Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-17 / 269. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 17. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Török vendég látogatása Lezajlottak az amerikai választások. Ezek eredményeit még sokáig és részletesen elemzik majd a megfigyelők. De legalább annyira érdekli a szakembereket — és termé­szetesen a nemzetközi közvéleményt — maga a kampány is. Talán mondanunk sem kell, hogy mindenekelőtt a kor­mányon lévő republikánusok, vagy még rövidebben, az elnök taktikája. Az egyik legfontosabb tanulság máris levonható. Nixon a kortéskörutak során is igyekezett, sőt azóta is igyekszik úgy tenni, mintha a vietnami háború immár nem lenne központi téma Amerikában. A Fehér Ház az ügyes és kevésbé ügyes manipuláció egész hatalmas és költséges gépezetével azt az érzést akarja kelteni az amerikai átlag­polgárban, hogy az Egyesült Államok valamilyen módon „már túl van a háború nehezén”. Hogy már látszik a fény az alagút végén, hogy ami még Délkelet-Ázsiában hátra van, már „nem olyan veszélyes”. Az, hogy a republikánus jelöltek az egész kampány során maximálisan igyekeztek agyonhallgatni az egész in­dokínai dilemmát, hozzásegíti a világot annak a megérté­séhez, hogy Richard Nixon Vietnammal kapcsolatos, cini­kus taktikázása új formában folytatódik és ez a forma semmivel sem veszélytelenebb az eddigi módszereknél. Emlékszünk: kezdetben vala a választási ígéretek kor­szaka. Nixon, az elnökjelölt, ha sokszor közvetve is, de eiítélte a demokraták vietnami politikáját és egyértelműen azt ígérte, hogy megválasztása esetén befejezi az amerikai Holdkörüli pályán a Luna 17 történelem legdicstelenebb háborúját. Megválasztották és akkor bedobta a vietnamizálás és az amerikai erők fokoza­tos csökkentése, a deeszkaláció jelszavát. A legutóbbi he­tekben ezek a jelszavak is elhalványultak és a kabinet egyszerűen úgy tesz, mintha a vietnami agresszió, is el­halványulna. A veszély lényege az, hogy ez egyszerűen nem igaz. A háborút csak az ok megszüntetésével lehet megszüntetni és az ók változatlanul fennáll: egy korrupt, gyűlölt báb­rezsim hatalmon tartása és egy, az USA-tól 16 ezer kilo­méternyire lévő ország katonai megszállása. Az ok válto­zatlanságára két adalékot is kapott a világ az elmúlt órákban. Az egyik Laird hadügyminiszter nyilatkozata, amely „ellenintézkedésekkel” fenyegeti a VDK-t, ha lelövi a légi- terét megsértő amerikai gépeket, a másik pedig Ky tábor­nok Egyesült Államok-beli látogatása. Az első esetben az amerikai kormány egyik legfonto­sabb tagja lényegében kijelenti, továbbra is csak az ököl­jogot ismeri el Délkelet-Ázsia földjén, illetve légiterében. A második esetben Washington hivatalosan fogad egy olyan politikust, akit a választások előtt, mindössze néhány hete, még nemhivatalosan sem engedett be az országba. Mind Laird nyilatkozata, mind Ky jelenléte arra emlé­kezteti Amerikát és a világot, hogy a kampány-ködfüggöny senkit sem téveszthet meg: az agresszió poltikája folytató­dik, tehát a háború is folytatódik. (KS) Lengyel—nyugatnémet szerződés Magas vendéget üdvöz­lünk hazánkban, a Péter Já­nos meghívása. alapján hiva­talos látogatásra érkező Ih- san Sabri Caglayangil, a Tö­rök Köztársaság külügymi­nisztere személyében. Több mint három és fél évtizedes szünet után kerül sor ilyen magasszintű török látoga­tásra. Országaink kapcsolatai több évszázadra nyúlnak vissza. Igaz, ezekben a kap- csolatokban, különösen azok