Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: £ forint 185 ezer új otthon A negyedik ötéves terv végleges lakásépítési programjának előkészítése A Minisztertanács — mint ismeretes — a további mun­kálatok alapjául elfogadta a negyedik ötéves tervidőszak lakásépítési és fejlesztési pr ram járói, valamint a célcso­portos lakásberuházásokról zóló előterjesztést. A lakás­építésben és a lakásfejlesztésben érdekelt minisztériumok, főhatóságok és tanácsi szervek vezetői most eszerint ké­szítik elő és dolgozzák kli e tervidőszak végleges lakás- építési programját. A gabonafélék aratásá­nak elhúzódása miatt au­gusztus végén már látszott, hogy az őszi mezőgazdasá­gi munkákat is későbben lehet megkezdeni és össze fognak torlódni. Az időjá­rás miatt, a kapásnövények vetéséhez a szokásosnál ké­sőbb foghattak a nagyüze­mek, a sok csapadék to­vább hátráltatta a külön­böző kultúrák érését és be­takarítását. A megyei tanács vb me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának adatai szerint a közös gazdasá­goknak 186 ezer kát. hold­ról (egymillió tonna), ter­ményt kell betakarítaniuk. Óriási mennyiség, sok mil­lió forint érték ez. Ezenkí­vül 248 ezer hold vár be­vetésre, melyből 180 ezer hold a kenyérgabona. A szövetkezeti vezetők többsége gondosan felmér­te a gazdaságokra háruló feladatokat és a realitások­ból kiindulva tette meg a szükséges intézkedéseket az őszi munkák megszerve­zésére. A szövetkezetek egy része — körülbelül egy- harmada — azonban nem tudott szakítani a szokásos irányítás, munkaszervezés módszereivel, s emiatt rendkívül nehéz helyzétben van. Elmaradtak a betaka­rítással, a talajmunkákkal és a vetéssel. A tegnap összesített sta­tisztikai adatok szerint a közös gazdaságok október 9-ig a betakarítandó terü­letnek csak 15 százalékán végeztek. A határban van még a cukorrépa fele, a rizs 70 százaléka, a napra­forgó nagyobbik hányada, a kukorica töréséhez sok helyen még hozzá sem fog­tak. Jóllehet érett táblák már minden gazdaságban vannak. A vetésnél talán még rosszabb a helyzet. A ter­vezett terület 30 százalé­kán vetették el az őszie­ket, ezen belül a kenyér- gabonának csak egynegye­de került a földbe, összes­ségében az őszi munkák­nál — a múlt év hasonló időszakához képest — 10— 15 százalékos a lemaradás. A száraz, napos időjárás mintha megnyugtatta vol­na a szövetkezeti vezetők egy részét. Pedig tudhat­nák, hogy a száraz, meleg napokat esősek követik, lehet, hogy két hét múlva, lehet, hogy előbb. Vajon ki vállalja a felelősséget azért, hogy milliós értékek a szabad ég alatt, a ha­tárban maradnak, kitéve az időjárás szeszélyeinek és az állati kártevők pusz­tításának. A tavalyi sikeres év volt a mezőgazdaságban, az idei kevésbé. Az ár- és belvíz, a nyári esőzések rendkívül sok kárt okoztak a mező­gazdaságban. A biztosító ennek csak kisebb hánya­dát téríti meg. Az állam segít, de a veszteségek zö­mét a gazdaságoknak, a szövetkezeti tagoknak kell vállalniuk, kigazdálkodni­uk. Számos tsz-ben azzal kell számolni, hogy a ré­szesedés, az egyéni jövede­lem kevesebb lesz, mint tavaly. Épp ezért minden megtermelt értéket be kell takarítani, amíg nem késő. A zárszámadások milyensé­ge is függ ettől. S ezekről a gondokról őszintén kell beszélni az emberekkel. Az őszi munkák sikerétől függ a jövő év megalapo­zása, sikere is. A betakarí­tás és az időbeni vetés be­folyásolja a jövő évi gaz­dálkodást. Senkinek sem mindegy az, hogy hogyan. A tapasztalatok ellenté­tes végleteket mutatnak, örömmel olvastuk a jász­berényi Rákóczi Tsz távira­tát: a megyei pártértekez­let tiszteletére az őszi talajelőkészítést és vetést október 31-ig befejezik. Jászágón, a Kókai Tsz-ben b jövő hét végére