Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Mint a rádióban.. Feliks Dereekit A felfedezés Hosszú várakozás után végül is egy szövetkezeti lakás boldog tulajdonosa lettem. A bebútorozás, a berendezés rengeteg teendőt adott és a szomszédaim természetesen ugyanebben a cipőben jártak. Reggeltől estig kopácsolás, fúrók zümmögése hangzott mindenhonnan. De éjszaka, amikor a ház elcsendesedett, nekem úgy rémlett. hogy újra valami furcsa zajt hallok, az alagsor felől, ahol a pincék sorakoztak. Ügy tűnt, hogy valaki téglákat csapdos egv kalapáccsal. Eleinte azt hittem, hogy a szomszédaim egyike álmatlanságban szenved. de néhány hónap után megriadtam: azóta már mindenki tisztességesen berendezkedett, egy szög sem hiányzott sehonnan, a pincék felől pedig csak nem akart szűnni az a titokzatos zaj. Végül is úgy döntöttem, megbeszélem a dolgot, a szomszéddal. — Még hogy hallottam-e? — kérdezte meglepődve. — Teringettét, hiszen le sem tudom hunyni a szemem, mert a fickó egész éjjel kalapál. Eldöntöttük, hogy expedíciót indítunk a pincébe- Elemlámpákkal felszerelve éjfélkor vágtunk neki. Mindketten visszafojtottuk a lélegzetünket. — Hallja, szomszéd? — suttogtam. — Valamerről jobbról jön. — Akkor hát menjünk arra — felelte határozottan. Egyszer csak téglafal magasodott elénk. A zajt most már egészen tisztán hallottuk. Legalább négy—öt ember lehetett a túloldalon. Nagyne- hezen megtaláltam a kapcsolót és felgyújtottam a villanyt. — Ugylátszik befalazták őket — mondtam. — Ember, nincs egy percnyi vesztegetnivaló időnk, lyukat kell fúrnunk a falba — mondta a szomszédom aggódva. A szanaszét heverő szerszámok segítségével nekiestünk a téglafalnak. A fal hamarosan engedett, s ekkor nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé. Pompás, tágas szobát láttunk, s benne sürgő-forgó építőmunkásokat. Ahogy bennünket megpillantottak, a szájukat is eltátot- ták a csodálkozástól. — Mit keresnek itt kigyel- metek? Ez a méltóságos Zaskronczyk família palotája, ők szegődtettek vala bennünket azon céllal, hogy rendbe- hozandjuk a termeket — mondta végül a művezetőjük s a vállunk fölött csodálkozva pislogott a modern lépcsőházra. Régies beszédmódjuk és szokatlan öltözetük elképesztett bennünket. — Ez itt nem palota és nem lakik benne semmiféle méltóságos Zaskronczyk família- Ez szövetkezeti ház, barátom. A huszadik században vagyunk. — Istenem, istenem, hogy szalad az idő — kiáltott fel a művezető. — Rajta, emberek, dolgozzunk — sürgette a munkásait. Én nem tudtam mire véljem a dolgot, de a szomszédom megnyugtatóan hátba- veregetett: — Jól van, jól van, most már legalább megnyugodhatunk, hogy a véget nem érő tatarozás nem a mi korunk találmánya. Fordította: ZILAHI JUDIT Szolnoki történetek 1. Adriai példa Az Adriai-tenger partján, egy drága jugoszláv fürdőhelyen történt. A mintegy kilométernyi hosszú, homokos strand nagyon vonzza a külföldieket. Zsákszámra hozzák a valutát. Ám a helybeliek mégis elhanyagolják a tisztántartását. -Fadarabok, kagylóhéj, újságpapír, konzervdobozok, papírpoharak... Történt, hogy egy szép nap re/gélén ragyogó tiszta lett a ytrand. A közeli autóstábor nyugatnémet lakói összefogtak, korán felkeltek és rendet teremtettek. Nem sajnálták a fáradtságot, ösz- szeszedtek minden szemetet, s odahordták az idenforgal- mi hivatal irodája elé. Merthogy az lenne a felelős érte. Eddig a történet. Elgondolkodtam, hogy egyszer, talán nem is olyan soká, Szolnokon is megfordul elég nyugatnémet turista. És összefognak... és odahordják... De hová Könyörgöm, nálunk ki a felelős? 2. Párbeszéd — Mond, mit lehetne tenni, hogy a kutyagyár büdös hulladékot szállító kocsijai ne mérgezzék naponta a belváros levegőjét? — Intézkedni kell, hogy bécsiszeletet szállítsanak, uborkasalátával. 