első szakaszában, több volt a negatív, mint a pozitív vo­nás. de nem feledhetjük, hogy a magyar függetlensé­gi erők. az erdélyi fejedel­mek a megújuló Habsburg- támadásokkal szemben év­századokig török segítségre támaszkodhattak, s hogy Tö­rökország nyújtott menedé­ket elbukott szabadsághar­caink nagy vezetőinek, Thö- kölvnek, Rákóczinak. Kos­suthnak. Számos történelmi emlék őrzi nálunk is. török­honban is kapcsolatainkat és mindkét nép híven ápol­ja azokat. A többi között Bu­dapesten méltó keretek kö­zött emlékeztek meg az ELTE török tanszéke alapításá­nak 100. évfordulójáról, és hallatott munkájáról az an­karai egyetemen 36 év óta működő magyar tanszék is. A Török Történelmi Társa­ság nemrégiben Ankarában tartott VII. kongresszusán népes magyar küldöttség vett részt. Rodostó — amely II. Rákóczi Ferencnek nyújtott menedéket — és Sárospatak, a két történelmi város, test­véri szövetséget kötött. A két ország kapcsolatai­ban eddig is jelentős szerepe volt a külkereskedelemnek. Bár Törökországot gazdasá­gi kapcsolatai — természet­szerűleg — elsősorban a tő­kés piacokhoz fűzik, jelen­tős a szerepe a szocialista országokkal lebonyolított árucserének. A magyar—tö­rök árucsereforgalom évi 40 millió dolláros volumenével a Szovjetunió mögött a má­sodik helyen áll a szocialis­ta országokkal folytatott kül­kereskedelem terén. Török­ország mint iparilag fejlődő ország, ötéves terveket hajt végre, az 7968—71 közötti második ötéves tervének végrehajtásához gépekre, be­rendezésekre és sok más olyan árucikkre van szük­sége, amely lehetővé teszi az országaink közötti kapcsola­tok bővítését. Törökország ugyancsak képes népgazda­ságunk számára fontos ter­mékek szállítására. VILAGTUKOR MOSZKVA A TASZSZ vasárnap dél­előtt az alábbi közleményt adta ki; Mint annakidején jelen­tettük, 1970. november 10- én a Szovjetunióban Hold felé vezető pályára juttat­ták a Luna—17 elnevezésű automatikus .űrállomást. A Föld és a Hold közötti útvonalon 36 esetben léte­sült rádiókapcsolat a Lu­na—17-tel, amelyek során megmérték a pályaelemeket és megvizsgálták az űrállo­más berendezéseinek műkö­dését. Annak érdekében. — hogy az űrállomás a hold­Ä hivatalos pakisztáni rá­dió hétfő reggeli híradásá­ban arról számolt be, hogy a keleti országrészt sújtó ciklon és a nyomában fel­lépő szökőár — amely va­lószínűleg az évszázad leg­súlyosabb természeti ka­tasztrófája volt — több mint 50 000 áldozatot követelt. De az adatok korántsem végle­gesek. Húszezer holttestet szá­moltak össze a tengerparti Bari sál, további tízezret Pa- tuakhaly kerületből, egyes községek pedig egyszerűen eltűntek a partmenti szige­tekről. Az UPI hírügynökség dac­cal tudósítója a hivatalos személyektől, a szemtanúk­tól nyert értesülésekből és az újságokból megjelent adatokból arra következtet, hogy az áldozatok száma esetleg a háromszázezret is meghaladja maid. DACCA A rendkívüli természeti katasztrófától sújtott ben- gáli partvidék legnagyobb városának, Daccának a lap­jai hétfőn nagy fekete gyász­keretekben számoltak be helyszíni tudósítók és más szemtanúk döbbenetes él­ményeiről. Egy újságíró, aki légikörutat tett a partvidé­ken, megírta, hogy mérföl­deken keresztül holttestek úsznak a vízen. Az áldozatok számáról csupán hozzávetőleges képet lehet alkotni. A lapok álta­lában két—háromszázezerre becsülik, de akad félmilliós becslés is. Az anyagi károk összegét a pakisztáni rádió mintegy 43 millió font ster­lingre teszi. A hadsereg