minden őszi munkával végeznek. Ugyanakkor a szomszédos jászdózsai tsz-ekben rend­kívül nagy az elmaradás. A szolnoki tsz szövetség felmérése szerint az őszi munkák különösen a kun­szentmártoni járásban és Jászberényben haladnak vontatottan. A jelenlegi ütemet figyelembe véve az előbbi helyen 80 nap, az utóbbiban 110 napra lenne szükség az összes szántási, talajelőkészítési és vetési munkák elvégzéséhez. Nyil­vánvaló, hogy az megen­gedhetetlen, a munkák üte­mét gyorsítani kell. Nagyon sok múlik a szer­vezettségen, a traktorosok, tsz tagok áldozatos munká­ján. A kettős műszak meg­duplázza a munka ered­ményét. A renkívül nehéz talajviszonyok kétszer—há­romszor annyi ráfordítást igényelnek mint tavaly. De számolni kell ezzel is. Jász- alsószentgyörgyön, Abád- szalókon — és másutt — külön premizálják a gyors és jó munkát. Több helyen traktorra ültetik a más munkaterületen dolgozó­kat. Helyes lenne igénybe venni a talajjavító vállalat és a VÍZIG szabad szom­batos traktorait is. A párt és állami szervek segítsége ezekben a hetek­ben nagyon fontos. Azon­ban az őszi munkák célirá­nyos szervezése, jó elvégzé­se a közös gazdaságok ve­zetőin, szakemberein mú­lik és természetesen a ta­gok szorgalmán. Nincs ok a kapkodásra, de az elbi­zakodottságra még kevés­bé. Addig kell végezni az őszi munkákkal, amíg nem késő. M. U A negyedik ötéves tervre előirányzott 400 000 lakásból az állami lakásépítés kere­tében, elsősorban közDonti célcsoportos lakásként 185 000 út otthont kell felépíteni. A tanácsi célcsoportos lakások száma mintegy 160 000, amelynek egyharmada érté­kesítésre kerül. A tervidő­szakra előirányzott mintegy 215 000 magánlakás építésén belül legfontosabb cél a társasházak arányának nö­velése, amellyel főleg a vá­rosok lakáshelyzetét javít­hatják. Az építtetőknek so­kat segít majd a korszerű szervezési és érdekvédelmi feltételeket nyújtó lakóház­építő szövetkezeti forma, el­sősorban a városi lakásépí­tésben. Ennek alapján és a társasházépítés más konst­rukcióival együtt a tervidőszakban összesen 65 000 társasházi lakás meg­építésével lehet számolni. A végleges program kidol­gozásánál alapvető feltétel­ként veszik figyelembe, hogy az előirányzott, összes lakás­nak mintegy kétharmadát a városokban és kiemelt műn- káslakta településeken kell megépíteni, főleg többszintes lakóépületekben. így Buda­pesten a negyedik ötéves Üj üzem építését kezdték meg Balatonfűzfőn Üj, évi 3000 tonna kapaci­tású polistirol üzem építését kezdték meg a fűzfői nitroké- miánál. A gyár kutató labo­ratóriumában kidolgozott egyedülálló eljárással állítják majd elő a petrolkémiai ipar egyik termékéből a stirol- monomer-ből a polistirol gyöngyöt, amelyből habosítás­sal rendkívül könnyű szigete­lő és csomagoló anyag készít­hető, a köbméterenként alig 15 kilogramm súlyú anyag érzékeny műszereket, injek­ciós fiolákat véd majd. Spe­ciális berendezésekkel gyü­mölcs ládákat is készítenek belőle. A polistirol hab pasz­tellszínű, zöld, sárga, rózsa­szín változataiból lakásdíszítő elemeket, világító testeket gyártanak majd. Legnagyobb felhasználója azonban az építőipar lesz, amely a jövő­ben a modern lakások hang- szigetelésére használja. A „25. színház” Október 14-én, szerdán es­te tartja színháznyitó előadá­sát a 25. színház. Első bemu­tatójuk Németh László: „Gyász” című művéből ké­szült monodráma. Szereplői: Berek Katalin, valamint egy öttagú női kórus. A rendezője Szigeti Károly. Két héttel a megnyitó után ismét premierrel fogadja a „25. színház” közönségét. Ok­tóber 28-án adják elő Platon: „Szókratész védőbeszéde” cí­mű művét Haumann Péterrel a címszerepben. A „25. színház” a Népköz- társaság úti MUOSZ székház­ban felépülő