizmus- leninizmus alapelveivel. A most induló tanév a Francia Kommunista Párt fennállása 50. és a Párizsi Kommün 100. évfordulójának jegyében zajlik. Az egyetem látogatói előadássorozatot hallgatnak majd az újkori történelem következő témaköréből: „A munkásosztály és a francia nemzet 1848- tól napjainkig, Marx Károly Kommunista Kiálltványátó’l a szocializmus felé utat nyitó demokráciáig”. A jövő év augusztusában Budapesten megnyíló Vadászati Világkiállítás alapgondolata: „Minél közelebb kerülünk a természethez, annál közelebb jutunk önmagunkhoz”. Ennek a koncepciónak a lényegéről beszélgettünk Földes László miniszterhelyettessel, a Vadászati Világkiállítás kormányfőmegbízottjával. Miért éppen az ember és természet kapcsolatának fontosságát tűzte zászlójára az első ízben Magyarországon megrendezendő Vadászati Világkiállítás? — Nagyonis aktuális probléma megoldását igyekszünk elősegíteni! A mai ember és a természet kapcsolata drámaian fontos életszükséglet. A technikai fejlődés, az urbanizáció, az emberek városba özönlése világjelenség, — nálunk is egyre jellemzőbb, s tempója nyilván még gyorsulni fog. Az embernek azonban nem szabad elgé- piesedni, ellensúlyozni kell az ipari társadalom ártalmait. Szeretnénk ha a Vadászati Világkiállítás ebben is segítene. — Hogyan lehet a kiállításon érzékeltetni az ember és a természet kapcsolatát? — A trófeák, kitömött állatok, vadászfegyverek viszonylag szűk kört, főleg a vadászokat érdeklik. Mi viszont milliókhoz akarunk szólni, hiba lenne tehát leszűkíteni a tematikát. Sőt, fontos feladat, hogy felkeltsük az érdeklődést azokban is, akikben még szunnyad. Jelentős teret szentelünk a kiállításon a természet szépségeit ábrázoló művészeti alkotásoknak, fényképeknek, ilyen ihletésű filmeket mutatnak he és szó lesz a természetvédelemről is. Nem dönthettünk rosszul, mert sok külföldi meghívott, amikor megtudta, hogy nemcsak szűk értelemben vett vadászati kiállításról van szó, nagyobb érdeklődéssel fordult az esemény felé. — Sokat hallunk mostanában a természeti értékek pusztulásáról. Mit kellene tennünk a helyes természetvédelmi szemlélet kialakítása érdekében? — Nálunk szép számban vannak tájvédelmi területek és még többet is kialakíthatnánk, de ez a módszer nem védi meg igazán a természetet. Hivatalból az megoldhatatlan. A tömegek segítségét is el kell nyernünk. El kell érnünk, hogy az új lakótelepek tervezői ne irthassák ki a ligeteket, a gyárak vezetői állítsák meg a folyóvizek szennyezését, gondoskodjanak megfelelő szennyvíztisztító berendezések felszereléséről. El kell érnünk, hogy az autósok, ha lehajtanak az útról, ne gázolják le a facsemetéket, hogy a lakók virágágyakat telepítsenek házaik közé. A természetvédelemnek társadalmi üggyé kell válnia, s új területeket is vissza kell hódítanunk. Fogjuk le azok kezét, akik kárt akarnak tenni a természetben! — Nincs ellentmondás a fokozott természetvédelem, meg az iparosodás, általában a technika fejlődése között? Az utóbbiak fejlődését nyilvánvalóan nem lehet és nem is lenne célszerű megállítani. — Természetesen van ellentmondás. Az iparosítást gyorsítani kell, ezzel szembeszegülni Don Quijote-i harc lenne. Ha azonban okosan csináljuk az ipartelepítést, igenis összeegyeztethető a természetvédelemmel. Hazánk jó példa erre. A