Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-28 / 253. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 28. Vendégségben voltam a szirénnél Lengyelországi jegyzetek IV. „Egy sörösüveg és egy pemzli! Íme a jelvényünk!” — mondta tréfálkozva Henryk Naruszewicz, a szczecini plenner igazgatója. A plenner tulajdonképpen a festőművészek nemzetközi tábora Szczecinben, a Dabie tó partján. A város ugyanis a művészeti életben szintén jelentős helyet foglal el. Ezt bizonyítja, hogy 1965-ben ott rendezték meg a lengyel és más országok festőművészeinek, szobrászainak kiállítással egybekötött első nemzetközi fesztiválját. Az akkor júliustól szeptemberig tartó fesztivál rendezését a legfelsőbb állami, a vajdasági és a városi szervek vállalták. A második ilyen plennerre — melyet 1967 nyarán rendeztek — már magyar művészeket is meghívtak: Bér Rudolfot, Deim Pált, Mihaltz Pált és Szabó Zoltánt. Rajtuk kívül voltak ott csehszlovák, jugoszláv, NDK és természetesen lengyel festőművészek is. A nyári plenne- ren készült képeket azután két hónapig tartó tárlaton mutatták be, amely felett Lucian Motika művelődés- ügyi miniszter, Marian Lem- piczki, a szczecini vajdasági tanács elnöke és Wlodzimi- erz Buczka, a lengyel művészeti szövetség elnöke vállalt védnökséget. Egyébként csak megemlítem: a plenner és a kiállítás szervező bizottságában tevékenyen közreműködik a Szczecini Kurier szerkesztősége is. Sorrendben az idei táborozás volt tehát a harmadik. Ottjártamkor már befejezés előtt álltak; huszonnegyedik napja tartott a plenner, huszonkét művész részvételével, akik öt nemzetet képviseltek; lengyelek, szovjetek, hollandok, németek, jugosz- lávok. Henryk Naruszewicz, — aki szintén neves festő — mutatta be a tábort, a festőién szép környezetet. — Az idén november hónapban rendezzük meg kiállításunkat. A most készült képeket barátaim haza viszik magukkal, elvégzik még a szükséges utolsó simításokat és úgy küldik vissza. — Hány kép kerül az idei tárlatra? — Pontosan nyolcvan. — Tulajdonképpen milyen céllal rendezik meg ezeket a táborozásokat, kiállításokat? — Ügy gondoljuk, egy ilyen három hetes együttlét feltétlenül szükséges ahhoz, hogy szoros baráti, művészi kapcsolat alakuljon ki a szocialista és más országok művészei között. És a barátság mélyítése mellett egy-egy ilyen plenner jó alkalom árra, hogy vitákat rendezzünk különböző művészeti kérdésekről. — Ki viseli a költségeket? A résztvevő művészek? — Szó sincs róla. Az 6 dolguk festeni, no meg sört inni, gitározni, focizni a szabad időben. A városi tanács finanszírozza a plenner költségeit. Csatlakozott hozzánk Afan Ramie szarajevói festőművész is és együtt néztük végig a rögtönzött kis tárlatot. Ami a mai lengyel festészetet illeti: azt a művészi irányzatok rendkívüli gazdagsága jellemzi, amelyben a hagyományok követése a világszerte fellépő legújabb művészi jelenségekkel párosul. Számomra a Varsói Nemzeti Múzeumban látott Jan Matej kő kép marad örökre emlékezetes: (Jan Matejkó a 19. századi lengyel történelmi festészet egyik kiemelkedő alakja.) A király bolondja. Lenyűgözött, nem tudtam szabadulni hatása alól. Az egyik múzeum őr, látva csodálatomat, ezt mondta; — Én ugyanígy álltam az önök Nemzeti Galériájában Munkácsy Mihály képei előtt. Azt hiszem — tette hozzá elgondolkodva —, nekünk nemcsak a sorsunk volt közös a történelem során. A magyar és a lengyel nép egyformán szereti a művészeteket... (Folytatjuk) VARGA VIKTÓRIA Úszó atomerőmű Úszó atomerőművet tervez két japán óriásvállalat. A 2000 megawatt teljesítményű erőművet a parttól 5—6 kilométeres távolságban 100 méter mély vízben fogják lehorgonyozni, valószínűleg a Sa- gami-öbölben, Tokiótól délnyugatra. A forró víz reaktorral működő erőmű óriási