Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Díjtétel Igazi rajongó Teljesen normális díjtétellel jegyeztettem a minap a szolnoki postán Jászberényt. Tettem ezt legalább három órával előbb, mint ahogy beszélni akartam, gondolván. Így biztos sorra kerülök a kívánt időben. Aztán teljesen normális türelemmel vártam, hogy sorra kerüljek. De nem. Nem és nem. — Csak azért sem kerültem sorra teljesen normális módon. S minthogy türelmem fogyni kezdett — közismerten ez is olyasvalami, aminek, ha nem is látható, de azért van határa — mondom, ekkor bejelentettem egy teljesen normális reklamációt. Méghozzá teljesen normális hangon. Mire fel az illetékes postai nődolgozó hangsúlyozottan tudomásomra hozta, hogy megelőztek. Mások. Olyanok nevezetesen, akik nem teljesen normális díjtétellel jegyeztették Jászberényt. Mondom, nem teljesen normálissal, hanem felemelt díjtétellel. ök azért elém soroltak. Mint a közúti közlekedésben egy Trabant elé mondjuk, egy Diesel- Merct. — Merci, Madám — mondtam a hölgy hangsúlyozott közlésére, de már nem azon a teljesen normális hangon, hanem egy kissé nagyot nézve. Hogy ez a nagyot nézve, hogy s mint fest az én hanghordozásomban, arról az illető hölgy bizonyára készséggel szolgál bárkinek bővebb felvilágosítással. A kért jászberényi időpont után ötven nerccel már sokaílottam a dolgot. Tudniillik azt, hogy nem teljesen normális díjtétellel valakik ilyen sokáig megelőzzenek. Fontolgatni kezdtem a posta anyagi érdekeltségét is. Én ezt — ha teljesen normálisan érvényesítik — nagyon tisztelem. De azért megfordult ekkor már az is a fejemben, hogy itt a posta körüli gazdasági szabályzók ügyében alighanem előfordulhat valami nem teljesen normális momentum is. Jobb híján tehát ilyesmin kezdtem meditálni. Minek folytán azután „leszűrtem” magamnak azt a tanulságot, hogy nem lehet minden teljesen normális rendben a posta anyagi érdekeltsége körül. Mi több, még azt is meg kell tán kockáztatnom, hogy a telefonkapcsolást végző postai alkalmazottak érdekeltsége körül sem, mert hihetetlen arroganciával tudják kihozni az embert a teljesen normális béketűrésből. Velem például — második reklamálásomra — azt közölte az egyikük, hogy azzal, hogy 13 óra utánra kértem Jászberényt, nem időre kértem. No, hát ez bizonyos értelemben ivaz, mert 13 óra után van a következő nap 13 órájáig az ember. De már csak megbocsásson a világ, ha én a postai hölgy efféle logikájában szofizmust látok. Mert ha azt mondtam volna, hogy 13 órára kérem, az időre lett volna. De engedtessek meg: a 13 óra utánra kérés szerintem emberséges dolog éppe >. a postával szemben, hiszen lehetőséget adok rá, hogy két-há- romszor ötperces késedelemmel hozza Jászberényt, tehát nem követelem egy adott pillanatban. S cserébe ez a köszönet? I Na, de mit fecsegek itt köszönetről, hiszen azt csak én rebegtem, mikor megkérdeztem, hogy azonnali hívásra hányszoros díjtétellel hozzák be a számot. Közölték, hogy tízszeressel, mire én teljesen normális köszönetét mondtam, s rohantam a főnökhöz, kegyeit kérni a tízszeresért. Különben elmegy, mert lejár a munkaideje, akivel beszélnem kell. Így lett az én teljesen normális díjtételemből tízszeres summa. S ki tudja, naponta hányszor és hányán kényszerülnek erre a posta jóvoltából, ugyebár. Hát tessék akkor nekem megmondani, van-e létjogosultsága ennek a teljesen normális eljárásnak, amellyel az