Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-07 / 235. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 7. Ötszáz fiatal a megyei MEDOSZ sportnapon Hagyomány már, hogy minden évben megrendezik megyénkben a MEDOSZ sportnapokat. Először 1964- ben került sor a mezőgazda- sági üzemekben dolgozó fia­talok vetélkedésére. Akkor még csak 10 állami gazda­ság mintegy 380 sportolója küzdött meg a helyezésekért. Az idén a Tisza-ligetben megrendezett sportnapon már 26 üzem csaknem öt­száz fiatalja vett részt. A megnyitón mezbeöltözve hallgatták meg Kátai Mária, a MEDOSZ megyei bizottsá­ga titkárának üdvözlő szava­it. Kátai Mária rövid vissza­pillantást tett a MEDOSZ sportmozgalmának múltjára, köszöntötte a fiatalok verse­nyére Szolnokra érkezett Hunya Istvánt, a MEDOSZ országos elnökét, Sárkány Gézát, és Oláh Györgyöt, az MTS megyei és városi taná­csának elnökét. Ezután Hu­nya István szólt a résztve­vőkhez és nemes verseny­zést kívánva megnyitotta a hetedik MEDOSZ sportnapo­kat. Az öt sportágban versengő fiataloknak sok nézője akadt különösen a női labda­rúgó mérkőzéseken volt lel­kes szurkolás. Meg is érde­melték. Néhány női labda­rúgó férfiakat szégyenítően kezelte a labdát, s olyan gó­lokat ragasztottak a kis ka­pukba, hogy azok NB-s mér­kőzéseknek is dicsőségére váltali volna. Színvonalas küzdelmeket vívtak a férfi és női kézilabdázók is, nem beszélve a Dózsa pályáján le­zajlott teke versenyről. Ä női labdarúgásban szol­noki siker született. A gép- javítós lányok ellenfeleiket imponáló fölénnyel győzték le, s nyerték az aranyérmet az erdőgazdaság nagykőrösi üzemegysége előtt. Röplab­dában a Karcagi Kísérleti Intézet női sportolói bizo­nyultak a legjobbnak. Ezüst­érmesek a Palotási ÁG spor­tolói lettek. A női kézilabda döntőt csakúgy mint a labdarúgás­ban a Szolnoki Gépjavító és a/, erdőgazdaság nagykőrösi üzemegységének csapatai vívták. Ezúttal is a szolnoki lányoknak jött ki jobban a lépés és nyerték a bajnoksá­got. A 100 méteres női fu­tásban a jászapáti lányok maguk között döntötték el az elsőség sorsát. Végülis Nagy Katalin nyert Volentér Rozá­lia előtt. Súlylökésben vi­szont a Szolnoki Gépjavitó Zuba Mária. Radócz Emma volt a sorrend. Gránátdobás­ban Volentéré lett az arany­érem, míg Nagy Judit (Sz. Gépjavító) ezüstérmet szer­zett. A férfiak mezőnyében a kispályás labdarúgást a Jász- kíséri Vízgazdálkodási Tár­sulás csapata nyerte. A Kun­szentmártoni ÁG a második helyen végzett. Röplabdában a Kunhegy esi Vízgépészeti Vállalat vitte el a pálmát a palotásiak előtt. A kunhegye- siek kézilabdában rádupláz­tak s biztosan előzték meg a jászapátiakat. Tekében vi­szont a palotási „gurítok” taroltak. A második csapatuk arany, az első pedig ezüst érmes lett. A 400 méteres tá­vot Lipák János (Sz. Gépja­vító) bírta legjobban. Súly­lökésben viszont két mező­túri végzett az első helyen Senpenger László és Hoc- hán Ferenc személyében. A kenderesi mezőgazdasági szakiskola becsületét Tóvizi Mátyás