acéltartályból áll, amelynek hossza 190 méter, szélessége 157 méter, magassága 87 méter lesz, két generátorának mindegyike 1000 megawatt áramot fog adni. Az úszó erőmű létesítése 400 millió dollárba kerül. Pénzleletek titka Észtországban csupán a háború óta eltelt években tizenöt alkalommal bukkantak jelentős pénzleletre, összesen több mint tízezer régi pénzdarabra. A pénzeket a föld mélyében épületek alapzataiban és falaiban találták. Az Észt Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete archeológiái és etnográfiai osztályának gazdag gyűjteményében több mint 100 000 régi pénzdarab található, köztük jónéhány páratlan lelet- Az időszámítás utáni első századokból származó római dinárok, arab, perzsa és egyéb pénzérmék rendkívül érdekes anyagot szolgáltatnak az ősi idők társadalmi viszonyainak, az egyes népek, államok és földrészek kereskedelmi kapcsolatainak kutatásához. A történészek megállapították, hogy Észtország területén a 13. század közepe óta folyt pénzverés. De vajon milyen úton-módon tették meg idáig e rendkívül hosz- szú utat a sokkal régebbi időkből származó arab és perzsa pénzérmék? Mi az oka annak, hogy a 9—13. századból eredő pénzek nagyrészét a Balti-tenger mellékének országai közül éppen Észtországban találták meg? S hogyan kerültek az ősi indiai pénzek ide, a Finn-öböl partjára? E titok megfejtésén dolgoznak fáradhatatlanul — az archeológusokkal és történészekkel vállvetve — az észt éremkutatók. A rögtönzött tárlaton — a szczecini plenneren — mindegyik művész személyesen is bemutatta a szerinte legjobban sikerült alkotását. Hárommilliárd köbméter földgázt raktároztak el Moszkva közelében, 800 méterre a föld alatt egy természetes vízgyűjtő medencében, tartalékul a téli nagy fogyasztású időkre. (Újsághír) Merész ötlet Az olcsó és nagy befogadó- képességű tárolókapacitás után kutató szakemberek merész ötlettel álltak elő; nem lehetne-e a föld alatti természetes üregekben elhelyezni a földgázt és a kőolajat? Mint később kiderült, az ötlet nem is volt rossz. Abból indultak ki, hogy a földalatti sótelepeket igen tömör, vizet át nem eresztő rétegek — agyag, márgás agyag, agyagos iszap — veszik körül, amelyek megvédik a víz beszivárgásától, annak oldó hatásától. Így maradhattak meg „rejtekhelyükön” a hatalmas sótömbök a különböző geológiai korszakokon át napjainkig. E vízzáró rétegek nyilván arra is alkalmasak — gondolták —, hogy a sótömb által kitöltött üregből valamely folyadék eltávozásának gátat vessenek. Ezek után kettős feladat várt a kutatókra: olyan természetes üregeket kellett felkutatniuk, amelyek vízzáró fallal rendelkeznek és ki kellett dolgozniuk a ma még sótömbökkel kitöltőt üregek kiürítésének a módját. Tény az, hogy az elmúlt évek során mind Európában, mind az Egyesült Államokban egyre több sóüreget tettek alkalmassá szénhidrogének befogadására. Az úttörő vállalkozás az észak-németországi Hasel-hegység egyik 600 méter mélyen fekvő sótelepének a kiürítése volt (1963-ban). Megfúrták a sótömb boltozatát és nagy nyomással folyamatosan vizet juttattak a mélybe, ami sóval telítődve isméi a felszínre került. Így viszonylag rövid idő alatt egy 10 000 köbméteres tárolóüreget nyertek. Ezen a módon — főként a tengerparti részeken — azóta már igen sok sókaver- nát tártak fel. Az öblítővízzel távozó nagy sómennyiség veszélyes lehet a folyók élővilágára, ezért a sótömbök kioldását csak tengermenti helyeken ajánlatos elvégezni. Persze az is megoldható. hogy a felszínre jövő nagy sótartalmú vizet bepárolják, a földalatti bányáFöldgáz a sókavernában szás helyett így jutván hozzá a konyhasóhoz. Gazdaságos raktározás A sókavernák egyébként nemcsak a kőolaj tárolására alkalmasak, hanem földgáz elraktározására is. Természetesen mind a