előadóterme el­tervben az előző tervidőszak­hoz viszonyítva 57 ezer he­lyett 91 ezer. a vidéki váro­sokban 113 700 helyett — 170 000 új lakás felépítését veszik számításba. A lakásfejlesztési prog­ramhoz több mint 100 mil­liárd forint szükséges, 6 ezen felül kell figyelembe venni a közmű jellegű beru­házásokat. Az állam a ko­rábbinál jóval nagyobb arányban vesz részt a jelen­tős program megvalósításá­ban, s ugyanakkor várhatóan a lakosság részvétele sem csökken. A lakosság részére nyújtott állami kedvezmé­nyek köre bővül, például a gyermekek utáni kedvez­ménnyel. A magánlakás-épí­tőknek nyújtott állami köl­csönkeret is emelkedik, meg­haladja majd a 20 milliárd forintot. A tervekben szá- molnok azzal is, hogy a vál­lalatoknál képződő és lakás­fejlesztési célra felhasznál­ható alapból az eddiginél lé­nyegesen többet költenek la­kásépítésre a vállalatok, te­hát maguk is építenek és pénzügyi támogatást nyújta­nak dolgozóiknak. A teljés mértékben köz­ponti, állami pénzügyi for­rásokkal megalapozott cél­készültéig a Rotenbiller utcai KISZ Központi Művészegyüt­tesének székházában tartja előadásait. Toronyházak Kecskemét legújabb város­negyedében eddig csaknem 770 lakást adtak át, s felépült a második, 384 lakásos ház­tömb is. A Bács megyei Álla­mi Építőipari Vállalat meg­kezdte a harmadik tömb épí­tését, amelyet jövőre fejez­nek be, majd nyomban neki­látnak a negyedik lakótömb kivitelezésének. A negyedik ötéves terv végére 3000 lakó­ja lesz a megyeszékhely leg­nagyobb és legszebb város­negyedének. Közben felépül hat, egyenként tizenegy, illet­ve tizenhat szintes toronyház, s elkészülnek a modern ok­tatási, egészségügyi és keres­kedelmi létesítmények is. A legújabb párizsi divat motívumai a pápai textilgyárban A legújabb párizsi férfi ing­divatot követi a pápai textil­gyár. A kísérleti üzemben a hímzést utánzó szövési motí­vumok díszítik a különböző pasztellszínű puplinfélesége- ket. A mozaikszerű beszövé­sek, ízléses csíkozások alkal­mivá teszik a férfi inganya­gokat. s azok bizonyosan meg­nyerik a pápai textilgyár megrendelőinek tetszését. Szimfonikus zenekar alakult Salgótarjánban Szimfonikus zenekart alakí­tottak Salgótarjánban. Az együttes költségeit a salgótar­jáni városi tanács fedezi, csoportos lakásépítés jelen­tősége tovább. fokozódik. Ugyanis a harmadik ötéves tervhez viszonyítva a követ­kező tervidőszakban elő­irányzott összes lakások szá­ma egyharmadával, ezen be­lül pedig a célcsoportos la­kásépítés volumene csaknem kétszeresére növekszik. E gyors ütemű fejlesztés cél­ja, hogy csökkentsék az egyes területek között fennálló la­kásellátottsági különbsége­ket. A központi, célcsoportos lakásépítés keretében épülő új otthonok átlagos alapte­rülete a harmadik ötéves tervidőszak befejező évei­ben 50—51 négyzetméter. Az 1971—75 közötti terv­időszakban az átlagos alap­terület némi növelésével számolnak, s így reális célnak tekinthe­tő, hogy a negyedik ötéves tervben már átlagosan két­szobás lakások épüljenek. Emellett törekedni kell a tár­sadalmi igényeket differen­ciáltabban kielégítő úgyne­vezett félszobával bővített lakástipusok fokozottabb el­terjesztésével. Egyszobás la­kásokat csak elenyésző számban, a legszükségesebb mennyiségben indokolt ter­vezni. De gondoskodni kell az egyedül élők, a gyermek­telen házaspárok és az idős emberek részére speciális kislakások építéséről. Így a tanácsok saját elhatározásuk alapján építhetnek egysze­rűbb kivitelű, olcsóbb laká­sokat is. fenntartásáról működtetéséről a József Attila Művelődési Központ gondoskodik. Szak­mai segítséget az országos filharmónia nyújt az új ze­nekarnak, s ellátja kottákkal, hozzájárul hangszertára ki­egészítéséhez