segélyalaku­latokat vezényelt a termé­szeti csapás sújtotta partvi­dékre. A katonaság tengeren leszálló repülőgépeket is küldött, de a pilóták még mindig nem tudnak leszáll­ói, mert a tenger három PRÁGA A csehszlovák külügymi­nisztériumban hétfőn tilta­kozó jegyzéket nyújtottak át az Egyesült Államok prágai nagykövetsége egyik képvi­körüli térséget a tervezett övezetben érje el; november 12-én és 14-én módosításo­kat hajtottak végre az űr­állomás pályáján. Mikor a Luna—17 a Hold közelébe jutott, működésbe lépett a fékező berendezés, s ennek eredményeként az űrállomás holdkörüli pályá­ra tért, amelynek távolsága a Hold felszínétől: 85 kilo- méteri A program értelmében az űrállomás többféle manő­vert végez a holdkörüli pá­lyán. A telemetrikus adatok sze­rint az űrállomás berende­zése kifogástalanul működik. A ciklon tudvalevőleg csütörtökön estétől péntek hajnalig tombolt a kelet­pakisztáni partvidéken, s az óránként 240 kilométer se­bességgel kavargó szél szö­kőárt korbácsolt fel, amely hat—kilenc méter magas víz­zel borította el a szi­geteket. Az ország délkele­ti vidékén a víz 2 590 000 hektár kiterjedésű földterü­letet lepett el. Ebben az övezetben ötmillió ember élt. Scheel BONN Walter Scheel nyugatné­met külügyminiszter vasár­nap — mint Bonnban hiva­talosan közölték, — többórás megbeszélést folytatott Willy Brandt kancellárral Lengyel- országban folytatott tárgya­lásairól. A megbeszélésről nem közöltek részleteket. nap után is tele van tete­mekkel és lerombolt emberi települések roncsaival. SEGÉLY A XX. század valószínű­leg legsúlyosabb természeti katasztrófájának hallatán világszerte kibontakozóban van a segélykampány Pa­kisztán javára. Az ENSZ- közgyűlés hétfői ülésének megkezdése előtt Edvard Hambro elnök a világszer­vezet nevében felszólította az országokat, hogy vala­mennyien vegyék ki részü­ket a pakisztáni nép megse­gítéséből. Az UNESCO 50 000 dollárt ajánlott fel a helyreállítási munkálatok céljaira. Egy olasz geofizikai meg­figyelő állomás igazgatója kijelentette, hogy vélemé­nye szerint a rendkívül in­tenzív naptevékenység és az annak nyomán fellépő mágneses viharok okozták a tornádót és a szökőárt Pa­kisztán partjainál. selőjének azzal összefüggés­ben, hogy a napokban Cseh­szlovákia nyugati határvi­dékén amerikai felségjelet viselő helikopter két ízben megsértette az ország légi­terét. Bonn Polgár Dénes, a MTI tu­dósítója jelenti: Conrad Ahlers, a bonni kormány szóvivője hétfőn kijelentette: a lengyel—nyu­gatnémet szerződésben a nyugatnémet kormány elis­merte az Odera—Neisse ha­tárt. Bonn fenntartásai csak a jogi állásponttal kapcso­latosak, elsősorban a nagy­hatalmak németországi jo­gainak biztosítása tekinteté­ben. Moszkva Nyikita Hruscsov az alábbi nyilatkozatot adta a sajtó számára: „Mint az Amerikai Egye­sült Államok és néhány más kapitalista ország sajtóköz­leményeiből kitűnik, most készítik elő közlésre N. Sz. Hruscsov úgynevezett emlék­iratait, vagy visszaemlékezé­seit. Ez a koholmány felhá­borít engem. Semmiféle em­Belgrád Salvador Allende chilei köztársasági elnök a Tanjug jugoszláv hírügynökségnek adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy a chilei gaz­daságban a népi kormányzat jelenlegi fokán három szek­tor fog működni: a magán- szektor, amely méretében a legnagyobb, a vegyes és az állami szektor. Geldner FDP-képviselő le­leplezései arról, hogyan igyekezett őt a CSU anyagi és politikai ígéretekkel a sa­ját táborába átcsábítani, to­vábbra