Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-29 / 280. szám
SZOLNOK MEGTEJ NÉPLAP MÉSZÁROS LAJOS: AKT Art Buchwald: DIALÓGUS A VÁLÁSRÓL Egyszer Piter Usztinov színésszel és rendezővel arról beszélgettünk, hogy miben különbözik egy és ugyanazon dialógus a válásról az angol, a francia és az amerikai színpadon: Képzeljük el, hogy hogyan játszanak el ezt a dialógust az angol színpadon; George: — Jessy! Jessy: — Ho-v... George: — Már régen készülök rá, hogy beszéljek veled egy dologról. (Á valóságban két és fél felvonáson keresztül készülődik feltenni e kérdést.) Jessy szigorúan: — Beszélj, George. George: — Én... Azaz, hogy... Jessy: — Gyanítom, hogy miről akarsz beszélni. George: — Nekem ez nagyon kínos... Jessy; — Különben is már nagyon késő van. George: — Szerintem tökéletesen igazad van. Whisky? Jessy: — Kérek. George: — Ez bizonyos mértékben az én hibám... Jessy- — Ne hibáztasd magad. George. George: — Jéggel kéred? Jessy: — Nagyon kicsivel. George: — De hisz te soha nem szeretted a whiskyt jéggel. Jessy: — Nem szerettem... George: — Hála Istennek! Jessy: — Miért? George: — Azért mert nincs itthon egy csenő sem. «■Nehézkesen leereszkedik a karosszékbe.) A franciák ezt a jelenetet ígv alakítanák; Georg: — Kedvesem? Jessy: — Igen, drágám. Georg: — Meg kell. hogy valliam neked; van egy új barátnőm. Jessy: — Ezzel nekem semmi újat nem mondtál. És mi lesz Máriával? Georg: — Azt még én sem tudom. Jessy; — Szegényke. Be kell ajánlanom a Modell- házba. Georg (szemrehányóan); — Ajánld, ha akarod. Eddig úgysem voltál hozzá túl kedves. Jessy (még szemrehányóbban): Ügy teszel, mintha egyszer is meghívtad volna hozzánk vendégségbe. Georg: — Igazad van, elmulasztottam. Jessy; — És ez az új nőd sokkal szebb nálam? Georg; — Sokkal drágám. Jessy: — Nagyszerű. Különben még féltékeny lennék. Georg: — Te hová készülsz, hogy így kiöltözködtél? Jessy: — Ezen a héten mindig randink van. Georg: — Hát Pierre Párizsban van? Jessy; — Nem tudom. Leon viszont igen. Georg; — Ki ez a Leon? Jessy: — Na, de Georg, kérlek!... Ha így folytatod, lassan már egy lépést . sem tehetek!... „Az amerikaiaknak sokkal jobban tetszik a komor realizmus — magyarázta Uszti- nov. — Ezért az kell, hogy az egyik sarkon üvöltsön a szakszofon, az utca másik oldalán meg sírjon egy gyerek”. Georg: — Jessy, nekem feltétlenül tárgyalnom kell veled. Jessy: — Kész vagyok elválni. Georg: — De még azt sem tudod, hogy tulajdonképpen mit is akartam mondani. Jessy: — Az isten szerelmére, ne ordíts! Felnőtt emberek vagyunk, nem taknyos kölykök! Georg: — Hát ordítok én? Jessy; — A mama előre figyelmeztetett, hogy így fog befejeződni... Georg: — Micsoda?! Jessy: — Nem fogok veszekedni veled. így történt és kész. a ^részletek nem érdekelnek. Georg; — Fogd be a szád. Jessy: — Ne ordíts! Georg; — Csak azt akartam mondani... Jessy: — Az ügyvédjeink mindent elintéznek! Georg; — Mit intéznek el? Jessy: — Jóbarátok maradunk. a gyerekeknek erről semmit sem kell tudniok. Georg: — Hová mégy most? Jessy: — Reno, Mexikó- City, Tukszon. Képeslapot majd küldök. Remélem boldog leszel. Georg (nehézkesen leül a székre); — Erről egészen megfeledkeztem. Egyébként lehetséges, hogy úgy lesz. Fordította: Sigér Imre 21 éves emlékirat író Barbara de CSd Orneüas 21 éves török hercegnő emlékiratait írja Párizsban. 21 éves korában? Igen, mert Barbarának már hat férj« volt Az első 8 éves korában, egy negyvenéves török te° 1 etem bér. A második, 10 éves korában, egy gazdag Któhidatoei '*> 11 éves korában, ez a férje fiatal volt. egy fiuk Is született A negyedik, 18 éves korában, a vőlegény 67 éves volt és hamarosan meg is halt Ötödik férje 77 éves volt A hatodik Párizsban él, a filmszakmában dolgozik és filmre fogja vinni ezt a h&ntetkß históriát Hogy és mint? Azt kérdezed, öregem, hogy és mint vagyok? Mit szólnál, ha válaszolnék a kérdésedre — mégpedig nem is sablonos „csak-csak”-kal, vagy „kösz, vagyok”-kal, vagy más effélével? Hm? Jó-jó, látom, hogy lóg a nyelved, hogy rohansz. Épp ezért, figyelmeztetlek, vigyázz ezzel a könnyelmű