Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

SZOLNOK MEGTEt NÉPLAP 1970. október Ifi 2 £ HETFŰ: Jobboldali katonai hatalomátvételi kísérlet Bo­líviában. I Folytatódtak a lengyel—nyugatnémet tárgyalások. KEDD: Pompidou Moszkvába érkezett. Anvar Szadat lett az elnökjelölt az Egyesült Arab Köztársaságban. SZERDA: Torres tábornok kerekedik felül Bolíviában. Nixon bejelenti „vietnami nyolc pontját”. CSÜTÖRTÖK: Állásfoglalások Párizsban, a vietnami konferencián. , Szovjet nyilatkozat a Közel-keleti válságról. PÉNTEK: Négyhatalmi tanácskozás Nyugat-Berlinben. SZOMBAT: A népi erők offenzívája Kambodzsában és Dél-Vietnamban. Így látja a hetet kommentátorunk, Pálfy József: Három lépés — három sakktáblán Régi az a hasonlat, amely a világpolitikát sakkjátszmá­nak tünteti fel. Ma úgy is mondhatnék, hogy a világ különböző térségeiben, egyes országaiban folyó küzdelmek szimultánnak felelnek meg, afféle sok táblán egyszerre lezajló versengésnek. Termé­szetesen, mivel minden ha­sonlat sántít, ez is hibás: a nemzetközi küzdőtéren az egyik „táblán” elért ered­mény kihat a másik „tábla” helyzetére... Ezen a héten a világmé­retű szimultán mérkőzésben három lépés érdemelt figyel­met, három különböző táb­lán. Az első Vietnammal kapcsolatos, Nixon elnök ötpontos ame­rikai javaslatot terjesztett elő, jellemző módon először ő maga és a nagy nyilvános­ság előtt, s csak azután tette ie a javaslatot a Vietnam­mal foglalkozó párizsi kon­ferencia asztalára Bruce nagykövet Nem volt egyet­len politikai megfigyelő sem, aki ne vette volna észre, hogy Nixon húzása csaknem kizárólag amerikai belpoliti­kai célzatú. November törvény lesznek az Egyesült Álla­mokban, Nixon ezekben a hetekben minden lépésével azt akarja elérni, hogy mi­nél több republikánus kép­viselő és szenátor kerüljön be a kongresszusba. Saját pártjának vélt vagy valósá­gos érdekeit kívánja szolgál­ni a Feli ér Ház ura. Persze, érdemes aláhúzni, hogy Nixon ..agytrösztje” is szavazat mil­liók megszerzésére alkalmas trükknek találta, ha az elnök most 93 Ono amerikai kato­nának Vietnamból való ki­vonását ígéri, ha nemzetközi értekezletet javasolt az indo­kínai kérdések tanulmányo­zására... Való igaz, hogy te­kintélyes ellenzéke van a vietnami háborúnak az Egye­sült Államokban. Kár, hogy ez az ellenzék nem ugyanaz, mint amely — mondjuk — a Fehér Ház közel-keleti poli­tikáját bírálja, de még azzal az ellenzékkel sem esik egy­be. amely a négerek polgár­jogaiért küzd, vagy az ame­rikai szegénység problémái­nak megoldásáért hirdet har­cot Párizsban a Vietnammal foglalkozó négyes konferen­cia tovább foiyík — érdemi eredmény nélkül. Jogos lehet a türelmetlenség, de azt is számba kell venni, hogy ..óriási a tét”.. (Visszaemlék- szem arra á verőfényes má­jusi napra, amikor Párizsban a Kiéber sugárúti komor épületben, az egykori Májes- tic-szállóban először talál­koztak Vietnam és Amerika képviselői... Az újságíróhad. soraiban sokan kötöttek fo­gadásokat: hány évig fognak tartani a tárgyalások?) Nixon öt pontja Dél-Viet­nam ideiglenes forradalmi kormányának szeptemberben . előterjesztett nyolc . pontjára akart valamilyen választ ad­ni. Az amerikai demokrata oárt egyik tekintélyes veze­tője, Fulbright szenátor azt