is a bonni po­litikai élet előterében áll­nak, Hétfőn Strauss szüksé­gesnek látta, hogy a bajor- országi választási küzdelem színhelyét otthagyva Bonn-ba utazzék és sajtókonferencián igyekezzék magát tisztázni. Először kijelentette, hogy pártja részéről senki sem kísérelte meg képviselők át­csábítását. Később azonban a tudósítók keresztkérdései­nek tüzében kijelentette: Nem tartja kizártnak, hogy „sörözés közben, vagy a kár­tyaasztalnál „CSU-tagok kí­sérleteket tettek” FDP-politi- kusoknál. Ez azonban nem vonatkozik a CSU-vezetőség­re Egészen más információk­kal szolgált később Wolf­gang Mischnik, az FDP par­lamenti frakciójának elnöke és maga Kari Geldner kép­viselő, aki ugyancsak sajtó- értekezleten ismertették a történteket. Mischnick el­. A szóvivő hangoztatta, nincs szükség a parafálás előtt a bonni kormány jóvá­hagyására, mert a szerződést a kormány intencióinak megfelelően szövegezték meg. A parafálás után azonban a minisztertanács megvitatja az ünnepélyes aláírás ügyét. Előreláthatólag az aláírás december 8-a és 12-e között fog megtörténni és „abból lehet kiindulni, hogy Brandt kancellár utazik Varsóba az aláírásra”. lékiratot, vagy emlékirat jel­legű anyagokat soha senki­nek nem adtam — sem a Timesnek sem más külföldi kiadónak. Szovjet kiadóknak sem adtam ilyen anyagokat. Ezért kijelentem, hogy mind­ez hamisítvány, ilyen hazug­ságokkal már nem egy ízben lepleződött le a megvásárol­ható burzsoá sajtó. N. Hruscsov” Allende a népek érdekei­hez való hűséget mondotta a chilei külpolitika fő céljának, hozzátéve, hogy „az Ameri­kai Államok Szervezete saj­nos mindeddig nem tartotta magát ehhez az alaphoz”. A chilei elnök kijelentette a jugoszláv hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hogy egyebek mellett figyelemmel kísérik az el nem kötelezett országok tevékenységét is. mondta, hogy Geldner meg­környékezése már júniusban megkezdődött. Beyer papír- gyáros már akkor azt mond­ta Geldnemek: „ön milliót ér, anélkül, hogy tudná”. Beyer már akkor Strauss- hoz akarta vinni az FDP- politikust és különböző ter­minusokat javasolt neki. Geldner azonban csak há­rom képviselő-társának az FDP-ből való kilépés után határozta el — az FDP és az SPD vezetőinek jóváhagyá­sával — hogy belemegy a tárgyalásokba, bizonyítékok beszerzése végett. Geldner a sajtóértekezle­ten azt mondotta: „világos volt előttem, hogy egyesek el fognak ítélni eljárásomért. Salvador Al'ende, a Chilei Köztársaság elnöke táviratban mondott köszö­netét Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a Chilei Köztársaság elnöki tisztségébe való beiktatása alkalmából küldött jókíván­ságaiért SZÓFIA Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt fő­titkárának, az államtanács elnökének vezetésével román párt- és kormányküldöttség tesz hivatalos látogatást Bul­gáriában november 18—20. között. A látogatás alkalmá­val aláírják a két ország közötti új barátsági, együtt­működési és kölcsönös se­gélynyújtási szerződést. KLAGENFURT A kitartó havazás Nyugat- Ausztriában 2,5 méter magas torlaszokat emelt, s emiatt az Alpokban több út járha­tatlan lett. A hatóságok le­zárták a Gross-Glockner-i autóutak BÉCS Vasárnap megszűnt a Volksblatt, az ellenzékbe szo­rult osztrák néppárt lapja. A kiadóhivatal havi 1 millió schilling deficitet mutatott ki. A lap egyik vezetője el­mondta. hogy a néppárt 300 ezer bécsi, burgenlandi és alsó-ausztriai tagja közül mindössze 40 ezren' fizettek elő a pártlapra. CORDOBA