szállítás, mind a raktározás úgy a leggazdaságosabb, ha a gázt előzőleg cseppfolyósítják. Ez ma már nem okoz különösebb nehézséget (köztudott, hogy közel egy évtizede — ekként szállítják az algériai földgázt Franciaországba és az Egyesült Államokba a speciálisan e célra készített hajókon.) A szovjet szakemberek körültekintően gazdálkodnak a föld alatti tárolókapacitással. Ahol lehetőség nyílik rá, felhasználják a sókavernákat. De rájöttek, hogy a vízgyűjtő medencék is alkalmasak a gázok elraktározására, mégpedig anélkül, hogy ki kellene üríteni őket. Legfeljebb annyiban gazdaságtalanabbak a sókavernáknál, hogy a gázt nem cseppfolyós, hanem légnemű halmazállapotban lehet csak bennük elraktározni. 70—130 atmoszféra nyomással préselik be a földgázt a mélyen fekvő víztároló rétegekbe, amelyeket alul és felül agyag határol. A nagy nyomású gáz által oldalra kiszorított víztömegek ugyancsak zárórétegül szolgálnak, megóvják a gázt az elszivárgástól. A Szovjetunióban — az újsághírben említett Moszkva közelében levőn kívül — még tizennégy hasonló rendeltetésű természetes föld alatti tároló található. Rádió aktív hulladékot is A legújabb törekvések arra irányulnak, hogy a világszerte egyre nagyobb meny- nyiségben felgyülemlő radioaktív hulladékot is ilyen mélyfekvésű tárolókban helyezhessék el. Persze ez csak akkor valósulhatna meg, ha abszolút biztonságos módszert tudnának kidolgozni a veszélyes anyag igen hosszú ideig való „fogva tartására”. Bemutatkozik: a Tanácsakadémia öreg fák közt régi épület, mi sem természetesebb tehát, mint hogy — fiatalok lépnek ki a kapun. Hónuk alatt vagy a Kezükben lóbált szatyorban könyvek, füzetek, irány a Városliget valamelyik csöndes padja, ki kell használni a búcsúzó vénasszonyok nyarát, most, amikor még lehet a szabadban tanulni. — A hallgatók többsége fiatal — mondja dr. Kovács Tibor főigazgató. — Amikor meglátogatom a tanulócsoportokat, — egyik-másiknál szinte magam is az hiszem, valamelyik egyetemen va- gyoK. A Budapesten tanuló hallgatók létszámának csaknem a fele 20 és 25 év közötti; Ez a jórészt fiatal gárda — a Tanácsakadémia most indult tanfolyamának hallgatósága. Az ország minden részéből jöttek az akadémiára. olyanok, akik élethivatásuknak tekintiK a tanácsi munkát. Ók lesznek — két év múlva, ha sikeresen elvégzik a tanfolyamot — a községi, és nagyközségi tanácsok végrehajtó bizottsá-. gának titkárai. Tagintézmények vidéken Ami a 17 éves aKadémia múltját illeti: azért alapították, hogy a többnyire minden előkészület nélkül, a választók bizalmából tanácsi tisztségbe került embereknek általános és szakmai művel téget adjon. Akkor, 1953-ban még csak az volt — csak az lehetett — a cél, hogy legalább a járási és városi tanácsok választott vezetői szerezzenek annyi szakmai ismeretet, amennyire feltétlenül szükségük van munkájuk megfelelő ellátásához. Aztán, ahogy múltak az évek, a követelmények is megnőttek. A Tanácsakadémia kinőtte budapesti épületét, mind többen akartak tanulni és az állam- igazgatásnak is évről évre több „kiművelt emberfőre” volt szüksége. — 1961-ben Szombathelyen nyílt ugyanilyen intézmény, 1963-ban Veszprémben. (Szervezetileg egy Tanácsakadémia van, — amelynek tagintézetei működnek Budapesten, Veszprémben és Szombathelyen.) Eleinte kétéves tanfolyamokon képezték ki a tanácsi vezetőket, s bármilyen szükség volt erre, a „tanulóknak” sok gondot okozott. Hiszen volt úgy. hogy a járási tanácselnököt, éppen csak megválasztották, s már ment is az akadémiára — vagy ellenkezőleg: a tanácsválasztások küszöbén tért haza. Ha jól meg is állta a helyét a tanulmányi évek alatt, nem csekély izgalommal állt a választók elé, hiszen a választási ciklus felét távol töltötte. A legtöbb esetben kiderült: nagyon is hasznos