mondta, hogy a javaslat ép­a baloldali és nacionalista tisztek szintén eltávolították. Az ország élére Torres tá­bornok került, aki haladó ember hírében áll. Ez év márciusában magam is jártam La tin-Ameri ká­ban, a Bolíviával szomszédos Peruban hasonló politikai rendszert láttam kialakulni: felvilágosult, a nép érdekeit szolgáló, — antilmperialista gondolkodású katonatisztek tartják kezükben az ország kormányrúdját. Egy pillan­tás a térképre meggyőzhet a bolíviai események jelen­tőségéről: Bolívia nemcsak Peruval, hanem azzal a Chi­lével is határos, ahol szin­tén most folyik döntő jelen­tőségű politikai harc! Két ltét múlva dönt a chilei par­lament, hogy elfogadja-e köztársasági elnöknek dr. Allende szenátort, azt a bal­oldali politikust, aki a kom­munista párt támogatásával lett az elnöki szék elsőszámú esélyese. Ha Bolíviában a néppel tartó tisztek, s ha Chilében a parlamentáris úton előrejutott baloldali politikusok kerülnek hata­lomra, akkor Latin-Ameri- kában kialakul a nagy tör­ténelmi-politikai, gazdasági- szociális változások három típusa: a kubai forradalom, a perui, bolíviai népi és ka­tonai rendszer, a chilei hala­dó és parlamentáris rezsim. A harmadik sakktábla a Közel-Kelet. A térség legfon­tosabb és legnagjrobb álla­mában, az Egyesült Arab Köztársaságban Nasszer el­nök halála pillanatnyilag olyan helyzetet teremtett, hogy a haladás ellenségei, a reakció hívei reménykedni kezdtek Washingtontól Tel Aviv-ig. Arról ábrándoztak, hogy az egyiptomi társada­lomban még meglévő vissza­húzó erőket felhasználva megfordíthatják a történelem menetét. Csalódniuk kellett. Az ország négymillió tagot számláló, nagy pártja, az Arab Szocialista Unió gyor­san és határozottan döntött, ugyanígy cselekedett az egyiptomi parlament is; az október 15-i népszavazáson az EAK választópolgárainak azt ajánlja, hogy Anvar Sza­dat eddigi alelnököt, Nasszer közeli munkatársát, az 1952- es forradalom égjük tekinté­lyes harcosát válasszák meg a köztársaság elnökének. Ezt követően megalakul az új kormány. Hírek szerint a ka­binet élére és tagjainak so­rába szintén olj'an politiku­sok kerülnek, akik az el­hunyt elnök életművének folytatói lesznek. Végül hadd szóljunk "a magyar killkapcsolatok e he­ti nagy eseményéről: Giri indiai államelnök budapesti látogatásáról. A kontinens nagyságú, több mint félmilli- árd lakosú, ázsiai országóri­ás első emberének utazása a szocialista tábor országaiban (a Szovjetunióban, Bulgáriá­ban,®^ hazánkban tett most látogatást Giri elnök), azt mutalja, hogy India és a szocialista közösség kapcso­latai állandóan fejlődnek. — Áll ez a megállapítás a ma­gyar—indiai, kétoldalú kap­csolatokra is. Jómagam visz- szaemlékezem egy kerek- asztal-beszélgetésre. amely Budapesten közgazdasági új­ságírók részvételével zajlott le: egy indiai kollégám ak­kor azt a meglepő, de igaz megállapítást tette, hogy In­dia számára a Magyar Nép- köztársasággal való gazdasá gi kapcsolatok aránj’ukban, jelentőségükben majdnem olyan fontosak, mint a Nyu- gat-Németországgal valók.