fel- szabadulás óta eltelt 25 év alatt az ipari termelés hétszeresére nőtt és az erdőterület ugyanakkor 400 ezer hektárral gazdagodott. Mindkét folyamat tovább halad. Soha annyi őz, szarvas és — sajnos — vaddisznó nem volt nálunk, mint ma. A nagyüzemi mezőgazdasági termelés elterjedése sem csökkentette a nagyvadak számát, legfeljebb csak az apróvadakat, főként a nyu- lakat sújtotta. — Korunkban új népbetegségféleség van kialakulóban: civilizációs betegség néven szokták emlegetni. Közismert, hogy a leghatékonyabb „gyógyszere” a természet nyugalma és csendje. Vajon a városi emberek Amint a világűrbe való „kirándulásokhoz’* egész sor sajátos alakú, különleges kivitelű szerkezetet: mesterséges holdat, űrrakétát hoztak létre, ugyanúgy a mélytengeri kutatójármüvek megszerkesztése is nagy tudományos felkészültséget, sokféle ötletet kívánt meg. Mindkét esetben elsődleges probléma a tudományos kutatásokban résztvevő emberek — az asztronauták és a hidronauták — megfelelő felkészítése és védelme. Az asztronautáknak — többek között — a gyorsulásból eredő nagy megterheléshez és a súlytalanság állapotához kell még itt a földön valamelyest hozzászokniuk. A hidronautákat ugyancsak fel kell készíteni a kritikus órák és napok elviselésére, a járműben létrehozott mikroklímához való alkalmazkodáshoz, a csend és magány okozta hatások leküzdéséhez. — Ez utóbbiakhoz nyújt segítséget a képen látható amerikai gyártmányú mélytengeri szimulátor, melynek belsejében még a laboratórium falai között ugyanolyan körülmények várnak a hidronautákra, mint majd később a roppant mélységek világában. A szimulátort egyébként pontosan ugyanúgy rendezték be, mint a „valódi” merülésre szolgáló batiszkáfot. A „tréninget” folytató hidronauták egyfolytában több napot is eltölthetnek a szimulátorban, miközben szervezetük minden reakcióját állandóan figyelik a műszerfal mellett szolgálatot teljesítő szakemberek. kellő mértékben „fogyasztják-e”? — A kérdésre nem lehet igennel, vagy nemmel válaszolni. Tény, hogy szombatonként népvándorlás indul meg a hegyek, folyók, tavak mellé. Mennek a telkekre, keresik a kikapcsolódást — és ezt jól teszik. Sokan maradnak viszont a lakótömbökben, mert nincs hová menniük, nincs telkük. Nos, minden államvezetésnek, amely ki akarja elégíteni a nép igényeit, kötelessége növelni a hétvégi üdülés, a telekszerzés lehetőségeit. Ismeretes, hogy a mi telekgazdálkodással kapcsolatos intézkedéseink is erre irányulnak. — A természet önmagában nem feltétlenül „barátja” az embernek. Ahhoz, hogy valóban „barátja” legyen, az embernek bizonyos mértékig be kell avatkoznia a természet rendjébe. Hogyan lehet elérni az ideális egyensúlyt a beavatkozás mértékében, hogy az se kevés, se túlzott ne legyen? — Vannak romantikus lelkek, akik az őstermészetet akarják megmenteni. Ez azonban képtelenség és nem is lenne célszerű. A természet is .mindenképpen átalakul, ezt á folyamatot sem lehet feltartóztatni. Fontos viszont, hogy mindez ne spontán, hanem irányítottan történjék. Az emberi beavatkozás mértékét jól meg kell fontolni, tervszerűen kell cselekedni. Egy városi erdő például nem lehet dzsungelszerű, oda sétautak, padok, pihenőhelyek kellenek. Vagy: egy új üdülőtelepet úgy kell kialakítani, hogy ott sokan kapjanak telket,' de a házak ne