kérdéssel, nehogy úgy járj, mint én a minap, Csemetke Bálinttal. Ismered őt? Nos, én is épp így rohantam, mint te mostan, de azért futtában a velem született udvariasságból megkérdeztem a szembejövő Csemetkétől: hogysmint? Erre ő megáll szép kényelmesen, sóhajt, legyint és nagy búbánatosan azt mondja: Ne is kérdezd! Hát nem is kérdeztem, mert épp úgy siettem, mint te mostan. Öt azonban ez csöppet sem zavarta, hanem mesélni kez- te, hogy képzeljem, odaköltözött hozzájuk az anyósa és... és miközben én tűkön álltam, mint te mostan, ő aprólékosan részletezte, hogyan veszekednek reggel, délben és este, hogy mit mond a félesége és mit válaszol ő, hogy milyen nyugtátokat szed és milyen terveket forgat a fejében az ön- gyilkosságtól a gyilkosságig. Az ember az ilyesmit általában érdeklődéssel szokta hallgatni. Kíváncsian, részvéttel, vagy kárörömmel, de odafigyel. így van? Azonban nem olyankor, amikor ki van számítva minden perce! Képzeld el, ha én most neked elmesélném, hogy milyen zűröm van, mint fűtési felelősnek... Te rohansz, biztos várnak rád, vagy valami fontos megbeszélésre sietsz, esetleg egy fejeshez, akit nem illik megvárakoztatni, én pedig szép komótosan beszámolnék arról, hogy van a házunkban egy lakótárs, aki havonta tíz forinttal kevesebbet akar fizetni... Érted, képes tíz forint miatt vitatkozni, pedig... Node látom, sietsz, hát nem tartalak föl. Ezt is csak azért mondtam, hogy légy óvatos máskor, mert vannak Csemetkék, akik... öregem, hidd el, legszívesebben azt mondtam volna a Csemetkének, menj a fenébe, de sajnos kultúremberek vagyunk... Tehát nyeltem és végighallgattam, hogyan hasogatja a reuma a nyamvadt testét. Ez épp olyan, mintha én most neked elmesélném, mit szenvedek, valahányszor frontátvonulás van. Tudom, neked is van egy kis migréned, tehát ez a téma érdekel, de nem most, amikor rohansz. Igaz? Hej, hej, öregem, van fogalmad róla, mit kínlódom én ezzel az átkozott fejemmel? És nincs rá orvosság. Érted? Nincs. Jártam én már a világhírű professzortól kezdve a javasasszonyig mindenkinél, megfogadtam ezeregy tanácsot, de hiába... Ügy látszik, benne van a levegőben, ebben az örökös rohanásban. Hát rohanj csak, öregem, rohanj, de gondold meg, mielőtt megkérdezed a te ismerősödet: Hogy és mint?! Mert vannak Csemetkék, akik... No, persze meg lehet érteni őket. Elvégre mindenkinek vannak problémái, amelyekről jól esik beszélni. Például — nem azért, hogy segíts, vagy akár csak vigasztalj, de — már az érdekesség kedvéért is — hallgasd meg a következőt. Van nekem egy főnököm, egy olyan... Most hova rohansz? Azt se mondod, hogy volt szerencsém, csak itt hagysz faképnél. Szeretném tudni, miért kérdezed, hogy és mint vagyok, ha egyszer nem érdekel, hogy és mint vagyok...?! Sólyom László BOKROS LÁSZLÓ RAJZA PALICZ JÓZSEF: KALAPOS FÉRFI F. KAMOV i Meghiúsult egyezség Egyik éjszaka eljött hozzám az ördög. — Miért hívtál? — kérdezte szinte fenyegetően. — Nem hívtalak... — ültakoztam, és arra gondoltam: ez a szokásos ördögi módszer. Én ugyan nem hívtam őt, de így könnyebben megismerkedhet velem. <— Megint tévedett a diszpécser — mondta. — De ha már itt vagyok, parancsolj velem. Árjegyzék szerint szolgálatodra állok. — Mid van? — kérdeztem. —* Szívesen teljesítem a kívánságaidat, te pedig ide adod a lelkedet. — Máris? — kérdeztem megszeppenve. — Nem. A lelked ráér később. Majd, az életed végén... — így már rendben van — egyeztem bele. — Akkor halld a kívánságaimat: kocsi, ház és jó állás. — És még? — kérdezte, mintha kevesellené. — Még annyit, hogy Iván Iva- novics törje ki a nyakát... — Kezdhetem? — kérdezte szolgálatkészen. — Vagy van még valami? Jegyzetfüzetet vettem elő és írni kezdtem a többi kívánságaimat. Terjedelmes listát kanyarítottam hirtelenjében. A lista végén belevettem még, hogy új feleséget is kérek és a jelenlegi főnököm legyen az én beosztottam .. — Túl sok kívánság — csóválta meg fejét az ördög, amikor elolvasta a jegyzéket. — Ezt megkell konzultálnom... Elment, és másnap este visz- szatért. — Megbeszéltük a dolgot. Minden rendben volna, de