­Az elrabolt kanadai diplomata A legfrissebb emberrablás áldozata: a kanadai „felsza- badílási front” emberei áltál lakásáról elrabolt montreali brit diplomata, James Richard Cross egyik tavalyi fény­képén, egy fogadáson, felesége társaságában. Átomtudósok konferenciája Ul.ianovszkban befejeződött a KGST tagállamok atorotu- dósainak tudományos és mű­szála konferenciája A konfe­rencián bolgár, Csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli, román és szovjet tudósok vet­tek részt. Az elhangzott beszámolók­ban hangsúlyozták, hogy a KGST keretei között folyta­tott egjiittműködésnek kö­szönhetően a szocialista or­szágokban széles körben ta­nulmányozzák a legfontosabb tudományos problémákat és mérnöki munkálatokat foly­tatnak az atomeneria széle- spbbkörű népgazdasági fel- használása céljából. A lengyel tudósok kidolgoz­tak és alkalmaznak Izotópok segítségével végzett mérési módszereket a víztárolók fo­lyadékszintjének, valamint a hengerelt áru és papír vastag­ságának mérésére. Magyaror­szágon kidolgoztak különféle típusú gyorsítókat és folyé­kony nitrogént, hidrogént és héliumot előállító berendelé­seket. A magyarok közismert sikereket értek el a nukleáris műszergyártásban és az izo­tópoknak a gyógyászatban tör­ténő alkalmazásában. Bulgá­ria atomtudósai érdekes ta­pasztalatokat szereztek a gyümölcstermés növelésében. A Szovjetunió segítségével a KGST más országai is épí­tenek atomerőművet. Az atomerőművek már ma is versenyezni tudnak a hőerő­művekkel, hangoztatta felszó­lalásában Andronvik petrozs- janc, a Szovjetunió Állami Atomenergia Bizottságénak elnöke. Rámutatott, hogy a technika egyik területe sem fejlődik olyan gyorsan, mint az. atomenergia. A Szovjet­unióban 1954-ben építették meg a világ első 5000 Kilowat- tos teljesítményű atomerőmű­vét. 1070-ben különböző or­szágok atomerőműjének tel­jesítménye túlszárnyalta a la millió kilowattot. Az uljanovszki konferencia, a résztvevők véleménye sze­rint, rávilágított arra, hogy a továbbiakban erősíteni kell a tudományos és műszaki együttműködést, széleskörű információcserével és a ter­vezési és szerkesztési munka koordinálása útján, hogy időt és amagi eszközöket takarít- san^b meg, ami elengedhetet­len« fontos az atomenergia békés célú felhasználása problémáinak kidolgozásához. Az ötnapos tanácskozáson el­határozták, hogy javaslatokat tesznek a további együttmű­ködésre a népgazdaság e fon­tos területén. Pompidou Ákagyemgoro* dókban Georges Pompidou, aki szombaton látogatást tett a Novoszibirszkhez közeli tu­dományos központban — Akagyemgorodokban — kije­lentette: „Látogatásommal Franciaország és ilyen módon a francia tudomány teljes el­ismerését fejezi ki az iránt, amit önök itt véghez visznek. Forrón kívánom, hogy ez a látogatás elősegítse népeink közeledését. Ezt a közeledést akarom szolgálni munkám­mal, a mind nagyobb egyet­értés, Franciaország és a Szovjetunió mind gyümölcsö­zőbb együttműködése érdeké­ben.” A Szovjetunió Tudományos Akadémiája szibériai tagoza­tának húsz intézetét építet­ték fel a tajgán, az Ob folyó partján. „örülünk annak, hogy a szovjet—francia kapcsolatok baráti módon fejlődnek és a magunk részéről mindent el­követünk, hogy megerősít­sük ezeket a kapcsolatokat tudományos téren” — mon­dotta Mihail Lavrentyev aka­démikus, a szibériai tagozat Vezetője, amikor üdvözölte Pompidou-t, Nyikolaj Podgor- nijt, a francia és a szovjet hivatalos személyiségeket a