mentette meg, aki a gránát dobást nyerte. A teke egyéniben a palotásiak Szőke Imre és Zsigmond Gyula révén nem találtak le­győzőre, s nagy részük van abban, hogy az egésznapos sportvetélkedő pontversenyét a Palotási ÁG nyerte a jász­apáti mezőgazdasági szakis­kola és a Szolnoki Gépjaví­tó előtt Ami sikerült a lányoknak,nem sikerült a férfiaknak. Az Sz. Gépjavító férfi kispályás labdarúgói nem kerültek a döntőbe. Oslóban a magyar labdarúgó válogatott Táblíísatoh Kézilabda NB I B. Női Ma este Oslóban játsszák le a Norvégia—Magyarország Európa-bajnoki selejtező, válogatott labdarúgó mérkő­zést. A két ország között ez lesz az ötödik találkozó. Az eddigi mérkőzések eredmé­nyei magyar szempontból: 1912. június 23, Oslo: 6:0, 1955. május 8, Oslo; 5:0,1957. június 12, Oslo: 1:2, 1957. no­vember 10, Budapest: 5:0. Hajdan, amikor a magyar labdarúgás a fénykorát élte, a szerény képességű norvég csapat csak edzőpartnerként jöhetett szóba válogatottunk ellen. Közben nagyot válto­zott a labdarúgó világ. Ki­egyenlítődtek az erőviszo­nyok, de nem úgy, hogy a norvég labdarúgás felfejlő­dött a magyar mellé, hanem úgy, hogy nálunk visszaesett egészen alacsony színvonal­ra. Jellemző erre az is, hogy Hoffer József szövetségi ka­pitány az Újpesti Dózsa tar­talékcsapatából Nagy Lászlót állítja a balszélre. Nem cso­da. hogy válogatottunk sze­rényen készülődik és tisztes eredmény elérésére törek­szik. A várható. összeállítás; Rothermel — Noskó, Mé­szöly, Vidáts, Páncsics — Müller, Halmosi — Fazekas, Kocsis, Bene, Nagy L. A mérkőzésről a televízió este 18.50-kor helyszíni köz­vetítést ad. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MTE— Szolnoki Olajbányász, MTE- sporttelep, 14.30. Jászberényi Lehel—Zalka SE, Jászbe­rény, 14.30. Szolnoki Gépja­vító—Szabó Lajos SE, Cu- korgyári-pálya, 14.30. L SaVaria C. 20 14 2 4 183:142 30 2. MTK 20 15 — 5 199:156 30 3. Csorna 20 14 1 5 214 :152 29 4. ELZETT 20 12 3 5 170:143 27 5. Postás 20 10 2 8 175:162 22 6. Rába E. 20 10 2 8 130:127 22 7. Tisza C. 20 10 1 9 183:166 21 8. Borsod 20 9 2 9 169:164 20 9. BVSC 20 9 2 9 178:177 20 10. TFSE 20 4 3 145:178 11 11. Kkh. M. 20 2 — 18 124:202 4 12. Bp. V. M. 20 2 — 18 131:232 4 Férfi 1. FTC 20 18 1 1 431:258 37 2. TFSE 20 13 — 7 373:325 26 3. Ózdi K. 20 10 4 6 408:344 24 4. Csömör 20 10 1 9 354:342 21 5. Győri M. 20 10 — 10 307:353 20 6. Komlói B. 20 9 1 3 0 363 :353 19 7. Szfv. Máv 20 9 — 11 304:347 18 8. Miskolc 20 7 3 10 363:386 17 9. Tisza C. 20 8 1 11 344:382 17 10. Szeg. V. 20 8 1 11 295:338 17 31. Váci F. 20 7 2 11 305:382 16 12. Videoton 2p 3 2 15 277:367 8 A megyei ifjúsági labdarúgó ökt. 8-án és 9-én börze napot tartunk, melyen közületeknek eladjuk az alábbi munkagépeket: talajművelő 5 db Lipos */, typ. traktor eke 6 db P5—35 typ. traktor eke 2 db TB egyirányú tárcsa 1 db PP—50 typ. rigol eke 1 db PP—50/A typ. rigol eke 1 db AURAS szerviz berendezés 3 db tuskószedő C—100-as erőgépre A felajánlott munkagépek telephelyünkön