Vasárnap az argetínai Cor- dobában egy úgynevezett vá­rosi gerilla-csoport két rend­őrőrsöt támadott meg. A tá­madók fegyvert. rendőr­egyenruhákat és okmányokat vittek el. ZÜRICH Zürichben vasárnap nép­szavazást tartottak a női vá­lasztójogról és a kormány tervezett pénzügyi reformjá­ról. A szavazás eredménye­ként a kantonban a nők megkapták az aktív és a passzív választójogot. Ezzel Zürich lett a tizedik olyan svájci kanton, amelyben a nők a férfiakkal egyenlő jo­gokat élveznek. A kormány pénzügyi reform-tervét vi­szont a szavazók elvetették. MADRID Spanyolországban ország­szerte tiltakoznak a baszk hazafiak ellen tervezett sta- táriális per ellen. Madridban a tiltakozás jeléül ülősztráj­kot rendeztek. LONDON A szakszervezeti tevékeny­ségért bebörtönzött politikai foglyok szabadlábra helyezé­se érdekében indított kam­pányt a londoni székhellyel működő Amnesty Internatio­nal elnevezésű szervezet. — Közleménye szerint minde­nekelőtt Spanyolországban, Portueál’éban. Göröffország- han. Pél-Afrikában. Brazíliá­ban. Paraffnavban és Indo­néziában magas a bebörtön­zött szakszervezeti aktivisták száma. ANKARA Behice A. Borán asszony a török munkáspárt elnöke vasárnap állást foglalt amel­lett, hogy Törökország fel­vegye a kapcsolatokat a Kí­nai Népköztársasággal. Rá­mutatott, hogy Törökország nak az ENSZ-közgyűlésben Kína jelenléte mellett kell szavaznia. A formózai államot — mondotta — az Egyesült Ál­lamok csak azért hozta létre, hogy támaszpontot biztosít­son a kontinentális Kína ellen. PHNOM PENH A kambodzsai népi. erői» vasárnap összpontosított tá­madást intéztek az északi fronton a kormánycsapatok­nak Kompong Cham tartó-- mányi székhelyétől 8 kilo­méterrel nyugatra állomásozó erői ellen. A kormánycsapatokat a kambodzsai légierő vadász­gépei is támogatták, ennek ellenére a népi erőknek más­fél kilométerrel sikerült visszaszorítaniuk az ellenfe­let. A népi erők tűz alá vették Kompong Cham repü­lőterét is. A térségbe a Phonm Penh-i főparancsnok­ság jelentős erősítéseket küldött.' SCITUATE Kilen cméter hosszú, isme­retlen tengeri állat bomló tetemét vetette partra a tengerár vasárnap este nyolc óra körül. A Massachusetts állambeli Scituate Község környékén. Az állati marad­ványok súlya 15 és 20 tonna között van. A szörnyeteg kis feje leginkább kutyafejre emlékeztet. A tetemnek hosszú nyaka van, testén uszonyok. WASHINGTON Az Amerikai Országos Űr­hajózási és Űrkutatási Hiva­tal (NASA) — bejelentette, hogy november 9-én fcYlkö- rüli pályára juttatott mes­terséges hold sikeresen tel­jesítette feladatát, de a be­szerelt akváriumban utazó két béka, amelyekkel mű­szeres kísérleteket végeztek, vasárnap 18.20 órakor ki­múlt. KINSHASA A kongói rádió jelentése ‘ szerint kétmilliárd belga frank veszteséggel járó sú­lyos pénzügyi szabálytalan­ságok derültek ki Albert Ndele pénzügyminiszter visz- szahívása nyomán. A nagy­szabású csalásban — mint a kinshasai rádió közli, a kon­gói nemzeti banknak és né­hány belga magánbanknaK is szerepe volt NYUGAT-BERLIN Kurt Neubauer, belpoli­tikai kérdésekkel megbízott nyugat-berlini szenátor, va­sárnap délután megbeszélést folytatott — Franciaország, Nagy-Britannia és az Egye­sült Államok bonni nagykö­vetével. A hétfőn kezdődő négyhatalmi. Nyugat-Berlin- nel kapcsolatos értekedet kérdéseit tekintették át.! J.. C ■■ I n r ozokoar Csehszlovák tiltakozás Hruscsov nyilatkozata Allende nyilatkozata A Geldner-ügy Pakisztáni helyzetkép

Next

/
Thumbnails
Contents