van egy aggályunk. Nem tudjuk, hogy egyáltalán van-e lelked? — Ne viccelj velem! — kiáltottam idegesen. — En már kinéztem magamnak egy jo állást ét egy új, fiatal feleséget is! — Megkockáztathatjuk a dolgot, de csak egy kívánságodat teljesíthetem a majdani lelkedért. Egyetlen szusszantással hadartam : — Kocsilakásfizetésemelésújfeie- ségivánivanovicstörjekianyakát... — Elég! — kiáltott fel az ördög haragosan, és keresztet vetett, majd futva elmenekült tőlem. Ez lett a vége. Meghiúsult az egyezség... Fordította: Antalfy István Művész anekdoták MELY GYÁSZ Bemard Shaw, (1856—1950) a modern szatirikus vígjáték legnagyobb mestere, golfot játszott egy ismerősével. A játék egyik különösen izgalmas szakaszában az ismerős hirtelen abbahagyta a játékot és mély megilletődéssel nézte a pálya mellett, az utcán elhaladó gyászmenetet. Levette a sapkáját, és csak akkor játszott tovább, amikor a menet niér eltűnt. Később, a klubházban Shaw így szólt hozzá: — Igazán nagyon szép gesztust láttam az imént öntől. —- Mire gondol? — Hát, hogy az előbb levette a sapkáját és tiszteletteljesen állt, amíg a gyászmenet elhaladt. — Ja úgy —, sóhajtott a golíjátékos. A jövő hónapban lettünk volna 26 éve házasok. NÉPSZERŰSÉG Mark Twain (1835—1910), a kivaló amerikai író rendkívül népszerű volt hazájában. Hetvenedik születésnapján tisztelőinek egész serege kereste fel öt, hogy jókívánságait tolmácsolja. Egy fiatal, de már sikeres újságíró megkérdezte a nagy humoristát, hogy életének mely pillanatában érezte ót leginkább mekkora hírnévnek örvend Mark Twain nem sokáig kérette m gát és elmesélte: — .Egyszer késő éjjel értem haza. Csengettem, de a feleségem egy keveset várni hagyott. Amint a házam előtt várakoztam, elfogott egy nagyon is emberi szükséglet- érzet. Abban a pillanatban elhaladt a hátam mögött egy derék cowboy. Kemény kezével ráveregetett a váílamra, de úgy, hogy még két hét után is fellelhetők voltak a véraláfutásos nyomok, majd mély megvetéssel, megbotránkoz- va így szólt: — „Ember, hát egyáltalán nem szégyened magad! Pont itt, Mark Twain háza előtt? A NAGY SIKER Oscar Wilde (1856—1900). a sziporká- zóan szellemes angol író, költő és drámaíró egy ízben Észak-Ameri kában járt, nagy felolvasó körúton. Amikor hazatért Angliába, egy újságíró megkérdezte őt, hogy vajon odaát is sikere volt-e. — Siker? — mondta Oscar Wilde sugárzó arccal, az nem is kifejezés. Például három titkárt kellett tartanom csak azért — nem is volt. más dolguk —, hogy válaszol ianak azoknak a hölgyeknek a leveleire, akik egy türtot kértek a Hajamból! — Három titkárt? — csodálkozott őszinte meglepődéssel az újságíró, — nem tudta volna ezt a munkát egy tkár ^svédül :« elvégezni? — Kéctel H — -Ó2ta energikusan a fejét Oscar Wiide. — A legjobb titkárnak sem nő olyan gyorsan a haja. TITOKTARTÁS Georges Simenon, a bűnügyi regényeiről nevezetes francia író újságíró barátjával beszélgetett. — Vetted észre? — vélekedett a riporter, hogy az olyan fajta krimiknek, amilyeneket te is írsz. mindig a férfiak a szerzői. — A magyarázat nagyon egyszerű! — válaszolta a televízióból is közismert Maigret felügyelő alakjának megalkotója. — Egy asszony képtelen volna egy gyilkosság vagy rablás titkát 220 oldalon keresztül magában tartani. TEHETSÉG Arnold Böcklin (1827—1901). svájci festő egyszer összeismerkedett egy öreg emberrel, aki irdatlan mennyiségű alkoholt volt képes fogyasztani. A nagy festő csodálkozva kérdezte az öreget, hogy hol tanult meg ennyit inni. — Megtanulni ezt nem lehet! — válaszolta az öreg. Ez éppen olyan adottság, mint a festői tehetség. ÜT MUTATÓ Max Scheler (1875—1928), híres német filozófus professzor előadásaiban rendkívül mereven síkraszállt a hagyományos erkölcsért, azonban — s ez köztudott volt róla — nem ezen erkölcs szerint élt Egv fiatal pap hallgatója (akiből később Németország érseke lett) egyszer megkérdezte tőle: — Hogyan tudja a professzor úr ösz- szeegyeztetni a tanításait és a magánéletét? Scheler így válaszolt: — Látott — e már ön olyan útjelzőt amely azon az úton jár, amelyet mutat? (E. Uí