hetők. megtekint­TTTV Szolnok megyei Irodája Karcag, Püspökladányi u. 82. — Ügyintéző: Szilvást. — Telefon: 120. bajnokság 1. R-falva 9 állása 8 1 — 18- 5 / 17 2. Jákóhalma 9 7 2 — 30-11 16 3. Karcag 8 6 2 — 33- 5 14 4. Szó. MTE 9 6 1 2 36- 7 iá 5. ITSK 8 6 — 2 45- 6 12 6. Túrkeve 9 6 — 3 28- 9 12 7. Szó. MÁV 9 5 2 2 29-13 12 8. T-miklós 9 4 3 2 16-11 11 9. Jb. Vasas 9 5 1 3 12-17 11 10. Mezőtúr 9 3 2 4 17-19 8 11. Üjszász 9 3 2 4 9-16 8 12. Szó. Cukor. 9 3 1 5 13-20 7 13. K. MEDOSZ 9 3 1 5 10-21 7 14. J-árckszáll. 9 2 2 5 14-22 6 15. Tószeg 9 2 — 7 8-18 4 16. Kisújszállás 9 1 — 8 4-50 2 17. Szászberek 9 —» — 9 4-38 — 18. K-márton 9 — 9 3-40 — Eredmények Cselgáncs Győrben rendezték meg az első alkalommal kiírt or­szágos vidéki úttörő csel­gáncs bajnokságot. A Kilián FSE tíz versenyzőt nevezett. Szereplésüket nagyban befo­lyásolta, hogy éjfél után ül­tek vonatra, fáradtan verse­nyeztek. ráadásul szombaton a késő éjszakai órákba nyúl­tak az összecsapások. Ennek dacára jól helytálltak. Egy versenyző esett ki, egy meg­sérült, nyolcán viszont jogot szereztek az országos bajnok­ságon való indulásra. Ered­mények, 32 kg.: 2. Szénási. 35 kg.: 2. Kovács F. 38. kg.: 5. Vincze. 6. Tarnóczai. 42 kg.: 2. Kovács L. 47 kg.; 5. Gazdag, 6. Klupács. 52 kg.: 3. Szabó J. Kosárlabda NB III. Férfi; Karcagi Fák­lya—Hódmezővásárhelyi FMGT 57:50. Papírforma sze­rint a karcagiak biztos esé­lyesek voltak, a 12. perc után azonban visszaestek és az el­lenfél 5—6 pont előnnyel vezetett. Szünet után is bi­zonytalankodott a Karcag, a hajrára azonban újított és megerősítette vezető helyét a táblázaton. Jó: Bodnár, Ta­pasztó, Tóth. Női: Karcagi Fáklya— Szolnoki MÁV 54:36. A me­gyei rangadónak minősülő mérkőzésen a teremhez szo­kott MÁV-lányok a hideg sza­bad téren lemerevedtek. A győzelemben a karcagiak na­gyobb rutinja és magassági fölénye is közrejátszott. Jó: Csikós, Szabóné, ill. Szabó, Balázs. Megyei bajnokság, női: Szolnoki MÁV II.—Karcagi Gimnázium 29:18. Röplabda NB II. Női Jászberényi ESE—Május 1 Ruhagyár 3:1 (8, —17, 2, 6). Budapest. JESE: Losonczy, Móri, Tálas, Juhász, Lankus I.. Lankus M. Csere: Kovács. Edző: Zircher Tibor. A két hete tartó, naponkénti edzé­sekkel a lábukban, kissé fá­radtak voltak a herényi lá­nyok, de így is szépen kom­binálva, simán győztek a ki­esés ellen küzdő ruhagyári­akkal szemben. Jó; Lankus M., Juhász. Súlyemelés Oroszlányban került sorra az országos vidéki ifjúsági súlyemelő bajnokság, össze­sen nyolcvanhármán indul­tak. a Szolnoki MTE hat versenyzővel képviseltette magát. Eredményeik. félnehéz­súly ; 3. Tóth M. 325 kg. (112.5 megyei csúcs, 92.5, 120). Kö- zépsúlv: 4. Csömör L. 325 kg. (100, 100. 125), 9. Dániel J. 2.35 kg. (75, 70. 90). Váltó- súly: 4. Jánosik 305 kg. (95, 90, 120), 6. Papp I. 272 (92,5, 80. 