volt az a tanteremben töltött két esztendő, — nemcsak a választott vezetőnek, de még a választóknak is megérte, hiszen több tudással jobban lehet vezetni. Kétéves képzés 1963-tól, amikor már három helyen működött Tanácsakadémia, talán éppen a munkahelytől való távoliét lerövidítése érdekében, talán inkább azért, mert a tananyagot sikerült jól sűríteni — egyévesre rövidítették a Tanácsakadémia tanfolyamait. Most viszont, az 1970—71-es tanévtől kezdve ismét kétéves a Képzés Budapesten és Veszprémben. — Nincs szó holmi oda- vissza szervezésről — mondja a főigazgató. — Az idei tanévtől kezdve megnövekedett, a Tanácsakadémia jelentősége. Erről ez év júniusában hozott határozatot a kormány. A határozat kimondja hogy a cél: a tanácsi dolgozók felkészül ségé- nek további növelése. Ugyanazon az ülésen fogadott el a kormány egy másik határozatot, amely szoros összefüggésben van ezzel: a vb-titkárok képzettségéről szólót. Ez az utóbbi határozat előírja, hogy a jövőben a végrehajtó bizottságok titkárainak egyetemet, főiskolát, illetve tanácsakadémiát végzett embereknek kell lenniük. A tapasztalat dominál A községi önkormányzatok választott vezetői ugyan- csák Tanácsakadémián szerzik meg azt a tudást, amely feltétlenül szükséges a korszerű kőzségvezetéshez. A községi tanácselnökök Szombathelyen tanulnak, öthónapos tanfolyamokon. A leendő vb-titkároknak többet kell elsajátítaniuk a szakmai ismeretekből, hiszen ők lesznek a helyi szakigazgatási szerv vezetői. Az elnökök viszont csak a legújabb tudnivalókat tanulják könyvből, tanároktól — a többit, a községirányításhoz szükséges politikai és szakmai, de legfőképpen emberi alapokat már megszerezték — meg kellett szerezniük — eddigi munkájuk során. Az ő tanfolyamukon nem a fiatalság dominál — sokkal inkább a tapasztalat. A leendő vb-titkárokra kemény munka vár két éven át: reggel 8-tól déli 1 óráig tartanak a tanórák, délután 3-tól 6-ig kötelező tanulás — vagyis megvan itt is a napi nyolcórás munkaidő. Esténként közösen mennek színházba. moziba, vagy televíziót néznek a hallgatók az öreg falak közt berendezett modem kollégiumban. A kétágyas szobák kényelmesek, tiszták, nyugodtan olvashatnak. tanulhatnak a hallgatók. Nagy számok idézése nélkül is könnyű elképzelni: nem olcsó dolog az új helyi igazgatási vezetők kiképzése. A hallgatók két évig rendszeresen kapják otthoni fizetésüket, az akadémia hovonta egyszer fizeti a haza- és visz- szautazás költségeit, egy másik utat általában a küldő tanács fizet Az akadémiától kapják a hallgatók a könyveket, jegyzeteket is, teljesen díjmentesen. Szállásért, kosztért, oktatásért szórakozásért ösz- szesen legfeljebb havi 500 forint térítést fizetnek, de sokuk helyett ezt is a küldő tanács adja. Aligha kell bizonygatni, hogy miért: a korszerűsödő közigazgatásnak, a községi tanácsoknak egyre nagvobb szükségük van képzett vezetőkre, s hogy legyenek ilyenek, azért nem sajnálják az anyagi áldozatokat sem. S hogy ez a sok erőfeszítés jó irányba hasson, azért dolgozik négy tanszékével, tanári karával a Tanácsakadémia, amely most már a tanácsok területén a képzés, továbbképzés és tudományos kutatás központja is lett. Várkonyi Endre — A KPM mellett működő Országos Szállítási Bizottság köszönetét és elismerését fejezte ki a szolnoki cukorgyárnak a répaszállítás zökkenő- mentes megszervezéséért. A szállítás irányításával, lebonyolításával és a kirakodással foglalkozó cukorgyári dolgozókat külön pénzjutalomban részesítette. — A TISZAFÜREDI ÁFÉSZ dolgozói is csatlakoztak az MSZMP X. kongresz- szusa tiszteletére a megye ÁFÉSZ-einél meghirdeteti sajtóteries7tési akcióhoz. Vállalták, hogy a kereskedelmi egységeken keresztül naponta 70 Népszabadságot és 66 Néplapot juttatnak el az olvasókhoz. /