is. Karnagya Róna Frigyes, az Erkel Szín­ház karmestere lesz, aki 1971. január 1-től veszi át az együt­tes vezetését. Az ország leg­fiatalabb vidéki szimfonikus zenekara első önálló, bemuta­tó koncertjét jövő év már­cius 12-én tartja. Üj sertés kombinátok Ismét fellendül a Marcal völgye egykor híres állatte­nyésztése. Több éves stagná­lás után a termelőszövetkeze­tek területi szövetségének koordinálásával, korszerű nagyüzemi tenyészeteket ala­kítanak ki. A szövetkezeti gazdaságok összefogtak és kö­zös vállalkozásként sertéste­nyésztő kombinátok építését kezdték meg. Nyárádon ki­lenc termelőszövetkezet. Pá­pán pedig 18 termelőszövet­kezet és az állami gazdaság összefogásával a legkorsze­rűbb állattenyésztési techno­lógiát valósítják meg. A me­zőgazdasági kiállításon arany érmet nyert műanyag panelos rendszerben nagy fehér hús­sertést tenyésztenek majd. Űj kombinátok építői közül egyedül a nagyalásonyi ter­melőszövetkezet támaszkodik önerejére. A tervek szerint 1972-ben az új kombinátok 30 000 hízottsertést adnak a pápai húsgyárnak. Ezzel a mennyiséggel megkétszerező­dik a Marcal völgye húster­melése. Hazautazott Varsóból a magyar országgyűlés küldöttsége Szombaton (délelőtt fél ti­zenkettőkor) hazautazott Var­sóból a magyar parlament küldöttsége, amely Kállai Gyula, az MSZMP PB tagja, az országgyűlés elnöke veze­tésével hat napot töltött hiva­talos lengyelországi látogatá­son. A delegáció a szejm el­nökségének vendége volt. A lengyel és magyar nem­zeti zászlókkal díszített repü­lőtéren a magyar küldöttsé­get Czeslaw Wycech-el aa élén a szejm-képviselők né­pes csoportja búcsúztatta. Jelen voltak varsói nagykö­vetségünk képviselői, Némety Béla nagykövettel az élükön. A küldöttség látogatásáról és tárgyalásairól közös közle­ményt adtak ki. A két parlament képviselői szombati eszmecseréjének be­fejezésekor mondott beszédé­ben Czeslaw Wycech a többi között hangoztatta: „Az önök látogatása számottevően erő­síti a magyar—lengyel együtt­működésnek és a szocialista közösség országai egységének ügyét. Szívből jövő üdvözle­tünket küldjük a magyar or­szággyűlésnek, a magyar nép­nek, s újabb sikereket kívá­nunk szocialista építőmunká­jukban és a békéért folytatott harcban”. Kállai Gyula válaszában ki­fejezte őszinte köszönetét a szíves vendéglátásért. Részt veszünk az SZNSZ tíz éves fejlesztési programjában Dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke aki Rév Lajossal, az OKISZ elnöké­vel egj'ütt részt vett a Szö­vetkezetek Nemzetközi Szö­vetsége Központi Bizottságá­nak londoni jubileumi ülésén útjáról a következőket mon­dotta az MTI munkatársának: — Hetvenöt éves az SZNSZ, tehát háromnegyed évszáza­dot tekintettünk át. Az ülés megállapította, hogy a szö­vetség jól tölti be hivatását. Fellendülésének időszakát éli az egész mozgalom. A szocia­lista és fejlődő országokban is új szövetkezetek egész sora alakult, s ezek keresik a ma­guk útjait. — Külön öröm számunkra, hogy az SZNSZ Központi Bi­zottságának ezen a jubileumi ülésén felvették az SZNSZ tagjai közé az Országos Szö­vetkezeti Tanácsot. A Köz­ponti Bizottság állásfoglalása a felvétel mellett azt is tük­rözi, hogy az SZNSZ-ben ro- konszenwel kísérik a magyar szövetkezeti mozgalom fejlő­dését. Ez nemcsak a KB-üIé- sen tűnt ki, hanem találko­zásaink, illetve az SZNSZ tagjainak hazánkban tett lá­togatásai során is. Különösen a fejlődő országok érdeklőd­nek az iránt, hogy a felsza­badulás után hogyan indul­tunk el, s hogyan vált népi jellegűvé szövetkezeti moz­galmunk. HETI VILÁGHÍRADÓ (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) } — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — Sürget az idő

Next

/
Thumbnails
Contents