ember — az egyszerű dolgozó — ilyesmit kénytelen-kelletlen tollhegyre tűz? (m — r — n) Nemrégen az egyik népszerű magyarnóta énekesnő Szolnokon vendégszerepeit. Bevallom, őszinte rajongója vagyok a művésznőnek. Nagyon szeretem a hangját, s ha csak tehetem, meghallgatom, megnézem műsorait Sajnos, szolnoki fellépéséről lecsúsztam. Pedig a hírverés jó volt. Aznap az egyik virágüzletben is erről beszéltek. Többek között ilyesmit hallottam: Ez igen. ez teszi, ez aztán az igazi rajongó... Mint megtudtam, a művésznő egyik rajongója, Amerikába szakadt hazánkfia járt az üzletben előttem. Ha kicsit hamarább megyek, ott érem. Sajnálom, hogy nem így sikerült, s nem hallottam, miket csevegett. Mert dumája, az volt, az volt csak az igazi... Az öregúr — aki állítólag nem nagy szám, de a pocakÁutósvicc (Nem szolnoki) Egy autós, akinek már három gázolás, három megrongált személyautó, egy teherautó (amely az ő hibájából beleszaladt egy fába) száradt a lelkiismeretén, végül maga is egy kirakatban találta magát. Három nappal később tért magához a kórházi ágyon és az első, akit megpillantott, az orvos volt; — Mi van velem, doktor úr? — kérdezte. — Már vannak bizonyos vizsgálati eredményeink. Az ön alkoholjában jelentéktelen vérnyomokat fedeztünk fel. Ja annál inkább — pillanatok alatt elkápráztatta az üzlet hölgyeit. A legeslegszebb virágcsokrot rendelte a művésznőnek, miközben megjegyezte, hogy direkt ebből az apropóból érkezett kisvárosunkba. Mármint a művésznő itteni szereplésére, s az iránta érzett rajongásból kifolyólag. Amerikából. Aztán annyira belefeledkezett a dicsekvésbe, hogy ott hagyta a töltőtollját. Ezt csakhamar észrevette és visszacammogott érte. Megígérte az üzlet „hölgyeinek”, hogy hálából melltartót küld majd nekik Amerikából, merthogy ott neki ilyen gyára is van. A címüket felírta, de méretet nem vett. Nagy gyakorlata lehet a szakmában, ha már ránéz- tiben is tudja, hányas kell. Két barátnő beszélget: — Na es milyen az új főnököd? — Csodálatos ember. Valósággal kesztyűs kézzel bánik velem. — Értem. Hogy ne maradjanak rajtad ujjlenyomatok. Méretek — Pontosan olyan testméreteid vannak, — mondja a férj, — mint Brigitte Bardot- nak. Csak nem egészen ugyanazokon a helyeken. — CSANI — Könyvboltban Minek akarod megvenni ezt a könyvet, hiszen otthon már van egy könyvünk. Biztonság Tanulságos Jelenet tanúja voltam nemrégiben az Állat- kertben. Egy nyolc esztendő körüli kisfiú — miután papája szépen Kioktatta, mi szerint nincs okosabb állat az elefántnál — egy jól megvajazott kiflit nyújtott az elefánt felé. — Tartsd ide az ormányodat te nagy bölcs! — szólította meg a vastagbőrűt, amely azonban elfordult, ügyet sem hederit- ve a kiflire és a gyerekekre. Ez egy hülye! — jelentette ki erre a kisfiú, sőt még folytatta is: — Nem a leg- bölcsebb, hanem a legbutább!... — Szégyellnivalóan buta!... Azóta, hogy ezt láttam, méginkább kötelességemnek érzem felszólalni a kövérek védelmében. Ami azonban elefánt nélkül is kutyaKöte- lességem lett volna. Hiszen ezkehez a szegényekhez nem egyetlen kisfiú, hanem maga az emberiség viszonyul úgy, hogy azt mondja nekik: „ti hülyék”. Vették már észre, hogy kövér emberektől mindenki azt várja, hogy türelmesebbek és jobbak legyenek, mint a többiek?! Es azt hogy amikor a szerencsétlen hájas nem — vagy nem rögtön — felel meg ennek a várakozásnak, akkor kikiáltják a leggonoszabb, a