100). Vízilabda Két mérkőzést játszott a hét végén a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata a Komjádi Kupában. Szombaton; Sz. Dózsa—FTC 3:2. Góldobó: Nagy, Zámbó, Pásztrai. Va­sárnap: Sz. Dózsa—Vasas Iz­zó 8:1. Gd.: Cseh, Pásztrai 2—2, Zámbó. Boros, Nagy, Gulyás. A Dózsa csoportjá­ban első lett és a hét végén a Bp. Honvéd ellen a döntő­be jutásért mérkőzik. Á SAGVARI ENDRE MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT „REPÜLI PÁVA" kört a népzenét szerető, népdalénekléssel nők és férfiak részére. Érdekes programok, stúdió-szerű A részvétel díjtalan. foglalkozó foglalkozások. Jelentkezés a Művelődési Központ 13. sz. irodájában, vagy telefonon. (13—070.) OLHAI A Tisza Cipőgyár azonnali felvé­telre keres férfi és női szakmun­kásokat és segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, kéthetenként szabad szombat. Felvétel esetén napi 3-szori kedvezményes étke­zést, munkásszállást és kedvez­ményes utazást biztosítunk. Je­lentkezni lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. A megyei művelődési központ kazánfűtőt keres Marabu kazán­hoz. Jelentkezés naponta 8—12 óráig a Ersínok, Ságvári krt. 23. sz. alatti központi irodában. 1970/71. évi fűtési idényre köz­ponti fűtőket felvesz a szolnoki Ingatlankezelő Vállalat. Nyugdí­jasokat is alkalmazunk. A Szolnok megyei Tanács Kór­ház (Szolnok, Vöröshadsereg u. 25) kőműves szakmunkást, taka­rítónőt, konyhalányt keres felvé­telre. Jelentkezni lehet a kórház Szeméyzeti Csoportjánál. Felvételre keresünk: férfi és női segédmunkásokat, férfi betanított munkásokat, valamint vontató és tehergépkocsi vezetőket. Jelent­kezni lehet: Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat. Szolnok. Vörös­hadsereg u. 33. Személyügyön. Vízügyi Építő Vállalat felvételre keres földmunka gépkezelőket (kotró, dozer), motorszerelőket, villanyszerelőket. Jelentkezés sze­mélyesen vagy levélben. Vízügyi Építő Vállalat, Földmunkagép Üzemelési Csoport: Dévényiné. Budaörs Kállai Éva u. 32. Távközlési üzem felvételt hirdet gépész munkakörben, valamint 14—18 éves korig fiukat alkal­maz. Jelentkezés a Szolnok 2-es posta, I. em. Férfi segédmunkást és fűtőt azonnali belépéssel felveszünk. Munkabér megegyezés szerint. Rövidített munkahét. — Jelent­kezni lehet: Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Szolnok, Be­loiannisz u. 82. Gépkocsivezetőket, vontatóveze­tőket, érettségizett férfiakat vesz fel a 10. sz. AKÖV Szentesi Fő­nöksége. j 15 életévet betöltött női dolgozó­kat pamutfonódába átképzésnek vagy betanított munkára felve­szünk 15—16 éves korig, egy és két műszakos munkarend. Beta­nulási idő 1 hónap. Megfeleld szakmai gyakorlat és szaktanfo­lyam elvégzése után szakmun­kásvizsgát lehet tenni. Bővebb felvilágosítást levélben Is adunk. Pamuttextilművek Fonógyára, — Budapest, XI., Bocskai u. 90., — munkaügyi osztály. Szolnok .megyei Rendőrfőkapi­tányság felvételre keres kocsi­mosót és éjjeliőrt. Bérezés a megállapított kulcsszám szerint. Jelentkezni lehet mindennap fél 9-től 17 óráig a Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság személyze­ti osztályán Szolnok, Beloian­nisz u. 