egymás hegyére- hátára épüljenek. Közöttük elegendő hely maradjon a szemet, idegrendszert pihentető zöldterület — fák, bokrok, gyep, virágágyak — számára. Persze, mindezt még meg kell tanulnunk. Nálunk is, külföldön is új, születőben lévő tudomány ez. Annyi biztos, hogy sikere az egészséges, kiegyensúlyozott embert, a jövő ideális embertípusát szolgálja. Horti József az tudniillik, hogy egy jeles mű, Trenyov Gimnazisták-ja a képernyőn nem lett igazán emlékezetes élmény. Pedig az oroszországi forradalmi készülődés hangulatát idéző dráma televíziós bemutatóját éppen ezért tették November 7-e előestéjére, mert ünnepi bemutatónak szánták. Hajdan, 1935-ben az 1905- ös forradalmi események évfordulójára írta Trenyov. Most az októberi forradalom tiszteletére mutatta be a televízió. De hogyan? Alaposan megkurtítva, 50 percbe sűrítve négy felvonásnyi drámai anyagot. Csupán arra ügyelve, hogy a jelenetek egymásutánja tükrözze a drámai történés menetét. De ami ennél is feltűnőbb, a nélkül a forradalmi lobogás nélkül, amely a fiatalokra olyannyira jellemző; amelytől a romantikus túlzások sem idegenek. A képernyőn a gimnazisták „megszelídültek”. A közelgő forradalom szelétől megérintett és füzétől megperzselődött, még inkább tüzet fogott lázadó, szervezkedő diákok túlságosan is józanra sikerültek. Nem is váltak el annyira egymástól, hogy határozott vonalakban jellemük is kirajzolódott volna, hogy származásukból és társadalmi hovatartozásukból eredően a forradalomra való lelki fel- készültség fokában, közöttük milyen fokozati különbségek adódnak. A tévéjáték tehát kissé mostohán bánt a szabadság, az értelem és az emberi jövendő harcosaihoz csatlakozó lázadó diákokkal. Például Olgával, az egyik legrokonszenvesebb gimnazistával. Öt a tévéjáték, az eredeti megoldástól eltérően idő előtt „kimúlatta”. Olga már nem érhette meg, hogy a többiekkel együtt az utcára menjen. Meghalt. Meg- halatta az átdolgozás. A tévéváltozatban ugyanis nem éli túl a rája nehezedő erők nyomását — bevallja-e, vagy sem, hogy illegális összejövetelen vettek részt, és nem „erkölcstelen” csintalankodásban; beártsa-e barátait, Hatalmas erő mindkettő, de kettőjük közül az ember az erősebb, a hatalmasabb. Ez a gondolat fogalmazódott meg egyértelműen a Hét november 8-i számában. A természeti csapások ellenére is diadalmaskodó ember, a közös összefogásból született eredmények pátosza járhatta át a nézőt, amint Vértessy Sándor vezetésével részt vehetett az árvízsújtotta vidék, a Szamos menti falvak életének, újjáépülésének helyzetéről tartott televíziós „hadiszemlén”. Régi képek elevenedtek meg, hogy szót váltsanak a maiakkal; romba döntött halott-házak, frissen felhúzott téglaépületek. S talán az új fürdőszobás falusi házakkal újabb, moderNémi túlzással, hazánkban ma talán a legnépszerűbb színész, s ehhez a szombati vele való televíziós találkozás is feltétlenül belesegített. Szerencsére jó értelemben. Hisz a fess kapitányról megtudtuk, méghozzá a saját szemünkkel láthattuk, hogy sokoldalú művész és valóban rokonszenves egyéniség. A feléje áradó kíváncsiságból és rajongásból *— amit egyébként a kérdések is jól bizonyítottak — nem csinált tőkét önmaga sztárokat jellemző propagálására. Ha a kérdések között akadtak sablonosak is, a rájuk adott válasz soha nem