tudósok házában. A szibériai tagozat intéze­teiben a szovjet tudományos akadémia 7S tagja, a tudomá­nyoknak több mint 2000 dok­tora és kandidátusa tevékeny­kedik. A tagozat tudósai alap­vető fontosságú eredménye­ket értek el a modern termé­szettudományok különböző területein. A geológiai és geofizikai intézetben Pompidou elnök a következőket írta be a látoga­tók könyvébe: „megemléke­zésül az Akagyemgorodokban tett' izgalmas látogatásra — Franciaország igaz barátságá­val a szovjet tudomány, iránt. Október 10. Georges Pompi­dou”. Az atomfizikai intézetben, ahol először nyertek 100 mil­lió fok hőmérséklettel plaz­mát, megmutatták a vendé­geknek a működő eletron- pozitron-gyorsítót. NOVOSZIBIRSZK Pompidou francia köztársa­sági elnök és Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke szomba­ton Novoszibirszkből Uzbe- kisztán fővárosába, Taskent- be utazott. Beiktatták Bolívia új kormányát LA PAZ Torrez tábornok, bolíviai elnök pénteken este ünnepé­lyesen beiktatta hivatalába 17 tagú kormányát. Ez alkalom­ból elhangzott beszédében ígéretet tett arra, hogy a kor­mány „átfogó támadást fog indítani a függés és kizsák­mányolás rendszere ellen”. Az állam „hatáskörébe Vonja az ország nehézipará­nak megteremtését, a termé­szeti kincsek kiaknázását és az alapiparágakat” — mon­dotta Torrez. La Fuente tábornok, az új kabinet hadügyminisztere pénteken este összehívta a katonai vezetőket, és ismer­tette velük a kormány jövő­beni politikáját, amihez — jelentések szerint — sikerült megnyernie a tisztek többsé­gének támogatását. Antonio Argüedas, volt bo­líviai belügyminiszter, aki ez év júniusában Kubába mene­kült és azóta is ott él, üze­netet intézett Torrez elnök­höz és ebben kéri: az új kor­mányzat tegye lehetővé szá­mára a hazájába való vissza^ térését. Egy La Paz-i kaszárnyában elbarrikádozva változatlanul tartja magát Miguel Ayoroa lázadó ezredes és az „Ingavi”«; ezred nyolcszáz katonája. Példás fegyelemmel teljesí* tik feladataikat a „Fegyver- barátság11 gyakorlatra készülő magyar katonák Vágó Tibör, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: A magyar honvédelmi tu­dósítók ellátogattak az egyik tábora a „Fegyverbarátság” ledőnevű NDK-beli hadgya­korlaton részvevő csapatok­hoz. A „házigazda”, Évin Sándor ezredes tájékozta­tást adott katonáink felké­szüléséről, eddigi tevékeny­ségük tapasztalatairól. Egyebek, között elmondta: néphadseregünk egységei hal­latlan akarattal, áldozat- készséggel, példás fegyelem­mel teljesítik feladataikat. A parancsnokok és sorkato­nák eddig egyaránt jól vizs­gáztak, becsülettel helytáll­tak. Az eddig eltelt időszak tapasztalatai alapján kije­lenthetem : zökkenőmentesen, szinte percnyi pontossággal valósították msg katonáink mindazt, amit terveztünk. Hozzá tehetem: ez kitűnő, si­keres crőoróba arra, hogy adott esetben hogyan tudjuk a fronton harcoló csapatokat otthonról ellátni, részükre a folyamatos utánpótlást biz­tosítani”. A továbbiakban az ezre­des közölte azt is: néphad­seregünk katonáinak tábori elhelyezése mintaszerű olyan, hogy azt a baráti hadsere­gek képviselői is szinte meg­csodálták. Elmondta a vendéglátó há­zigazda azt is, hogy katoná­ink ellátása egészségügyi és egyéb szempontból megfele­lően