59. sz. alatt. A Törökszentmiklósi Állami Gaz­daság csorbái kerülete tehenész dolgozókat keres felvételre. Je­lentkezés a kerület központjá­ban: Kisújszállás-Csorba. Szolnoki Sütőipari Vállalat fel­vesz vízvezetékszerelőt, betaní­tásra férfi munkaerőt, gépkocsi- vezetőket, lisztszállítókat, takarí­tónőt és karbantartó segédmun­kást. Jelentkezni lehet Szolnok* Csarnok u. 4. sz. alatt. INGATLAN: TISZA JENŐ, Széche­nyi u. 7. sz. alatti kettőszobás ház 800 n.-öl szőlővel beköl­tözhetően eladó. 1 lakásos társasház azonnali építéséhez társat keresünk. Szolnok, Üttprő u. 19. AZONNAL beköltöz­hető ház sürgősen eladó 800 n-öl szőlő­vel, vagy anélkül. — Villany van. Csépa, Szőlő u. 59. SZANDASZÖLLÖS Holt-Tiszapart 13. sz. alatti 3 szobás csa­ládi ház 450 n-öl gyümölcsössel eladó. KÉTSZOBA — össz­komfortos családi ház beköltözhetően eladó, gépkocsit be­számítok. Szolnok, Egyetértés u. 3. sz. (keskeny J. u. vége.) GÉPJÁRMŰ: TRABANT Limousin 601 CS rendszámú el­adó. Szikszay, Mart­fű,' Lenin u. 4. ÜJ, vagy keveset használt U. 21-es Volga, vagy 125-ös Polski Fiatot ve­szünk. Mezőtúr, Ál­lami Gazdaság. Te­lefon: 83 (7 mellék). ELADŐ jó állapot­ban lévő 48 cm3 Simson Fecske mo­torkerékpár műsza­kilag vizsgázott ol­csó áron. Ugyanott 1 db cserépkályha és 1 db használt mosógép eladó. Ér­deklődni 17 óra után, vasárnap egész nap Szolnok, Vak Bottyán u. ZZ. Ko­lozsvári. JÖ állapotban lévő 407-es Moszkvics el­adó. — Fegyvernek, Bacsó B. u. 9. sz OLDALKOCSIS Pan­nónia sürgősen el­adó 9000.— Ft-ért. — Kunhegyes. Kossuth u. 93. Czakó. ________ 1 102-es Skoda mo­tor sebességváltóval eladó. Szolnok, Kos­suth tér 6. II. 7. (17 ó ra után.)___________ K ARAMBOLOZOTT Pannónia eladó, al­katrészként is. kis­motort beszámítok. Szolnok. Ságvári krt. 47. II. 13. __________ S KODA, vagy Wart­burg gépkocsit ven­nék. ,,Keveset fu­tott” jeligére a szol­noki hirdelőbe. ADÁS-VÉTEL: BETEGSÉG miatt fiatal jól tejelő te­hén eladó. Fokoru puszta. Halálkanyar — Tóth József. BÖSENDORFER — páncéltőkés fekete zongora eladó. Szol­nok. Bányai Kornél u. IV. ép. n. e. 10. EGYÉB: TARSASHAZ építés­hez társakat kere­sünk. — Szolnok:, Tompa Mihály 27. Érdeklődni 16 j5ra után. GARÁZS kiadó. — Szolnok, Vosztok úton. „Márka” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. GARÁZS kiadó sze­mélygépkocsi részé­re, Szolnok, Vörös­csillag u. 10. I. em. 4. KÜLÖNBÉ J ÁRTÓ szoba-konyhás al­bérletet keresek. — „Belváros” jeligére a szolnoki hirdető­be. LAKÁSCSERE: KÖLTSÉGTÉRÍTÉS­SEL sürgősen elcse­rélném kétszoba ■— összkomfortosomat, nagyobbért. moder­nebbért a környé­ken. Szolnok. Ság­vári krt. 65. II. 3. , (Este). Hirdessen a Néplap-ban! A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres festő-mázoló, üveges, parkettás szakmunkásokat és betanított segédmunkásokat. Magas kereseti lehetőséggel! Minden szombat szabad! Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat Szolnok, Ady E. u. 117/c. — Munkaügyi osztály. i

Next

/
Thumbnails
Contents