3. Kiskocsma Egy külföldi lapban olvastam. Hazamegy a férj részegen. Az asszony elkezdi szidni. — Ne kiabálj, ha tudnád mit találtam. — Mit? — Most hagyj aludni, majd reggel elmondom. — No, mi az amit találtál tegnap este? — Egy jó, hangulatos kiskocsmát. Ez a történet azért tanulságos és figyelemreméltó Szolnokon is, mert nálunk nem lehet találni hangulatos kiskocsmát. Részeg férjek mégis vannak. 4. Kispadon A színház mögötti kis pádon mindig népes társaság ül. Mint a régi időkben minden városok minden színháza mögött, a színészbejáró melleti kispadon. Itt lestünk el egy beszélgetést. A színész: (hős szerelmeseket alakít a színpadon. Nálunk.) Megmondtam nekik, rám ne számítsanak. A A mai filmekben csak rohanás, lovaglás, úszás van. — Semmi lélekábrázolás. Semmi nyugodt, megfontolt elmélyülés. A színésznő: (Szende szüzek formálója a színpadon. Nálunk.) Én már régen feléjük sem nézek. A múltkor is hívott a Jancsó. Visszautasítottam. Neki csak arra kell a női szereplő a filmjeiben, hogy meztelenre vetköztetve zavargásszák őket. Ez is művészet? A pontosság kedvéért közöljük születési évüket is: A színészé 1918, a színésznőé: 1922. FOGADÁSOK Csúcsforgalom Szolnokon Van nálunk csúcsforgalom egész napon Szolnokon, Ott ahol a villanyrendőr három színben ( — de leginkább pirosán —) megálljt int, s a forgalom megtorpan. Állnak ifjak, delnők, vének buszok, kocsik miegyébek — világvárosi fokon! ^ — S. J. —j Kérdés Nagyné megkérdi a férjét: — Szívem, mit tennél akkor, ha meghalnék? — Ejnye, ejnye, — gügyögi Nagy, — hogy lehet ilyet kérdezni? Ugyanazt tenném mint te, fordított esetben. — Nagyné felhorkan; — Nem szégyelled magad? Te erkölcstelen fráter 1 Szakismeret A kapitány így szól a hajósinashoz; — John, dobd ki a horgonyt! Erre az ifjú tengerész: — Miért kapitány úr, nekünk nem kell már? Párbeszéd — Képzeld, Jenő, ezt a nyavalyás Veplacseket nem lehet megvesztegetni! — Miért, olyan becsületes ember? — Dehogy, olyan sokat kér. Panaszkodik a gyerek — Apuim!... A mama nem akarja visszaadni a futbal- labdámat!... (A Wochenpresse karikát.) Kétféle múzsa A birtok Ül a nyájas olvasó kies szerkesztőségi szobámban, s panaszkodik módfelett. Hogy csúnya a világ, nem megértő a társadalom, hiába fordul fűhöz-fához, nem segítenek baján. Megsajnálom. Merthogy olyan jó szívem van... Elhatározom, hogy segítek rajta. Mondom is néki, jőne be két nap múlva újfent hozzám. Elkomorodik. Végigsimít gondokkal barázdált homlokán. — Akkor nem tudok. Ugyebár éppen akkor megyek a birtokra... Ül a kisnaccsád az elegáns étterem asztalánál mellettem, s bájos kacsóit dugja, de hogy dugja a terítő alá. Aztán mikor már ott van előtte a finom jó tyúkhúsleves, csak előveszi. A kezét. És szabadkozik, de nagyon. — Egész nap dolgoztam. Szántottunk, kerítést csináltunk, olyan a körmöm, amilyen még soha nem volt. Szégyellem. Dehát hiába, a birtok... Ül az a szegény tanár gondjaiba mélyedve a katedránál, s néz fáradtan osztályára. Aztán felderül az arca. — Beszélgessünk egy kicsit, olyan fáradt vagyok gyerekek, tegnap szüreteltem- Ekkora (de mekkora) kelkáposzta termett. A birtokon... Már nem autó, nem új bútor, birtok a divat. Szolnokon. Kis parcella — nagy haszon. De munka is. Ügy rohannak szabad szombatokon, meg vasárnapokon arra kifelé, hogy öröm nézni. A kocsi most legfeljebb azért jó, mert abban viszik a vödör gulyáslevest, s az igazi finom körömpörköltet a szántó-vető rousseui derék polgároknak. „Vissza a természethez”. Ha az ősök gyűjtögettek, vadásztak, már miért ne szánthatna, vethetne egy városi kisember? És miért ne beszélne róla? A birtokról! — SÖ —