biztosított, ilyen érte­lemben még semmiféle prob­léma nem merült fel. A ka­tona-fiatalok mindent elkö­vetnek, hogy minél gyorsab­ban biztosítsák a lehetősé­gekhez képest ideális tábori élet feltételeit. Megállapít­hatjuk: összességében a gya- korlatra készülő egységeink már eddig is derekas, dicsé­retre méltó munkát végez­tek. A gyakorlatra behívott tartalékosok is igen szolgá­latkészek. a rájuk bízott fel­adatokat becsülettel teljesí­tik. mindig lehet rájuk szá­mítani. — Joggal bízhatunk ben­ne. hogy alakulataink — amint a korábbi években — most Is méltóan képviselik a magyar néphadsereget a „Fegyverbarátság” gyakorla­ton. — mondta Évin Sándor, áld végül méltatta azt; a szír vélves fogadtatást, amely­ben a magyar katonákat ide- érkezésük óta az NDK-ban részesítik és nagv elismerés­sel szólt a barátság, a szere­tet sok-snk mcünvilvánulá- sáról. az NDK katonai veze­tésének nap rntot nap ta­pasztalható segítókészséaéről, fU-njnok prorlrnÁnvaként rö- ’ód időn belül bensőséges baráti kapcsolatok alnku’tak ki katonáink és a gyakorlat­nak otthont adó vendéglátók, az NDK dolgozói, lakosai között. Szólt arról is, hogy a ha- záiuktól távollevő katonáink­ról a parancsnokság sokolda­lúan gondoskodik: rendsze­resen ellátják őket otthoni napilapokkal, képes folyó­iratokkal és lehetőségük van magyar rádió műsorának hallgatására is. ami naponta élő kapcsolatot jelent részüké re a szülőfölddel. pencsak a semminél több., elfogadhatjuk a véleményéi Végtelen lassúsággal és úg; folyik az amerikai csapatol kivonása Dél-Vietnambó! hogy továbbra is ott marat negyedmilliós expedíciós se reg, a korábbi félmilliós lét számnak megfelelő fegyver zet jelentős része pedig i saigoni bábkormány csapa tainak jut. Nixon folytain kívánja a háborút, legfeljebl annyi változással, hogy ; i,piszkos munkát” a Saigon csapatokra bízná. A politika rendezés elől elzárkózik. — egyelőre ragaszkodik aThiet és Ky-féle bábokhoz. De nem lehetünk pesszi­misták a vietnami háborf Kimenetelét illetően és ép­pen ezért ítélhetjük a „sem­minél több”-nek Nixon öl pontját. A tárgyalások to­vább folynak, a majdani kompromisszumos megálla­podás egy-egy eleme most formálódik a nyolc pont, az öt pont egybevetése közben,.. A másik sakktábla, ame­lyen érdekes lépés történt ezen a héten, Latin-Ameri- ka, Bolíviában a jobboldal, amely már hónapok óta szer­vezkedett az Egyesült Álla­mok titkos szolgálatának, a CIA-nak segítségével, meg­kísérelte kezébe kaparintani a hatalmat. Tévedés ne es­sék: eddig sem valamilyen egyértelmű baloldali vezetés volt a távoli és magasan fekvő országban... Óvandó tábornok, az eddigi elnök nevét éppenséggel akkor is­merte meg a világ, amikor katonái a partizánvadász ak­ciók közben megölték a la­tin-amerikai forradalmi moz­galom legendás alakját, Che Guerarát? Óvandó tábornok a későbbiekben szembefor­dult az észak-amerikai mo­nopoltőkével, az USA impe­rialista politikájával. Az or­szágon belül néhány haladó­nak minősíthető intézkedést hozott, külpolitikájában pe­dig a szocialista országokkal való kapcsolat felvétele jel­zett változást. Óvandó tábor­nokot a hét elején jobbolda­li katonatisztek megbuktat­ták. a puccsisták vezetőjét, Miranda tábornokot azonban

Next

/
Thumbnails
Contents