legembertelenebb lénynek?! — Száz kilónyi testet és száz mázsányi szenvedést cipel magával kálváriás útjain a kövér ember, és önmagától sohasem szabadulhat. Mert ha nagy üggyel-bajjal le is Aforizmák Az ösztöndíjamból még egy miniszoknyára sem telne. ☆ A fák nem nőnek az égig; de csak azért nem, mert az ég nem létezik. it A professzor előtt minden hallgató egyforma. Csak a tudásuk különbözteti meg őket egymástól. ☆ A tudást lassan, számtani haladvány formájában szerezzük. Könnyen — mértani haladvány formájában —veszítjük el. * Elegendő volt, hogy népműveléssel foglalkozott Ez még a műveltséget is pótolta nála. fogy — átmenetileg, természetesen — néhány kilót a többiek szemében ő már ugyanaz marad, aki volt. Kövér, tehát olyan, aki biztosan boldog és megelégedett. És mert nem egészen ilyen, tehát biztosan rossz, hitvány. Megértem a kövéreket az utolsó dekáig. A kövér ember ugyanis szegény sem lehet, még átmenetileg sem. Illetve, lehetni nagyon is lehet, mint ahogy nemcsak meggyőződésem, hanem tapasztalatom is, hogy a kövéreket inkább érik kudarcok, balesetek, mint a többieket És míg a nem-kövéreket, ha nem is mindig, de felmentik az olyan gyermektartási perekben is, ahol jog és igazság szerint fizetniök kellene, a kövéreknek — igen. ez így van! — akkor is fizetniök kell, ha soha semmi közük sem volt az illető hölgyhöz. Tanuljuk meg, mint egy algebra-tételt: a kövérség nem egyszerűen fizikai, és nem is csak pszichikai állapot. Sőt, a magatartásnál is több. A kövérség: sors. Cifrábban is mondhatnám azonban, a költőt idézve. A kövérség: sorsharag. Márpedig!... A valódi helyzet azért mégis csak az, hogy a kövér ember, ha nem is képes a vele kapcsolatos elvárások dokumentálására, igazából tényleg böl- csebb Is, meg jobbszívűbb is, mint a többiek. Bölcsebb. mert nem is lehet elviselni neki a sorsharag miatt any- nyit vacogó lelkét másképpen, csak fokozott bölcsességgel. És jobbszívű is. mert akit — ugyebár — annyit bántanak, az vagy maga is bántóvá lesz, vagy mindenkinél jobbá. A kövér ember pedig nem lehet bántóvá. mert akkor már megszűnik kövér ember lenni. A kövér ember lényege a védtelenség, a kiszolgáltatottság, a szolid és megadó belenyugvás a világ kegyetlenségébe. Amit a rosszul informált köztudat a véznákkal asszociál, az valójában a kövérkere jellemző. Ki kell már egyszer mondani, sőt, kiáltani az igazságot: a kövér ember igazából vézna... Sőt: ő az igazi vézna, senki más. E felismeréshez különben nemcsak igazságkereső szenvedélyem támogatott, hanem tapasztalati tényezők sora is. A legújabb mérési adatok szerint ugyanis pontosan száz kilót nyomok. Lelki véznaságom nyomasztó súlyát nem is számítva... Tréfás párbeszédek — Sikere volt a regényei- vei. — Rendkívüli! Fél évvel ezelőtt két könyvet küldtem be a kiadónak, tegnap négyet kaptam vissza. ☆ — Apámnak ezt a fényképét szeretném megnagyíttatni. — Kérem, uram. A nagyítás kalappal ábrázolja, mint ahogy az eredeti képen van, vagy kalap nélkül? — Ha lehet, kalap nélkül. — Természetesen, lehet. Elválasztva viselte a haját a kedves papa, vagy hátrafésülve? — Erre sajnos már nem emlékszem, de majd meglátja, ha leveszi a kalapját. Irófeleség — A gyerekeknek ruha kelL Nem tudnál írni legalább egy krimiregényt? Antal Gábori Kis lecke a kövérségről Konkurrencla (Dallos Jenő) — Sajnálom uram, már el vagyok térítve,., őserdői kaland (A Stern karikatúrája)