volt sablon. A válaszként is szolgáló, üevesen alkalmazott Mikul- ski-szerenek. régiek és maiak az ismerkedésen túl jó szórakozást is nyújtottak. Röviden Végre — mondhattuk: annyit hallottunk már Gyur- kó drámájáról, a Szerelmem csakhogy a saját becsületét mentse — Trenyov azonban éppen vele mondatja ki az utolsó szót: Gimnazisták az utcára! A tisztaszívű, becsületes és érzékeny lelkületű lánnyal, aki fájdalmas élmények útján jut el a felismeréshez; neki is ott van az igazi helye; az utcán, a forradalmárok között. Olga drámája a tévéjátékban félben- maradt. És minthogy a dramaturg párkák módjára elvágta élete fonalát, Olga megtisztulását, önmagára találását nem is élhettük át, s ezzel élményben szegényebbek maradtunk; a gimnazisták világa pedig színtelenebb lett. Hogy mi történt a vidéki városkában és milyen veszélyes szellem ütötte fel a fejét az eddig nyugalmas életű, ódon szellemű középiskolában, azt elsősorban a fennálló társadalom „őreinek” riadalmából és az eseményekre való reakcióikból mérhetjük le. A hiú és karrierista igazgató igyekezetéből, amellyel szerette volna eltitkolni, hogy gimnáziumában meg van fertőzve a levegő, hisz még állásába kerülne, ha kitudódnék. Általában a felnőttek drámája jobban van exponálva és ábrázolva, mint a címszereplő gimnazistáké. A színészi játékra is ezek a szerepek nyújtják a nagyobb lehetőséget. Ezért is van, hogy elsősorban Némethy Ferenc sima, alamuszi, karrierista igazgatója, Gera Zoltán bosz- szúra éhes Adamov tanára, az igazgató ellenlábasa és Bánffy György meggyötört és megalázott kishivatalnoka ragadhatott meg emlékezetünkben. A rendezés — Esztergályos Károly — mindent megtett. A jelenetek sorában igyekezett megragadni a drámai pillanatokat; jól élt azokkal a lehetőségekkel,, amelyeket a dráma időtől és tértől kevésbé függő szerkezete kínált. Feledtetni azonban így sem tudta a vitatható dramaturgiai elképzelések, kurtítások folytán mutatkozó fogyatékosságokat. nebb életfelfogás is beköltözik majd erre a vidékre, 6 sokat szenvedett tájra. A víz tervszerűtlenül, gáládul elvitte a tetőt az emberek feje felől — a társadalom, időre, tervszerűen, ha nem is gond nélkül ismét tetőt rakott föléjük. Az ígéret november 8-ra szólt: a televízió számonkérte az ígéretet. A beváltott ígéretekről helyszíni közvetítésben láthattunk meggyőző képeket. És a még felmerülő gondokról sem hallgatott. (Meg kell azonban jegyezni, hogy az egy órával előbb látott dokumen- tum-riportfilm szintén az árvíz, majd az újjáépítés eseményeiből — egyszerre soknak tűnt; bizonyos részek ismétléséhez vezetett.) Elektráról, most képernyőre került. Feszes, nagyszerű dráma; állandó izzás, szenvedélyek fel-fellobbanó, parázsló tüze. A képernyőn talán még nőtt is a heve ennek az intellektuális töltésű drámai izzásnak. Az algíri csata, Pontecorvo méltán díjnyertes filmje pedig „oázist” jelentett a televízióban megszokott kommersz- filmek sivatagjában. Az algíri nép szabadságharcáról, forradalmi küzdelméről fel- emelően szép filmej láthattunk. Férfias melegségével, lírai közvetlenségével fogott meg Mádi Szabó Gábor versműsora. Basa Pista balladája, aligha szóla’hatna meg valaha is tökéletesebben, mint az ő mély zengésű, érzékeny művészi hangszerén. V. M. Kloss kapitány civilben A víz és as ember i,rniü
